Kimászni a nyomorból, az éhínségből, a nemtörődömségből és meglátni a zord világban az égbolton tündöklő hét színt, lecsúszni rajta, újra meg újra: ez a felbecsülhetetlen ajándék. Ezért oly hálásak a mezőségi Magyarfülpös Szivárvány Házának gyerekei, akiknek ez tanoda és otthon is egyben, amolyan esély egy tisztességes magyar jövőhöz.
Élethűen elmesélni vagy leírni nem lenne elég, hogy elképzelésünk legyen, milyen körülmények között élnek a Maros megyei Mezőségen egyes magyar családok. Látni kell. Összeszorult torokkal, fájdalommal. Esetükben egy ideje a mélyszegénység fogalmát használják. A szegénység nem csak az anyagiak hiányát jelenti, mert az otthonnak nevezett környezet lelki táplálékot, szeretetet és gondviselést sem igazán nyújt. Ebből az ingerszegény, szomorú valóságból, a hanyag rendetlenségből, a tanyai sárból, a minimálisnál is gyengébb lakhatási, élelmezési és higiéniás körülmények közül sikerül mégis hétről hétre kiemelni néhány gyermeket. A mentőöv számukra az a heti négy nap, amelyet tanév közben Magyarfülpösön tölthetnek, a Szivárvány Házban.
A bentlakásos otthonban képzett szakemberek gondoskodnak arról, hogy e szórványvidékről összegyűjtött magyar gyermekek szakszerű ellátásban, oktatásban és nevelésben részesüljenek. A csaknem két évtizedes múltra visszatekintő kezdeményezés megálmodója Ady István magyarfülpösi református lelkész, a Szivárvány Ház munkatársaival és önkénteseivel közösen igyekszik felkutatni a környék elhanyagolt, hányatott sorsú, rászoruló magyar gyerekeit, hogy taníttatásukat, nevelésüket felvállalják.
Foghíjas, megtépázott otthoni csomag
A családok egy része a lakott területektől félre eső viskókban, farmokon vagy nyilvántartásba sem vett épületekben él. Innen szállítja be egyenként a gyerekeket a Szivárvány. Hétről hétre a szó szoros és átvitt értelmében is megtisztulnak a gyerekek. A hét első napja gyakran úgy kezdődik, hogy a hozott ruhákat mind egy szálig át kell mosni. Hétfőnként a tanterem, a folyosók néha orrfacsaró szaggal telnek meg. Itt tisztaságra, rendre tanítják őket, hogy ez legyen a természetes számukra – osztja meg tapasztalatát Bodor Vera tanítónő.
A Szivárvány Ház a rendes tanév szerint működik, szünidőkkel együtt, a többletet az ott alvási lehetőség adja. Az alapok elsajátítása itt nem a számolás vagy a betűtanulás szintjén kezdődik. Elsősorban a nyelvi nehézségeken kell átbillenteni őket, hiszen vannak vegyes házasságból született gyerekek is, akik magyarul sem tudtak beszélni, amikor ide kerültek. De egyébként is többségük ingerszegény környezetből jött, tehát szókincsük nagyon hiányos. A beszéd mellett az otthoni viselkedésminták nagymértékben megbélyegzik az életüket: egyszerű tisztálkodási szabályok, evési szokások elsajátításától kezdődik a tanulás. Ezt az alkalmazkodási, tanulási folyamatot igencsak lassítják a vakációk vagy egy-egy hétvége. Trombitás Jolán óvónő szerint a rövidebb-hosszabb szünidők után visszatért gyerekekkel szinte elölről kell kezdeni a beszoktatást. Nyilván van közöttük jó memóriájú, ügyes mesemondó vagy kézügyességből jeles kisdiák is – meséli sikerélményeit a pedagógus.
Nagycsaládi hangulat
A Szivárvány Alapítvány jelenleg összesen negyven gyermeket lát el. Teljes ellátásban körülbelül húsz gyermek részesül, tizenhatan bentlakásosak. A magyarfülpösi házban gondoskodnak az óvodás és kisiskolás gyerekek ellátásáról, taníttatásáról, a szászrégeni kollégiumban pedig a nagyobbak bentlakása működik.
„Megesett, hogy a gyerek nem szívesen akart délután vagy hétvégére hazamenni, a szakembernek az a véleménye: a gyereket nem szabad elválasztani a családjától.”
A pedagógusok többéves tapasztalata az, hogy a beilleszkedéssel általában nincs gond, hiszen mondhatni könnyű elszakadniuk e gyerekeknek az otthoni vad környezettől. Itt várja őket a pihe-puha ágy, a barátok, a szerető emberek. Annyira összeforrott ez a gyerekközösség, hogy sokszor nagycsaládi hangulata van. Bár megesett, hogy a gyerek nem szívesen akart délután vagy hétvégére hazamenni, Székely Éva szociális munkásnak az a véleménye: a gyereket nem szabad elválasztani a családjától.
Bodor Vera tanítónő úgy érzi, azért különleges hely a Szivárvány Ház, mert itt, az ismeretátadás mellett, a normális élet rendjét tapasztalja meg a gyermek: a napi rendszeres étkezést, az asztalhoz ülést és fohászkodást, a közös étkezés és alvás hangulatát. Óriási élmény ez nekik. Bámulatos, amilyen rutinosan bevetik saját ágyukat, összehajtják a ruháikat, és úgy teszik el azt a fiókba, lecserélik a cipőjüket a kinti játszás után. Ez csak néhány házi szabály, amely révén e gyerekek megtapasztalják a kiegyensúlyozott, egészséges, rendezett életet. Orvosi ellátásukról gondoskodnak a házban, de szemészeti vizsgálatra is vittek már gyereket, időszakosan pedig fodrász látogat el hozzájuk.
Önzetlen munka s ami mögötte van
Az tudja ezt önzetlenül, hosszú évekig csinálni, aki hivatásának érzi a magyarságmentést. Olyan körülmények között, hogy a szórványvidéken a Szivárvány Házban dolgozókat bozgornak nevezik. Nem nézik őket jó szemmel. Nem csoda, hogy a helybéliek támogatására nemigen lehet számítani – fogalmazott a Szivárvány Ház Éva nénije, aki gyakorlatilag családosan itt tölti nagy részét a hétnek. Székely Éva férje intézi a gyerekek szállítását, kisfia pedig az óvodai csoport legkisebb tagja. Tíz éve foglalkozik a gyerekek felügyeletével, nevelésével, miközben az adminisztratív feladatok, a pályázás is feladatkörévé vált.
Bár a Szivárvány Ház léte nélkül a falu és a környék magyar gyerekeinek térítésmentes oktatása nem lenne megoldva, az intézmény nem kap támogatást a román államtól, így többnyire a határon túli, illetve a hazai pályázatok révén tudja csak fenntartani magát. Lényegesen keveset lehet a térség segítségére számítani. A Szászrégen és Marosvásárhely környékéről érkező egyéni támogatásoknak, adományoknak köszönhetően sikerül könnyíteni valamelyest ezen a gyerekközösségen. Csakis az anyagiak jelentik a biztosítékot arra, hogy a szinte húsz éve tartó „mentőakció” folytatódni tudjon Magyarfülpösön. Az már világosan látszik, hogy van igény erre, a gyereklétszám csak gyarapodott. De kétélű ez a megközelítés, hiszen sajnálatos, hogy a szociálisan hátrányos helyzetű magyar gyerekek száma nő a Mezőségen.
Szeretetéhes, hálás lelkek
Megható ezeknek a gyerekeknek a ragaszkodását, szeretetéhségét látni. Lehet az egy évek óta ismert pedagógus, gondozó vagy csupán egy bizalmat sugárzó idegen, a Szivárvány Házba látogatót ölelgeti egy-egy kis bentlakó. A kis óvodás befészkeli magát az ölébe, és megállapítja, hogy ott milyen meleg, jó szag van – meséli élményeit a hét éve itt önkéntesen dolgozó Éva mama, aki egyébként nyugdíjas pedagógus. Egyed Éva úgy látja, ezek a gyerekek el sem hiszik, vagy fel sem fogják, hogy valójában mennyire boldogok itt, mennyi mindent kapnak ettől a háztól, az otthoni körülményekhez képest. Mélyebb beszélgetés során kiderül, hogy szeretnek itt lenni, de az otthonukat sem tudnák elhagyni. Néha azért vágynak haza, mert ott szabadok, nincs fegyelem, miközben a rájuk szánt figyelem is elmarad. Ha otthon vannak, egy bizonyos fokú félelem is érződik rajtuk, amit az alaphangulat generál: a hangoskodás, a folytonos szidás, akár bántalmazás is.
„Szeretetre vágynak ezek a gyerekek, mert abból nem kapnak eleget otthon. És ha világra jöttek, épp annyi joguk van, amennyi más gyerekeknek jut, ezt próbáljuk megadni nekik.”
Mondtam nekik, ha megnőnek, és évek múlva elkerülnek innen, nagyfiúk, nagylányok, nénik vagy bácsik lesznek, ahányszor szivárványt látnak az égen, gondoljanak erre az otthonra, ahol mindig boldogak, mosolygósak voltak – mondta bizakodóan Éva mama, miközben az udvaron szaladgáló gyereksereget nézte.
Fotók: Boda L. Gergely
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2017. júniusi lapszámában jelent meg.
