• Fotó: Családi archívum
2012 márciusában kezdődött a kalandunk: egy ismerősünk által Hollandiát választottuk úticélként – kezd bele történetükbe Csilla, a kétgyermekes édesanya.
„Bár nem voltunk elégedettek az itthoni gazdasági helyzettel, mégis elsősorban azért szerettünk volna külföldön élni, hogy szórakozni tudjunk, utazgatni, és minél több élményt gyűjteni. Mivel a párom korábban már dolgozott külföldön vendégmunkásként, nem szerettünk volna a továbbiakban egymástól távol élni, ez is fontos szempont volt” – osztotta meg a költözésük okait Csilla.
A fiatal házaspár 3-5 éves időszakra tervezett, de végül tíz évet maradtak Hollandiában,
ott született meg két gyermekük, Dávid és Péter. A kezdetek nem voltak egyszerűek, hosszú időbe telt, amíg a megfelelő munkahelyet és lakhatást megtalálták, de összességében nyugodt, élhető hétköznapokról számolnak be.
„Mivel nem időszakos munkára mentünk, így nem volt cég a hátunk mögött, amely az adminisztratív teendőket ellátta volna, mindent nekünk kellett megtapasztalnunk és elintéznünk. Ott is tetten érhető, hogy megpróbálnak kihasználni, néhol a külföldieket sem kedvelik, de a nehézségeken hamar túlléptünk. Laktunk magyar ismerősökkel közös házban, dolgoztunk több munkahelyen, és egy idő után a gyermekvállaláson is elkezdtünk gondolkodni. Fél év ottlét után látogattunk először haza, az ott vásárolt autónkkal” – meséli Csilla.
Gyermekvállalás külföldön – könnyebb, de nehezebb is
A fiatal házaspár sok új ismeretséget kötött, főként a gyermekeik által, a szülői közösségek sokat jelentettek számukra. Anyagi biztonság, jó szociális ellátórendszer és remek oktatási lehetőségek marasztalták őket hosszabb ideig Hollandiában.
„Örülök, hogy ott vállaltunk gyermeket, nagyon jó tapasztalataim vannak ezen a téren. Szülésznőhöz jártam terhesgondozásra, és a szülésnél is ő volt mellettem. Az első két hétben kirendeltek mellém egy segítőt, aki követte a baba fejlődését, segített a házimunkában és bevásárolt.
Hollandiában három hónap a szülési szabadság,
én pedig mindenképp szerettem volna minél több ideig otthon lenni a fiammal, ezért nem mentem vissza dolgozni” – avat be Csilla a családjuk bővülésének körülményeibe. A nagyobbik fiúval két évig volt otthon az édesanya, időközben szociális lakást kaptak, és bevállalták a második kisbabát is, aki már otthon született, hiszen Hollandiában természetes és bejáratott az otthonszülés. A második gyermekük születése után kilenc hónappal Csilla dolgozni kezdett, a gyermekek gondozásához Székelyföldről kerestek bébiszittert.
Iskola, másként
A holland oktatási rendszer nagyon más, mint amit itthon ismerünk, ez volt a Szekeres család egyik legnagyobb élménye, megtapasztalása odakint.
„Hollandiában négyéves korban lesznek iskolakötelesek a gyermekek, de ezt nem úgy kell elképzelni, mint az itthoni iskolarendszert. Van egy hosszabb beszoktatási időszak, ezalatt a gyermek csak napi két órát van az intézményben, ismerkedik a rendszerrel, a mi esetünkben a nyelvvel is. Abban a kis faluban, ahol mi éltünk, többféle iskola közül lehetett választani, mi a Dalton-iskola mellett tettük le a voksunkat. Nem bántuk meg, mert Dávid minden reggel vidáman indult iskolába, és a tudásvágya elképesztő volt” – kapcsolódik be az édesapa a beszélgetésbe. Mint mondja, az általuk választott iskolában
az elméleti oktatás mellett a sportra, a gyermek szocializációs képességeire, önértékelésének fejlesztésére, céljainak meghatározására is figyelnek,
megtanítják beosztani az idejét, és a lehető legkorábban arra nevelik, hogy terveket, célokat határozzon meg az életében. A sport is központi szerepet kapott az iskolában, a fiúk a focit választották, amit most már itthon, Csomafalván és Gyergyószentmiklóson folytatnak.
Kalandvágy, honvágy
Csilla és Hunor elmondása szerint a hétköznapjaikba a munka mellett nagyon sok minden belefért, és meg is engedhették maguknak, hogy sokat kiránduljanak, hosszabb nyaralásokra menjenek, és évente hazajöjjenek. A honvágy azonban erősebb volt a racionális érveknél, így 2023-ban hazaköltözött a család.
„A hegyek, a tágabb családom nélkül nem éreztem teljesnek az életemet, és
biztosra tudtam, hogy nem szeretném ott leélni az életemet.
Így történt, hogy 2023 tavaszán hazaköltöztem a kisebbik fiunkkal, majd a tanév végén Hunor is utánunk jött Dáviddal. A kicsi már az első héten elkezdte az ovit itthon, nagyon könnyedén viselte a változásokat, Dávidnak nehezebb volt, mert már megszokta az ottani iskolarendszert, az itthoni nem annyira tetszik neki” – meséli a feleség a gyergyócsomafalvi hétköznapokról.
Hogyan látják tíz év távlatából, mi változott szűkebb-tágabb térségünkben, több-e a lehetőség, könnyebb-e az élet – kérdezem a házaspárt, és a családfő határozottan válaszol.
„Munkalehetőség mindenképpen több van, mint régen, talán ebből kifolyólag a kizsákmányolás is gyakoribb. Éppen a hazaköltözésünk idején nehezítettek a kisvállalkozások életén, ezt szomorúan vettem tudomásul. Azt is látom, hogy
a megélhetési gondok nagyobbak, akárcsak a társadalmi különbségek”
– fogalmaz Hunor, hozzátéve, hogy pozitívum is tapasztalható, hiszen bővültek a lehetőségek a gyermekek számára, főként a sportolás területén, ez reménnyel tölti el.
Újrakezdés, itthon
A házaspár egyelőre felméri az itthoni lehetőségeket, ismerkednek a régi-új otthonnal, nagy hangsúlyt fektetnek a gyermekek sportolására, és igyekeznek minden külföldön tanult életbölcsességet beépíteni a hétköznapjaikba.
„A hollandok előrelátóak, nem költekeznek fejetlenül, és befektetéseik vannak, attól függetlenül, hogy mennyit keresnek. Jó volt tanulni tőlük, látni egy, a miénktől eltérő kultúra működését, és megtapasztalni azt, hogy tudunk boldogulni egy idegen környezetben” – összegez a házaspár, és hozzáteszik: minden döntésük elsősorban a gyermekeik javát fogja szolgálni.
korábban írtuk
Antalka Ágota: Nem véletlenül születtem ide
Antalka Ágota olyan szakkönyvek szerzője, amelyekkel Erdélyben úttörőnek számít. Ha a sepsiszentgyörgyi pszichológus rövid prózai írásaiból is olvastunk már, akkor egy finom lelkű nő belső világa is felsejlik előttünk.
