Pár hónappal ezelőtt bemutattunk néhány tehetséges erdélyi fotóst, akik művészi igényességgel fényképeznek esküvőket, ezúttal négy ambíciós nő került az objektívünk elé. Székelyföldiek, harmincasok, családanyák és fotósok. Munkájuk közös, történetük hasonló, ám látásmódjuk egyedi.
A bohókás
Kátai Judit Balatonalmádiból költözött Sepsiszentgyörgyre, ott neveli – szintén fotós – férjével együtt 8 és 3 éves lányát. Kacagósan csengő, roppant nőies hangon meséli, hogy a gyermekei születése után kezdett fotózni, először csupán a férjét kísérte el esküvőkre. A második lánya születését követően kezdett önálló karriert, s ekkor tanulta meg a fényképeket kidolgozni is. Mint magyarázza a fiatalos édesanya, a jövőben – az esküvők mellett – glamour fotózással szeretne komolyabban foglalkozni, nagyon érdekli ugyanis a női szépség és erotika, és teljesen más meglátásai vannak, mint egy férfinek, ha, mondjuk, egy fehérneműs sorozatot kell készíteni.
Az egyébként bölcsészetet végzett fotós önbizalomtréningre küldene minden menyasszonyt, tapasztalatai szerint ugyanis a legtöbb nő nem tudja magáról, mennyire gyönyörű. Véleménye szerint kórosan önbizalomhiányosak mifelénk a gyengébb nem képviselői. „Én tényleg szépnek látom őket, és döbbenten figyelem, hogy ők ezt nem tudják magukról. S ilyenkor az a célom, hogy olyan fotót készítsek, hogy amikor megnézi magát, ha pironkodva is, de ismerje el, hogy hát ő tényleg szép – magyarázza Judit. – Szerintem a legtöbb menyasszony nem azt nézi meg a fényképeken, hogy milyen az a kép, hogyan van megkomponálva, hanem azt, hogy ő szép vagy sem rajta. Hiába marhajó a kompozíció, ha ő nem tetszik magának rajta.”
„Amikor Székelyföldre költöztem, megdöbbentem, hogy itt több száz fős esküvők vannak, Magyarországon ez nem olyan megszokott. Igaz, sokszor azt látom, hogy ezek a lakodalmak nem az ifjú párról szólnak, hanem a vendégeknek való megfelelésről. Mindig mondom a pároknak, hogy ne csak túléljék, hanem éljék meg a saját esküvőjüket, nekem például a sajátom életem egyik legjobb bulija volt – meséli Kátai Judit, aki egyébként énekel is egy zenekarban. – Nekünk, családanyáknak, talán még fontosabb, hogy energiát nyerjünk a munkánkból, mert attól, hogy kitakarítjuk a lakást, elmosogatunk és kimossuk a ruhát, nem fogunk feltöltődni” – magyarázza a bájosan bohókás Judit.
A visszafogott
A székelyudvarhelyi Kusztura Katalin is a férje révén került az esküvőfotózás közelébe. Mivel a párja, mondhatni, évtizedek óta filmez esküvőket, általa csöppent ebbe a közegbe. Judithoz hasonlóan, Katalin is a kisebbik gyermeke születését követően kezdte el önmagát keresni, és azt, hogy miben tudna kiteljesedni. Mára már ő is önállóan, férjétől függetlenül fényképez.
„Tavasztól őszig mintha minden hétvégén férjhez mennék, minden esküvőt a magaménak érzek. Ha csak a pénzkereseti lehetőséget látod ebben, akkor egy idő után kiégsz, nem látod meg a szépséget” – magyarázza az elegánsan visszafogott Katalin. Főként Székelyföldön előfordul még, hogy „kinézik” a női fotóst – meséli – akárcsak a női sofőröket, mintha férfisajátosság lenne, hogy valaki jól fotóz vagy vezet. „A gyerekfotózásban azonban, úgy érzem, előnyt élvezek, mivel én is anya vagyok, tudom az apró részleteket, hogyan nyílnak meg a gyerekek. Egy férfinak ez talán valamivel nehezebb” – teszi hozzá.
„Az újszülöttfotózás talán a legnehezebb műfaj – állapítja meg a kétgyermekes fotós –, de a leghálásabb is. Időigényes műfaj, nagyon türelmesnek kell lenni. Ébrednek fel, esznek, alszanak vissza, mindez órákat vesz fel” – avat be a rejtelmeibe. Katalin tapasztalatai szerint húsznapos korig lehet magzatpózba tűrögetni a csecsemőket, utána már nem. Az újszülöttfotózás során készült képek megőrzik a születés utáni időszak hangulatát és érzéseit.
„A kollégákkal baráti viszonyt ápolunk, pedig egymás konkurenciái is lehetnénk. Sokan csodálkoznak is ezen, hogy mi egymást segítjük, workshopokra járunk együtt, és évente kétszer a magyarországi kollégákkal is összejárunk. De mindenki annyira másként lát és láttat, hogy nem egymástól »vesszük el« a klienseket – magyarázza Katalin. – Szerencsére rájöttünk, hogy összefogva könnyebben boldogulunk egyénileg is.”
Az anya
Datki Gyöngyvér a Kovászna megyei Zabolán él,három gyermek édesanyja.„Elsősorban édesanya vagyok, feleség, és csak utána fotós. Igaz, a fotózás olyan számomra, mint egy negyedik gyermek” – állítja fel fontossági sorrendjét Gyöngyvér, aki szintén néhány éve, a férjével vágott bele az esküvőfotózásba. „Amikor megszületett az első gyerekünk, minden pillanatot meg szerettünk volna örökíteni, és vettünk egy fényképezőgépet. Aztán addig fotóztuk a saját gyerekeinket, hogy a barátok, ismerősök is megkértek. Gyerekeket fotóztunk először, aztán egy barátunk esküvői fotóit készítettük el – meséli a kezdeteket a nagycsaládos édesanya. – Korábban teljesen más területen tevékenykedtünk, semmi közünk nem volt a fotózáshoz.” Gyöngyvér azóta „függetlenedett” a férjétől, és most már egyedül jár fotózni. Mint mondja, a glamour fotózásokat ő is nagyon szereti, mellette a kedvenc témái a gyerekek. De szeretne egy olyan kiállítást is, amely a nő ezer arcát mutatja meg.
„Van előnye annak, hogy női fotósok vagyunk – mondja –, előttünk bátrabban pózolnak a nők, menyasszonyok, közelebb engednek magukhoz, akár öltözés (vetkőzés) esetén is.” Mint magyarázza Gyöngyvér, az újszülöttek a kedvencei, és nagy vágya egyszer egy baba születését is megörökíteni. Háromszor volt már része a szülés élményében, de most más szemszögből is szeretné újra átélni.
„Sosem gondoltam volna, hogy fotózással fogok foglalkozni, de annyira szeretem, hogy ezt egy nagy ajándéknak tekintem. Az a célom, hogy ne beállított fotókat készítsek, hanem igazi pillanatokat kapjak el, lehetőleg olyankor, amikor az alanyok észre sem veszik. Szerencsések vagyunk, hogy a hétköznapok anyukaéletéből hétvégenként kimozdulunk, és ez ilyen színt hoz az életünkbe – véli Gyöngyvér. – Gyakran vannak megható történetek is, olyan egyházi esküvőn is voltam, ahol zokogtam a meghatottságtól az eskütétel alatt. A jó esküvői fotó azokat az érzelmeket adja vissza, amiket az ifjú pár akkor és ott átélt” – összegez a zabolai fotós.
A művészlélek
Veres Izolda Szentegyházán fényképezi a házasodókat, és nemcsak. Már gyerekként szeretett rajzolni, képzőművészetire akart felvételizni, ám a szülei – és saját önkritikája – hatására mégis inkább könyvelő lett. A rajz ugyan kimaradt az életéből, ám a fotózás a helyébe lépett. Kisfia születését követően már pályázatokra is küldött be képeket, és az is megesett, hogy fotója díjnyertes lett. A nem túl romantikus adóbehajtói munkája mellett Izolda el sem tudta képzelni, hogy egyszer másoknak fényképezzen, korábban hatalmas felelősségnek érezte ezt. Mint meséli, szemében tiszta őszinteséggel, az adóbehajtás és fotózás mellett kötéssel is foglalkozik, ám ha választani kellene, mindenképp a fotózás mellett döntene.
Izoldának is az esküvőfotózás a fő területe, de nagyon szereti az aktokat, a családi fotókat, minden témát, ami valahogyan szép. „Ha valakinek nincs egy egyedi látásmódja, megtanulhat ezer technikát, úgysem lesz meg a képeiben az a kis plusz, ami egy fotót különlegessé tesz” – véli. „Nincs még egy olyan rendezvény, amelyen ennyi érzelmet tetten lehetne érni” – folytatja a szentegyházi fotós. Meglátása szerint egy esküvő olyan, mint az élet, sok szereplővel számtalan dolog történik. Ő azonban az apró részleteket szereti. Bensőséges, elgondolkodtató képek megalkotására törekszik, tökéletesen beállított képeket nem szívesen készít – teszi hozzá.
Családja először azt hitte, lányos hóbort csupán a fényképezés, amire egy vagon pénzt kell rákölteni – meséli mosolyogva a kétgyermekes anyuka –, de egy idő után rájöttek, hogy van értelme annak, amit másodállásként művel. Néha furcsán néznek rá az emberek, kiváltképp az idős nők – mondja nevetve –, furcsállják, hogy kétgyermekes anyaként, a férje nélkül mit keres az esküvőkön. De természetesen rengeteg pozitív visszajelzést is kap munkáiért, s ezekért az energiákért éri meg az egészet csinálni. „Nincsenek nagy vágyaim, szeretek esküvőkre járni s rácsodálkozni, mennyi különleges, értékes ember él köztünk. Azt hiszem, érzékeny vagyok az emberek legapróbb rezdüléseire is. A képeimmel is valamiképp ezt szeretném visszaadni” – magyarázza nemes egyszerűséggel Veres Izolda.
Kiemelt kép: Kátai Jocó
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2017. márciusi lapszámában jelent meg.