Szíves vendéglátónk, Nyulas Imre harminc évig élt Budapesten, felesége, Joli, a járványhelyzet miatt nehezebben tud most közlekedni a kétlakiságban. Nyugdíjas éveikre tervezték a szencsedi házat, hogy aktív életet élhessenek a székelyföldi tájban. De addig sincs egyedül a házigazda: vele kel és fekszik minden nap mintegy hetven állata.
Közel tíz éven át épült a kanadai típusú, gyönyörű rönkház, egy gyergyóújfalusi csapat csinálta – mutatja a házigazda. Mivel nem volt sürgős a befejezése, ki tudták várni, hogy alaposan kiszáradjon a fa. Merthogy a fenyőfa rönkházat minimum három, de ha van elég türelem, akkor öt évig is hagyni lehet, hogy alakuljon kedvére.
A falmagasság több mint huszonöt centit ment össze az építés óta – mutatja Imre az összerakáskor meghúzott vonalat. A reggeli fényben szemből kacsint a hófödte Hargita, tiszta időben látni a Nagy-Hagymást, s a déli oldalon olykor a Fogarasi Havasok is látszanak.
„Szélesvásznú mozin” a Hargita
Bár a tájba illő ház minden porcikája igényességről árulkodik, mégsem hivalkodó. Sőt, jól átgondolt tervezésre utal. Egyetlen éke a méretes ablak, melyen át a természet testközelből köszön be a nappaliba. „A rönkházhoz nagy ablak kell, mivel nincsenek fehér falak, amelyek visszaverjék a fényt, a kis ablakokkal összeszűkített tér nagyon nyomasztó lenne” – indokolja a házigazda, aki maga tervezte a bútorokat.
„Ha újjászületnék, építész lennék” – teszi hozzá mosolyogva. És jó érzékéről árulkodik a meleget ontó téglafal, a két helyiséget egyszerre fűtő fáskályhák, és a teljes otthon átgondoltsága. Tágas nappali, étkező és konyha, háló, valamint két kis vendégszoba – és már körbe is jártuk a Nyulas-házat.
„Az Isten is ide teremtette ezeket az állatokat”
Az igazi paradicsom azonban a házon kívül fogadja a látogatókat. Nyulas Imre ugyanis a térségben őshonos állatfajták tenyésztésébe kezdett, tucatnyi kunfakó ló, az ökotudatos háztáji gazdaságok által újra felfedezett kárpáti borzderes szarvasmarha, a kovásznai sárga pofájú berke juhok kivesző félben lévő fekete változata legelészik az ablak előtt naponta. Merthogy természetük szerint, szabadon tartja őket, a szabad ég alatt.
A Nagyszeben környéki szászok által az 1870-es években a mangalica és angol berkshire sertésekből kitenyésztett báznai disznók szintén szabadon és boldogan csámcsogják az eléjük szórt kukoricát.
A lovak és tehenek pontban fél hétkor érkeznek az etetőhöz, ugyanakkor a hó alól is kiszedegetik az eledelt maguknak. Az ősmagyarok lovaira emlékeztető, kunfakók simogatásra gyűlnek, szaglásznak, Vili, az ifjú mókamester, a kapucnimat harapdálja.
„A kunfakó a lovak terepjárója”
„A fajta megálmodója és névadója Eördögh András, az ősi magyar lovak alkatához és mozgáskultúrájához hasonló, közepes termetű, kiegyensúlyozott idegrendszerű, tartásában kevésbé igényes lófajta kitenyésztését tűzte ki célul, mely típus hiányzott a mai magyar lóállományból” – magyarázza Imre, aki az Erdélyi Kunfakó Egyesület elnöke és egyik alapítója. „Lovastúrák, hagyományőrző lovasjátékok megbecsült lova, de marmagassága alapján ideális gyermek- és családi ló is.
Jelenleg mindössze két tucatnyi kunfakó lehet egész Erdélyben, ám van remény, hogy a kutatási program alatt álló fajta egyre népszerűbb lesz a térségben, ez is a célja a civil szervezetnek” – teszi hozzá teljes optimizmussal. Mindezt tizenegy közép-ázsiai juhászkutya figyeli éberen, mint ahogyan azt is, ha a több hektáros birtokon bármi mozgás van.
A kiveszőben levő őshonos állatok tartása tulajdonképpen állami feladat volna – magyarázza Imre, ő maga leginkább érzelmi okokból tartja ezeket a fajtákat: hogy általuk is adjon vissza valamit szülőföldjének. „Ahogy korosodik az ember, egyre inkább ápolja a gyökereit” – indokolja mosolyogva.
Tóparti idill a fenyők árnyékában
„Tíz éve még nem volt közkedvelt hely Szencsed, hiszen a föld csak legeltetésre alkalmas, de én már akkor láttam lelki szemeim előtt egy tavat is a birtokra” – mutatja a természetes korcsolyapályát Nyulas Imre. Nyáron csónakáznak, horgásznak és fürdenek a tóban.
A fenyők alatt tágas jurták adnak enyhet az erre járó, fáradt lovasoknak, s az Imre tervei alapján készült tóparti terasz is tapasztalt vendéglátóra enged következtetni a Farkaslaka községhez tartozó, hegyvidéki tájban.
Mindössze hat állandó lakója van a falunak, ahová virágzó lovas turizmust álmodott a házigazda. „Olyan vagyok, mint a bulldog” – magyarázza Nyulas Imre kacagva, korábbi tenyészállataira utalva – „ha egyszer megfogok valamit, nem eresztem el egyhamar”. Elszántságát és egyre szépülő birtokát látva, biztosak vagyunk benne, hogy ez lesz Székelyföld egyik legmesésebb farmja.
Fotó: Magyari Tekla
korábban írtuk
Kádár Annáék otthon – Itt mindennek története van
Napraforgók, levendulák és mandalák mindenhol. Ezek a fő motívumok Erdély legismertebb gyermekpszichológusának házában. Anna és férje, Ede centiről centire tervezték meg és építették fel álmaik otthonát. Sok mindent maguk készítettek el, így – ahogy ők fogalmaznak – handmade házuk lett. Fészkük folyamatosan alakul, mert mindig van még egy-két ötlet, ami megvalósításra vár. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. novemberi lapszámában jelent meg.)
