• Fotó: Mihály László
– Mi szél hozott hozzánk, milyen volt az első találkozásod Csíkszeredával?
– 2022 elején jártam életemben először Csíkszeredában. Tél volt, hideggel és hóval. Én, aki Limában nőttem fel, teljesen el voltam ámulva a tapasztaltakon. Filmszerű volt minden: a környezet, az emberek, a téli, havas táj. Engem tulajdonképpen a szerelem hozott Csíkszeredába, de
már az első pillanatban éreztem, hogy ez a város az otthonom lehet.
2024-ben tértem vissza, mert időközben eldöntöttem, hogy számomra jó hely lesz, hiszen jól éreztem itt magam. A párom szülei is támogattak, ami nagyon sokat számított, mert így könnyebben be tudtam illeszkedni. Mindent nagyon szeretek itt. Mintha álomban lennék.
– Hogyan találkozik egy perui lány épp egy székely fiúval?
– Mártonnal az interneten ismertük meg egymást, de nem egy társkereső oldalon. A Covid idején mindketten elkezdtük használni a TikTokot, és sporttal, testépítéssel, valamint edzőteremmel kapcsolatos tartalmakat posztoltunk. Így találtunk egymásra. Lenyűgözött a fejlődése az edzőteremben, és a gondolatai, amiket megosztott. Nagyon érdekes fiú volt: udvarias, intelligens. Elkezdtük egymás tevékenységét követni az Instagramon, beszélgetni kezdtünk, és egyre komolyabbá váltak a dolgok. A barátságból lassan szerelem lett. Eleinte minden vasárnap Zoom-találkozóink voltak. Én ekkor már elkezdtem az egyetemet, de online órákon vettem részt, ő pedig még középiskolás volt. Egy évvel vagyok idősebb nála, így nekem könnyebb volt az utazás. Nálunk januárban és februárban van vakáció, ezért én jöttem ide, hogy személyesen találkozzunk.
Amikor pedig ő látogatott Limába, nagyon féltettem. Folyton figyelmeztetnem kellett, hogy vigyázzon a csomagjára, ne tegye látható helyre a telefonját, mert könnyen ellophatják.
Mégiscsak egy zsúfolt, szmogos főváros. Otthon márkás ruhában sem tanácsos az utcán járni. Ennek ellenére, örültem, hogy ott lehetett: megkóstolhatta az ételeinket, látta, hol élek én, és beszélhetett spanyolul, mert közben elkezdte tanulni a nyelvet. Lima nagyon veszélyes, sokféle bűncselekmény van, ezért folyamatosan ébernek kell lenni. Én egy nagyvárosban nőttem fel, Márton egy kisvárosban, ezért nehéz volt elmagyarázni neki, milyen az én otthonom.
• Fotó: Ysabella Angeles archívuma
– Mit szólt a családod, amikor kiderült, hogy Romániába készülsz?
– Apám eleinte nagyon mérges volt, mert korábban sosem beszéltem Mártonról. Egy héttel az indulás előtt mondtam el neki, mire készülök. Végül Márton szülei beszéltek a szüleimmel. Kiderült, hogy van egy ismerősük, aki már húsz éve Peruban él. Felvettük vele is a kapcsolatot, és ő elmondta a szüleimnek, hogy Csíkszereda Románia egyik legbiztonságosabb városa.
– És mi volt az első benyomásod a városról?
– Eleinte nagyon féltem, folyamatosan arra figyeltem, hogy nem követ-e valaki. Számomra elképzelhetetlen volt, hogy itt nyugodtan, félelem nélkül lehet járni-kelni az utcákon. Mára már ezt is megszoktam (mosolyog).
Az emberek kedvesek, segítőkészek, tisztelettudók.
Érdekesnek találom, hogy itt két nyelvet beszélnek: magyart és románt. A levegő tiszta, a táj gyönyörű, a tél havas. Sosem láttam eddig havat, eleinte azt sem tudtam, hogyan kell öltözni hidegben. Ez teljesen új volt számomra.
– Számodra mi volt a legerősebb kulturális különbség?
– A türelem, a tisztelet, a kíváncsiság és a nyugalom, amit itt tapasztalok, mondhatni, teljesen ismeretlen volt. Az élet ritmusa lassabb, nem minden történik azonnal. Ez nagy váltás volt számomra, mert Peruban minden gyors, az emberek türelmetlenek, és mindent azonnal akarnak. Kicsit nehéz is lelassulni. Azt vettem észre, hogy
itt az emberek visszafogottabbak az első találkozások során, de ha megismernek, könnyebben barátkoznak. A pontosságra is sokat adnak, míg nálunk ez kevésbé fontos – ez nagyon érdekes különbség.
Észrevettem, hogy a magyarok szeretik a természetet, tisztelik hagyományaikat és jó a humorérzékük. Csíkszereda türelemre tanít engem. Limában minden utcasarkon étterem van, és mindenhol szól a zene – az egész dél-amerikai kontinens a ritmusra mozog. A zene számunkra örömforrás: a salsa és a bachata életerőt adnak. Mindig mindenhol buli van, sokszor fárasztó is a hangos zene, a zsivaj. Az ittenihez képest ott a közlekedés egy rémálom. Peru nem egy gazdag ország, mégis a peruiak nagyon vidám emberek: szeretnek viccelődni, nevetni, szórakozni.
• Fotó: Ysabella Angeles archívuma
– Hogy boldogulsz a nyelvvel, sikerült beilleszkedni?
– Három évig tanultam angolul, jól is beszélek, de sosem gondoltam volna, hogy egyszer valóban hasznát veszem. Mártonnal többnyire angolul beszélünk. Elcsodálkoztam, amikor megtudtam, hogy itt magyarul is és románul is beszélnek. Önerőből tanulok mindkét nyelven. A román könnyebb, mert a spanyolhoz hasonló hangzása van, de az „ă” hang még próbára tesz. Otthon másfél hónap alatt egészen jól megtanultam beszélni románul. A magyarral kicsit nehezebb, de próbálkozom. A munkahelyemen és a családomban is gyakorolhatom a magyar nyelvet, ami nagyon sokat segít, bár be kell vallanom, nap végére nagyon elfáradok.
Azt látom, hogy az emberek értékelik, ha próbálkozom a nyelvükön beszélni, hiszen rögtön észreveszik, hogy nem helyi vagyok.
Mindig mosolyogva, türelemmel és tisztelettel bánok velük – engem így neveltek – , és ők ezt viszonozzák. Sőt, találkoztam már egy idős spanyol házaspárral, akik nagyon boldogok voltak, hogy a saját nyelvükön beszélgethettek velem. Nagyon szeretem a helyiek kedvességét, a biztonságot és a nyugalmat. Például, ha idős embert látok a lépcsőházban cipekedni, mindig segítek, és itt el is fogadják a segítséget. Peruban ez nem annyira megszokott, ott az emberek kevésbé bíznak egymásban. Nagyon sok helyen jártam már: Márton és a szülei elvittek Brassóba, Segesvárra, Kolozsvárra, Marosvásárhelyre, és már Magyarországon is voltam. Minden város egyedi, de Csíkszereda nyugalma és biztonsága különösen vonzó számomra.
• Fotó: Ysabella Angeles archívuma
– Mit csinálsz a szabadidődben?
– A testépítés a szenvedélyem. Nagyon hiperaktív vagyok, sok energiám van, és ez a sport segít levezetni a felesleget. Naponta két órát edzek, figyelek a diétára is, szeretnék majd versenyekre járni. Korábban személyi edzőként dolgoztam Peruban, itt is minden nap járok edzőterembe – ez is sokat segít a beilleszkedésben.
• Fotó: Ysabella Angeles archívuma
– Mi hiányzik a legjobban Peruból?
– A perui konyha ízei, az ételek illata. Igyekszem itt is főzni perui ételeket, például chifát, ami sült rizs csirkével és fűszerekkel, rengetegféleképpen elkészíthető, vagy lomo saltadót, ez szójás-ecetes, gyors wokos marharagu zöldségekkel.
Nagyon szeretem az avokádó különböző fajtáit, kedvenc gyümölcsöm a lucma és a perui banán, de sajnos ezeket itt nem találni.
Érdekes, hogy itt mindent kenyérrel esznek, nálunk viszont mindent rizzsel. A zene mellett a gasztronómia is nagyon fontos számunkra. Természetesen hiányzik a családom is, és nagyon szeretném, ha egyszer eljöhetnének ide, hogy ők is megtapasztalják, milyen különleges hely ez. Olyan, mint egy álom.
– És a Székelyföldön megismert ételek közül mi ízlik a legjobban?
– Nagyon szeretem a gulyást és a puliszkát, ami hasonlít a perui tamalra – azt is kukoricalisztből készítjük, és általában reggelire fogyasztjuk. Nagy kedvencem még a paprikás és a töltött káposzta is.
• Fotó: Ysabella Angeles archívuma
– Nagyon bátor lépésre szántad el magad…
– Mindenki aggódott értem, de nagyon jól vagyok. Elégedett vagyok: itt biztonságban érzem magam, vigyáznak rám, van munkám, a sport a szenvedélyem, a párom mellettem van, és megtanultam alkalmazkodni egy teljesen új környezethez. Nagyon hálás vagyok, hogy itt lehetek.
korábban írtuk
Bruncsák Anna: Harctér vagy osztályterem?
„Kezelhetetlen gyerekek, kezelhetetlen rendszer – kimondjuk végre?” – Rusz Csilla drámapedagógusként, több évtizedes tapasztalattal a háta mögött mondta ki: az iskola falai között ma nem tanítás, hanem túlélés zajlik.
