Angyal, a hófehér kutya vár minket a lépcsőházban, vidáman üdvözöl, majd boldogan pózol a fotózáson. A beszélgetés alatt érkezik meg Farkas, majd Gyopár, Réka és Zsolt gyerekei. Szerencsénk van, mert elhalasztották a színházi próbát, így több óránk is van a beszélgetésre. Kell is annyi.
Angyal– Úgy könnyű a karácsonyvárás, ha az embernek külön bejáratú angyala van. Hogy került hozzátok Angyal, a kutya?
Zs.: Budapesten volt egy kutya-világkiállítás, elmentünk oda mindenféle hátsó szándék nélkül, s nagyon megtetszett ez a fehér farkaskutya. Igazából kanadai farkas. Csakhogy tömbházlakásban lakunk, Réka azt mondta, mellesleg teljesen jogosan: amíg ebben a házban én takarítok, te kutyát ide nem hozol. Egy évig farkasszemet néztünk a fajtával a világhálón, s közben lassan kipipáltunk minden ellenérvet, ami a kutyatartás ellen szólt, s megvettük. Most már öt éve van velünk.
Kép kutyával
Nem tudsz segíteni, ha ő nem akarja
– Tudom, hogy ha tehetitek, segítetek. Nem nyilvánosan, nem a Facebookon, de akik ismernek, tudnak a karitatív tevékenységeitekről...
Zs.: Böjte atyát úgysem lehet utolérni, ami a karitatív tevékenységet illeti. De meg lehet, sőt, meg kell próbálni. Nem lehet behunyt szemmel elmenni a nincstelenek mellett. Volt, van egy roma család két gyerekkel. Rájuk omlott a ház, semmi papír nem maradt meg. Utcára kerültek. Ott állnak mai napig is fagyban-hőségben az úton. Próbálkoztam többedmagammal segíteni rajtuk. A polgármesteri hivatalnál valami átmeneti szállást próbáltam kieszközölni, meg is ígérték, aztán az utolsó percben kihátrált a család. Azt hitték, kelepce. Féltek, hogy a gyerekeiket akarják elvenni. Elvittem őket Marosvásárhelyre, mert azt mondták, él ott valakijük, ki tudják húzni a telet. Kidobták őket abból a lakásból is, pénzt küldtünk nekik, gyűjtést szerveztünk. Sok mindenki melléjük állt. Valamit rosszul csinálhattam, mert a végén ugyanott voltak, vannak, ahonnan indultak: az utcán. Az az igazság, hogy nem tudsz valakin segíteni, ha ő ezt nem akarja. Két gyönyörű tekintetű gyerek... Ennyi. (...)
Szerelem
– Próbálom kitalálni, hogy hol találkozhattatok ti először: Szatmáron, Vásárhelyen vagy Kolozsváron. Hogy szerelem hányadik látásra volt.
(...)
R.: Úgy kerültem Szatmáron a színházba, hogy a szüleim éppen disszidáltak Németországba. Egyedül maradtam a két kisebb testvéremmel, sürgősen munkahely kellett, s felvételi volt a szatmári színháznál. Jött Zsolt is Csíkból, s mi ott találkoztunk először.
Zs.: Ez ’89-ben volt, harminc éve. Nem ismertem Rékát. Kijövök a színpadról a meghallgatás után, látom, jön szembe egy gyönyörű nő. Ő következett utánam. Bemegy a vizsgáztatóbizottság elé, én pedig az öltözőbe, és észreveszem, hogy a kellékét (egy szendvics volt) kint felejtette. Rohantam utána, hogy bevigyem neki, de ő már jött is szembe. Az ajtóban találkoztunk.
Barátságból szerelem
R.: Aztán jöttél hozzánk, barátként.
– Amikor a barátság szerelembe fordul, akkor ott mi lesz?
Zs.: Fájdalom. Egyszer csak elkezdett fogyni, veszni a barátság, rendkívül féltékeny lettem.
R.: Megégtünk mind a ketten ebben. Nem könnyű, amikor jön a nagy szerelem...
Zs.: Nagy szerelem volt?
R.: Most viccelsz?
Zs.: Akár szét is mehettünk volna, annyira heves volt.
R.: Kicsit megnyugodtunk, aztán gyereket akartunk. De nehezen jött. Jaj, annyira aggódtunk, hogy lehet-e! Végül jött Farkas. Azán ő meg testvért akart. Mondtam neki, hogy ez nem csak rajtunk múlik, kérjed a Jóistent, hogy segítsen nekünk. Öt év körül lehetett, a parkban voltunk, felnézett az égre, s azt mondta: most! S hát az ölébe pottyant egy baba. Jött Gyopár. (...)
Kiemelt képünkön megmutatjuk, milyen a színészházaspár a valóságban, otthoni környezetükben és milyen a magazin címlapján. A decemberi Nőileg borítóját, beleértve a címlapfotót is, ünnepi fénybe vontuk, színeit megváltoztattuk.
Fotók: Angyalosi Bea
A teljes cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2019. decemberi lapszámában jelent meg.