– Nagyon mozgalmas életet élsz, de amivel leginkább kilógsz a papok sorából, az a motorozás…
– „Nem a sok tudással lakik jól és elégül ki a lélek, hanem ha a dolgokat bensőleg érzékeli és ízleli” – mondja Loyolai Szent Ignác. Mozgalmas élet? Inkább úgy fogalmaznék, hogy szeretem a kihívásokat. Valahogy erről szólnak a mindennapjaink. Nem megállni, hanem tovább lépni, mert velünk az Isten, aki kézen fog, segít és vezet, legyenek bármilyen nagyok is az akadályok. Ha egyszer van az emberben akarat és kitartás, akkor tovább tud lépni. Egyáltalán nem akarok kilógni a papok sorából, csupán szeretek motorozni, és amikor az időm is engedi, akkor fordulok egyet a természetben.
– Mióta tart ez a szenvedély, és hogyan kezdődött?
– 8 évvel ezelőtt ültem először motorbiciklin. Segédlelkészként új településre helyeztek. Nem voltam a legjobb kedvemben. Ezt észrevette az egyik barátom, és ő hívott, hogy menjek vele egy körre. Amikor egy rövid túra után hazaértünk, megfogalmaztam magamnak:
ez az, ami kell ahhoz, hogy az ember elfelejtse gondját-baját, szabad legyen, és érezze a természet illatát, simogatását.
Így kezdődött. Teltek-múltak az évek, de a gondolat csak ott motoszkált a fejemben. Amikor pl. Udvarhelyen megláttam, hogy a pálos szerzetesek a búcsúra motorral begurultak mosolyogva, könnyedén, csak fokozta bennem a vágyat, hogy ezt én is át akarom élni. Az utakon, amikor autóvezetőként megelőzött egy motor, csodáltam, és szívem mélyén egyre csak nőtt a lelkesedés. Aztán 2018-ban hívott fel egy oktató ismerősöm, hogy indul oktatás motorkerékpárra, érdekel-e? Még aznap elkészítettük az iratcsomót, másnap pedig már mentem az elméleti oktatásra. Érdekes volt azokkal a diákokkal együtt tanulni, akiket előző években hittanórán tanítottam.
– Jelenleg milyen motorod van? Milyen gyakran veszed elő, és mekkora utakat jársz vele?
- Az élet úgy hozta, hogy most egy olyan motorral gurulok, amilyennel vizsgáztam. Egy kis, súlyában könnyű, jól irányítható Suzuki GSR600-am van, ami 98 lóerőt képes kiadni magából. Persze ezt még nem próbáltam ki, mert sajnos nincsenek megfelelő útjaink, és a motoros kultúra is messze áll még a nyugatitól a mi vidékünkön. Csodálatos a mi Erdélyünk! Nagyon szeretem, és először ezt a régiót szeretném körbejárni. Persze a hétvégi gurulások nem jönnek össze, mert akkor egy papnak intenzívebb a munkája, és a motoros társaságok tagjai leginkább ekkor érnek rá. De hála Istennek vannak barátaim, akikkel hétközben is el tudunk menni egy-egy rövidebb túrára. Az egyik nagy vágyam, hogy elmehessek Lengyelországba a częstochowai Fekete Madonnához.
– Mit jelent számodra a motorozás?
– Szabadság, közelség, és igen: ima. Ezt jelenti nekem a motorozás. 34 évesen kezdtem el motorozni, talán megfontoltabban, jobban figyelve a közlekedőkre. Ha valaki megtudja, hogy motorozok, rögtön az jut eszébe, hogy „Jaj, elesel, meghalsz, donor leszel, stb.” Viccesen szokták mondani, hogy kétféle motoros van: aki esett, és aki esni fog. Persze
minden benne van egy útban. Veszély és félelem, meleg és eső, szabadság és boldogság.
Valahol láttam egy képet, melyen egy motorlánc volt azzal a felirattal, hogy „az egyedüli lánc, mely szabadságot ad”. A napsütés, a szél, az eső, a városok és falvak szépsége, a természet elbűvölő csodája, a hegyek és völgyek magassága és mélysége, mintha az ember Szent Ferenc Naphimnuszában (lírai költemény a teremtés minden elemének dicséretéről – szerk. megj.) élne és utazna. Olyan érdekes, hogy mikor elindulok a motorral, csak imádkozni tudok. A gépkocsiban zenét hallgat az ember, telefonál, kávézik, intézi dolgait.
A motorbiciklin csak én vagyok és a jó Isten. Ketten! És így igazi az út, mert Vele indulok, Vele utazom és Vele érek haza.
Nem szép? Sokan furcsán tekintenek a motorosokra. De az a közösségélmény, összetartás, figyelmesség, amelyet itt tapasztal az ember, az már irigylésre méltó. Csak egy példa: sosem megy el egy motoros úgy a másik mellett, hogy ne köszönnének egymásnak. Igaz, csak egy kéz vagy láb emelés, de abban minden benne van.
– Télen sízni jársz. Vannak kedvenc helyeid? Egyáltalán hogy telnek azok a napok?
– A téli időszak intenzívebb egy pap életében. Az ünnepek, a házszentelések egy csodálatos időszak, amikor a híveimmel találkozom. Viszont jól esik utána megpihenni. A pihenést részben a síelésben találom meg, amikor családtagjaimmal, barátokkal évente pár napot együtt tölthetünk. Csak úgy,
a hegyek között, a hó adta frissességben találom meg az elcsendesedést, Isten mély, de színes jelenlétét, közelségét.
Szeretem a Hargitai fenyvesek illatát, a Bucsin csodálatos hegyeit, ahol még a motoros hószánozás is belefér.
– Te vagy a szervezője a Csíksomlyóra vezető felsőháromszéki gyalogos zarándoklatnak. Hány falu közösségét, mennyi embert érint ez a program?
– Amióta pap vagyok (12 éve) minden évben gyalog mentem Somlyóra, kivéve a járvány időszakát, valamint a székelyudvarhelyi egyéves segédlelkészi időt, amikor autóbusszal kellett a híveket kísérnem. A papi életemből azonban 11 évet Háromszéken töltöttem. A csíksomlyói gyalogos zarándoklatot 1948-ban betiltották, majd a változások után kézdivásárhelyi káplánként az akkori kézdikővári plébánossal, Drócsa Lászlóval és egy jó barátunkkal kezdtük el újra szervezni ebből a zónából. Mára hála Istennek minden évben több mint százan vesznek részt rajta Felsőháromszék több helységéből, hogy átérezzék a gyalogos zarándoklat mélységeit és szépségeit. Idén Magyarország több településéről is velünk tartottak.
– Lesz valaha motoros zarándoklat Csíksomlyóra?
– Ahhoz, hogy motorkerékpárral menjünk, talán túl rövid a távolság. A járvány idején én azzal mentem. De tulajdonképpen nem zárom ki annak lehetőségét, hogy majd motoros zarándoklatot is szervezzünk Csíksomlyóra.
– Tagja vagy az egyházmegye papi focicsapatának is. Mióta focizol, és hány éve vagy a keretben?
– Gyerekkorom óta focizom, de papként is hetente kétszer játszom. Egyre inkább szükségét érzem a mozgásnak, és fontosnak tartom a testi egészséget is. Öt éve alakult meg a Gyulafehérvári Főegyházmegye focicsapata, azóta tagja vagyok. A tavalyi évben mi rendeztük a Calix Sacerdotum bajnokságot (romániai katolikus egyházmegyék papsága számára szervezett futballbajnokság – szerk. megj.) Csíksomlyón, ahol a kezdő rúgást Kovács Gergely érsek úr végezte. Minden évben más más egyházmegye szervezi. Több ízben is sikerült a döntőig eljutni, de eddig még csak az ezüstérmet tudtuk megszerezni.
– Hányan vagytok a csapatban? Milyen gyakran, milyen alkalmakon szoktatok pályára lépni?
– Mint az apostolok, tizenketten, ebből hárman ferences szerzetesek. Igazán jó csapat mindenféle szempontból. Valójában csak ősszel szoktunk játszani, amikor képviseljük főegyházmegyénket a Calix Sacerdotum kupamérkőzésen, de tervezünk gyakrabban is játszani a Gyulafehérvári Teológia Intézet tanáraival, kispapokkal egyaránt, mert a foci is összehoz, elmélyíti bennünk az összetartozás mélységét, és persze segít abban is, hogy az ép testünkben épebb legyen a lelkünk.
Fotók: Hölgyes Pál Zsolt archívuma
korábban írtuk
András Csaba jezsuita: A művészet számomra egy elfogadó tér
Szabad-e imádkozás közben dohányozni? – intézi a kérdést a viccben a ferences szerzetes a jezsuitához. Nem, de nagyon üdvös dolog még dohányzás közben is imádkozni – hangzik a frappáns válasz. András Csaba, a marosvásárhelyi egyetemisták fiatal lelkésze tánc és tortasütés közben is tud kapcsolódni Istenhez. A Rómából hazatért jezsuita szerzetest művészi látásmódról, szépérzékről és álmokról kérdeztük.
