A Szakáli család nyikómalomfalvi házához vezető út tágas udvaron keresztül, gyümölcsfák között visz fel a dombra – mintha már az út maga is arra késztetne, hogy az ember kicsit lelassuljon, és megérkezzen valami igazán őszintéhez.
A ház eredetileg Ágnes budapesti nagymamájának készült a 2000-es évek elején.
A tervező akkoriban végigjárta a Farkaslaka községhez tartozó falut, hogy a régi székely házak stílusjegyeit megfigyelve, abból inspirálódva álmodja meg a kis faházat – tudjuk meg vendéglátóinktól. A sors azonban másképp írta a történetet: a ház lakatlan maradt egy ideig – csöndben állt a gyümölcsfák felett, amíg egy új fejezet kezdődött.
Ágnes és Boti 2009-ben ismerkedtek meg, majd 2013-ban, amikor a közös életüket tervezték, a család felajánlotta a lehetőséget: induljanak el itt. Ideiglenes megoldásnak indult – lakhatóvá tették, vizet vezettek be, fűtést építettek ki, falaztak, csempéztek – végül beleszerettek, és maradtak.
Békés időtlenség a rohanó világban
A kis faház azóta családi otthonná nőtte ki magát: szigeteléssel, bővítésekkel, egy csodálatos tornáccal, amelynek faragott mintáját Ágnes maga választotta ki a falut végigjárva, s többek között Boti nagyszüleinek tornáncából inspirálódva. Otthonuk így őrizte meg népi karakterét, miközben teljesen alkalmazkodott a mai igényekhez. A meghitt tornác, a fehér falak, a barna zsaluk – mind az óvónőként dolgozó Ágnes álmai voltak, állatorvos férje pedig támogatta mindenben, bízva az ízlésében és meglátásaiban – nem véletlenül. A megvalósításban Ágnes édesapja is segített, a faragott részletek az ő keze munkáját dicsérik.
A belső terekben ugyanilyen szeretettel formált harmónia uralkodik. A nappaliban, konyhában és hálószobákban egyaránt visszaköszön a kézművesség szeretete: horgolt csipkék, szőttesek, kézzel varrt párnák, vintage hangulatú, de modern berendezés – mintha egy időtlen világba csöppennénk. A bútorokat Ágnes újra és újra áfesti, igazítja a tér hangulatához. Férje mosolyogva jegyzi meg: ha festékes doboz várja otthon, tudja, hogy Ágnes és édesanyja valamin nagyon dolgoznak…
Tisztelik a kézzel készült dolgokat
A nappaliban pasztellszínű textilek, horgolt párnák és világos falak árasztanak nyugalmat. A nagy ablakon beáramló természetes fény lágyan simul végig a bútorokon, az ablakpárkányon sütkérező növények pedig még élőbbé teszik a teret.
A háziasszony kedvenc tere a konyha, amit ő maga tervezett – az egykor vöröses téglákat is ő festette át később fehérre, hogy világosabb, otthonosabb legyen.
De otthonuk minden pontján érezni a gondosságot: mintha minden egyes tárgynak története lenne. És tulajdonképpen van is. A nyitott polcokon sorakozó kézműves edények, apró tálkák és csészék, horgolt csipkék mind történeteket rejtenek – a gyűjtemény nászajándékból, vásári kincsekből és a nagymama által készített darabokból áll össze. Ágnes ugyanis gyermekkora óta gyűjti a régi tárgyakat – van, amit az ócskapiacról szerzett, mást a padlásról mentettek meg, ugyanakkor a nagymamája is rengeteg kézműves dolgot készít számára: csipkéket, szőtteseket, abroszokat.
Megérkeznek
A lépcsőfordulóban fekete-fehér fotókon sorakoznak az ősök – ükszülőkig visszamenőleg, mindkét ágról. A gyermekek gyakran nézegetik ezeket a képeket, figyelik, ki kicsoda volt, hogyan nézett ki, és érdekes felfedezéseket tesznek: hasonló arcvonásokat, öröklődő mosolyokat ismernek fel bennük. Így válik a múlt élővé a mindennapokban – ahogy ők is, tudtukon kívül, továbbírják a történetet.
