Csősz Boglárka több mint luxusfeleség

A sepsiszentgyörgyi Csősz Boglárka a 2004-es Apám beájulna című filmnek köszönheti karrierje indulását, 900 szőke színésznő közül bizonyult a tökéletes főszereplőnek. A reflektorfény nem állt távol tőle előtte sem, hiszen 14 éves kora óta erdélyi szépségversenyekre járt, amelyeket rendszerint meg is nyert. Megmutatta bájait a Playboynak, az elmúlt években pedig leginkább a Feleségek luxuskivitelben című reality-ben láthattuk, ahol a szókimondó, olykor csipkelődő szerepet vállalta magára. Boglárka sokkal több egy luxusfeleségnél: üzletasszony, nőjogi aktivista, producer és a jótékonykodás megszállottja.

– Hogyan emlékszel vissza az első, budapesti szárnypróbálgatásokra?

– Abban az időszakban nem nagyon fogadták jószívvel az erdélyieket, a bevándorlókkal azonos szinten kezeltek, nehéz volt tartózkodási engedélyt kapni. Én mindezt vállalva, hittem abban, hogy Budapest indíthatja el a karrierem, és határozottan tudtam, hogy onnan szeretnék dobbantani. Gyerekkorom óta a modell- és a színészvilág vonzott, valamint a média. Az Apám beájulna című film forgatása alatt is, és egyéb magyar munkám során is sokszor lerománoztak, nem igazán akartak bevonni a saját köreikbe. De 

a lehetőséget megkaptam, éltem vele, és semmi más nem számított.

Én azt mondom, akkor jó elvállalni a dolgokat, amikor ideje van. 

– A film castingjára magad jelentkeztél, a Playboy viszont választott téged. Hogyan fogadtad?

– Rólam mindig a külsőm alapján alkottak képet, nem feltétlenül a reálisat. Nem kevés irigységet kaptam: túl fiatalnak, túlságosan attraktívnak, túl szőkének tartottak. Ha a külcsín meghatározza, mit gondolnak rólam, miért mondanék nemet a Playboynak? Egy Playboy-fotózás presztízskérdés, ráadásul címlapot ajánlottak. Egy nő életében egy ilyen felkérés egyszer jön, nem beszélve arról, hogy elég rendes gázsit fizettek ezért.

Bogi 2013-ban /forrás: facebook.com/Boglarka.Csosz

Szingli voltam, az egyetlen célom az volt, hogy karriert építsek, a családom támogatott benne.

– Avass be a kulisszatitkokba, kíváncsiak vagyunk.

– A fotósorozatnál arra vigyáztunk, hogy ne legyen túlságosan nyitott, megmaradjon esztétikailag szépnek, bájosnak. Egy búzamezőben fotóztuk, Visegrádon, én ragaszkodtam a természethez. Nagyon jó női csapat volt, Nánási Pál fotózott, ismertem őt korábbról, tehát volt bizalom köztünk. Tudtam, nem az a célja, hogy kellemetlen helyzetbe hozzon, hanem hogy a szépségemet kiemelje. Semmilyen kellemetlen érzésem nem volt. Nagyon vigyáztak, hogy művészi értéke legyen. A fotózás után behívtak a szerkesztőségbe, és együtt válogattuk ki a főszerkesztővel a lapba kerülő fotókat. Retust nem használtak, úgy kerültek be a képeim, ahogy készültek. Nekem is ez volt a kérésem. 

– Pedig túl hiúak vagyunk felvállalni a testünket úgy, ahogy az Isten adta.

– Nagyon határozott véleményem van a női szépségről. A női szépséget piedesztálra kell emelni. Éltetni és nem eltakarni. Azt gondolom, hogy a nőkben megvan az az ősi energia, amit igenis közvetíteni kell. Minden nőnek érdemes lenne élete során egyszer egy akt sorozatot készíttetnie, akkor is ha ezt nem mutatja meg a világnak. A női test szép, mindegy, hogy vékony vagy kerekebb.

Fontosnak tartom, hogy egy nő maga dönthessen bizonyos kérdésekben,

sem a családja, sem a barátai, férje, párja nem kellene beleszóljon semmilyen döntésébe. Úgy fejezzük ki magunkat, ahogy nekünk jól esik. Csináljuk végig és legyünk büszkék rá, hogy megcsináltuk.

– „Úgy fejezzük ki magunkat, ahogy nekünk jól esik” – nagyon magabiztos kijelentés. Nem félsz a megbélyegzéstől?

– Minden megjelenés, szereplés, amit elvállalok, tudom, mivel jár. Tudom a hátulütőket, hogy támadni fognak, amelyek valójában nem rólam szólnak, hanem arról, amit az emberek elképzelnek rólam. Viszont kínosan ügyelek arra, hogy mindeközben a lelkem is rendben legyen. Odafigyelek arra, hogy hogyan étkezem, miként élek, hogyan tartom a testem – hiszen a média, a közszereplés világa nem egy tiszta közeg.

Egy budapesti divatbemutatón /fotó: Erdély Bálint Előd

De ebben a közegben is meg kell tartani az identitásunkat, diplomatikusan kell manőverezni, hogy ott is legyünk a toppon, de lelkileg se vesszünk el. 

Azt viszont hozzá kell tennem, hogy a meztelen képeimet Törökországban nem vállaltam.

Sok oldalról leszedettük őket, pontosan azért, hogy ne ítéljenek meg emiatt. Az itteni gondolkodás nem annyira liberális, a nuditás teljesen hiányzik a török kultúrából. Ezt pedig tiszteletben tartom. 

– Apropó Törökország. Elég nagy váltás. 

– Igen, 12 éve élek Isztambulban a férjemmel. Az ő foglalkozásából adódóan politikai és gazdasági közegben mozgok, ami nem idegen számomra, hiszen közgazdász diplomám van, és 19 éves korom óta irányítom a saját cégeimet. Emellett, a film és a kozmetika világában is otthon vagyok, produceri tevékenységet is folytatok. Az ENSZ-ben is tevékenykedek, női jogokkal foglalkozom. Törökországban hódolok a hobbimnak is, a búvárfotózásnak.

– Miben látod a török és a magyar kultúra legnagyobb különbözőségét?

Hirdetés

– Kevésbé egoista kultúra ez, ők összezártabb közösségben élnek, ahol a másik érdekei sokkal fontosabbak az önös érdekeknél. A családok sokkal jobban össze vannak fonódva, gondoskodnak egymásról. Az természetes, hogy más olyan családtagokról gondoskodunk, akik nem engedhetnek meg maguknak bizonyos dolgokat. A régi, többszáz éves értékek, amelyek a magyar kultúrában is megvannak, a mai nap élnek a török kultúrában.

Itt nem fontos, hogy magunkra költsünk, fontosabb, hogy másoknak adjunk. Érdekes példa: az apósom, ha egyik menyének születésnapja van, nem tudja megállni, hogy a többinek is ne vegyen ajándékot. 

– Milyen nőnek lenni a török társadalomban?

– Nagyon szeretek nőnek lenni a muszlim kultúrában. A férfi itt szolgálja a nőt. A példák, amiket gyerekként otthon láttam, itt teljesen hiányzanak. Itt az a férfiideál, ha valaki átvállal dolgokat a nőtől, és ezt nem érzi degradálónak, extra feladatnak, önfeláldozásnak. A gyerekekkel otthon ülő anyákat sokkal jobban értékelik, épp ezért itt a nők 70%-a főállású anya.

A muszlim kultúrában a legszentebb feladat az anyaság, gyereket nevelni és tanítani, elképesztő munka, a férfi ezért jobban értékeli a nőt,

és nem tartja fontosnak, hogy dolgozzon azután sem, hogy a gyerekek felnőttek. 

Mi, magyar nők mindig a kihívásokat keressük, meg akarjuk valósítani magunkat, mert azt érezzük, hogy másképp nem lehetünk egyenlőek a férfiakkal. 

Pedig egyenértékűnek teremtettünk. Nekem nem kell semmit bizonyítani a férjem vagy a családja előtt, nem kell extra dolgokat megvalósítanom, hogy tiszteljenek, a létezésem miatt tudnak szeretni.

– Említetted, hogy az ENSZ-ben is van elfoglaltságod.

– Én a Népesedési Alappal állok kapcsolatban, a munkám többnyire a gyerekvállalásról szól. Azon dolgozunk, hogy a nők maguk dönthessék el, hogy hogyan alakítják a családjukat. A fenntartható fejlődésért harcolunk, nem kizsigerelve a földet. 

Egy olyan kontrollált népesedést szeretnénk elérni, ahol sokkal kevesebb az abortusz, az elvetélt gyerek, az anyák nincsenek családi erőszaknak kitéve. 

A nőnek nagyon sok országban nincs joga dönteni, a férje vagy a férje családja határozza meg, mikor szül és mennyit. A nő kiszolgáltatott helyzetbe kerül, nincs bevételi forrása, teljesen a férjétől függ, nincsenek elismert jogai. Azért harcolunk, hogy legyenek.

– Miért volt fontos ez az önkéntes, aktivista munka?

– Nekem a női jogok a vesszőparipám. Olyan családból érkezem, ahol volt családi erőszak, volt alkoholizmus. Traumákat éltem meg gyerekként, és ezeket hosszú évekig hordoztam magamban, sok munka volt túltenni magam rajtuk. Ezt a tapasztalást használom fel, és nyilvánosan felvállalom, mert erről beszélni kell. 

– A magánéletedben hová szeretnél továbblépni?

– Nagyon kiegyensúlyozott kapcsolatom van. Tudatosan választottam párt magamnak, szeretetben zajló házasságban élek, ahol nem kérdés egyik nap sem, hogy bízhatok-e a páromban, ez minden nap nyugalmat ad. Az elejétől kezdve úgy gondoltuk, nekünk a kapcsolatunk elég, és nem kell gyerek ahhoz, hogy boldogabbak legyünk. De rugalmasan állunk hozzá a kérdéshez, a sorsra bízzuk.

Májusi szelfie /forrás: facebook.com/pg/boglarkacsosztalu

Azt tudom, hogy nincsenek bennem anyai ösztönök. De ha véletlenül megtörténne, nem lennék ellene. Én a Jóistenre bíztam magam ebben a kérdésben. A férjem is így gondolja. Tudom, nem átlagos család vagyunk…

–  Hogyan tovább, Boglárka?

– A járványhelyzeten szeretnék most segíteni, ennek érdekében dolgozom együtt az öcsémmel speciális COVID-maszkok és terápiás lélegeztetőgépek gyártásában. Én vagyok a befektető, az öcsém és egy kisebb mérnöki csapat a dizájner. Száz százalékban magyar termékekről beszélünk, amelyekkel kórházaknak és egészségügyi dolgozóknak segítünk, hogy a megfelelő felszereléshez jussanak. Terveztünk egy olyan maszkot, amelybe belekerülhetnek a kórházi lélegeztetőgépek filterei, így kifele és befele is megszűri a vírust. Három hónapja fejlesztettük ki ezt az innovációs terméket, és a napokban piacra kerül. Egy részét ajándékba adjuk kórházaknak, a másik részét eladjuk. A lélegeztetőgép is innováció lesz, hiszen nagyon jó adatokat értünk el vele. Most nincs hasonló a piacon. Együtt dolgozunk egy partner egyetemmel, a prototípus kész van, már csak támogatásra várunk, hogy fejlesztésre kerüljön. Most ezekkel vagyok elfoglalva, de egyébként jönnek az újabb magyar tévés és filmes projektek, 2–3 televíziós programban is jelen leszek hamarosan.

Kiemelt kép: Székelyhon /Yamak Ahmet

Segítsünk közösen a nehéz helyzetbe került erdélyi családoknak! 

A Nőileg, együttműködésben a Gyulafehérvári Caritasszal támogató programot indított, mellyel célkitűzésünk legalább 50 erdélyi család segítése fél éven keresztül. Adakozásra hívjuk a Nőileg olvasóit és nemcsak! 

Támogatásoddal segíthetsz munkanélkülivé vált családfenntartókat, kiskorú gyerekeiket egyedül nevelő szülőket. 

További részleteket itt olvashatsz, vagy kattints az alábbi gombokra: