A depresszió az egyik leggyakoribb hangulatzavar. Velejárói, a szomorúság, a bánat, a lehangoltság, a reménytelenség természetes érzelmek, de amikor ezek mintegy „besűrűsödnek”, elsötétítik az eget és az életet, akkor kellene megszólalnia a vészcsengőnek: baj van! Olyan emberek mesélnek depressziós élményeikről, akik megtalálták a kiutat, pszichológus szakértőnk pedig tévhiteket próbál eloszlatni, miszerint nem a gyengeség jele, ha ebbe az állapotba esünk. Segítséget kérni pedig nem szégyen! Sőt: mindannyiunkban vannak erőforrások, amelyek elindíthatnak a gyógyulás útján.
Volt, amikor melankóliának nevezték ezt a nyomott, lehangolt, sötét állapotot. Ma már könnyednek hat ez a kifejezés, ugyanakkor lazán dobálózunk azzal, hogy „jaj, depis vagyok, mert elmaradt a nyaralás”. Pedig a depresszió nem játék. Nem kíméli egyik nemet sem, a fiatalokat és öregeket sem, és eléggé veszélyes állapot tud lenni, ugyanis a nem felismert vagy kezeletlen depresszió öngyilkossághoz is vezethet! Dr. Grósz Emese vezető klinikai pszichológussal, pozitív pszichoterapeutával ültünk le, hogy jobban megértsük ezt az állapotot.
– Hogyan állunk manapság itt, Székelyföldön a depresszióval?
– A depresszió létezik, és egyre nagyobb méreteket ölt minden kultúrában. Meghatározó azonban a társadalmi-kulturális megítélése, s ebből a szempontból ugyanaz a depresszió elfogadhatóbb vagy kevésbé elfogadható lehet, akár a közösség, akár az egyén szintjén. Székelyföldön például nem igazán illik depressziósnak lenni. Itt erősnek, vitálisnak kell lenni. Aki depresszióban szenved, az elhagyja magát, az esetleg akaratgyenge stb. – áll a köztudatban. Kivéve, ha szeretett hozzátartozó elvesztése okozza. Ilyenkor is elvárt azonban, hogy záros határidőn belül összeszedjük magunkat. Nem így Budapesten vagy Rigában, ahol a depresszióra jellemző levertség, boldogtalanság elfogadottabb. Ezért is nagyobb akár a depresszióval szakellátáshoz fordulók aránya, akár az önsegítés különféle formái iránti társadalmi szintű érdeklődés. Az előbbi gondolat nem kritika Székelyföld részére. Csakhogy a modern világban amúgy is
elterjedőben van a „szuperman”, „szuperwoman’’ effektus, azaz hogy csak és csakis erősségeink színében tüntessük fel magunkat, s az erősek és fittek maradjanak a felszínen, a férgese meg magára vessen.
Erre az általános szemléletre nálunk ráépül a zárt – azaz merev –, végletekben történő gondolkodás. Minden vagy fehér, vagy fekete, az átmenetek nem fontosak, mert abban az egyén szubjektív valósága vetül ki. Mindjárt elkap a kísértés, hogy megalkossak valamiféle székely személyiségprofilt. Ezt nem szeretném tenni. Nézzük a valóságot. Depresszív problémákkal az emberek még elüldögélnek otthonukban, de amikor az állapot rosszabbodik, vagy egyszerűen a depresszió már kezdetektől kóros mértéket ölt, a pszichiátriai rendelők előtt nagy a tolongás, hangulatjavító gyógyszerekre várva. S e végletességben kimarad az átmenet, a természetes lelki panaszok természetes módú kezelése, nem várva meg a végső és már nagyon krónikussá vált állapotokat.
– Mi a depresszió korszerű meghatározása?
– A depresszió meghatározásában meg kell különböztetnünk a kedélyállapot, érzelmi élet eltolódását a lehangoltság, a nyomott hangulat és az ezeket kísérő testi-lelki tünetek felé – a depressziótól mint klinikai kórképtől. Az előbbi állapotban is beszűkülhet kisebb-nagyobb mértékben a tudatállapot, fókuszba kerülhetnek a negatív érzések, élettapasztalatok, életesemények, beszűkülhetnek a célkibővítési lehetőségek. Reménytelennek tűnhet a pszichológiai jólléti állapot újraépítésének a reális esélye, ugyanakkor, ha takaréklángon is, de mindvégig ott van a remény, a hit, vagy az önbizalom, legalábbis mint igény. Másrészt a klinikai depresszióban az egyén beleragad a reményvesztettségbe, a boldogtalanságba, kimondottan szenved testi szinten is. Jellemző, hogy az egyén ellenőrzése ezen állapot felett megszűnik, vagy nagymértékben leredukálódik.
Az élet „elélettelenedik” az egyén számára, fennállhat az öngyilkosság veszélye. A depresszió fokozatai közötti különbséget az előfordulás gyakorisága, az intenzitás, a tünetek időbeni kiterjedése, mennyisége, a jobbulási idő, az egészséges periódusok tartóssága adja meg.
A negatív tartalmak mellett a pozitív tartalmak jelenléte vagy hiánya, a pszichológiai, szellemi jóllét visszaállításának az igénye, az aktív megküzdési stratégiák jelenléte vagy hiánya, az értelemkeresésre, a belátásra való hajlandóság, az önismereti képesség, a belső változásra való motiváltság szintje mind igen fontosak, amikor megkülönböztető diagnózist állítunk fel mindennapjaink úgymond természetes lelki panaszai vagy a kóros depresszió között. Korszerű megfogalmazásban, a depresszió bármelyik szintjéről is lenne szó, a szimptómák vagy betegség mellett, a szakember és kliense között nem csupán a tünetek állnak, hanem az erőforrások is.
Dr. Grósz Emese
– Mi vezethet a depresszió kialakulásához?
– A depresszív állapot Kopp Mária magatartáskutató szerint a leggyakoribb mentális betegség – a szorongás mellett. Kiváltó oka után kutatva ezek annyifélék lehetnek, ahány magyarázóelmélet létezik. Az egzisztencialista pszichológia szerint az értelem nélküli élet, a viselkedéslélektan képviselői szerint pedig helytelen tanulási folyamat eredménye. A kognitivisták a valóság és önmagunk értelmezési deficitjének tekintik a depressziót. A pozitív pszichológia a problémára való túlzott vagy egyoldalú odafigyelést hangsúlyozza, a pozitív pszichoterápia egyrészt az illedelmesség, alázatosság, másrészt a szókimondás, őszinteség közti feszültséget célozza meg. Mindezen elméletek kiegészítik egymást, mindegyikük hozzáad valamit mindahhoz, amit a depresszióról tudunk. A korszerű klinikai pszichológia és integratív pszichiátria figyelemmel követi a magyarázatokat mind a helyes differenciáldiagnózis, mind a gyógyulás szempontjából. Úgyszintén
fontos megemlíteni a depressziós állapotok közti különbséget aszerint, hogy a kialakulásuk háttere organikus vagy szomatikus, a személyiség struktúrájához kötött, vagy reaktív, azaz érzelmi reakcióként váltódik ki bizonyos élethelyzetekre vagy betegségekre
(pl. veszteség). A kapcsolatok minősége, a társas kapcsolatok általában, különösen a családon belüli viszonyokból való elégedettségi szint, ezek intimitása, megbízhatósága mind fontosak lehetnek, amikor okokról beszélünk. Nem utolsósorban olyan külső tényezők, mint a stresszorok, gazdasági, politikai, társadalmi, kulturális tényezők, összefüggő okokként fejthetik ki hatásukat. Egyébként
majdnem minden ember akár többször is lehet depressziós élete folyamán, major depresszió, azaz nagyon mély depresszió legalább kétszer kialakul életünk során – ezt kutatások is mutatják.
Ilyenkor takaréklángon ég az ember, de dúlnak benne az érzések.
– Milyen tünetekre kell figyelni?
– A pozitív pszichoterápia szempontjából elsősorban az egyensúlyeltolódásokra érdemes odafigyelni. Nossrat Peseschkian egyensúlymodellje szerint
életünkben négy nagyon fontos terület van. Ezek jólléte, elégségesen jó egyensúlyban tartása mind elengedhetetlenek, hogy ne legyünk depressziósak.
Az első a test, és mindaz, ami ide tartozik: étkezési szokások, szexualitás, gyöngédség, sport, hobbik, pihenés stb. Második a munka, az értelmes teljesítmény, az elégségesen jó anyagiak és mindaz, ami tevékenységként örömmel telíti mindennapjainkat. A harmadik terület a kapcsolataink: társas kapcsolataink általában, a családi, rokoni, baráti, pár- és házastársi kapcsolataink stb. A negyedik pedig a belső élet, ide tartozik az életfelfogás (a filozófiai, pszichológiai és vallási/spirituális nézeteink), értékek, minden, ami köznapi szóhasználatban is lelki élet (fantáziavilág, érzelmek, ráció, remények, célok stb.). Tegyük fel, hogy van száz százalék időnk és energiánk, kérdés, hogy ebből mennyit fektetünk be a testünkbe (egészségünkbe), a munkánkba, a kapcsolatainkba, vagy a belső életünkbe (lelki, szellemi-spirituális jóllétünkbe). Ideális állapotban mindenre 33,33 százalékot kéne szánnunk, ami huzamosabb ideig persze illuzórikusnak bizonyul. A hangsúly itt nem is a merev egyensúly fenntartására kerül. Sokkal inkább a szinte észrevétlenül bekövetkező, apránként felgyülemlő eltolódásokra, érzékeny pontokra, felderítetlenül maradt erőforrásokra, bizonyos képességeink túlzott igénybevételére, melyek idejében megingatják a mérleget, és jelentős egyensúlyvesztéshez vezetnek. Ilyen szempontból
hasznos, ha tudatában vagyunk annak, ha ez az egyensúly felbomlik. Ha valamelyik életterületünkre elmegy hetven százalék, az összes többire tíz százalék jut, akkor előbb-utóbb megjelenik valami, ami gond.
Megjelennek a tünetek, előbb csak izoláltan, utána több életterületen is. Érdemes figyelmet szentelni sajátos egyensúlymodellünkre, mindarra, ami minőségi és objektív időben, valamint energiában huzamosabb ideig eltolódik egy irányba.
– Egy negatív beállítottságú embernél nagyobb az esélye a depresszió kialakulásának?
– Az organikus depresszió nem válogat. Az öröklődés is meghatározó rizikótényező, amit számításba kell venni. Ugyanakkor a reaktív depresszió természetszerűleg jobbára a pesszimista beállítódással társul, hiszen itt az alaphangulat eleve sötétebb. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az optimistákat kímélné a depresszió, amennyiben bizonyos életesemények meghaladhatják lelki feldolgozó képességük határát, és összeroppanthatják az addig makkegészségesként ismert személyt.
Hangsúlyozni szeretném a meggyőződésemet, hogy a depresszióra hajlamos vagy depressziós egyéneknek is épp annyi a létjogosultsága, mint a végtelen vitalitással és életkedvvel megáldott egyéneknek. A föld mindenkié.
Ami pszichológiai szempontból igazán számít, az a belátás, a fejlődés akarása, a felelősség, a remény. Mindezek mellett érdemes figyelni arra, hogy az optimizmust versus pesszimizmust vizsgáló kutatások jobbára az optimizmus jótékony hatását mutatják ki mind az egészségmegőrzési, mind a gyógyulási folyamatban.
– Ki diagnosztizálja a depressziót?
– Hivatalosan a pszichiáter, de megállapíthatja a klinikai szak- vagy főpszichológus és a pszichoterapeuta is.
Kis tünetkalauz A depressziós epizód leggyakoribb tünetei a következők: lehangolt, nyomott lelkiállapot, gyakori sírás, az érzelmi élet zavarai, az örömre való képesség és a napi tevékenység iránti érdeklődés elvesztése, az önértékelés alacsony szintje, csökkent koncentrációs képesség, gátoltság, beszűkült tudatállapot, alvászavarok, állandó vagy gyakori fáradtság érzése, csökkenő vagy éppen növekvő étvágy, csökkent szexuális érdeklődés, impotencia, halállal kapcsolatos gondolatok jelentkezése.
– Milyen veszélyei lehetnek, ha valaki nem kér segítséget?
– Vagy helyrejön, vagy nem. Ha helyrebillen is, maradhat betegségmaradványokkal, amelyek aknaként robbanhatnak váratlanul az élet későbbi folyamatában, kulcsingerek hatására. Tulajdonképpen úgy fest a dolog, mint bármely egyéb „meghibásodás” esetén.
Ha csak a bajt szeretnénk megszüntetni, az okok maradnak, és újabb bajt szülnek.
Az okokat pedig nem biztos, hogy önmagunkban kellőképpen sikerül feltárni, és megfelelően hatástalanítani. A szakember hozama a szakmai kompetencia, az emberséges, őszinte odafigyelés, a tudásvágy átadása és megosztása, a páciensé pedig a saját élete feletti kompetencia, és hajlandósága az érzelmi tartalmakkal való munkára, a konzultációra.
– Milyen lehetőségek vannak a depresszió kezelésére?
– Manapság számtalan lehetőség kínálkozik, és egyre többen igénybe is veszik. Az egészséges életmódra való törekvés, a lelki és szellemi-spirituális jóllétre való törekvés egyre méltányosabb helyre kerül a köztudatban is.
A pszichoterápiák, pszichológiai tanácsadások, mentálhigiénés szolgálatok, pszichiátriai rendelések mellett jelentős hozamuk lehet az alternatív gyógyászati beavatkozásoknak is.
Integratív medicina, homeopátia, fitoterápia, természetgyógyászat, pasztorális pszichológia, vagy a lelkigondozástól egészen a különböző energiaterápiákig, testmozgásra épülő kezelésektől a jógáig, mind-mind lehetőségek az állapot oldására és az egyensúly helyreállítására. Amennyiben a felsoroltakat magas szakmai kompetenciával művelik, bármelyikük hasznos lehet, elsősorban azért, mert adott esetben át tudják irányítani a pácienst a rajta segíteni leginkább alkalmas szakemberhez. Ellenkező esetben páciensként nem könnyű választani, viszont könnyű a társadalmi vagy saját hiedelmek tévútjára kerülni, de ez talán egy újabb téma.
– Miben tud segíteni a gyógyszeres kezelés?
– A lelki életnek biológiai szubsztrátuma van. A központi idegrendszeri folyamatok is alapvetően meghatározzák kedélyállapotunkat, hangulatunkat. Az agyban termelődő szerotonin és dopamin pl. boldogsághormonként emlegetett, az adrenalin pedig stresszhormonként. Azaz, ha mindezekből kevesebb választódik ki, külső körülményeinktől és lelki erőforrásainktól is függetlenül lehangoltabbnak érezhetjük magunkat. Ezt követően már az „önhelyreállító készletünk” felszereltségétől függ, hogy miként kezeljük ezeket az állapotokat. A gyógyszerek ezen a szinten tudnak segíteni, és meggyőződésem, hogy megvan a jól meghatározott helyük. Nem egy páciensem esetében segítették pszichoterápiás erőfeszítéseimet.
Téves azt hinni, hogy manapság minden pszichiáter csak gyógyszert ad, hiszen sokuk pszichoterapeuta is, igazán jó beavatkozási módszereik vannak, de tény, hogy ők azok, akik gyógyszerekkel, farmakológiailag tudnak segíteni a kezelésben.
Mindenkinek jogában áll eldönteni, hogy melyik utat választja. De van, amikor egy megértő beszélgetés már segít.
– Mi akadályozza az embereket a segítségkérésben?
– Legfőképpen önmaguk. Ugyanakkor a kínálat szorosan összekapcsolódhat a kereslettel, azaz minőségi szolgáltatásokra van szükség, hogy az emberek kedvet kapjanak – már ha lehet így fogalmazni. Szólnunk kell még a betegséggel járó előnyökről is. Ha valaki megszokta magát betegnek, és ezt környezetében mások is megszokták, nem is olyan könnyű ezen változtatni. A betegség különféle funkciókat tölthet be az emberek életében. S az esetleges gyógyulás egyben e funkciókról történő lemondást is jelenti. Ugyanígy szólnunk kell az önsegítés és a segítségkérés között feszülő belső viszályról is. Mindenkiben ott vannak a lehetőségek, az erőforrások is.
Vannak percek, amikor nekilendülünk, hogy megoldjuk problémáinkat, és ez valamilyen eredményhez vezet. Ugyanakkor nem fordulunk szaksegítséghez, mert ki szeretnénk térni a megbélyegző, negatív társadalmi megítélés elől.
S érdekes az is, hogy az emberek gyakran az önsegítést és a külső segítségkérést egymásnak ellentmondó irányultságként élik meg. Ugyanakkor a szaksegítség legtöbbször éppen az önsegítést fokozva éri el a legkiválóbb hatást. Azaz, a szakember abban segíti kliensét, hogy az mielőbb rátaláljon magában az egyensúlyhelyreállító és megtartó erőforrásokra. Így tehát, ha egyedül dolgozunk, előbbre jutunk – a kezdeti állapothoz viszonyítva. Ha azonban együttműködünk egy szakemberrel, az erőfeszítések megsokszorozódhatnak.
Depresszió a téltől A szezonális affektív zavar (Seasonal Affective Disorder – SAD) hátterében összetett biológiai, pszichés mechanizmusok és környezeti tényezők is szerepet játszanak. A kutatók szerint létezik nyári búskomorság is, de jóval gyakoribb a téli depresszió. Bizonyos vizsgálatok szerint az emberek jelentős része tapasztal hangulatingadozást az évszakváltás következtében, de természetesen ez nem mindenkinél súlyosbodik depresszióvá. Az azonban jól kimutatható, hogy a rövidebb nappalok, a napsütéses órák számának csökkenése a szerotoninszint csökkenéséhez és a melatonin (alvási ciklust irányító hormon) mennyiségének emelkedéséhez vezet. Kezelésére használnak fényterápiát, gyógyszereket, de kognitív-viselkedéses terápiát is.
Illusztráció: Shutterstock
