Oltári férfiak Keresztes Zoltán: A gyónás nem ítélet, hanem találkozás

Miért vált nehézzé a gyónás a 21. században? Miért gyónjak egy papnak, amikor ő is épp olyan bűnös, mint én? Mi köze a papnak az én magánügyeimhez? Miért nem elég Isten előtt megbánni a bűneimet? Megannyi kérdés, amely válasz után kiált, s amelyekre nem biztos, hogy van egzakt, mindenki számára elfogadható válasz. Mi mégis megpróbáltuk körüljárni Keresztes Zoltán gyergyószentmiklósi plébánossal, bibliodrámás és mentálhigiénés szakemberrel.

– Ha kicsit félretesszük az egyház tanítását, saját meghatározásod szerint mi a bűn?

– Erre egyből vágnám rá a katekizmusból tanult választ, de most nem az a kérdés. Most címszavak jutnak eszembe, ilyenek, mint rendezetlenség, kapcsolatváltozás, bénító állapot, öncélú gondolkodás. Nekem szokott segíteni abban, hogy a bűnt elkerüljem, ha ezt a nagyon egyszerű kérdést felteszem: Jézus ezt hogyan tenné? Ez a kérdés teljesen más perspektívából világítja meg az egész helyzetet.

– A kulcsszavak közül egyik megragadott, ami – a többitől eltérően – nem magától értetődő: a kapcsolatváltozás. Hogy érted ezt?

– A kapcsolatváltozás lehet vertikális és horizontális is. Amikor valami olyat követtél el, ami ember és ember között nem korrekt, benned a változás mindenképp létrejön, de azt hiszem, hosszú távon a másikban is. A kapcsolatunk megváltozik. De a vertikális oldalon is. Ott Isten részéről nem változik meg a kapcsolatunk, de az én részemről igen. 

Ha jól működik a lelkiismereted, azt érzed egy bűn elkövetése után, hogy bekerült a csatornába egy dugó, ami nem engedi úgy működni a rendszert, ahogy kéne

De az is megtörténik, hogy én kerülök az életem központjába, mindent teljesen kizárok, ezt úgy hívjuk: önzés. Szerintem ezekből születnek a bűnök: megnő az egóm.

– Mégis miért követjük el a bűnt, ha ilyen rossz következményei vannak rövidebb vagy hosszabb távon?

– Én azt gondolom, hogy pillanatnyilag, a másodperc töredékében jónak látjuk akkor és ott. Van egy hajszálvékony jó benne. Aztán utólag kiderül, hogy mégsem jó. Persze fel lehet sorolni a tudatlanságot, gyengeséget, lehet, hogy szándékosan is elkövetjük. Tudjuk, hogy rossz, de most olyan jólesik vétkezni. Ha bűnt követünk el, megtapasztaljuk a mélységet, és jobban be tudjuk engedni a kegyelmet, a keménység, a gőg megtörik. Valahol olvastam egy meredek kijelentést – nem tudom, katolikus papként mondhatom-e –, hogy 

van bűn, amit el kell követni, különben a lélek nem fejlődik tovább. 

Ezzel egybecseng a nagyszombat éjszakai szertartásból egy mondat: „Ó szerencsés vétek, hogy ilyen hatalmas Megváltót kívánt és érdemelt!”

– Olykor katolikusok is számtalan érvet sorakoztatnak fel a gyónás ellen. Te hogyan magyaráznád el nekik a gyónás lelki hasznát?

– Ha csak az én életemet nézem, még csak nem is papként, hanem Keresztes Zoltánként, számomra mindig az újrakezdést jelenti. Még akkor is, amikor tudom, hogy azt még valószínűleg el fogom követni. De emögött úgyis ott van az újrakezdés szándéka. Kérdezik néha: miért kell gyónni, ha úgyis újra elkövetjük a bűnt? Legegyszerűbben a gyerekeknek úgy szoktam megmagyarázni, és még felnőttek is megdöbbennek ettől: miért mosakszol meg, ha úgyis össze fogod majd piszkolni magad? A lelkünknek folyamatos tisztulásra van szüksége, ez nagyon fontos. A legtöbb kifogás a pap személye ellen szól, hogy „ő bűnösebb, mint én”. Talán ez igaz is. De 

milyen jó, hogy a pap is vétkezik! Mert ő is rá van szorulva az irgalomra, és így jobban megérti a gyónót. Képzeld el, milyen lenne olyannak gyónni, aki nem ismeri a bűnt, nem tudja, milyen az emberi gyengeség. 

Ott a másik ellenérv: „én nem megyek gyónni, mert gyermekkoromban egy pappal rossz élményem volt”. Ennek lehet valós alapja. Azonban azt gondolom, hogy újból és újból megadhatom magamnak az esélyt, éspedig azért, mert nyugaton, miután a gyóntatószékek bezártak, a pszichológiai kabinetek kinyitottak. Ez a folyamat követhető. Sok ember azért idegenkedik a gyónástól, mert nem meri igazán megmutatni magát, a saját személyes bűneit. Fél attól, hogy önmagával találkozzon. Pilinszky ezt olyan gyönyörűen fogalmazza meg: „Fedő bűneimmel / Sikerült eltakarni azt az igazit, / azt, amit nem, nem, nem lehet / Se elviselni, se kimondani.”

– Lehet úgy is bűnbánatot gyakorolni, hogy szobám csendjében meggyújtok egy gyertyát, és Istennel rendezem a kapcsolatomat. Mi az a plusz, amit a gyónás ehhez hozzáad?

– Itt a Szentíráshoz kell nyúljak, mert ez a szentség alapja. Jézus azt mondja apostolainak: „akinek megbocsátjátok bűneit, bocsánatot nyer, akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot”. Képzeld el, van olyan, hogy eljönnek hozzám reformátusok, mert szeretnének gyónni. Tudják, hogy nem áldozhatnak, de szeretnének gyógyulni, vágynak a feloldozás megtapasztalására. Nagyon mély lelki beszélgetések születnek az ilyen találkozásokból. Amikor az ember szembesül a tetteivel, vágyik arra, hogy ettől feloldozzák. Önmagamat nem tudom feloldozni. Sokan azért menekülnek a gyónástól, mert a saját hangjukkal találkoznak. Ő mondja ki a saját bűneit. Enélkül azonban nem indul el a gyógyulás folyamata. Lehet, kemény, amit mondok: 

ha valami nem jó, azt ki kell hánynom, a gyomrom akkor jön helyre. Ki kell adjam magamból, ami bent rekedt. Hangosan, hogy halljam vissza. 

De jó lenne, ha úgy fognánk fel, ahogy Ferenc pápa mondja: a gyónás nem ítélet, hanem találkozás. Ez vonzóvá tehetné az egészet. Nagy szükség van erre a perspektívaváltásra.

– Most üljünk át a gyóntatószék” másik oldalára. Nektek, papoknak mennyire nehéz feladat a gyóntatás?

– Ez függ gyónótól és a paptól, de függ közösségektől is: hogyan voltak az emberek megtanítva gyónni. Ez egy nagyon fontos szempont. Van, aki csak annyit tud, hogy felsorolja: káromkodtam, verekedtem, loptam, de ennyi. Persze a gyónás érvényességét ez nem bántja, de amikor valaki picit jobban megnyílik, hozza a lelkének a fájdalmát, megtörtségét, akkor sokkal mélyebb beszélgetés tud kialakulni. De nem szabad összetéveszteni a gyónást a lelki beszélgetéssel. Amikor látom valakin, hogy szüksége van kísérésre, mindig felajánlom, és hál' Istennek, vannak, akik élnek a lehetőséggel. Plébániánk ajtaja nyitott a lelki beszélgetésre vágyók előtt.  Ez nem csak a mi érdemünk. Ezt a lehetőséget elődöm és munkatársa szőtték bele az emberek lelkébe. Amikor nagy fájdalmakkal találkozom, az nagyon-nagyon nehéz.

– Amikor ismerősöket gyóntatsz, megváltozik a róluk alkotott képed?

– Huszonnegyedik éve vagyok pap, és számomra az elején kérdés volt: „Istenem, majd kell gyóntatnom, hogy fogom én azt bírni? Találkozom a másikkal gyónás után, eszembe jutnak a bűnei, hogyan fogom őt nézni?” De ebből a számításból egy dolgot kihagytam. Az Isten kegyelmét. És őszintén mondom, lassan két és fél évtized után, hogy nagyon sok személyes ismerősömet, barátomat gyóntatom, és negatívan semmit nem változtatott a kapcsolatunkon, hanem közelebb hozta az embert. Nagyon sokat segített a gyóntatásban a hároméves bibliodráma képzés, ahol bibliai szereplőkkel játszottunk, rajtuk keresztül önismeretre tettünk szert. Nagyon erősen megmaradt bennem a kép, amikor Jézus leguggol a bűnös asszony mellé, tehát ugyanoda, ahol ő van. Nemcsak odahajol, lenyúl és felemel, hanem ugyanabba az élethelyzetbe kerül, ahol te vagy, és onnan indul veled. Ez a gyónás.

– Néha halljuk a gyónási titoktartás kifejezést. Mit fed pontosan ez, és meddig terjed?

– A válasz egyszerű: ha egy pap megszegi, azonnali felfüggesztés jár érte. 

Én még nem hallottam egyetlen pap kollégát sem, aki valakinek a személyes bűnét felfedte volna. 

Azért hangsúlyozom, hogy a személyes bűnét, mert a pap olykor általánosan beszél, ilyenkor egy-egy esetnél a hallgató magára ismer, és azt mondja, „a pap rólam beszél”. Pedig egyáltalán nem.

– Elmegy odáig a gyónási titoktartás, hogy ha egy gyilkos meggyónja a tettét, a pap nem szabad a rendőrségnek kiadja?

– A papnak kötelessége a gyónót biztatni, sőt kérni, hogy menjen, adja fel magát, de a pap nem szabad feljelentse. Ennek problémája fokozódik napjainkban, hiszen a franciaországi egyházban történt szexuális visszaélésekről nemrégiben kiadott jelentés előhívta azt a kérdést, amely már korábban felmerült az Ausztráliában, Írországban, az Egyesült Államokban és egyebütt közzétett hasonló jelentések után: kötelezővé kellene-e tenni, hogy az a pap, aki gyónás során hall kiskorú ellen elkövetett szexuális visszaélésről, bejelentést tegyen a világi hatóságoknak? Bár a Katolikus Egyház nem támaszt olyan elvárást, hogy törvényei az állami törvények fölött álljanak, a gyónási titok eltörlésére irányuló kísérletek alapvető kérdéseket vetnek fel a vallás- és lelkiismereti szabadsággal kapcsolatban. Ráadásul nincs semmiféle meggyőző bizonyíték arra, hogy a gyónási titok eltörlésével megelőzhetők lennének a visszaélések.

– Milyen gyakran és kinél gyónik a pap?

– Nagyon ajánlják, és én is szükségesnek tartom, hogy a papnak legyen lelkivezetője, aki kíséri az útján, aki tiszta tükröt tud tartani, aki ott van vele az élete útján. Ha nincs lelkivezetője, akkor is nagyon szükséges a rendszeres gyónás, és azt gondolom, a papok rendszeresen gyónnak. 

Én legalább havonta gyónok, és olyan papnak, aki nagyon jól ismer, akitől el tudom fogadni a kritikát is, és aki őszinte velem, tehát nem áhítatos szöveget mond, hanem azt, ami van. 

Az átlagember esetében is nagyon jó lenne, ha a pap ismerné az élete körülményeit, a hátterét. De mi történik? Az ember becsapja magát. Azt mondja: „elmegyek idegen paphoz gyónni, ne ismerjen”. Gyergyószentmiklóson a Szent István plébánián abban a különös helyzetben vagyunk, hogy nálunk nem lehet gyóntatószékben gyónni, mivel nincs, hanem gyóntató szoba van. Az, akinek az előbbire van szüksége, más templomot keres fel. Fontos tudatosítani az emberekben, hogy ne akarjanak megbújni a kisujjuk mögé, és ne a személytelenséget keressék. Azt tapasztalom, hogy erre szépen rá lehet nevelni őket. Ha felnőttként kezeled, van hozzá türelmed, oda nőnek. Megtanulnak szembenézni saját árnyoldalukkal.

– Mi a különbség a gyónás és a pszichoterápia között?

– Van, akinek pszichológushoz kell járni, én is küldök oda embereket, amikor pszichés problémával találkozom, mert az én kompetenciámat meghaladja, nem vagyok polihisztor. Viszont van, amikor a pszichológus nem elég, hanem gyónásra, megtisztulásra van szükség. A pszichológus azt akarja elérni, hogy a személy jól érezze magát, be tudjon illeszkedni a társadalomba, sikeres legyen, és megvalósítsa önmagát. A lelki vezetésnek vagy szentgyónásnak az a célja, hogy az embert szabaddá tegye az Istenért és embertársaiért való életre. Mert az az ember, aki lelkileg szabad, az tudja ajándékozni önmagát.

Kiemelt kép: Feltöltő Keresztény Zenefesztivál

korábban írtuk

Hölgyes Pál Zsolt: A motorbiciklin ketten vagyunk – Vele utazom és Vele érek haza
Hölgyes Pál Zsolt: A motorbiciklin ketten vagyunk – Vele utazom és Vele érek haza

Megtalálhatjuk-e Istent egy motorbicikli nyergében, több tíz kilométeres gyaloglás közben, hólepte hegycsúcsokról ereszkedve vagy a gólöröm mámorában? Hölgyes Pál Zsolt, lemhényi plébános ebbéli tapasztalatairól mesél: ő nem csupán az oltár mellett vagy szentségek kiszolgáltatása közben találkozik azzal, akinek szolgálatára szentelte életét.