Románia egyetlen hivatalosan is bejegyzett lakásétterme Sepsiszentgyörgyön van. Működtetőjét eddig mindenki csak csokitündérként ismerte, a lakásétterem elindítása óta azonban az is kiderült: a konyhában is nagyot tud alkotni. Tőkés T. Erika meghitt és hangulatos lakáséttermében jártunk. (Cikkünk a 2019-es Nőileg magazin májusi számában jelent meg.)
Sepsiszentgyörgy egyik forgalmas részén járunk, az utcáról kis beugró rész és hatalmas ajtó sugallja, hogy van ott valami. Az ajtó mögött az ország egyetlen lakásétterme fogad, ahová belépve tényleg az az érzésünk, hogy valakinek a lakásába toppanunk be. Erika mosolygós és rendkívül közvetlen, belülről jön a kedvesség, és ezáltal már a fogadás pillanatában is valóban úgy érezzük: otthonába fogadott, valamilyen módon része lettünk a családjának.
„Adott volt egy hatalmas terület, amivel kellett kezdeni valamit – meséli –, a lakásom alatt van, minden adott volt ahhoz, hogy kialakítsak belőle valami érdekeset.
Először az volt a célom vele, hogy ideköltöztetem a csokiműhelyt, cukrászdát és fűszerboltot alakítok ki benne. Alapvetően a csokival szerettem volna kezdeni egy másfajta üzletet, hiszen ekkor már jól működött ez a vállalkozásom. Most is a csoki a fő irányelv, épp azon dolgozom, hogy hogyan tudom ezt beépíteni majd az itt készülő menükbe is” – szalad előre Erika a sztoriban, én meg a csokinál leragadok: édes illata belengi az egész helyet, olyan parfüm ez, amit ha akarnánk, sem tudnánk elérni ennél diszkrétebben, mégis hangsúlyosan.
A csokoládétól a lakásétteremig
Ahhoz, hogy eljussunk a lakásétteremig, arra kérem Erikát, meséljen eredeti foglalkozásáról és arról is, hogyan kezdett el csokit készíteni, aztán miért döntött mégis egy egészen más vállalkozás mellett.
„Könyvelő voltam, és az vagyok most is, a csokikészítés és a lakásétterem ma is a másodlagos foglalkozásom. A gyerekeim még kicsik voltak, amikor elváltam a férjemtől, a szüleimtől rengeteg segítséget kaptam, de amikor elveszítettem édesapámat, tudatosult bennem, hogy kiegészítő tevékenység után kell néznem. A könyvelés kizárt volt.
Valami kreatív dolgot szerettem volna csinálni, ami leköt és szórakoztat, ami örömmel tölt el” – emlékszik vissza. Akkor éppen karácsony volt, Erika pedig megkapta a tökéletes szaloncukor receptjét, amit el is készített, de nem volt megelégedve az eredménnyel, így csokiba mártotta. Ekkor szinte megvilágosodásként jött az ötlet, hogy bonbonokat készítsen. Először csak otthon és a család számára alkotott, majd Brassóban képezte magát, innen egyenes út vezetett a magyarországi csokoládéakadémiára, amelynek az összes kurzusát és lépcsőfokát kipipálta.
A csokoládévállalkozás felfelé ívelt, aztán egyedivé vált a városban Erika csokistílusa, így adott volt, hogy labort kell létrehozni, ahol megfelelő körülmények között, látványműhelyként is készítheti a csokoládét. Erika úgy fogalmaz: a műhely köré elképzelt cukrászda ötlete egy hét alatt változott át lakásétteremmé, és akkor indult is a dózerolás, felújítás, berendezkedés. „Az a típus vagyok, hogy add meg, uram, de most azonnal, így sokat nem teketóriáztam.” Hat hónapnyi munka után, 2018 szeptemberében nyitott ki a lakásétterem.
Álomból valóság
Tőkés Erika utazásai során ismerkedett meg a lakásétterem fogalmával, járt hasonló étteremben Párizsban, Olaszországban és Magyarországon is, megtetszett neki a koncepció, utánaolvasott. A lakásétterem lényege, hogy a saját lakásodban van, otthon, a konyhádban történik minden. A lakáséttermi koncepció Kubából ered egyébként, a 60-as, 70-es évekből, amikor Fidel Castro betiltotta a magánvállalkozásokat, köztük az éttermeket is. Az emberek viszont igényelték a szakácsok, séfek főztjét, így kitalálták, hogy felhívják magukhoz őket.
Jónak bizonyult az ötlet, mert intimitás van, egymagad vagy a csapatoddal, a családoddal. A lakásétterem fontos és nem elhanyagolandó lényege, hogy azt eszel, amit aznap a háziasszony főzött. Egész napos nyitvatartás van,
és aki igényli, illetve szeretne megtanulni főzni, de nincs ideje rá, jön és tanul valami különlegeset – ez szintén az egyik alapelv.
A sepsiszentgyörgyi lakásétterem jelenleg inkább rendezvényteremként működik, Erikának viszont nem ez a célja vele. „Most fogunk visszatérni az eredeti tervhez, ez pedig a »gyere és főzz velem, majd edd meg, amit főztél, érezd otthon magad, tanuld meg a különleges ételeket«” – nyomatékosít a tulajdonos. Erika tematikus esteket szeretne, lesznek görög, spanyol, román, székely stb. estek. „Ami most van, abban nincs fűszer”, Erika szerint.
Arra a kérdésre, hogy félt-e belevágni, Erika határozottan válaszolja, hogy nem, mert úgy gondolja, a hasát mindenki szereti, a lakásétterem fogalma pedig eleve vonzó, tehát még az sem tántorította el, hogy ezt egy kis régióban hozza létre. „A labor és a csokoládé csak hab a tortán, de szeretném összehozni az éttermet a csokoládéval. Sőt, a csokoládé lenne a fő vonal.” A csokoládékészítés mellett Erika imád főzni is. „Otthonról hozom a főzés iránti szenvedélyem, bármilyen estet szerveztem eddig, mindig a gyerekkoromhoz nyúltam vissza. Sosem voltam odatéve főzni, ellenben első perctől szerettem. Nálam sosem volt kérdés, hogy sütni-főzni kell” – vallja be.
A hely szíve a részletekben rejlik
Azt mondanunk sem kell, hogy kevés ízlésesebb éttermet látni a környéken. Érezhetően benne van a tulajdonos szíve-lelke, semmi sem véletlenül olyan, amilyen, és van ott, ahol. „Elvégeztem egy lakberendezői kurzust is pár évvel ezelőtt, ezért nem volt nehéz a berendezésben kibontakozni. Minden egyedi, hosszú éjszakák, napok, hetek kutatómunkájának gyümölcse. Élénken élt bennem, hogy milyen bútordarabokra van szükségem, milyen színeket szeretnék, már csak a tökéletes hozzávalók kellettek. Négy-öt hónapon keresztül rendeltem, válogatottam, rajzoltam, méricskéltem, terveztem. Mániám a fa, ezért a fa köré építettem mindent. A régit az újjal fűszereztem” – tér ki Erika a részletekre.
Lakásétterme érdekessége, hogy jól felszerelt gyereksarok is van, ami nagyon kevés étteremben található meg, pedig a szülő számára nagy segítség. „Amikor elmész egy jót enni, de a gyereknek nincs mit csinálni, nem tudod elengedni magad, nem tudsz kikapcsolódni. Nálunk a szülő nyugodt lehet, mert a gyereknek remek elfoglaltságot tudunk találni” – árulja el ezt a rendkívül fontos tényezőt.
A lakásétterem befogadóképessége maximum húsz fő. Ezt az egyedülálló szolgáltatást megfelelő kommunikációval lehet érthetővé tenni, világosan el kell mondani, hogyan működik, fogalmaz Erika.
Tőkés T. Erika átveszi a díjat
Tervei szerint havonta két-három hetet szeretné működtetni az éttermet, kitalálni a tematikát, a menüsort, bevásárolni, a menüsorhoz történeteket vetíteni, érdekessé tenni. Hogy jó úton halad mindezzel, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy márciusban megkapta a Visit Covasna Gála Innováció a turizmusban különdíját.
Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
Cookie-k (Sütik)
Cookie-k (Sütik)
A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyeket felhasznál(hat)nak, minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
A testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el, és a későbbi látogatás során ezt olvassa vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék a Nőileg weboldalát (noileg.ro), használhassák annak funkcióit és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről.
Harmadik fél által elhelyezett cookie-k (analitika)
A Nőileg a weboldalán alkalmazza a Google Analytics, Google Tag Manager, Google AdManager, Google AdSense, Facebook Pixel mint harmadik fél sütijeit is. A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával a Kiadó információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezek a sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.
Webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatók
A Kiadó webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatókkal működik együtt. E külső szolgáltatók hozzáférhetnek a felhasználó IP-címéhez, ezenfelül pedig sok esetben cookie-k vagy egyéb kattintásmérők használatával biztosítják a szolgáltatások személyre szabását vagy elemzését, statisztikák készítését. A külső szolgáltatók által elhelyezett cookie-k bármikor törölhetők a felhasználó készülékéről. A külső szolgáltatók a részükre továbbított személyes adatokat saját adatvédelmi tájékoztatóik szerint kezelik.
A webanalitikai, hirdetéskiszolgáló, hírlevélküldő szolgáltatók: Google LLC., Facebook Inc., The Rocket Science Group, LLC.
Alapműködést biztosító sütik:
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyeztetni, mint például a Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: smartbanner
NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, X-en (Twitteren), vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak