Az Árpád-korból eredeztetett Csávos a trianoni békediktátumig Torontál vármegye Módosi járásához tartozó település volt, 1050 lakosából 204 fő magyar, 695 német, 136 szerb volt. A maradék tizenöt meg amolyan mindenféle. A népesség túlnyomó része, 806 fő a római katolikus templomban vallotta meg hitét. Az adatokat az 1910-es népszámlálás statisztikái szolgáltatják, a 2011-es cenzus már csak 213 főt talált a bánsági világvége-falucskában. A mai Grăniceri-ben (Határőr), amelynek sorsában ott sűrűsödik Trianon minden drámája.
A Temes túlpartján, a szerb oldalon fekszik Módos (ma Jasa Tomics, nevét a múlt századforduló szerb publicistájáról és politikusáról kapta), az első világháborúig a Monarchia része, aztán Romániához került, 1923-ban cserélték ki a Trianonban Szerbiához csatolt Zsombolyával. Ekkor rombolták le a fahidat, amely a túloldali árterület után nyárfákkal szegélyezett útban folytatódott Módosig. Járásbíróságával, villanytelepével, téglagyárával, mozijával, gyógyszertárával és vasútállomásával a nagyközség roppant fontos hely volt Csávos szempontjából. A híd lábainak elfűrészelésével a kastélytól száz méterre kanyargó Temes folyó egy csapásra országhatárrá vált, Csávos elszigetelődött, az utolsó házától száz méterre véget ért az ország.
A család eredeti neve Peidlhauser volt. A Torontál vármegyében élő Ignác 1867. július elsején kapott nemességet Ferenc József császártól, Endrődy József birtokos halála után megvásárolta a királyi kincstártól a bánsági Csávos birtokát, ettől a falutól „kölcsönözte” egyik előnevét. Az elmúlt fél évszázad leghíresebb Csávossyja azonban kétségtelenül a 2015-ben elhunyt Csávossy György.
„Temesváron születtem, a parkok városában, amelyet kultúrája, lakosságának sokszínűsége és kedélyessége révén Bánát kis Bécsének neveztek. Gyermekkoromat azonban Csávoson töltöttem, egy hatalmas és csodálatos park fáinak árnyékában nőttem fel, itt voltam totyogó gyermek, majd a második világháború végén felnőtt férfi” – mesélte.
Az imponáló kastélyról már csak korabeli fotók tanúskodnak, no meg a családi legendárium. Jugoszlávia megszállása után Módosra német helyőrséget telepítettek, és mivel Németország akkor még Románia szövetségese volt, a német tisztek átjártak Csávosra. A kastélyt viszont már Módosról is látták, kérdezgették is: Was für ein Parlament haben Sie hier? (Milyen parlamentjük van itt önöknek?)
Bár a huszonkét helyiséggel rendelkező kastélyban a fiatal pár számára is bőven jutott volna hely, a horvát–magyar nemes anyai nagyapa, Mattanovich Tamás úgy gondolta, egészségesebb, ha külön laknak a fiatalok, így épült egy földszintes, teraszos kúria a parkban, a gazdasági udvarhoz közel az egyik üvegház helyére. A szalonnal, ebédlővel, gyerekszobával, hálószobával, mosdóval, káddal, angol vécével – ilyen a kastélyban nem is volt! – ellátott fürdőszobával felszerelt, konyhával, kamrával és cselédszobával kiegészülő kúriában nőttek fel a Csávossy gyerekek, Xénia, György és Béla.
Der Baron Gyuri – a báró úrnak szólított apa után az akkor tiltakozni még nem tudó örökösnek is kijárt a rangnak megfelelő megszólítás – főhadiszállása azonban a kastély hatalmas könyvtára volt. Magyarul olvasni korán, még iskolába menés előtt megtanult az édesanyjától, akinek egyértelműen a kedvence volt, „goldiliként” kényeztette a kedves mama az ötéves koráig aranyszőke kisfiút.
A könyvtár hatalmas zöld posztós asztalán mindig ott hevert egy nagy méretű, aranytáblákba kötött album. Benne színes kőnyomatok ábrázolták az Országházat, az épület belsejét, a díszlépcsőt, a felsőház és a képviselőház üléstermeit, a vadásztermet, a folyosókat a két kúpban végződő nagy, vörös díványokkal. A díszes kötet bizonyára a dédapa, Csávossy Béla, a képviselőház háznagyának hagyatéka volt.
Az épületegyüttes felidézésére ma már rendkívüli képzelőerőre és beleérző képességre van szükség. A Csávossy-kastély hajdanvolt fénye csak halványan tükröződik egy kapumaradványon, néhány, romos állapotában is műemlék benyomását keltő gazdasági épület falán. A kastélyból semmi sem maradt, a második világháború után rombolták le sürgősen és teljesen. A friss hatalom inkább jellegtelen új épületet húzott fel az odatelepített határőrszázadnak, mintsem az eltörlésre ítélt múlt tanúságának számító kastélyba költöztesse be a katonákat. A park fáit is kivágták, az azóta eltelt évtizedek során a kertet újra birtokba vette a természet.