Imre Éva, a Kolozsvári Állami Magyar Színház egyik legfiatalabb művésze az elmúlt években bebizonyította: attól még, mert egy színésznő szép és filigrán, nem kell föltétlenül beskatulyázni. Nem kell, vagy inkább nem lehet: Éva az elmúlt öt évben változatosabbnál változatosabb szerepekben remekelt, volt kislány, angyalarcú halál, földbirtokosné és Ibsen-hősnő. Jelenléte intenzív, főszerepben és tömegjelenetben egyaránt. Nem ússza meg a dolgokat. Civilben kedves, közvetlen, allűröktől mentes.
– Szakmailag hosszú utat jártál be öt év alatt, a debüt óta. Hogyan emlékszel az első főszerepre? Pólika voltál, a bohém földbirtokos felesége, Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül vígjátékában.
– Úgy tűnik, sok idő telt el azóta. Akkor ismerkedtem a színházzal, a kollégákkal, ez volt az első szerepem. Ha jól emlékszem, nem voltam túl bátor, inkább a feladat teljesítésére törekedtem, és ezért volt bennem egy megfelelési kényszer. Most már úgy látom, hogy mindezt lehetett volna sokkal könnyedebben is.
– Klasszikus és kísérleti előadásokban egyaránt volt alkalmad kipróbálni magad. A Szamos-parti színház híres arról, hogy itt nagynevű rendezők adják egymásnak a kilincset, a színészeket pedig nem kímélik. Jó értelemben.
– Sok izgalmas feladatot kaptam. Mindig jön egy új rendező egy sajátos ízléssel, akire rá kell hangolódni, hogy létrejöjjön a közös színházi nyelv. Ha ez nem történik meg, akkor csak elhaladunk egymás mellett. A komfortzónából való kilépés rutinszerűvé kellene, hogy váljon, viszont a rengeteg módszerrel és különböző stílussal nem mindig tud együtt haladni egy színész, ami nem feltétlenül baj. Mint ahogyan az is ritka dolog, hogy egy sportoló különböző sportágakban a legmagasabb szinten teljesítsen.
– Egy évvel ezelőtt született egy ellentmondásos előadás Kolozsváron, amikor az európai színház ukrán „fenegyereke”, Andriy Zholdak Ibsen Rosmersholmját vitte színre, és tiéd volt a női főszerep. A rendező többször is nyilatkozta már, hogy „ars poeticája” szerint a színészt szélsőséges körülményeknek kell kitenni a próbafolyamat során. Van olyan színész barátom, aki azt vallja, az ilyen tapasztalatok megerősítenek, fejlesztenek művészként, majd hozzátette: bárcsak dolgozhatna Zholdakkal. Te belülről, a tarsolyodban már egy ilyen tapasztalattal, hogyan látod ezt?
– Azt hiszem, hogy ez kizárólag alkati kérdés. Nem biztos, hogy ugyanolyan arányban fejleszt ez mindenkit. Van olyan, akit lerombol, ha szélsőséges helyzetnek van kitéve. Engem ez a próbafolyamat mind emberként, mind művészként nagyon megerősített. Ameddig a rendező a sajátos agresszív, diktatórikus eszközeivel Rebekkát, a karaktert formálta, addig nekem, a Rebekkát alakító színésznek vigyáznom kellett arra, hogy megőrizzem fizikai és pszichikai integritásomat. Úgy éreztem, hogy a határaimat feszegetem, ami mindig egy rendkívül izgalmas dimenzió, mert ezáltal jobban megismerhetem saját magam.
– Színész és menedzser. Mára ez a két fogalom egybeforrott, Amerikában egy sikeres castinghoz már az is hozzátartozik, hogy a színésznek minél több követője legyen az online térben. Hogyan látod, lehet ezt a kettőt egy emberként művelni, vagy Erdélyben is megérett már az idő arra, hogy profi színészmenedzsert alkalmazzon egy fiatal művész?
– Olyan világot élünk, ahol az online tér fontos szerepet tölt be a hétköznapjainkban. Van néhány ismerősöm, aki külföldön él, és ugyancsak a szakmában próbál elhelyezkedni. Elmondásaik szerint kemény harc folyik azért, hogy fent tudják tartani magukat, és ahhoz, hogy a színház, illetve a film területén kibontakozhassanak, elengedhetetlen, hogy egy jól összeállított portfólióval rendelkezzenek, és saját menedzsert alkalmazzanak.
Számomra is kérdés, hogy itt, Erdélyben hogyan kellene ezt jól vagy jobban csinálni, vagy egyáltalán jelenleg mennyire van jelentősége ennek. Színházi alkalmazottként védettséget élvezhetek, és bevallom, ez elég kényelmes állapot. Talán egy nagyobb városban, ahol nagyobb a konkurencia is, megérett az idő erre. Persze lehet, hogy pár év múlva, majd egy másik interjúban én is másként fogok majd vélekedni erről.
– Egy nehéz próbafolyamat után mi az, ami kikapcsol, feltölt, netán inspirál?
– Igazából sok minden feltölt, jó olyan emberek mellett lenni, akiket szeretek. Talán ez már önmagában is elég. Aztán persze a kutyám. Sokat sétálunk. Nagyon szeretek a természet közelében lenni. Van egy szenvedélyem: a motorozás. Egy motorról valahogy másképp mutatkozik a világ. Csodálatos érzés. Egyedül elindulni valahová, megérkezni, aztán újra továbbhaladni.
Fotó: Angyalosi Bea
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2018. áprilisi lapszámában jelent meg.
