- Több éve, hogy nem itthon élsz, mégis sokan ismerik a neved Székelyföldön is. Azok számára, akiknek még idegennek számítasz, hogyan mutatkoznál be?
- Gyergyószentmiklósi származású fuvolaművész vagyok, megfordultam annak idején Erdélyben itt-ott, Budapesten is tanultam pár évig, onnan pedig Bécsbe vezetett az utam. Bécsből körbefuvoláztam a fél világot Európától Ázsiáig. Mindig kíváncsi voltam, és mehetnék, végül mégis Bécsben ragadtam. A szívemhez nőtt a város, ma már bécsiként szólalok meg külföldön is. Jókat kacagok, amikor a hátam mögött hallom „Maria, die Wienerin!"
- Miért éppen Bécsben telepedtél le? Miben más ott akár szakmailag, mint itthon?
- Nem ez volt a terv, nagyon vonzott a nagyvilág, de mégis olyan lehetőségeim adódtak, úgy alakult az élet, hogy mindig ide tértem vissza.
Ausztriában nem rossz klasszikus zenésznek lenni, megbecsülés, érdeklődés, tisztelet övezi a munkánkat. Nem utolsósorban pedig éhen halnunk sem muszáj.
Igaz, hogy nem könnyű a szakmában érvényesülni, mert pont emiatt sok a nagyon jó zenész a városban és az országban is, de ha sikerült egy magas színvonalat elérni, akkor már nem kérdőjelezik meg a tudásod.
- Zenekari zenészből hogyan lettél mára tanár is?
- Szerettem zenekarral utazni, az egyetemi évek nagyrészt erről szóltak, végül mégis a tanítás kapott jelentős szerepet a szakmai életemben. Az egyetem után, mivel nem találtam olyan privát intézményt, ahová a már akkor népes és sokféle magán növendékemet elhelyezhettem volna, egy vad ötlet és egy tapasztalt jóbarát együttes eredményeként saját intézményt indítottam. Ma is emlékszem, akkor
azt gondoltam, ha ezt most elkezdem, és tíz évig hibát hibára halmozok, mindent elrontok, és nem lesz belőle semmi, még mindig beülhetek egy közepesen unalmas zenekarba, és elfuvolázgatok akármeddig.
- És szempillantás alatt el is telt az a vízválasztó évtized…
- Igen, ennek a gondolatnak szeptemberben volt tíz éve. Túl vagyunk sok mindenen azóta, volt hiba, rossz döntés és ajtócsapkodás is bőven. Itt vagyunk egy jó nemzetközi csapattal, lassan kétszáz diákkal, két különböző kerületben Bécsben, egy egész sereg hangszerrel. Bevallom, semmi pénzért nem kezdeném elölről, de a világon semmire nem cserélném az érzést egy-egy jól sikerült tanár-, vagy diákkoncert után. Egy sereg nemzetközi díj, mosolygó arc, profi és amatőr zenész, sok sírás, kacagás és rengeteg muzsikaszó. Ezek a hétköznapjaink. Hatodik éve családi vállalkozás is, mert szerencsére a nővéremmel közben megtanultuk, hogy a család a legmegbízhatóbb kolléga – legalábbis a mi esetünkben.
- Az elmúlt tíz éved komplex: nő vagy, művész, igazgató – ezek amúgy is furcsán kezelt dolgok, pláne egyben – tapasztalatok, tanulságok?
- Hányszor előfordult az első években, huszonévesen, friss diplomásan, tornacipőben, hogy beestem egy megbeszélésre és mindenki meghökkenve nézett rám, hogy ez a fruska itt mit akar, és mikor jön a „Frau Direktorin”?! Meg kellett tanulnom felnőni a feladathoz. Szerencsésnek érzem magam, mert a szüleim sem ijedős emberek, mindig arra biztattak, hogy ne hátráljak meg. A baráti körömben is vannak olyan csodálatos, erős, sikeres nők, akiktől rengeteget tanultam. Ellestem, hogyan kell fellépni, kinézni, megszólalni.
Nőként annyira vékony a határ a „se sok, se kevés" között. Én tudatosan egyébként mindig több vagyok, mint kevesebb, biztos, ami biztos!
Úgy érzem, ennyi év után megengedett egy kis művészi szabadság.
- Talán mondhatjuk, hogy az elmúlt évtizedben mindent elértél, amit szerettél volna. Hol látod magad tíz év múlva?
- Nagyon izgalmas szakaszában vagyok most a szakmai életemnek, mert jókor, jó helyen pont azt mondtam, amit mindenki hallani akart, és egy jelentős vezetői pozícióba lettem megválasztva 2018 novemberében az Osztrák Fuvolás Társaságban. Ez egy elismert, nagy múltú egyesület, amin keresztül a legmerészebb fuvolás álmaimra is lehetőségem nyílik. Idén áprilisban indítottuk újra a nemzetközi fesztiválunkat, amit kétévente, Bécsben rendezünk meg. Több mint tíz év szünet után, a kétnapos rendezvény, teli s tele koncertekkel, hangszer és kottakiállítással és vásárral, mesterkurzusokkal, számunkra is meglepő, mindent elsöprő siker volt. El nem tudom képzelni, hol leszek tíz év múlva, de kíváncsian várom. Remélem ugyanazzal foglalkozhatok, amivel most is.
- Ennyi év távlatából, hogy látod, miben más a „nyugat”, mint itthon, ha ugyanebben a szerepkörben akarnál érvényesülni?
- Keveset vagyok itthon sajnos ahhoz, hogy érdemben tudjak a témához szólni, de alapvetően az a legnagyobb különbség, hogy Bécsben (ez sem volt mindig így!) van, akitől segítséget kérni egy fiatal, vállalkozó nőnek, és ha ügyes, fog is segítséget kapni, és el tudja érni a céljait. Szerintem ez itthon nehezebb, azért is, mert
a női szerepkör még nagyon családcentrikus, ami egyébként nem baj, csak így sokkal kevesebb nőnek marad energiája, kapacitása a szakmai önmegvalósításra.
Nagyon sok pozitív példát látok, ahol mindkettő működik, bízom benne, hogy idővel növekedni fog a tendencia. Az is érdekes, amikor itthon lesajnáló pillantásokat kapok, hogy jaj hát nincs még gyerek, család, „haddelna, egyszer hátha neked is összejön, hiszen a család, a gyerek az élet értelme". Egyébként átlagosan hetven gyereket nevelek hetente, van köztük minden színű, nyelvű, vallású, eredeti és fogadott. A múltkor az egyik tinilányom, aki már sminkel és szégyenlős, odabújt és azt mondta, köszönjük szépen, hogy itt mindannyiunknak te vagy az anyukája. Hát igen. Egyszer hátha megtalálom, mi is az értelme az életemnek… Addig is muzsikálunk tovább, idén újra az EgyFeszten, kitűnő kollégákkal és barátokkal kétszer is lehet minket a gyergyói medencében hallani.
Fotó: Kósa Mária saját archívuma
korábban írtuk
Ravasz András: Hihetetlen tudástár van az interneten
Nincsen még húszéves, de már elismert feltaláló a kovásznai Ravasz András. A háromszéki gimnazista látássérültek számára fejlesztett olyan készüléket, amely lehetővé teszi az olvasást: a betűket átalakítja Braille írásra. Az elektronika iránt gyerekkora óta érdeklődő székelyföldi fiú találmányára a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány is felfigyelt, s András a találmányának köszönheti részben azt is, hogy felvételt nyert a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karára.
