– Honnan ered az egyházban az a szemlélet, amely a jótékonykodást, az elesettek segítését hirdeti?
– Az Apostolok Cselekedeteinek könyve részletesen tájékoztat az első keresztény közösségek életéről, fejlődéséről, alakulásáról. Leírja, hogy az ősegyházban növekszik a tanítványok száma, és feszültség támad, mert nem tudnak egyformán figyelni a különböző közösségek szegényeire. Az igehirdetést nagyon fontosnak tartják, ugyanakkor a szegények szolgálatát is. Ekkor a tizenkét apostol összeül, és kiválasztják az első diakónusokat az özvegyek, szegények és elhagyatottak szolgálatára, hogy az apostolok azután is inkább az igehirdetésre figyeljenek. Ez nem azt jelenti, hogy ők nem szolgálnak ezután, de az igehirdetésnek nem szabad elmaradnia, beszélni kell arról az élményről, amit megtapasztaltak Jézussal kapcsolatban.
Igehirdetés nélkül ugyanis nincs szeretetszolgálat, az isteni ige hallgatása adja az erőt, hogy aztán a másokra figyelést konkrét cselekedetekbe ültessem. Ahogy fordítva is igaz: szeretetszolgálat nélkül igét hirdetni paródia!
A fent idézett szentírási hely tehát – éppen Jézus küldetése alapján! – adja meg az alapot, hogy azóta is észrevegyük azokat, akikhez küld az Úr: a társadalom perifériájára szorultakhoz is. Ez az egyház küldetése, de az egyház nemcsak a papból és a diakónusból meg az egyházi alkalmazottakból áll – ahogy ezt sokan tévesen látják –, hanem minden egyes emberből, aki a keresztségben igent mondott arra (helyette már igent mondtak, de később neki kell megerősítenie), hogy Krisztus szeretetparancsát életbe ülteti szóban és tettben.
– A Caritas küldetése éppen a perifériára szorultak felkarolása, támogatása. Te hogy látod, az erdélyi társadalom mennyire érzékeny szociálisan?
– Ez a kérdés szorosan kapcsolódik az előbbihez, amely inkább a jótékonyság eredetére fókuszált. Szerintem az erdélyi társadalom szociális érzékenységére általánosan válaszolni lehetséges, de nem szabad. Erdély mint terület nagy, különböző embercsoportok különbözőképpen érzékenyek szociálisan.
Példaként említem az „Együtt, egymásért, szentmiklósiakért” kezdeményezést Gyergyószentmiklóson, amelynek fővédnökeként konkrét rálátásom volt, hogy egy egész hónapon át miként mozdulnak meg az emberek és gyűjtenek azért, hogy minden rászorulónak a városban élhetőbb karácsonya legyen. Biztos vagyok benne, hogy ilyen kezdeményezések még vannak Erdély-szerte, de amiről még e témánál mindenképp beszélnék, az a kérdés első része: igaz, hogy
a Caritas küldetése a perifériára szorultak felkarolása és támogatása, de ez nemcsak az intézményes Caritas küldetése, hanem minden megkeresztelt emberé, így az egész egyházé is.
– A Caritas szó szeretetet jelent, és nem szabadna másképp értelmezni, csakis az egyház szeretetszolgálataként. Az egyházzal együtt beszélni róla és nem külön, akkor is, ha vannak, akik ezt külön látják. Vannak helyek, ahol nincs még szoros együttműködés az egyházi intézmény és a Caritas között, de vannak, ahol kéz a kézben működik. A gyulafehérvári főegyházmegye jelenlegi érsekének is az a vágya, hogy ahol még nincs meg, ott is elinduljon ez a kezdeményezés, ezáltal is előmozdítva a szociális érzékenység fejlődését.
– Tapasztalataid szerint karácsony előtt növekszik az adományozási kedv?
– Karácsony előtt több ember figyel arra, hogy szebbé tegyék a rászorultak ünnepét. Ez sajnos sokszor az ismert dal szerint a „három napig jók vagyunk, sőt emberségesek” megtévesztő jelensége, ugyanis nemcsak hitgyakorlásban, hanem az adakozásban is szokott lenni egy „visszaesés” januártól.
Ez az év ebből a szempontból is kicsit másabb volt a járványhelyzet miatt, de mindenkiből azt hozza ki, ami valójában benne van. Nagyon sok pozitív példával találkoztam, amikor jobban figyeltek emberek egymásra, de sajnos nagyon sok negatív példa is van, ahol még nagyobb lett az önzés, megnövekedett a kapzsiság. Nem tudom, miért érzem úgy, hogy ítélet van a világon: élesebben kezd látszani a jó és a rossz is. Mintha a szétválasztás elkezdődött volna.
Dr. Márton Andrással, a Caritas igazgatójával a csíksomlyói kegytemplomban
– Te mit tartasz az adakozás leghatékonyabb módjának?
– Egy lelkipásztor meglátogatta betegét. Felolvasott neki egy szentírási részt, hogy azután annak fényében elbeszélgessenek. Olvasás közben feltűnt a papnak, hogy a beteg nem figyel rá úgy, mint azelőtt, csak a falat bámulja. Akkor kérdezett rá, hogy mikor étkezett utoljára. Amikor a beteg elmondta, hogy másfél napja semmit sem evett, akkor a lelkipásztor elment, bevásárolt, és ételt adott a betegnek. Ezután könnyebb volt a Szentírásra figyelni az idős embernek is.
Az adakozás leghatékonyabb módja az, ha észreveszem, mire van a másiknak igazán szüksége, és nem akarom „legyúrni a torkán” az általam elképzelt ajándékokat.
– Mit jelent számodra a jótékonykodás?
– A jótékonykodás számomra nem csak bizonyos dolgok ajándékozása. Isten is önmagát adja. Nemcsak karácsonykor, hanem bármikor máskor is. Karácsonykor erre a tényre jobban összpontosítunk, de az nem elég.
Amikor igazi találkozásban van részem, akkor karácsony van.
Igazi találkozás pedig akkor történik, ha az emberek egymásnak időt adnak, és abban az időben jelen vannak egymás számára: önmagukból adnak valamit. Időt adni. Időt ajándékozni. S akkor „menet közben” mindig kiderül, mire van a másiknak szüksége. Én személy szerint a meghallgatást gyakorlom és ezt a képességet akarom továbbfejleszteni magamban: az odaajándékozott időben önmagamat adni és önmagamból adni. Önmagamat adni, vagyis levenni minden álarcot. Önmagamból adni, vagyis átadni magam, hogy együtt növekedjünk tovább.
– Ha biztosra tudnád, hogy teljesíti, amit kérsz, mit írnál az angyalnak?
– Biztosra tudom, hogy teljesíti, de sokszor nem úgy, ahogy szeretném. Az általam szeretett és az engem szerető jó emberek megvannak, azt már teljesítette. Ők is „angyalok”. Azt írom Neki ebben az évben, hogy ezekkel az emberekkel mélyüljön tovább a szeretetkapcsolat az Ő akarata szerint. Ez persze nem zárt kör: a jó ember mindig jöhet.
Friss lapszámunkat alább kérheted:
