A pityókaföldek és gabonaparcellák között meglepő, sőt a térségben egyedülálló látvány a csíkszentsimoni rózsakert. Ősszel jártam itt, amikor már csak elvétve díszítette egy-egy színes folt a kertet, de az Olt bal partján fekvő falu határában gyönyörű, dús színekben pompázott még a kertészet. Sándor Zoltán kertész még tízéves sem volt, amikor konzervdobozba ültette első növényét.
Menyegző a kertben
Első találkozásunkat kénytelenek voltunk halasztani, mert Zoltán éppen a csíkszentsimoni kertészetben nevelt gyümölcsfák oltásával dolgozott, ilyenkor pedig, ahogyan ő fogalmaz, se nem lát, se nem hall.
– Olyan ez az időszak a kertészek számára, mint amikor esküvőre készül az ifjú pár – mondja nevetve. – Az egyik legszebb, legkiváltságosabb dolog a munkánkban, hogy képesek vagyunk a vad gyümölcsfából nemeset formálni. Három-négy év alatt a kezem nyomán fejlődik ki egy olyan fa, ami aztán éveken keresztül jó minőségű és bő terméssel szolgálja az embereket.
Tiszteletre méltó a szakember ilyen mértékű rajongása a munkája iránt, amit fáradhatatlanul, nap mint nap ugyanazzal az energiával, odaadással végez. Régi elköteleződés ez, hiszen tizenöt évesen már saját rózsakertje volt, és alig töltötte be a tizennyolcat, amikor létrehozta saját kertészetét. Egyébként kertészeti iskolát végzett Csombordon, majd Hollandiába is elvándorolt tapasztalatért. Szülei támogatásával fiatal éveinek nagy részét a növények megismerésének, termesztésének szentelte annak ellenére, hogy a Csíki-medencében a 80-as években sem volt, és valójában ma sincs hagyománya a kertészetnek.
Már tizenöt éves korában rózsakertje volt
Ezer év szépsége
– Nagyapáim vérvonalát viszem tovább, mindkettő nagygazda volt, szerették az állatokat, növényeket és a már meglévő birtokot gyarapítani. Apai nagyapám jött rá, hogy mennyire fontos a keskeny, szűk, az úgynevezett nadrágszíjparcellák tagosítása, ezért felvásárolta a földjei szomszédságában lévő területeket. Az ő generációjuktól példát vehetünk, hogy nincs olyan akadály, amit nem lehet túlélni. Nagyapáimtól elvettek mindent, vitte őket is a „fekete autó”, mégsem adták fel, újrakezdték.
– Ön sem szokta feladni, ’93-ban csődbe ment a kertészete, ma újra talpon van.
– Igen, és most barack-, alma-, szilva-, körtefák nevelésével bővítem a kertészetet. A rózsatermesztés mint üzletág nem túl jövedelmező, én mégis az év majdnem minden hónapjában ezzel a virággal foglalkozom, ha éppen nem a kertben dolgozom, vagy a piacon árusítom a virágot, akkor külföldön vagyok kertészeti tapasztalatcserén.
– Mi köti ilyen erősen a rózsához?
– Az, hogy szép. Azt sokan tudják, hogy az ember több mint tízezer éve él együtt a kutyával, arról viszont már kevesebben beszélnek, hogy a rózsa szépségében szintén több ezer éve gyönyörködik az ember. De mondok valami mást a virágok fontosságáról! Annak idején, amikor az ősember lehajolt és leszakított egy virágot, majd kedvesének nyújtotta, gesztusát házasság követte. Legyen ez a történet igaz vagy sem, mindenképp szép. Amikor ’93-ban tönkrement a kertészetem, többen elmesélték, hogy a rózsaföldről lopott virággal udvaroltak szívük választottjának, vagy kérték meg kedvesük kezét. Szívesen gondolok arra, hogy a kertészetünkben nevelt rózsák fontos részei lettek egy-egy családi pillanatnak.
Fő, hogy a szirmok ragyogjanak
Zoltánt hallgatva a kertjüket gondosan megművelő, házuk körül virágágyást és konyhakertet fenntartó nagyszülőkre gondolok, ők jóval közelebbi kapcsolatban voltak környezetükkel, a természettel, mint a most felnövekvő generáció. Mire tanítja meg az embert ez a különös együttélés a növényekkel?
– Ha figyelemmel, az igényeinek megfelelően gondozunk egy növényt, hosszú évekig a társunk marad. Például még mindig él egy rózsám, amit tizenöt évesen ültettem el, s ennek több mint harminc éve már. Emlékszem, Ella nénitől vettem és vele együtt oltottam be az első ötvenezer növényt, köztük rózsát, gyümölcsfát, vegyesen.
Zoltán szerint fontos lenne, hogy az emberek megértsék, hogy a természetet nem lehet birtokolni. Megvan annak a maga rendje, amit nem lehet önkényesen megváltoztatni sem pénzzel, sem hatalommal.
– Itt van például a virágszedés. Sokan gondoznak udvarukban virágoskertet, ez nagyon jó dolog, aztán ha névnapot vagy születésnapot indulnak köszönteni, kimennek a kertbe, és levágnak három szál virágot. Nem mindegy azonban, hogy ezt mikor teszik! Ebben nem szabadna, hogy a szükség diktáljon. A virágot csak reggel vagy este szabad levágni, és azt, amelyiknek szép, mély, telített a színe, különben időnap előtt elhervad.
Sándor Zoltánt a rózsa szépsége ejtette rabul
– Hogyan gondozzuk a rózsát?
– A rózsának nagy a tápanyag-, víz- és fényigénye, de nem feledkezhetünk meg a növény védelméről sem, vagyis a kártevők és a betegségek ellen is óvnunk kell. Ha ezeket a feltételeket nem biztosítjuk a számára, illetve nem egészséges növényt vásárolunk, akkor nem fog sokáig pompázni.
Az a rózsa egészséges, amelyiknek a szirmai ragyognak, gyönyörű mély színe van.
Ha cserepes virágot vásárolunk, bátran borítsuk ki a növényt az edényből, hogy megnézzük, nem igényli-e az átültetést, avagy kiültetést. Ha a rózsatő nagyon átszőtte a földet, akkor új edénybe kell ültetni – adja értésemre Zoltán.
Úgy érzem beszélgetésünk végén, ez a simoni kertész mindent tud a rózsákról, ismeri mind az 51 582 fajtáját és sok ezer színárnyalatát. Tudása ellenére Zoltán nemrég mégis úgy döntött, hogy nyugdíjas éveinek anyagi biztonságát inkább a gyümölcsfák nevelésében keresi, mivel a rózsa gondozása és értékesítése nem egy 80-90 éves embernek való. Addig azonban, amíg ez az idő eljön, még sok-sok rózsatövet nevel, gondoz. Hozzáértő szeretettel, mindannyiunk gyönyörűségére.
Kiemelt kép: Kristó Róbert (archív), fotó: Sándor Zoltán
