Szűcs-Olcsváry Melinda: A jó ruhában mindig van egy csavar
Szűcs-Olcsváry Melindát nem lehet nem észrevenni: bár a csinos angoltanárnőnek szinte felnőtt fiai vannak, mint egy stílusos diáklány – néha az az érzése az embernek, ha kis hátizsákkal látja. Állandóan aktív, mindig tettre kész a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium üde színfoltja, s nemcsak megjelenésének, de pedagógusi sikereinek is állandó kiegészítője a kedves mosolya.
„Régen volt egy nagyon színes, Desigualos időszakom, nagyjából összecsengett a nemez korszakommal, de ez elmúlt, most már sokkal letisztultabb, egyszerűbb az öltözködésem” – kezd a beszélgetésbe, méretes gardróbját mutatva.
Példás a rend a szekrényekben, fiókokban, itt minden tárolóhely nagyon ki van találva. Legtöbbjük férje keze munkája. Hogy minek hol a helye, Szűcs-Olcsváry Melinda behunyt szemmel is tudja. „Van olyan, hogy hazatelefonálok, hogy innen és innen ez kell, pasinak hiába mondod, hogy a pliszírozott szoknyát, mert azt nem tudja. De ha elmondom, hogy hol van, megtalálja” – magyarázza a példás rend előnyeit Melinda.
Manapság fekete alapú a legtöbb ruhája, leginkább színes virággal.
A tanárnő személyiségével csodásan passzol a kalap
„Régebb én voltam a színes harisnyás tanárnő, mindenféle színű harisnyám volt, és amilyen színű felsőben voltam, olyan színű volt a harisnyám. De ez teljesen elmúlt, most már csak fekete harisnyát viselek, vagy valamilyen sötét színűt. Főként télen, fekete alapon valami kis mintásat. A nagy kontrasztokat szeretem. A feketét fehérrel, valami virággal, csíkkal” – mutatja kedvenc darabjait a székelyudvarhelyi gimnázium sokat mosolygó angoltanára. Legfőképpen önmagának öltözködik, emiatt még otthon is ad magára.
„Nyilván nem kiskosztümben vagyok itthon, de itthon sincs olyan, hogy csak úgy magamra kapjak valamit.
Tehát amiben itthon vagyok, abban is jól érzem magam” – magyarázza. „Kolléganőm kérdezte egyszer, hogy mennyi idő nekem reggel elindulni, én előtte való nap kitalálom és előkészítem a szettet? Nem, nagyon sok függ attól, hogy milyen hangulatom van aznap, hogy ébredek, milyen az idő, mennyire van elbújós kedvem, valamint az is számít, hogy mikor van a kicsikkel órám. Mert amikor a harmadikosaimmal van órám, nekik egy kicsivel színesebb, vidámabb szoktam lenni” – avat be a tanári titkokba.
Jobb kedvvel figyel minden diák egy virágos kedélyű tanárra
Nőies, de praktikus
Melinda öltözködése nőies, de praktikus. Magas sarkút – bár sok sorakozik a szekrényben – szinte sosem visel. „Nagyon el tudja rontani egy nőnek az outfitjét, hogyha azt látod rajta, hogy bizonytalanul jár.
Én szeretek belefeküdni a lépéseimbe, s ha megyek, akkor megyek, s ezt nem tudom kis tip-top cipőkben”
– indokolja Melinda. Ezért leginkább csak vágyakozik a szekrényekben pompázó cipők viselésére. De a tél beálltának is megvannak a jól felismerhető jegyei Szűcs-Olcsváry Melindánál: amikor beáll a hideg idő, akkor veszi elő a rövid nadrágot és szoknyát.
„Nyáron engem nagyon ritkán látni rövidben. Én nagyon harisnyás vagyok, a harisnya megoldja a lábnak az ilyen-olyan problémáit. Harisnya, csizma, vagy bokacipő, nyáron pedig hosszú szoknya vagy hosszú, bő nadrágok, de rövidet nem szoktam hordani harisnya nélkül.”
Kézműves kincsek a fürdőszobában
Ám nem a rövid szoknyák teszik emlékezetessé Melinda megjelenését, hanem a színpompás kiegészítők: szebbnél szebb fülbevalók sorakoznak a fürdőszobában, valóságos kincsestár a kézműves ékszerek kedvelőinek. „Nem vagyok egy Swarovski-típus, ugyanúgy ahogy nincsen nálam orchidea, úgy Swarovski sincs. Elég sok ékszerem van/volt, mostanra azonban azok is letisztultak. Most már csak három kézműves ékszereit viselem: Orbán Emőkéét, ő egy szatmári angoltanárnő barátnőm, Verestóy Éva, ő helyi kézműves, és Hajnal Zsuzsa vásárhelyi stílustanácsadó ékszereit.Emőkétől nagyon sokat kapok ajándékba is, de Zsuzsitól és Évától rendelni is szoktam,
olyan is van, hogy egy felsőhöz vagy táskához rendelek célzottan egy fülcsit. Van úgy, hogy egy fülbevaló miatt viselek egy ruhát.
Pazar fülcsigyűjtemény, minden kislány álma
Azért könnyű reggelente elindulni, és azért nem sok idő, mert nagyjából megvan, hogy mit mivel szoktam viselni, vannak szettek, amik már összeértek” – meséli Melinda, miközben a mustársága, türkiz, dinnyezöld és meggyvörös kiegészítők sokaságát szemlézzük a fürdőszobában.
„Az én szettjeim a szekrényben találkoznak: külön vásárolt darabok, de olyanok, mintha egyben vettem volna őket. Sosem úgy vásárolok, hogy keresek valamit, és azt megveszem, hanem véletlenszerűen találnak rám a dolgok. Megveszem, ha valami tetszik, és lehet, hogy egy év múlva fog előkerülni, mert akkor kerül meg a társa” – avat be a vásárlásai módszertanába.
Melinda szettjei a szekrényben találkoznak
„Nem szeretem kívülről nyalogatni a lekváros üveget: soha nem megyek olyan boltba, ami számomra nem elérhető, vagy sajnálok annyi pénzt kiadni, én azokat nem nézegetem.
Turkálós típus vagyok. Ha eljutok egy nagyvárosba, bemegyek mondjuk egy Zarába, de nem szoktam sok pénzt kiadni egy-egy darabért. Ha viszont valami nagyon megtetszik, mint például ez a színes kabát, azt megveszem. Ezt netről rendeltem, egy kínai oldalról, és amikor megérkezett, kiderült, hogy sokkal kisebb a méretezése, az ujja konkrétan a könyökömig ért. Ezért az aljából kivágattam, s ide varrattam az ujjába” – mutatja a legszürkébb januárba is virágzó tavaszt varázsló szerzeményt a gardróbban.
Szerelmek első látásra
„Ennek a fehér felsőnek is története van: edzésen voltam, és amikor végeztem, az edzőteremmel szemközti turkáló kirakatába ki volt akasztva, nagyon-nagyon tetszett. Nagyon szeretem a fehéret, a buggyantott vállú felsőket, és a kirakatból nagyon vigyorgott rám, de a bolt zárva volt, viszont láttam, hogy fény van odabent. Bekopogtam, azt hiszem, áruátvétel volt, és furcsán néztek rám, amikor mondtam, hogy ezt szeretném a kirakatból. De zárva vannak – mondták, nem baj, én akkor is kérem, adom az árát, nem tudják már a kasszagépbe beütni, mondom, nem érdekel, itt az ára, viszem. Mint kiderült,
34-es, gyerekméret volt, de meg akartam menteni.
A horgolt gyerekfelső szerelem volt első látásra
S akkor kitaláltam, hogy egy fehér pólót alávarratok, és a két oldalát felvágatom, mert különben nem tudtam volna belepréselni magam” – mutatja egy másik kedvencét szenvedéllyel. „Ezt az egyszerű szettet meg azért szeretem, mert imádott nyolcadikosaim, akiket nulladiktól tanítok, ezt egy alkalommal órán nagyon megdicsérték” – indokolja a laza és kényelmes választását a tükör előtt. Kiskosztümben azonban valószínűleg nem fogjuk látni Melindát soha. „Nem tudom elképzelni magam térdig érő szoknyában és ugyanolyan kis zakóban, néha bajban is vagyok, ha valamilyen ünnepibb eseményre kell mennem. Mert én
ugyanúgy járok iskolába, ahogyan színházba vagy rendezvényekre is megyek.”
„Mostanában eléggé bakancsos és sportcipős is lettem, régen nem tudtam volna elképzelni szoknyát sportcipővel, de most már igen. A divatból azt szoktam átmenteni, amiről úgy gondolom, hogy én azt tudom viselni. Nem mondanám azt, hogy divatos vagyok, de a stílusomban jól érzem magam” – összegez az udvarhelyi angoltanárnő.
Alapvetően fekete a szett, de akad benne néhány „kanyar”
Ám ami leginkább lényeges számára, hogy minden ruhadarabjában legyen valami kis csavar: egy szokatlan megoldás, egy apró huncutság, egy alig észrevehető „kanyar”.
Simó Franciska az Erdélyi Magyar Televízió munkatársa, többnyire a háttérben dolgozik. Irodavezető, pénzügyekkel és adminisztrációval foglalkozik, s bár nem az ő feladata volt, de előfordult, hogy ő sminkelte, öltöztette a műsorvezetőket. Aztán egy nap megálmodta, hogy jó lenne, ha saját sminkese, fodrásza, öltöztetője lenne a tévének. Megvalósította, és azóta is ő „felügyeli”. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. decemberi lapszámában jelent meg.)
Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
Cookie-k (Sütik)
Cookie-k (Sütik)
A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyeket felhasznál(hat)nak, minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
A testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el, és a későbbi látogatás során ezt olvassa vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék a Nőileg weboldalát (noileg.ro), használhassák annak funkcióit és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről.
Harmadik fél által elhelyezett cookie-k (analitika)
A Nőileg a weboldalán alkalmazza a Google Analytics, Google Tag Manager, Google AdManager, Google AdSense, Facebook Pixel mint harmadik fél sütijeit is. A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával a Kiadó információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezek a sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.
Webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatók
A Kiadó webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatókkal működik együtt. E külső szolgáltatók hozzáférhetnek a felhasználó IP-címéhez, ezenfelül pedig sok esetben cookie-k vagy egyéb kattintásmérők használatával biztosítják a szolgáltatások személyre szabását vagy elemzését, statisztikák készítését. A külső szolgáltatók által elhelyezett cookie-k bármikor törölhetők a felhasználó készülékéről. A külső szolgáltatók a részükre továbbított személyes adatokat saját adatvédelmi tájékoztatóik szerint kezelik.
A webanalitikai, hirdetéskiszolgáló, hírlevélküldő szolgáltatók: Google LLC., Facebook Inc., The Rocket Science Group, LLC.
Alapműködést biztosító sütik:
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyeztetni, mint például a Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: smartbanner
NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, X-en (Twitteren), vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak