– (...) Ki az erőszaknak leginkább kitett személy? Azt mondanánk: a férjet és családi hátteret nélkülöző nők. A jövedelem nélküliek, a szegények. Az ön versei azonban arra világítanak rá: mindannyian lehetünk egyszer csak egyedül, védelem nélkül.
– Mindnyájan ki vagyunk téve ennek, az erőszakot ugyanis a férfiak anélkül követik el, hogy magyarázatot adnának rá. A legsebezhetőbbek a szegény, gyermekes nők, a roma származásúak, a transzneműek, a leszbikusok, a gyereküket egyedül nevelő anyák, a kislányok. A rendőrség, a család, a bírók, a közösség nem hisz nekik, elítéli őket. Azok az intézmények, amelyek meg kellene, hogy védjék a becsületüket és sokszor az életüket, cinkosként viselkednek, és kimagyarázzák, legitimálják az erőszakot.
Erőszakosan és erőszakban nevelnek bennünket.
A gyerekek elleni erőszakot nevelésnek, pedagógiának, fegyelemnek nevezik. Nemegyszer hallottam férjeket és apákat arról beszélni, hogy majd megtanítják otthon a gyereket s az asszonyt egy jó veréssel, majd ők megmutatják, hogy ki az úr a házban. Istenem, azt mondják: „verd” meg a gyerekeket, ha rosszalkodnak. A szókincsünk, a képzeletünk is korrupt, azt is átszövi az erőszak.
Az egyház, a filmek, a reklám, az irodalom, az oktatás mind-mind a diszfunkcionális, a korrupt és embertelen kapcsolatokat segíti: a férfi felsőbbrendű, szuverén, főnök. A többiek alárendeltek, tisztátalanok. Emberfelettiekre és alantasokra osztanak bennünket, ez utóbbiak élete pedig értéktelen.
– Verseiben sokszor utal a sajtóból jól ismert borzalmakra is, mint például a caracali gyilkosság. Mi sarkallja írásra?
– Az embertelenség, az erőszak, az empátia hiánya, a gyűlölet, a hátrányos megkülönböztetés.
(...)
– Zaklatta-e valaha a rendőrség? Nem ír róluk kedvesen…
– A rendőrség a nőket hibáztatja azért, mert megerőszakolják, megverik őket. Nem segít az áldozatnak, hanem bűntárssá válik, visszaél a hatalmával. Szexista, nőgyűlölő a kommunikációja, akár zaklatja is a nőket. Hogyan bízhatnak a nők a rendőrségben, amikor maga a rendőrség a támadó?
– Sokszor nevezik feministának. Az?
– Igen, az vagyok.
Medeea Iancu Költő és színházi rendező. Négy kötet szerzője, a legújabb: Delacroix este tabu: Amendamentele lirice [Delacroix tabu: lírai záradékok]. Irodalmi tevékenységéért országos díjakban részesült. Versei többek között az identitás, a diszkrimináció, a nők ellen elkövetett erőszak kérdéseivel foglalkoznak.
A felvételek az interjúalany saját fotói.
Olvasd el a teljes interjút a Nőileg magazin áprilisi lapszámában, ha kíváncsi vagy, hogy Medeea Iancu hogyan látja a Romániában élő nők helyzetét, és hogy írásai hogyan segítenek átalakítani a férfiak gondolkodását a „gyengébbik” nemről.
Kattints a fotóra, ha szeretnéd leadni rendelésedet webáruházunkban!
