A címben szereplő három jelző nemcsak a koreai ízvilágra utal, hanem a kelet-ázsiai kis félsziget egészére, fizikai és szellemi mivoltára egyaránt. Így tapasztaltuk nyolc hét ott-tartózkodás során – ez idő alatt az ember már alaposabban meg tud ismerni egy országot, főleg, ha a gyakornoki munka mellett utazik, kirándul, és majd’ minden helyi jellegzetességet kipróbál.
Ha Dél-Koreába utazol, hamar rájössz, hogy itt nem sokra mész az angoltudásoddal. Az emberek nagyon kedvesek, viszont ha angolul szólalsz meg, csak mosolyognak, és visszakérdeznek a saját nyelvükön. Egy neves koreai egyetem gyakornokaként szerencsém volt: nagyon jó nyelvtanárnő hetente négyszer koreai kurzust tartott nekünk, így néhány hét után már el tudtam mondani a vendéglőben, hogy villával ennék pálcikák helyett, és hogy a csípőset nem a kajába, hanem mellé kérem.
8 hét alatt volt idő sokféle ízt kipróbálni
Dél-Korea pici, de annál sűrűbben lakott ország, és nem is olyan könnyű bejárni. Az egyetemi program miatt csak hétvégéken utaztunk, akkor viszont mindig mást néztünk meg.
Az ország nagyvárosai európai szemmel felmérhetetlenül óriásiak: a tízmilliós Szöulban (Seoul) és a három és fél milliós Puszánban (Busan) még körülnézni is fárasztó. A koreaiak lépcsőzetesen, minden irányba építkeznek, a közlekedés is több szinten, egymás fölötti hidakon történik. A közönséges lakótömbházak általában harminc emeletnél kezdődnek. Közlekedni itt nehéz, főleg ha az emberek nem értenek angolul, vagy csak simán nincs kedvük válaszolni.
Ha az utazó már belefáradt a metropoliszok nyüzsgésébe, érdemes a számunkra nagyon egzotikus távol-keleti tájat is felfedezni egy kicsit: Damyangban a gyönyörű, forró és párás bambuszerdőt; a sziklás, szent Mudungsan-hegyet, ami a koreaiak szerint az istenek és emberek között teremt kapcsolatot a sárkányok és tigrisek révén; vagy a Boszang (Boseong) melletti zöldtea-ültetvényt. Ez utóbbi volt számomra talán a leglátványosabb: 1,7 millió négyzetméteren, fenyvessel körülvett zöld tengerként hullámzanak az értékes cserjék, beborítva az egész hegyoldalt.
Busan – Buddhista templom
Ha az ember nyáron utazik Dél-Koreába, ne hagyja ki a júliusi sárfesztivált a Sárga-tenger partján. Az egész egy hatalmas, felnőtteknek való játszótér, ahol minden vetélkedő, játék és versenyszám a sárban történik. Lehet itt sárba pottyanva csúszdázni, sárral töltött medencékben párbajozni, szigetet foglalni, még sárban focizni is. A rendezvény nagy népszerűségnek örvend, nemcsak a koreaiak, hanem külföldiek is tömegesen vándorolnak Borjangba (Boryeong) erre az alkalomra. Persze a végén a tengerben lehet a minden porcikánkat beborító sártól megszabadulni. Az viszont zavart, hogy este hat után egész Dél-Koreában illegális a tengerben fürödni. Mi ezt nem akartuk elhinni, fürödni indultunk 18:20-kor, és rendőrök tessékeltek ki a vízből. A sárfesztiválra mindenképp napkrémmel kell menni, különben az ember úgy jár, mint mi: leégtünk.
Enni Koreában egészen különleges élmény. Minden ízt összekevernek, az ételek rendszerint csípősek és édesek egyszerre. A rizs az alapélelmiszer, kenyeret alig láttunk nyolc hét alatt. Sok vendéglőben le kell venned a cipődet a bejáratnál, bent pedig a földre ültetnek, alacsony asztalok mellé. Ez irtó kényelmetlen (sok koreai kollégám is ezt mondta), a kaja viszont finom. Egészséges, nem zsíros, mégis laktató. Gyakori a „barbeque restaurant”, ahol az asztalod közepén van a tűzhely, ott sütik meg a húst, amit majd salátalevélbe tesznek szószokkal és fokhagymával. Koreában csak a főfogást kell kifizetni a vendéglőkben, a mellékfogások (savanyúság, szószok, saláták) és a víz ingyenes. Az étel általában nem drága, körülbelül ugyanannyit fizettünk egy menüért a kantinban, mint egy sörért a városban (3–5$). S ha elmentünk vendéglőbe, ott körülbelül két sör árából laktunk jól.
Zöld tea
Egy délután elmentünk, hogy próbáljuk ki a rizsburgert. A gyorsétteremben örömmel konstatáltuk, hogy a falra kiszögezett menüt képekkel illusztrálták. Rámutatok egy szimpatikus rizsburgerre: „Meoajó?” (Csípős?) A kiszolgálólány rázza a fejét: „Ánmeoajó.” (Nem csíp.) Hát jó, akkor kérek szépen. A lengyel kolléganőm hasonlóan jár el egy neki ínycsiklandónak tűnő burger képére mutatva. Aztán amint megkóstoltuk, rá kellett jönnünk, hogy a világnak ezen a pontján teljesen mást jelent a csípős fogalma. Az enyém még tűrhető volt, viszont szobatársam könnyezett a saját rizsburgerétől, és négy pohár vizet ivott mellé. Nemegyszer jártuk így meg. Ott a legnépszerűbb fűszer ugyanis a chili.
Bingszuk, kis adagok
Mindenkinek, aki egyszer elmegy Koreába, ajánlom, hogy próbálja ki a bingszut (shaved ice) vagy a pátbingszut (shaved ice with red bean). Ez tipikus helyi édesség, jéggel, gyümölcsökkel és típustól függően csokival, édes szószokkal, sűrített tejjel vagy lekvárral, kukoricapehellyel, akár fagyival. Figyelem, ez az édesség nem egyszemélyes! Egy ilyen szépen megrakott tál ára általában tíz dollár körül mozog, viszont 2-3 személynek simán elég.
Csípős, édes és forró: Dél-Korea ilyen. Akár nyüzsgő metropoliszra vágyunk, akár egzotikus tájakra, mindenképpen tudom ajánlani, mert kivételes élmény ezt az országot látni!
A fotók a szerző felvételei.
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2016. október lapszámában jelent meg.
