A pszichológiában parentifikációnak hívják azt a jelenséget, amely során a gyermek tartósan szülői feladatokat lát el, legyen szó konkrét gondozási feladatokról, vagy érzelmi támogatásról. Bár úgy tűnhet, hogy a gyermek büszkén végzi a rá háruló teendőket, az életkort, érettséget meghaladó feladatok hatalmas érzelmi terhet rónak rá, a hiányzó gyermekkornak pedig mindig meg kell fizetni az árát. Nem a gyermek dolga, hogy védje a szüleit a számukra megrázó, feszültséget keltő információktól. Különösen igaz ez azokra az érzésekre, gondolatokra, tünetekre, amelyektől a gyermek maga szenved.
Nem a gyerek dolga, hogy csökkentse a szülő szorongását, hogy a felnőttek érzelmeit szabályozza, érzelmi szükségleteit betöltse, vagy éppen a szüleit védelmezze.
Pedig milyen sok gyermek tanulja meg idejekorán, milyen szavakat használjon, mit tegyen, vagy éppen hogyan váljon láthatatlanná annak érdekében, hogy a szülői érzelmek megszelídüljenek.
„Én vagyok apukámnak a gyógyszere – mesélte egyszer egy kiskamasz. Ha nem lennék, ő már a bolondok házában lenne” – folytatta nem kis büszkeséggel a hangjában. Holott
egy gyermek nem lehet sem barát, sem terapeuta a szülő számára.
Vannak gyerekek, akik beosztják a kevéske konyhapénzt, bevásárolnak, főznek, eldugják a pálinkás üveget, nevelik a testvéreiket. Nem arról van szó, amikor a családi munkamegosztás részeként a gyermek is kiveszi a részét a feladatokból – az nagyon is jó gyakorlat. Hanem arról, amikor a családtagokról való gondoskodás teljes terhe a gyermek vállát nyomja. Ha belegondolunk, hogy ez még egy felnőttnek is kihívást jelent néha, elképzelhetjük,
mennyire megterhelő lehet egy kiskamasznak, aki talán éppen a saját korosztálya társaságáról mond le azért, hogy mindig jelen legyen otthon, amikor szükség van rá.
Egyes gyerekek már idejekorán megtanulják, hogy konfliktus, nézeteltérés esetén hogyan közvetítsenek a szüleik között. Bár évek alatt komoly mediátori képességekre tehetnek szert, megfelelő megküzdési mechanizmusok nélkül, komoly érzelmi terhet jelent ez a néha kimondatlanul elvárt feladat.
Talán a fentiekhez képest kisebb súlyú, mégis nehéz feladat hárul akkor is a gyermekre, ha a család más képet mutat önmagáról, mint amilyen valójában. A mosolygós családi fotók néha homlokegyenest más valóságot takarnak. A gyerekek mégis sokszor arra kényszerülnek, hogy takargassák a valóságot: hogy anya titokban az üveg mélyére néz, hogy apának szeretője van, hogy anya leginkább csak a telefonját bámulja és sírdogál, hogy mosoly csak a fényképeken van, annál gyakoribb a csend, a rideg szavak.
A gyerekek sokáig észre sem veszik, hogy nem a saját életüket élik, néhányan zsenge koruktól fogva minden tettükkel azon vannak, hogy szüleik meg nem valósult álmait beteljesítsék:
zongoráznak, balett órára járnak, hosszú hajukat copfba kötve hordják, mindenben elsők lesznek, és mindig jókedvűnek mutatkoznak, hogy a szüleik kedvében járjanak.
A parentifikált gyerekek sokszor nehezen mondanak le a rájuk osztott szerepről. Érthető, hiszen mi sem áll távolabb tőlük, minthogy feladva a jókislány/jófiú szerepet, szembe menjenek a bevett családi szokásokkal. Ez legkorábban kamaszkorban sikerül általában. Kisebb gyerekeknél csak akkor, ha a szülő is partner lesz, és hajlandó szembenézni az általa is közvetített toxikus családi mintákkal. Ez számára sem könnyű, mert gyakran ő maga is ilyen minták mentén nevelkedett. Éppen ezért, minden együttérzésünkre szüksége van, hogy képes legyen a szembenézésre és a változásra.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Mi történt veled? Mire van szükséged?
Becsöngettek. Újra benépesültek az iskolák és az óvodák. A szülők kicsit hátradőlhetnek, a délelőtti órákra a pedagógusok veszik át a nebulók nevelésének megtisztelő, ám korántsem könnyű feladatát. Ahogy telnek a hetek, nemcsak a sikerek és az örömök sokasodnak, hanem a kudarcok és nehézségek is. Verekedik, csúnyán beszél, nem akar tanulni, nem figyel, nem akar iskolába menni, bántja magát – a végtelenségig lehetne sorolni a panaszokat. Ahhoz, hogy mi felnőttek megfelelő segítséget nyújthassunk, meg kell
