Szülei féltették, fiai ma már büszkék rá – talán ekképpen foglalható össze szűkebb családja reakciója, ami beszélgetőtársam szakmaválasztását illeti. Hajdú Tünde a negyvenes évei közepén jár, két fiú édesanyja, és tíz évvel ezelőtt lett egy csíkszeredai őrző-védő cég munkatársa. Hosszas útkeresés előzte meg jelenlegi munkáját – meséli –, hiszen volt egy álma, és sokáig ennek a nyomában járt:
nyolcadik osztályosként ugyanis olyannyira csábítónak tűnt a rendőr szakma, hogy eldöntötte, rendőr lesz.
Nem lett, ám története mégis ékes példája annak, hogy a merész döntések meghozatala nem korhatáros.
A varrógéptől az egyenruhás rendfenntartásig
Mint meséli Tünde, a középiskola elvégzése után rengeteget „bolyongott”, kereste az útját, dolgozott varrodában, külföldön is vállalt munkát, ám bármerre is járt, az érzés, hogy nincs a maga helyén, beköltözött a lelkébe. Ahhoz, hogy ma elégedetten beszéljen a munkájáról, az első lépést néhány évvel ezelőtt kellett megtennie, amikor Csíkszeredában egy újonnan megnyitott bevásárlóközpontnál vállalt őrző-védő szolgálatot. Rövid ideig dolgozott ott, annál hosszabb viszont az az időszak, amióta betölti jelenlegi állását egy csíkszeredai szakcégnél. Napra pontosan mondja is: tíz éve, egy hónapja és egy napja.
Szarkasztikus megjegyzésekben, csodálkozó pillantásokban, értetlenkedő tekintetekben nem volt hiány az évek alatt,
de ő volt annyira erős, hogy ne tántorítsa el a külvilág reakciója. Pedig nem volt könnyű ezt, az akkor merésznek mondható lépést megtenni, elvált nőként, két kiskorú gyermek édesanyjaként.
Sokszor hallotta Tünde már azt is, hogy nem nőnek való feladat, mindamellett, hogy akár veszélyes is lehet, munkabeosztása miatt ugyanakkor huzamosabb ideig van távol a gyermekeitől is. „Sokan gondolják, hogy ez egy egyszerű munka, de nem is olyan egyszerű. Figyelmesnek kell lenni, nagy felelősséggel jár. A kezdetekkor láttam a szüleimen, hogy féltenek, de idővel sikerült őket megnyugtatni, és megértették, hogy biztonságban vagyok. Az igaz, hogy kicsit keményebb ez a világ, de sosem esett bántódásom. És az is igaz, hogy
mint minden téren, egy nőnek talán itt is jobban kell bizonyítani.
„Apum vasutas volt, mozdonyvezető, és mindig azt mondta, hogy a jegyellenőr hölgyek sokkal szigorúbbak, mint a férfiak, mert ők be kellett bizonyítsák, hogy egy olyan szakmában, ahol a férfiak a dominánsak, ők is meg tudják csinálni ugyanazt, amit a férfiak. Akkor nem értettem, de most már értem, talán én is ugyanebben a helyzetben vagyok. De ez számomra sosem okozott problémát, én nagyon szeretem a munkámat” – mondja lelkesen.
Egyenruha, rend és fegyelem
Szereti az egyenruhát, ami már önmagában is tekintélyt ad, ugyanakkor változatos a munkája: Tünde számtalan olyan eseményre is eljutott már az évek alatt munkájának köszönhetően, ahová egyébként nem biztos, hogy alkalma lett volna ellátogatni. Na meg – fűzi hozzá – az a tény, hogy van egy igazságos főnöke, sokat nyom a latban. Sokáig nőként egyedül „állta a sarat” a munkaközösségben, mára azonban már a cégnél több nő is tölt be az övéhez hasonló munkakört, anélkül, hogy bármilyen megkülönböztetésben lenne részük – jegyzi meg nevetve. Megérti – mondja –, hogy az ő munkája nem minden nő számára vonzó, sőt azt is elfogadja, hogy a lakosság körében is változó a megítélésük.
Volt már olyan ügyféllel is dolga, aki számára elfogadhatatlan, hogy nőként végzi ezt a munkát,
magyarán, nem nézte jó szemmel, hogy egy nő figyelmezteti a szabályok betartásának a fontosságára. „Túléltem. Persze, hogy rosszul esett, de hát ez az én munkám, és én tudom, hogy képes vagyok ezt a munkát megfelelően elvégezni. Az, hogy más hogyan reagál az én jelenlétemre, az tulajdonképpen az ő személyes problémája. A fontos az, hogy higgadtak maradjunk mindenféle körülmények között, érdekes helyzetek pedig gyakran adódnak” – mondja. A megfelelő munkavégzésnek a fegyelem és a pontosság a két alapvető feltétele, na meg a józan gondolkodás, akkor is, ha hirtelen kell döntést hozni.
„Mutasd meg anyu, hogy nő vagy”
Tünde egy 23 és egy 16 éves fiú édesanyja. Gyermekei elfogadták édesanyjuk munkáját, felnéznek rá, ez a szakma azonban egyelőre egyikőjüket sem csábítja. Büszkék rá, azt ő is érzi, bár
amíg kisebbek voltak, nehezebben viselték, amikor édesanyjuknak 24 órás műszakban kellett dolgoznia.
Elvált nőként nagy segítségére voltak szülei – ismeri el – , amiért a mai napig hálás. Jelenlegi élettársa szakmabéli, sőt mindketten ugyanannál a cégnél dolgoznak. Arra azonban mindketten figyelnek, hogy a munkáról otthon ne beszéljenek, az otthon a pihenésé, a családé, a hobbié – teszi hozzá Tünde mosolyogva. Ez utóbbi pedig igazán nőies – nevet nagyot –, hiszen amint kis szabadideje adódik, ha teheti, horgol.
Van-e helye a bizsuknak, lehet-e nőies valaki egyenruhában? – teszem fel a kérdést, bár a válasz számomra is egyértelmű. Tünde sem lép ki az ajtón smink nélkül, ékszereket is visel, fontos számára a nőies megjelenés, erre pedig hangsúlyosabban figyel – árulja el –, miután egy alkalommal nagyobbik fia felhívta rá a figyelmét. „Mutasd meg anyu, hogy nő vagy – mondta egy alkalommal a nagy fiam. Mennyire igaza van! Mert egyébként is,
először mindenki azt látja, hogy nő vagyok, és csak utána, hogy biztonsági őr.
Milyen fontos az egyensúly…” – elmélkedik maga is.
Talpraesett, mosolygós, derűs asszony Tünde, akinek munkája megköveteli a kiegyensúlyozottságot, magabiztosságot. Önmagára, környezetére és munkájára igényes nő, aki két szempontot tart igen fontosnak, amit mintegy jótanácsként is megfogalmaz. Ha gondja, bánata van – mondja – azzal nem terhel mást, ugyanakkor az álmokért, célokért körömszakadtáig küzdenie kell az embernek. Ő ezt tette, és így békélt meg önmagával.
korábban írtuk
Köllő Nóra ceremóniamester: Nincsen esküvő baki nélkül
Egy modern köntösbe bújtatott vőfély, aki segíti a párokat a nagy nap lebonyolításában. Kicsit kaméleon – mondja magáról –, mert forgatja a szemeit mindenfelé egész éjjel, hogy mindent lásson. Hogyan lesz egy nő az esküvők karmestere? Köllő Nóra mesél.
