A férjemmel és utazótársammal minden talpalatnyi helyet, minden romot és minden épületet megnézünk, felmegyünk az agorára akár gyermekekkel a nyakunkban, hajnali órán kilométereket mászunk a hegyre, hogy a feljövő nap fényében láthassuk azt a bizonyos szobrot, végigmegyünk a kősivatagon úgy, hogy azt sem tudjuk, hová vezet a poros út.
Bármikor, bármennyit képesek vagyunk étlen-szomjan menetelni, hogy láthassuk a világot.
Mégis beleestünk az all inclusive csapdájába, amely egyáltalán nem a felfedezésnek kedvez, sokkal inkább a nyugágyban való döglésnek, s a folyamatos evés-ivásnak.
Az ex kelet-német házaspár már hat napja gyenge arab vodkát iszik a szálloda sötét bárjában. Néha sörrel hígítja. Soha nem mennek ki a homokos partra, a napsütésbe. Nem azért jöttek.
Tunézia
Óriási, komcsi időkre emlékeztető hodály a szálloda, a vendégek zöme is a régi kommunista országokból érkezett. Hatalmas ebédlőben rengeteg asztal, kelletlen arcú pincérek hordják a rengeteg, főleg zöldségekből, csirkehúsból, időnként halból álló ételt. Kantinszag. Az első nap döbbenete: Úristen, mennyi étel, s mind korlátlan mennyiségben!
Nyilván, akkor még nem tudtuk, hogy ugyanez a kaja lesz minden nap az asztalon, legfeljebb csirkemell helyett csirkecomb, makaróni helyett spagetti. A hatodik nap már rá sem bírsz nézni.
Az all inclusive ellátás fontos komponense (ami miatt sokan emellett döntenek) nem is az étel, hanem az ital. Ami, ugye, mindenütt drága. Itt meg benne van az árban, szintén korlátlan mennyiségben. Arab országokban a nagymértékű alkoholfogyasztás némileg összeegyeztethetetlen a helyi szokásokkal s a vallással. S bár Allah látja lelküket, ők mindent megtesznek, hogy a vendég jól érezze magát, azért
az arab pincér a harmadik koktélnál már szemtelenül bámul, s csak fele annyi vodkát vagy rumot tesz az európai csaj italába.
Jobb helyeken van úgynevezett beach bar is a tenger partján, ahol a fürdőzőknek szintén a teljes ellátás kereteiben mérik a sört, a silány minőségű üdítőt, s néha valami harapnivalót. Műanyag pohárban, műanyag tányéron. Nem baj az, ingyen van – legyintünk. Pedig dehogy van ingyen, csak jó előre fizettünk érte. Gyenge kávé, rossz üdítő, műanyag poharas sör – ilyen volt a tunéziai első all inclusive. Akkor még nem tudtam, hogy (majdnem) minden all inclusive ilyen. (Valószínű, hogy az ötcsillagos luxusszállóban a konyak is legalább ugyanannyi csillagos, de olyant nem próbáltunk).
Orosz csapat kártyázik a medence szélén, aki veszít, iszik. Aztán ordítva ugranak fejest a medencébe. Túlélik. Az ijedt pincérek is.
• Fotó: illusztráció: Pixabay
Törökország
Kisvárosnak is beillő nagyságú szálloda, több ezer vendéggel. Kell is a birodalmi nagyságrend, lévén, hogy a szálloda kizárólag orosz vendégeket céloz meg. (Erről nyilván egy szót sem szólt a kolozsvári utazási iroda.) Oroszul beszél velünk mindenki, a török pincérek is, s kicsit sértődöttek, amikor angolul magyarázzuk, hogy nem tudunk oroszul.
Akkor és ott döbbentem rá, hogy milyen óriási ipara van ennek a típusú szolgáltatásnak. Vannak oroszokra, németekre, angolokra, és gondolom, másokra szakosodott szállodák is.
A nyugat- vagy közép-európaiaknak ugyanannyi szállodacsillagon belül egészen más típusú szolgáltatás jár, mint a kelet-európaiaknak vagy az oroszoknak. Való igaz, az árak is alacsonyabbak a nekünk szánt szállodákban.
Elvileg van wifi. Elvileg. Mert a gyakorlatban csak akkor van, ha külön fizetsz érte. Ha finom kávét innál, az is van. Ha kifizeted. Amikor becsukódik mögötted egy ilyen óriásszálloda kapuja, és felrakják rád a karszalagot, ami azt jelzi, hogy jogosult vagy minden szolgáltatásra, gyakorlatilag egyfajta luxusbörtönbe kerülsz.
Elzárod magad a világtól. Mindegy, hogy a világ mely részén vagy, ez a típusú szálloda ugyanolyan. Kizárod a hely látványát, az ország illatát, ízeit. A tájakat, a kultúrát.
A felfedezés örömét. Ezek a szállodák nagyon sokszor olyan részein vannak a tengerpartnak, ahol hosszú kilométereken keresztül csak szállodák és szuvenírboltok vannak, semmi más. Neked pedig – ha egyáltalán kíváncsi vagy, hogy mely részén tartózkodsz a világnak – ki kell keveredned innen.
Tehát ha kíváncsi vagy egy ország ízére és zamatára, kultúrájára, látnivalóira, akkor hagyd az all inclusive-ot másra. Különben ráfizetsz. Nem feltétlenül pénzben, inkább élményben. Mondják, az vagy, amit megeszel. Szerintem meg az vagy, amit megnézel. Szóval, menj és láss világot! Ne hagyd, hogy ebben bármi megakadályozzon! Még az all inclusive sem.
korábban írtuk
Gagyi Katinka: A Lélek ott fúj, ahol akar
Aki zarándokol, annak nem a megtett táv, a megtett idő a fontos, tán még csak nem is a cél, hanem sokkal inkább maga az úton levés, az a folyamat, ami átalakít, gyógyít, épít attól a perctől, hogy elindultunk.
