Gyimesközéploki csángóként nőtt fel, az Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceumban végezte el a középiskolát, onnan „tévedt”, szinte véletlenül, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemre. Tankó Erika tizenkét éve aktív színésznő, a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál fődíjas filmjének Ernellája, maga is egyszerű, tiszta és igaz, mint szülőfaluja méltóságteljes hegyei.
{hirdetes}
- Hogyan lett a gyimesközéploki lányból épp színésznő?
- Minden előzmény nélkül, egyszer csak. Színházban soha nem jártam, föl sem merült bennem, hogy ilyesmivel foglalkozzam. Rendőr nyomozó sokkal inkább akartam lenni, vagy olimpiai bajnok rövidtávfutó. Aztán egy sikertelen bölcsészfelvételi után elém sodort a szél egy újsághirdetést, hogy Marosvásárhelyen felvételt hirdetnek színész szakra. Fogalmam sem volt róla, hogy minek nézek elébe, valami mégis megmozdult bennem. Felvettek.
- Miként keveredtél Budapestre, a Maladype Színházhoz?
- Egyetem után Temesvárra kerültem, a Csiky Gergely Állami Magyar Színházhoz. Hat évig játszottam ott, de nem igazán találtam a helyem. Nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy tíz barna hajú fiatal színésznő egyikeként kellett eljátszanom a nekem jutó szerepeket. Voltak köztük nagyon jó feladatok, mégis inkább a praktikus szempontok határozták meg a szereposztást. Ezért hatott rám nagyon erősen, amikor Balázs Zoltán jött rendezni, aki a személyességet állította az előadás középpontjába. Úgy éreztem, azon a hangon szól hozzám, amit mindig is ösztönösen magaménak éreztem. Boldog voltam, amikor elhívott a társulatába.
Fotó: Mihály László
- Sokat változott a benned élő gyimesi lány, amióta a Maladypével bejártad Európát, végigturnéztad Indiát és Amerikát?
- Hatalmas élmény, rengeteg tapasztalat a sok külföldi turné, de legalább ilyen személyiségformáló ereje van a mindennapi munkának, útkereséssel, kudarcokkal, vitákkal, sírással, fogódzók nélkül, független társulat tagjaként, egzisztenciális nehézségekkel. Mivel Gyimesben váltam felnőtté, nyilván a gyimesi lány változik bennem az életem során kapott ingerek hatására. Másokban a budai, a pesti vagy a párizsi… De ezt semmiképp sem misztifikálnám.
- Melyek voltak azok a szerepek, amelyek nagyon fontosak voltak eddigi pályád során?
- Az egyetemi vizsgaelőadásom, amelyet B. Fülöp Erzsébet rendezett, mindenképp. Ekkor találkoztam először a kőszínházi gondolkodástól eltérő megközelítéssel, új, számomra vonzó energiákkal. Az Odüsszeusz hazatérése – melyben Penelopét játszottam Balázs Zoli rendezésében – szintén. Két nagyon erős személyiségű színházi ember hatott rám ezekben a munkákban. Szóval profi útkeresők közé kerültem… A kettő között A mennyország és A csábító naplója című előadást éreztem szerencsés találkozásnak. A Maladypében a Leonce és Léna, a Tojás(h)éj, Szása a Platonovban, Erzsébet a Don Carlosban jelentették a legizgalmasabb belső utazást. Titkos kedvencem a Macbeth, amelyben hét szerepet játszottam gyors váltásokkal. És persze mostanában Ernella.
Fotó: Mihály László
- Nem sokkal ezelőtt a Karlovy Vary-i Filmfesztivál vörös szőnyegén álltál, a fesztivál fődíját vehettétek át az Ernelláék Farkaséknál című filmért. Gondoltad volna ezt korábban?
- Ha az ember Hajdu Szabival próbál (a film rendezője – szerk. megj.), bármi megtörténhet. Egy színházi előadáson dolgoztunk Szabival mint vendégrendezővel a Maladypében. A film terve – számomra legalábbis – jóval később vált ismertté. A forgatásról nagyon jó emlékeket őrzök, de a munka során valószínűleg egyikünk sem díjakról álmodozott. Azt persze mindannyian tudtuk, hogy valami különlegesnek vagyunk a részesei. De a vörös szőnyegen való bevonulás – amiben most volt részem először – nagyon jó dolog. Nekem Makány Márta tervező segített, hogy apró, gyimesi lányként magabiztosan vonuljak a vakuk kereszttüzében. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam a ruháimmal kapcsolatosan is.
- Szabad idődben rendszeresen futsz. Mi motivál?
- Hetente legalább négyszer futok, alkalmanként 7–10 km-t. Mérföldkövet az jelentett, amikor először futottam le 10 km-es távot 50 percen belül. „Futóbolond” – amikor Gyimesben először láttak futni, valami ilyesmit gondolhattak rólam, felénk az ilyesmi nem szokás. Szeretem. Felszabadít. Az egészségem zálogának tartom. Amióta futok, nem is voltam beteg.
- Nyáron szénázol otthon, segítesz gazdálkodni a családodnak, egy vagy a falusiak közül...
- Mindent megteszek, hogy néhány hétre sikerüljön hazamennem nyaranta. Nem ideológiai okokból segítek a szüleimnek, egyszerűen tudom, mik a tennivalók, hogyan kell elvégezni a háztartásban vagy a gazdaságban a munkát.
- Miyen vágyaid vannak?
- Jó feladatokat szeretnék. Szép családot. Mindenképpen szeretnék gyereket, és valamiért fontos nekem, hogy örökbe is fogadjak. Így érezném teljesnek az életem.
- Lehetséges, hogy ismét Erdélyben? Vagy a Gyimesekben?
-Imádom Erdélyt. A tájat. Az embereket. Az ízeket. Az illatokat. Ebből vagyok. Ha az élet majd ezt hozza elém, boldog leszek. Jelenleg azonban (még) nem ezt hozza.
- El tudod képzelni színház nélkül az életed?
- El tudom képzelni, de nem tudom, hogyan reagálnék rá, ha valóban színház nélkül kellene élni. Szeretem a gyerekeket, örömmel tölt el, ha a környezetem szépíthetem, de hogy tudnék-e kizárólag ezekkel foglalkozni, azt kétlem. Persze ha muszáj lenne…
A cikk nyomtatott változata a Nőileg Magazin 2016. szeptemberi lapszámában jelent meg.
