Egy nő, akit vonzottak a veszélyes, ismeretlen helyzetek

Kellemes hangjából és fiatalos megjelenéséből nehéz lehet arra következtetni, hogy csaknem két évtizede börtönben dolgozik. Pszichológus. Ösztönösen döntött úgy, hogy ezt a pályát választja. Ő volt az első magyar nő, aki a Marosvásárhelyi Börtönben elkezdhette a munkát: előbb nevelőként, majd börtönpszichológusként. A férfiasnak, időnként félelmetesnek és megrázónak mondható munkakör miatt kiégetté vált szakmailag, nem csoda, hogy a nyugodt, a szép és a nőies után vágyódik Moldován Erika. (Cikkünk a 2014-es Nőileg májusi számában jelent meg.)

– Miért épp a börtönök felé orientálódtál?

– Az államvizsga dolgozatom kapcsán konkretizálódott bennem a bűnözés témája. Akkor nem voltak ennyire nyitottak a börtönök az egyetemisták felé, én is csak hallásból ismertem a Szamosújvári Börtönt, annyit tudtam, hogy Kolozsvár mellett található. Fogalmam sem volt, hol kell felszállni a vonatra.

Valahogy felültem egy rozsdás szerelvényre, s egyedül elzötyögtem oda és becsengettem a börtönbe.

Nem tudom honnan volt ennyi lélekjelenlét bennem.

 – Ha börtön, akkor férfiasság… kell ehhez egyféle keménykezűség?

– Mindig fiús voltam, inkább férfias, mint nőies. Valószínű ezt a fajta munkát is ösztönösen kerestem, mivel egy kihívás volt. Az ember azért keresi az ilyesmit, hogy legyőzze a határait, hogy többet tegyen, mint amennyit elvárnak tőle, mint személy vagy nő.

 – Otthon, a gyerekek ebből mit kapnak?

– Időnként túl kemény vagyok otthon. Nem látom az enyhébb fokozatokat, így az az érzésem, ha valaki rossz úton kezd el járni, azt a skála maximumán teszi, mint a „benti fiuk”. Néhány évvel ezelőtt a tizenéves fiam mesélt a marihuána fogyasztásról. Kerestem egy olyan durva filmet, aminek a végkicsengése az volt, hogy valahol Ázsiában drogfogyasztás miatt életfogytiglan börtönre ítéltek valakit, a másikat pedig kivégezték. A fiam annyira ledöbbent, hogy rájöttem, túl durva voltam.

El lehet ebbe a munkába fáradni, mondja Moldován Erika. /fotó: Boda L. Gergely

A kisebbik gyerekem lány. Tőle a nőiességet tanulom. Én. Ő az ösztönös finomság, ő egy született nő. Úgy érzem, azért kaptam őt ajándékba, hogy tanuljak tőle.

– Ha becsukod az irodád ajtaját, sikerül otthon úgymond fehér lappal folytatni a délutánt?

Hirdetés

– Nyolcvan százalékban igen. Vannak azonban rázósabb esetek, amelyeket az én értékorientációm semmiképp nem tud megemészteni. Rendkívül kemény dolog például az életfogytiglan börtönre ítéltek esete. Sokszor éjjel eszembe jutnak. Szakmailag meg tudom magyarázni, de nem tudok mindig szakember lenni.

 – Hogyan sikerül a kudarcokon túllépni?

– Mindegyiken nem tudtam túllépni, s talán ezek, ahogyan halmozódnak, válok kiégetté szakmai szempontból. Ilyenkor érzem úgy, hogy nincs értelme a munkámnak.

Vannak olyan fiuk, akikkel már csaknem két éve dolgozom, és amikor ez a kapcsolat intenzív, rendkívül jól vannak. Ha viszont elmegyek például szabadságra, s visszajövök, ugyanúgy a padlón vannak, mint amikor „összeszedtem” őket.

Ezért ez olyan, mint egy tánc: hol fent, hol lent. Ha felkarolod, viszed, ha elengeded, visszaesik… Belefáradtam.

– Ha lehetőséged lenne váltani vagy változtatni, megtennéd-e és milyen irányba?

– Szakmai szinten a legmagasabb fokozatot elértem. Remélem, hogy a húsz év régiség után nyugdíjba mehetek. A természet, az erdő, a víz az, ami igazán kikapcsol, minél több friss levegőre van szükségem, és a mozgás hiányzik. Egyébként már tíz éve megfogalmazódott bennem, hogy ha sikerül innen elmennem, akkor virágokkal foglalkoznék. Embert ne is lássak.

Kiemelt kép: Shutterstock

Segítsünk közösen a nehéz helyzetbe került erdélyi családoknak!

A Nőileg, együttműködésben a Gyulafehérvári Caritasszal támogató programot indított,  mellyel célkitűzésünk legalább 50 erdélyi család segítése fél éven keresztül.

Adakozásra hívjuk a Nőileg olvasóit és nemcsak! 
Támogatásoddal segíthetsz munkanélkülivé vált családfenntartókat, kiskorú gyerekeiket egyedül nevelő szülőket.

További részleteket itt olvashatsz, vagy kattints az alábbi gombokra: