Egy fiatal aktivista a nőiségről – Attól vagyok nő, hogy annak érzem magam

Kincső fiatal nőként ül velem szemben. Ilyen elszánt tekintetet nem minden nap lát az ember. A tüzes kamaszsága mögött valami mélyre ülepedett életérzést vegyít a dühe. Dühös – látom rajta, és szenvedélyesen az. Kincső nőjogi aktivista, 17 éves gimnazista. Utál bemutatkozni, mert nehéz mérlegelnie, hogy épp most mi a fontos az identitásából. Az biztos, hogy környezetet véd, azt is aktivista szinten. Fontos tudni róla, hogy szociálisan igen érzékeny.

Kincső attól nő, hogy nőnek érzi magát, mentálisan annak tartja magát. Nem látja érdemesnek belebonyolódni fizikai meghatározottságokba, hiszen a mellei  még csak nem is A-sok, a pasik nagyjának nagyobbak, mint neki. De a transzneműek sem a vaginától lesznek nők. Az egyetlen, amitől ő biztosan nő, hogy úgy gondol magára, hogy ő nő. 

11 éves volt, mikor elkezdett menstruálni, előtte kicsivel szőrösödni. Nagyon egyedül volt, hiszen negyedikesen az osztálytársai még sehol nem jártak ebben a témában.

Nem akart nő lenni.

Nem szerette cserélni a betétet, a betét csomagolásának recsegését a vécén, a tényt, hogy ő szőrös, a menstruációval  járó összes testi és lelki nyűgöt, és a stigmákat, ami mindezzel járt.  

Abba is hagyta az úszást, mert borotválni még nem akarta magát, a szőrösségével meg annyira egyedül volt a kortársai között, hogy nem érezte odavalónak magát. A mentruációja miatt meg nem érezte mindig komfortosnak az úszást, az édesanyja óvása, hogy nehogy felszedjen valami fertőzést, számára elrettentővé tette az egész macerát. Könnyebb volt otthagyni az úszást. 

Nem akart felnőtt lenni, nagylány, mert még kicsinek érezte magát. Félt a gondolattól, hogy a teste már kész a gyermekvállalásra, míg ő még csak gyerek. 

Nem akart lány, nő lenni, hiszen a társadalmi elvárás tele volt csupa előírt viselkedési mintázattal a neme iránt.  Mert lány vagy, neked kell mosogatni, neked kell elpakolni, neked ilyen és ilyennek kell lenni, így kell beszélni, így kell viselkedni, ebbe kell öltözni. Vagy pedig a kislányok ezt és ezt nem csinálják, nem szabad így vagy úgy gondolkodniuk. Kislányok nem mondanak véleményt, vagy ha van nekik, akkor azt másképp fejezzék ki – nagyon sokszor érezte családi ebédeknél, iskolában felnőttekkel, kortársakkal való interakciókban. Ez a kétpólusú kellség”, korlátozás határozta meg kislányságát, később kamaszkorát is. 

„Olyan rossz vagy, mint egy fiú.” 

– hallotta ezerszer, mikor olyasmiket tett, amit elvileg kislányok nem tehetnek. Egy lány testben élő fiú – mondta sokszor a nagyapja neki. De ellenőrizte többször is: heteroszexuálisként, és nem transzneműként definiálni tudja magát, tehát mégiscsak nő, nemcsak a teste az. Sokszor zavarodott össze, és dühös is lett, azt érezte hogy nem lehet olyan, amilyen, mert rögtön címkét kap, és ő nem egy címke, vagy nem címkék sokasága. Ő az, aki, olyan amilyen.  

A kamaszkor számára betegséget is tartogatott.

Az étkezési zavar a végletekig fokozódott nála, annyira, hogy megszűnt a menstruációja is. Várja, hogy visszajöjjön. Sokat sportol, vegán életmódra váltott. 

Kincsőt én felnőttnek látom. Gyerekprogramokat tart felelősségteljesen, kreatívan, érzékenyen, vidáman. Akkora csendes erő van benne, amelyre a gyerekek zsigerileg könnyen rácsatlakoznak. Dilemmázik. Nem döntésképtelen, inkább megfontolt. Tudja, hogy egy-egy döntése milyen pro- és kontrákat rejt magában. 

Hirdetés

Nagyon szeret például vitázni, a diáktanácson belül is szoktak vita alkalmakat szervezni. Legutóbb épp azt a kérdést járták körül, hogy az apáknak miért nem jár szülési szabadság.

Neki fiúkkal szemben kellett érvelnie, ezért olyant hozott fel, amit a férfiak szempontjából gondol relevánsnak:

az apával való kapcsolat kialakulása, az apai gondoskodás is nagyon fontos egy család életében, főképp amikor épp frissen alakult meg egy család, ahol az édesanyának fizikai regenerációra van szüksége, és a kicsi még épp egy teljesen új világba csöppent bele. Kincső szerint az apának is meg kellene adni az esélyt, hogy ne csak anyagilag gondoskodhasson a családról, hanem együtt töltött idővel is. Számára fontos, hogy ne gondolkodjunk nemekben, a női egyenjogúság nem erről szól. Arról szól, hogy valakit azért mert nő, vagy férfi ne részesítsük indokolatlan előnybe vagy hátrányba. 

Nagyon büszke volt arra, hogy ő nő, mikor tavaly decemberben a diáktanács elnökének választották meg. Eddig fiúk töltötték be ezt a tisztséget, ő most lányként, nőként áll helyt. Nem könnyű. Főleg, amikor az autoritást kell elővegye, kijelölni feladatokra embereket. 

Izgul, hiszen azt érzi, hogy az ő határozottságát női hisztériának értelmezik. Hogy a véleménynyilvánítását nagyszájúságnak, hogy az erejét fontoskodásnak vagy frusztrációnak, hogy az okosságát okoskodásnak, míg egy fiúét lenyűgözőnek tartják. 

Sokat olvas, sok podcast-et hallgat nőjogi témákban. Viszont a párkapcsolata tisztított sokat a saját nőiségének fogalmán. Rájött például, hogy ő olyannak szerethető, amilyen. Hogy az addig hallott negatív megítélések a véleménynyilvánításáról, a vegánságáról, a szőrös testéről szerethetőek és elfogadásra, tiszteletre találtak egy fiú szemében.

Érdekes, hogy férfi kell, akinek hallgatunk a véleményére

– mondja nevetve, hiszen ez egy egyenjogú társadalomban nem így kellene működjön. 

Mosolyog, és én is vele. Mert elmondja, hogy minket, nőket valamilyen közös élmény, tudás mégiscsak összeköt. Félünk egyedül hazamenni este, félünk, ha egy idegen férfi útbaigazítást kér tőlünk, vagy ha utánunk kiabálnak az utcán. Nagy és szoros ölelést adunk egymásnak búcsúzóul, szerintem ez is összeköt minket. 

Cikkünk a Nőileg magazin 2021. júliusi lapszámában jelent meg.

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock