• Fotó: Editke és Albi archívuma
Hideg januári este érkezem hozzájuk, de az otthonuk meghittsége, az a bizalom és erő, ami a személyiségükből sugárzik, egy másik világba repít. Beszélgetésünk kezdetén egy Albi által készített, rövid videót mutatnak, amely a házasságuk éveit összegzi: közös kirándulások, sugárzó öröm és tartalmas közösségi élet köszön vissza a fotókról, de a sötétebb napokat is bemutatja, a kórházi tartózkodásokkal, műtétekkel és azok minden nehézségével.
Bár 2013-ban találkoztak egymással, és Albi mozgáskorlátozottságot eredményező balesete 2007-ben volt, fontosnak tartja ez utóbbi dátumtól mesélni a történetét, hiszen ekkor változott meg minden.
Gyermekien hinni a gyógyulásban
„Nagyváradon éltem, kereskedelmi ügynökként dolgozva, sokat utaztam, amikor Szászvárosban frontálisan ütköztem egy kisteherautóval. Nyakcsigolya-törés, gerincvelő-sérülés, műtétek, kómás állapot, felfekvések, fertőzések, négy hónap az intenzív osztályon… Két alkalommal pedig halálközeli állapot,
egyszer még a halotti bizonyítványomat is kiállították, miközben az orvos még egy utolsót próbálkozott, hogy visszahozzon az életbe”
– mesél röviden élete meghatározó időszakáról, meglepő nyugodtsággal Kozma Albert. „Valójában eszembe sem jutott, hogy meghalhatok. Bár felfogtam a történtek súlyát, kicsit úgy viselkedtem, mint egy gyermek: bíztam Istenben, vártam, hogy jobban legyek, csak ez járt a fejemben.”
• Fotó: Editke és Albi archívuma
Albi hosszú ideig lélegeztetőgépen volt, emiatt légcsőszűkület alakult ki nála, kezdetben a kezeit sem tudta mozgatni, és mivel a hangszálai is sérültek, csak suttogva tudott beszélni. Sorozatos műtétek eredményeként, ma már részlegesen használni tudja a kezeit, és a hangszálait is megműtötték – éppen a boldogító igen kimondása előtti hetekben.
A baleset után kétéves kórházi tartózkodás, majd öt évig tartó rehabilitációs időszak következett
a Szent Erzsébet idősek otthonában, Gyergyószentmiklóson. Ez utóbbi már aktív, tevékeny időszaknak számított a fiatalember életében: rendszeresen kijárt a városba kerekesszékkel, gyülekezeti életet élt, és bizakodott a további felépülésben.
„Ez a házasság jó lesz”
„Albival 2010-ben találkoztam a gyülekezetben, tudtam a balesetéről, és jártunk hozzá látogatóba az ifjúsági csoporttal. Egy idő után kezdtünk jobban megismerkedni, gyakran összefutottunk az utcán, sokat beszélgettünk, sok volt a közös témánk. Feltűnt, hogy sohasem a betegségéről beszél, aktív és tettrekész, érdeklik a világ dolgai. Így kezdődött, de hosszú ideig nem gondoltuk, hogy ebből több is lehet, mint barátság” – beszél csillogó szemekkel kapcsolatuk kezdetéről a feleség, Kozma Edit, aki Albi (segítő)társa, személyi ápolója is egyben, annak ellenére, hogy sohasem dolgozott ebben a szakmában. Albi a mindennapi teendőit segítséggel tudja elvégezni, Editke pedig a lehető legtermészetesebb módon teszi ezt. „Még az sem jelent gondot, hogy alacsony vagyok, hiszen amikor kiveszem a tolószékből, megemelem és kiegyenesedek, így könnyen át tudom tenni például az autóba” – magyarázza.
„Egy idő után éreztem, hogy többet szeretnék, de nem tudtam, merjek-e lépni.
Azon is gondolkodtam, hogy vajon ő az igazi? Hiszen korábban nem ilyen típusú lányt választottam volna. Aztán kaptam egy belső képet, hogy egy nagy udvaron zajlik az esküvőnk, és táncolunk. A névnapján kértem meg a kezét, úgy, hogy korábban csak barátság volt köztünk. Meg is lepődött, és gondolkodási időt kért” – emlékezik vissza Albi a csaknem tíz évvel ezelőtti történésekre. Mint mondja, teljesen tudatában volt annak, hogy óriási kihívás lesz ez mindkettőjüknek, egy olyan döntés, amit csak hittel lehet meghozni, hiszen józan ésszel másképp látunk egy ilyen helyzetet. „Azt kértem Editkétől, hogy legyen teljes bizonyossága arról, hogy ez a házasság jó lesz, és el tud fogadni, így ki tudunk tartani egymás mellett.”
• Fotó: Editke és Albi archívuma
A boldog pillanatokat nem várt nehézségek váltották: Albi egy betervezett műtétre indult Magyarországra, ami váratlan komplikációkat okozott, a légcsőszűkülete rosszabbodott. Végül további két kórházi kezelés után stabilizálódott az állapota, és a hangszálait is megműtötték. Karácsonykor volt a hivatalos lánykérés, majd félév múlva az esküvő, ahol valóban táncoltak, és azóta is, minden esküvőn.
„Mi tudjuk, miért…”
„A környezetünk kereste és keresi azóta is a miérteket: vajon, én kitartok-e mellette, miért választottam őt? Ha nem lesz tartós a kapcsolatunk, hogyan fog ez hatni Albi állapotára? Kihasználom őt, vagy ő engem? A mai napig sokan nem értik, de valójában ez nem baj, hisz ezt nem lehet érteni, csak megélni” – fogalmazza meg a külvilág reakcióira érkező válaszát a mindig mosolygó Edit. A folyamatosan új kihívásokkal érkező hétköznapokban is derűs nyugalommal igyekszik helytállni, a döntése mellett kitartva.
• Fotó: Editke és Albi archívuma
Az elmúlt tíz esztendő azt igazolta, hogy jó döntést hoztak:
nem veszítették el egymás iránti érdeklődésüket – sőt, inkább erősödött –, s a mindennapokban arra is jut idejük, hogy másokon segítsenek.
2020-ban megalapították a Gyergyói Mozgó-sérültek Egyesületét, hogy kapcsolatba kerülve más mozgássérültekkel, közösen lépjenek fel a jogaikért, s nem utolsó sorban, hogy a sorstársak kimozduljanak, megmutassák magukat, közösségi életet éljenek. Az egyesületi munka mellett Editke és Albi aktív gyülekezeti életet élnek, sokat kirándulnak, kertészkednek, és nemrég egy új fejlesztő torna is az életük részévé vált. A kinesztetikai foglalkozások által Albi mozgásfejlődése új irányokat vett, tovább erősítve a reményt, hogy még aktívabb életet élhet.
Helytállni vészhelyzetben is
„Házasságkötéskor azt fogadjuk, hogy kitartunk egymás mellett jóban-rosszban, egészségben-betegségben, de legbelül mindannyian abban reménykedünk, hátha elkerülhetjük a nehézségeket. A mi házasságunkban az egészségi állapot megőrzése jelent kihívásokat, nagyon egymásra kell legyünk hangolva ahhoz, hogy működni tudjon ez az egyensúly. Tavaly egy rutinműtétre mentük be a kórházba, de komplikációk alakultak ki, miután az orvos kivette a légzést könnyítő t-tubust a légutakból. A műtét utáni napokban már nehéz volt a légzése Albinak, aztán a váladék elzárta a légutakat, majdnem a kezeim között fulladt meg, közel egy óra alatt tudták stabilizálni az állapotát.
Ez volt az a pont, amikor éreztem, hogy ott vagyok, de nem tudok segíteni, ide természetfeletti erő kell…
Meg is éreztem Isten jelenlétét, hiszen segített, én pedig nem rendültem meg, helyt tudtam állni” – mesél életük egyik fordulópontjáról Edit, akinek ettől kezdve az ápolás újfajta módjait is meg kellett tanulnia: kicserélni a kanülben a betéteket, tisztítani azt, éjszaka többször felkelni, mindig figyelni, ébernek lenni. Mégsem veszteségként éli meg a változást, inkább hálás azért, hogy közös életük tovább folytatódhat.
A tervek jelentik a jövőt
És tervekből van bőven: pár éve családi ház építésébe kezdtek, mihamarabb szeretnének beköltözni új otthonukba, tovább haladni az egyesületi munkával, hiszen bőven van tennivaló a helyi mozgássérültek képviseletének ügyében. Tovább folytatják közös munkával a fejlesztő tevékenységeket, s mindent megtesznek azért, hogy testi-lelki egészségben éljenek.
„Nem engedem be a félelmet a szívembe, Isten segítségével megvan a békesség bennem, ez éltet minden nap” – búcsúzik Editke. Albi mosolyogva hozzáteszi: „elfogadtam a helyzetemet, de a gyógyulásról nem mondtam le.”
(Cikkünk a Nőileg magazin 2024. februári lapszámában jelent meg.)
korábban írtuk
Kettő helyett keresni és szeretni
Ha egy építkezés – egyedül, nőként – meredek ugrás a komfortzónából, mit mondhatnék a gyerekvállalásról? Hátraszaltó bekötött szemmel, biztosító kötél nélkül, alattad a Grand Canyonnal.
