Multifunkcionális és multitasking nőnek lenni manapság nemcsak divat, de követelmény. Ha menő vagy, akkor több dolgot csinálsz egyszerre: kiskosztümben ügyfelet fogadsz, futni jársz és körmöt csináltatsz, közben szülsz minimum két gyereket, akikkel sok-sok hasznos időt töltesz naponta. Mindezt pedig instant pakolod az instára, facebookra. Ez az ábra, hölgyek. Csakhogy. A legtöbbször valami hibádzik az egyenletben.
Katinak valahogy mégis sikerül. Nem menőségből és megfelelési kényszerből, hanem azért, mert ilyen sok az energiája, és ilyen szerteágazó az érdeklődése. Na jó, a kiskosztüm valószínűleg nincs mindig benne a képletben.
Vállalkozó, a Női vállalkozók Erdélyben című facebook-oldal egyik megalkotója, vállalkozó nők mentora, négygyermekes édesanya, aki „szabad idejében” ír, beszél, tanul, segít.
„Kati, te egy katalizátor vagy”
– Rengeteg minden vagy a facebookod alapján. Ha felsorolnád, mivel kezdenéd?
– Ember vagyok. Aztán nő, anya. Meg erdélyi magyar, református. De most van egy újdonság is. Lévén, hogy ismét vállalkozást építek, meg kellett határoznom, hogy mivel foglalkozom, hogy mi vagyok. Rettenetesen sokat kínlódtam és vajúdtam, és nem tudtam megmondani. Ráírtam az egyik barátnőmre: segíts, kell nekem egy fogalom, ami összegyűjti, hogy mi a jóég vagyok én. Azt válaszolta: Kati, te egy katalizátor vagy. S rájöttem, igaza lehet, mert azt, ami van, azt vagy felerősítem, vagy felgyorsítom. Ebben vagyok jó.
– Vállalkozó, négygyermekes anyuka, többezres facebook oldal működtetője… Hogy néz ki egy napod?
– Zsúfolt. De van egy nagy papírlapom, ami négybe van osztva, s írja rajta: fontos-sürgős, nem fontos-sürgős, nem fontos-nem sürgős, fontos-nem sürgős. Amit elvégeztem, azt kihúzom. Ami lemarad a listáról, az általában lemarad az életről.
– Reggel van, felébredsz. Hány óra?
– Későn kelek, kilenc körül, mert 2–3-ig dolgozom minden éjszaka. Ágyba kapom a teát, mert nem kávézom.
– Hűhaa…
– (Nevet) Hát ez hosszú éveknek az eredménye, hogy ágyba kapok kávét, teát. Aztán elolvasok mindent, amiről tudnom kell.
– Naprakész vagy…
– Muszáj. Egyrészt a szakma miatt, másrészt szeretem tudni, hogy mi történik körülöttem. Felkelek, szoptatok, és elkezdek dolgozni. Délben ebédet főzök, közben hangoskönyvet hallgatok vagy sorozatot nézek, mert arról sem lehet lemaradni, aztán jönnek a gyerekek és ebéd. Amíg ők ebédelnek, addig én elvonulok tanulni.
– Mit tanulsz?
– Amit éppen szükséges. Én most már a negyedik vagy ötödik szakmámnál tartok. Most éppen a videokészítést meg a podcasting készítést tanulom, mert online marketinggel és online kommunikációval is foglalkozom. Szóval a saját egy órám után kezdjük a gyerekekkel a tanulást. A vacsora közös, az esti rituálé viszont a férjemé. Fürdetés, esti mese, fektetés, ezt mindig ő csinálja. A nap végén van egy olyan pár órás időszakom, este 11 és éjjel 2–3 között, amikor intenzíven dolgozom.
– Honnan indultál és jutottál el idáig, hogy sokan ismernek, keresnek, hallgatnak rád?
– Tanítóképzőben kezdtem Marosvásárhelyen, ami a lehető legjobb alap. Utána magyar–angol szakot végeztem Kolozsváron, s itt kezdtem a családi életet is, itt éltünk jó pár évet. Magánóvodában voltam óvónő, aztán meg az állami oktatás több szintjét is kipróbáltam. Tudtuk, hogy Kolozsváron nem tudunk egynél több gyereket nevelni, mert anyagi korlátai lesznek, így kiköltöztünk falura. Magyartanárként mondtam fel a tanügyből a harmadik gyerek születése után.
– Tudtad akkor, hogy mihez kezdesz? Megvolt már az utad?
– Volt akkor otthon, a faluban, egy mini nyelviskolám, amit nagyon szerettem. Közben pedig egy poénból elkezdett megszületni egy hatalmas vállalkozás, amit Angliába terveztünk, és azon is dolgoztam.
Egy mesés vállalkozás élete és halála
– Ez egy remek elképzelés volt, csak túlságosan nagyban indítottuk, mint később kiderült. Az volt az elképzelés, hogy összeszedjük az Erdélyben található tiszta, jó minőségű élelmiszereket, és egy közös brand alatt kivisszük Angliába, mivel az ottani élelmiszerek 80 százaléka import. Tudtuk, hogy ez egy jó piac lesz. Transylvania hírnevéhez hozzájárult Charles herceg nimbusza, így hatalmas siker lett.
– Miért beszélsz róla múlt időben?
– Mert bebukott. Én voltam a vállalkozás arca, és ez megkövetelte volna, hogy többet üljek Angliában, mint az eredeti egyezség, ami úgy szólt, hogy háromhavonta egy hónapot. Hirtelen viszont akkora nagy lett az igény, hogy állandó jelleggel ott kellett volna lennem. Nekem meg itthon voltak a gyerekeim. Adott ponton felajánlottam az üzlettársaknak, hogy lemondok a részesedés egy részéről, s vegyünk fel valakit, de ők ezt nem fogadták el. Így hát hazajöttem, mindent hagytam dugába dőlni. Másfél év alatt építettük fel a brandet, húsz órás munkanapok árán, utána három évembe telt, hogy kiheverjem fizikailag és lelkileg a hatását. Úgy jöttem haza Angliából, hogy enni nem tudtam, aludni nem tudtam, minden megtakarításunkat elvitte az üzlet, sőt adósságot is hagyott.
Válassz: üzletasszony vagy családanya!
– Felrúgtad a sikeres, jól menő vállalkozást, mert itthon a család…
– Inkább azért, mert ha tovább feszítettem volna a húrt abban a tempóban, már nem lett volna kihez hazajönni. Tudtam, hogy a gyerekeim gyerekkorát nem tudom visszahozni.
– A férjed mit szólt?
– Hazavárt, pedig az egy elég nehéz időszak volt nekünk. Én egy nagyon csúnya depresszióból menekültem a vállalkozásba, munkával szálltam ki a depresszióból, ami a harmadik gyerek születése után jelentkezett, és szinte belepusztultam. Elkezdtem dolgozni, ami a legjobb módszer a depresszió leküzdésére, és ennek a munkának lett az eredménye a vállalkozás. Kilábaltam a depresszióból, majd kigitteltem magam. Elmentem a falig. Fizikailag és pszichésen is elmentem a határomig. Akkor rájöttem, hogy ez a fal egy választóvonal: vagy a vállalkozás vagy a család.
– Mi történt volna, ha a vállalkozás mellett döntesz?
– Nem lenne negyedik gyerekem, és nem lenne funkcionális házasságom, hanem formaházasságom lenne.
– Sokan döntöttek volna másképp… bátor döntés volt a tied.
– Igen, sőt mondhatnánk, hogy hülye is (nevet). Ha ott és akkor megalapozom az anyagi stabilitásunkat, lehet, hogy nem is számított volna, hogy nem voltam a gyerekek mellett. Lehet, hogy önző döntés volt, hogy nem akartam lemondani a gyerekeim gyerekkoráról.
– Megbánást sejtek?
– Mindig a legjobb tudásom szerint döntök, és nem spórolok meg utakat. Így aztán nem marad ok a megbánásra.
– Hazajöttél Angliából, gondolom azt csináltad, amit mindig: újrakezdted.
– Elmentem alkalmazottnak rögtön azután, hogy rendbe tettem magam fizikailag és a párkapcsolatomat olyan szintre hoztam, ahol élhető lett ismét. Kellett a pénz, felvettek eseményszervezőnek egy céghez.
– Értettél hozzá?
– Én már édesanyámban is eseményeket szerveztem szerintem, de ez volt az első, hogy pénzért csináltam.
– Tudtad úgy csinálni, hogy nem a saját üzletedet építetted?
– Én minden alkalmazottnak kötelezővé tenném, hogy legyen egyszer vállalkozó. Tudod, hogy akármi történjen gazdaságilag, törvényileg, te a fizetésedet megkapod. Vállalkozóként viszont néha a bugyidat is eladod, hogy tudjad fizetni az adót.
– Abban a pillanatban nagyon nagy könnyebbség volt nekem. Három évig voltam alkalmazott, aztán szültem még egy gyereket. A két évet a negyedik gyerek mellett pedig arra használtam, hogy a szerelem-projektemet felhozzam magasabb szintre, hogy amikor vége lesz a gyesnek, ebből valamilyen formában meg tudjak élni. Most ott tartok, hogy építem a saját brandemet, a saját honlapomat.
Az a nő, aki pénzt keres, azzal másként bánnak otthon
– Erdélyben a legtöbb nő nem is jut a középvállalkozói státus fölé. Esélye sincs. Ám az a nő, aki pénzt keres, azzal másként bánnak otthon. Jobban. Az elmúlt tíz évben rengeteg nő indult el ezen az úton, és ez a jelenség most fog a következő tíz-tizenöt évben nagyot robbanni.
– Te ezen dolgozol?
– Ezért. Most már legalább tíz olyan vállalkozás van, amelyet végigkísértem, ahol egy nőnek volt egy hobbija, és oda fejlődött, hogy megél belőle.
– Milyen minőségben kíséred végig?
– Ez az, amit soha nem tudtam megfogalmazni. Adott egy mini vállalkozás vagy egy vállalkozás-kezdeményezés, és addig vagyok ott, míg abból életképes vállalkozás lesz. Addig minden vagyok. Én vagyok a katalizátor.
– Fizetnek ezért neked?
– Most jutottam el az elmúlt másfél évben oda, hogy már van, aki tud fizetni.
–Tehát mindenki lehetőségei szerint fizet neked?
– Igen, én így árazok. Volt olyan, hogy együtt dolgoztunk két-három évet, nem vettem el tőle egy lejt sem, s megkérdezte, hogy hol éri meg nekem. Mondtam, hogy ott, hogy tudom: belőled vállalkozó lesz. És amikor pénzed lesz és elakadsz, akkor hozzám fogsz jönni, mert én vagyok a bizalmi kapcsolatod.
Nem baj, ha a kalácsot Gizi néni süti
– Jól érzem, hogy úgy gondolod: a vállalkozói szférában nem lehetsz individuális és magadnak való…?
– Pontosan. Ezért van a női vállalkozásokban hatalmas potenciál.
– Empatikusabbak a nők?
– Nem. Hanem egész életükben szövetségekben dolgoztak. Több évszázados tapasztalatunk van abban, hogy hogyan kell közösségben dolgozni. Az, amit én most csinálok partizán harcosként, hogy egyedül nevelem a gyermekeimet a férjemmel, ilyen sose volt. És nem jó, ez senkinek nem jó.
– Nekünk, nőknek, ha sikerül áttörnünk a saját betonfalunkat, onnantól kezdve már rugalmasak vagyunk, kreatívak és aprópénzekből oldunk meg hatalmas dolgokat.
– A legtöbb nőnek nincs meg a szabadsága és nincs meg a pénze egy vállalkozás elindításához. Az, hogy a család jól szituált, nem jelenti azt, hogy a család odaadja a nőnek a pénzt. Sok olyan nővel dolgozom együtt, aki gazdag családból jön, de az ő vállalkozására nincs pénz. Hamarabb van a közös családi nyaralásra.
– Miért nem támogatja őket a család?
– Mert amikor egy nő elkezd vállalkozást építeni, egy rakás komfortot elveszít a család. Onnantól kezdve kevesebb ideje van tolni a család szekerét.
– Tehát nem a pénzt féltik, hanem az anyát, a munkaerőt…
– Az infrastruktúrát, amit a nő jelent. Nem tudják, hogy attól, hogy a nő jólétben megerősödik, az egész család jobban él. Lehet, hogy nem anya fogja minden héten megsütni a kalácsot, hanem Gizi néni, aki mellesleg lehet, hogy jobb kalácsot süt, mint anya. Viszont megadatik a lehetőség a férjnek és a feleségnek, hogy valódi partnerek legyenek. Mert nem lesz ez a ki nem mondott: én hozom a pénzt. Teljesen más szintre lép így egy párkapcsolat.
[caption id="attachment_66485" align="aligncenter" width="335"] A Nőileg magazin címlapján, 2020. november – Előfizetésért kattints a képre[/caption]
– Szóval megéri tűzön-vízen, családi akaraton átmenni, hogy megvalósítsuk magunkat? Hogy felépítsük a vállalkozásunkat?
– El kell indulni azon az úton, amitől kedved van reggel felkelni az ágyból, és olyan lépésben kell haladni, ami neked komfortos. A család pedig veled fog menni.
– Lényegében meg kell tanulnunk nemet mondani.
– Nem attól vagyunk erősek, hogy határtalanok vagyunk. Ha mindenkinek a szükséglete és feladata az én feladatom, elvesztődöm közben. A gyereknek tudnia kell, hogy az életben nem anyák veszik majd körül, hanem hús-vér emberek, határokkal és elképzelésekkel. Az életre nevelés ott kezdődik, hogy anyának is van élete, van rossz napja, és anya is tud nemet mondani.
Saját magad legjobb verziójának kell lenned
– Remek elképzelés volt a Női vállalkozók Erdélyben nevű facebook oldal. Mi ez számodra?
– Ez egy sorsközösség. Ahogy mondják, hogy egy falu kell, hogy felnevelj egy gyereket, minimum egy város kell, hogy egy vállalkozást működtess. Ezt a közösséget hárman hoztuk létre, az első 80 embert Ballok Ildikó összeválogatta, majd egyszerre robbant. Fél év alatt elértük a kétezer embert. Ez egy biztonságos tér, ahol a nők anélkül kérdezhetnek, hogy kioktatnák őket.
– Egy folyamatnak, egy elképzelés megvalósításának a kellős közepén vagy. Merre tartasz? Illetve inkább azt mondd meg, hogy merre szeretnél tartani.
– Egy jobb jövő felé. Ami egy olyan hely, ahol mindenki jól érzi magát abban, amit éppen csinál. Egy olyan világot akarok, ahol nem az számít, hogy nő vagyok, hanem az, hogy mit hozok magammal, hogy mit építek. És egy olyan szövetet akarok, ami mindent meg bír tartani, mert úgy gondolom, hogy nagyon nehéz idők jönnek gazdaságilag, környezetvédelmi szempontból és akkor tudunk nagy számban megmaradni, ha tudunk együttműködve élni. Te a saját magad legjobb verziója kell, hogy legyél úgy, hogy a közöst szolgálod.
Fotó: Angyalosi Bea
