Hogy mi ilyenkor az első reakciónk, amikor megjelenik a pörsenés a bőrünkön? Hozzányúlunk, megnyomjuk, elkaparjuk, egyszersmind mindent elkövetünk, hogy rosszabb legyen, mint amilyen volt. Első és legfontosabb szabály tehát: a pattanást, pörsenést, pöttyöt nem (azaz NEM!) nyomkodjuk. Második nagyon fontos tudnivaló:
sem fogkrémet, sem szódabikarbónát, sem citromlét nem (azaz NEM!) kenünk a pattanásra.
A bőrnek rendkívül savas, lúgos, ártalmas anyagok ezek, eszünkbe ne jusson használni semmilyen bőrfelületen.
Mégis mi a teendő?
A pattanások, pöttyök kialakulása hosszú távon legtöbb esetben kiküszöbölhető, ellenben ha mégis előfordulnak, akkor van néhány egyszerűen hozzáférhető hozzávaló, amelyek segítenek és biztonságosak.
A szalicilsav számtalan kencében megtalálható ma már, a hámlasztás mellett azért remek, mert antibakteriális hatású és segít a pórusok kitisztításában.
A legtöbb pattanás ugyanis az eltömődött pórusokból alakul ki, a szalicilsav pedig feloldja a bőrt alkotó keratint, így „felszabadítja” a pórust. Kifejezetten helyileg alkalmazható ecsetelő formájában is beszerezhető: ha például éjszaka felvisszük a pattira, reggelre láthatóan javul majd a helyzet. Érdemes ugyanakkor pattanás-tapasz formájában is keresni: ezek olyan kis öntapadós korongok, amelyek szalicilsavval vannak átitatva és éjszaka biztosan nem mozdulnak el a bőrfelületről.
Maszkné – úgy bizony A huzamosabb maszkhordás sajnos a bőrre is rossz hatással van: amennyiben könnyen irritálódik, gyullad az arcbőrünk, az egészségügyi maszk ún. maszknét, tehát aknét okozhat. A pattanások helyi kezelése mellett ilyenkor fontos kissé átalakítani a napi arcápolási rutinunkat. Elsősorban igyekezzünk gyakrabban hámlasztani (csakis kémiai hámlasztóval), ne használjunk nagyon gazdag krémeket, inkább gélalapú hidratálókat. Ugyanakkor fontos naponta többször is lecserélni a maszkot, hiszen a gyulladást okozó baktériumok megtelepszenek azon. Végül, amennyiben lehetséges, ilyenkor az arcunk maszkfedte részén ne használjunk alapozót és más arcfestéket sem.
Próbáld ezt is!
Sokáig a benzoil-peroxidot tartalmazó, aknéra használt készítmények vénykötelesek voltak, ma már szerencsére nagyon sok drogériában kapni olyan ecsetelőt, amelyben van. A benzoil-peroxid ugyanis az egyik leghatékonyabb bőrgyulladás csökkentő, ráadásul ritkán okoz mellékhatásokat. Vény nélkül már 10 százalékos koncentrációban is kapni, de ajánlott előbb az enyhébb, mondjuk a 2,5 vagy az 5 százalékos verziót kipróbálni, így biztosan nem okoz bőrirritációt.
Az esszenciális olajak közül egyet sem (!) kennék az ábrázatomra a teacserjét kivéve: nagyon sok téves információ kering a világhálón arról, hogy egyik-másik „természetes” olaj milyen hatékony a bőrápolásban.
Fontos azonban tudni, hogy akárcsak a kémcsőben kotyvasztott illatanyagok, a természetes esszenciális olajak is rendkívül irritálók lehetnek az érzékeny bőrre. A teacserje az egyik kivétel: antibakteriális hatású, gyulladáscsökkentő. Éjszakára vékony réteget kenhetünk belőle a gyulladt pattanásra. Az egyedüli hátránya a nagyon penetráns illata.
Egyre több arcmaszkban megtalálni a ként: az agyagmaszkok már évek óta népszerűek (az agyag segít a pórusok tisztításában, főként zsíros bőrűeknek ajánlott), ellenben a kén kifejezetten a gyulladt bőr megmentője. Lemosható maszk formájában kell keresni. Ugyan a kénnel nem érünk el olyan gyors hatást, mint az előbb felsorolt hozzávalókkal, ellenben kiegészítő kezelésként remek lehet: segít a gyulladás csökkentésében, nyugtatja a bőrt és a bőrpír eltüntetésére is jó.
Mitől csattan, pörsen, „ragyázik”?
Ha nagyon gyakran „ragyázik ki” az arcunk, érdemes elgondolkodni, hisz lehet, hogy bennünk van a hiba.
Főbűnösök leggyakrabban a piszkos sminkecsetek, de pattanást okoz, ha este nem mossuk le a napi sminket.
A párnahuzat is okozhat bőrgyulladást: ha gyakran ébredünk pörsenéssel, akkor minden bizonnyal gyakrabban kell párnahuzatot cserélni. Ha már az alvásnál tartunk: ha nem alszunk eleget, megemelkedik a szervezetben a stresszhormon, azaz a kortizol-szint, amely pattanásokat okozhat. Ugyanakkor hormonszintünk változása is pattanások megjelenéséhez vezethet, de az is, ha túl sokat aggódunk: az a fránya kortizol a ludas ilyenkor is. Érdemes rendszeresen fertőtleníteni a telefonunkat, illetve ha állandóan az állunk körül ragyázunk ki (és sokat könyökölünk állunkkal a kezünkön), akkor bizony kezet is kell mosni gyakrabban. Végezetül pedig általános szabály: napközben, mosatlan kézzel ne piszkáljuk, tapogassuk, kapargassuk az arcbőrünket, mert ez a legrövidebb út a pattanások kialakulásához.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Nyomokban tartalmaz... – Hogyan fejtsd meg az összetevők listáját?
Nem a márka ígéretei szerint, hanem a hozzávalók alapján kellene kiválasztani azokat a kencéket, amelyeket használunk. De nem vagyunk mind vegyészek, ezért meglehetősen zavarba ejtő a kimondhatatlan neveket mind megfejteni. Eligazodhatunk viszont az alábbi segítséggel. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. októberi számában jelent meg.)