A férjemmel és utazótársammal minden talpalatnyi helyet, minden romot és minden épületet megnézünk, felmegyünk az agorára akár gyerekekkel a nyakunkban, hajnali órán kilométereket mászunk a hegyre, hogy a feljövő nap fényében láthassuk azt a bizonyos szobrot, végigmegyünk a kősivatagon úgy, hogy azt sem tudjuk hová vezet a poros út. Bármikor, bármennyit képesek vagyunk étlen-szomjan menetelni, hogy láthassuk a világot. Mégis beleestünk az all inclusive csapdájába, amely egyáltalán nem a felfedezésnek kedvez, sokkal inkább a nyugágyban való döglésnek, s a folyamatos evés-ivásnak.
(Nem az ellátás típusról fogok írni, hanem a kifejezetten ebben a rendszerben működő szállodákról. )
Az ex kelet-német házaspár már hat napja gyenge arab vodkát iszik a szálloda sötét bárjában. Néha sörrel hígítja. Soha nem mennek ki a homokos partra, a napsütésbe. Nem azért jöttek.
2006, Tunézia.
Óriási, komcsi időkre emlékeztető hodály a szálloda, a vendégek zöme is a régi kommunista országokból érkezett. Hatalmas ebédlőben rengeteg asztal, kelletlen arcú pincérek hordják a rengeteg, főleg zöldségekből, csirkehúsból, időnként halból álló ételt. Kantinszag. Az első nap döbbenete:
Úristen, mennyi étel, s mind korlátlan mennyiségben! Nyilván, akkor még nem tudtuk, hogy ugyanez a kaja lesz minden nap az asztalon, legfennebb csirkemell helyett csirkecomb, makaróni helyett spagetti.
A hatodik napon már rá se bírsz nézni.
Az all inclusive ellátás fontos komponense (ami miatt sokan emellett döntenek) nem is az étel, hanem az ital. Ami, ugye, mindenütt drága. Itt meg benne van az árban, szintén korlátlan mennyiségben. Arab országokban a nagymértékű alkoholfogyasztás némileg összeegyeztethetetlen a helyi szokásokkal s a vallással, s bár Allah látja lelküket, ők mindent megtesznek, hogy a vendég jól érezze magát, azért az arab pincér a harmadik koktélnál már szemtelenül bámul, s csak fele annyi vodkát vagy rumot tesz az európai csaj italába.
Jobb helyeken van úgynevezett beach bar is a tenger partján, ahol a fürdőzőknek szintén a teljes ellátás kereteiben mérik a sört, a silány minőségű üdítőt, s néha valami harapnivalót. Műanyag pohárban, műanyag tányéron.
– Nem baj az, ingyen van, legyintünk.
Pedig dehogy van ingyen, csak jó előre fizettünk érte.
Gyenge kávé, rossz üdítő, műanyag poharas sör – ilyen volt a tunéziai első all inclusive. Akkor még nem tudtam, hogy (majdnem) minden all inclusive ilyen. (Valószínű, hogy az ötcsillagos luxusszállóban a konyak is legalább ugyanannyi csillagos, de olyant nem próbáltunk).
Tunéziai koktél
Orosz csapat kártyázik a medence szélén, aki veszít, iszik. Aztán ordítva ugranak fejest a medencébe. Túlélik. Az ijedt pincérek is.
2018, Törökország.
Kisvárosnak is beillő nagyságú szálloda, több ezer vendéggel. Kell is a birodalmi nagyságrend, lévén, hogy a szálloda kizárólag oroszoknak szól. (Erről nyilván egy szót sem szólt a kolozsvári utazási iroda.) Oroszul beszél velünk mindenki, a török pincérek is, s kicsit sértődöttek, amikor angolul magyarázzuk, hogy nem tudunk oroszul.
Akkor és ott döbbentem rá, hogy milyen óriási ipara van ennek a típusú szolgáltatásnak. Vannak oroszokra, németekre, angolokra és gondolom másokra szakosodott szállodák is. A nyugat- vagy közép-európaiaknak ugyanannyi szállodacsillagon belül egészen más típusú szolgáltatás jár, mint a kelet-európaiaknak vagy az oroszoknak. Való igaz, az árak is alacsonyabbak a nekünk szánt szállodákban.
Törökországban dinnyehéjba faragott Atatürk is jár a teljes ellátáshoz
Elvileg van wifi. Elvileg. Mert a gyakorlatban csak akkor van, ha külön fizetsz érte. Ha finom kávét innál, az is van. Ha kifizeted.
Amikor becsukódik mögötted egy ilyen óriásszálloda kapuja, és felrakják rád a karszalagot, ami azt jelzi, hogy te jogosult vagy minden szolgáltatásra, gyakorlatilag egyfajta luxusbörtönbe kerülsz.
Elzárod magad a világtól. Mindegy, hogy a világ mely részén vagy, ez a típusú szálloda ugyanolyan. Kizárod a hely látványát, az ország illatát, ízeit. A tájakat, a kultúrát. A felfedezés örömét. Ezek a szállodák nagyon sokszor olyan részein vannak a tengerpartnak, ahol hosszú kilométereken keresztül csak szállodák és szuvenírboltok vannak, semmi más. Neked pedig – ha egyáltalán kíváncsi vagy, hogy mely részén tartózkodsz a világnak – ki kell keveredned innen.
Tehát, ha kíváncsi vagy egy ország ízére és zamatára, kultúrájára, látnivalóira, akkor hagyd az all inclusive-ot másra. Különben ráfizetsz. Nem feltétlenül pénzben, inkább élményben. Mondják, az vagy, amit megeszel. Szerintem meg az vagy, amit megnézel.
Szóval, menj és láss világot! Ne hagyd, hogy ebben bármi megakadályozzon! Még az all inclusive sem.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Itthon induljunk útra! – Hisztria és a román tengerpart rejtett kincsei
Nem vulkán pusztította el, hanem harcok és természetföldrajzi változások miatt néptelenedett el az egykori ógörög település, viszont ami ma megtekinthető, az egy valóban látványos romváros a Sinoe-tó partján. A román Pompejnek is nevezett Hisztria felkeresése feldobhatja a Duna-deltai vagy tengerparti nyaralást. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. júniusi számában jelent meg.)
