Először 2014-ben lapozhatták fel az olvasók Erdély női magazinját, a Nőileget. Hónapról hónapra számos olyan embert szólaltattunk meg, akinek a munkája, a hitvallása figyelemre méltó, életpályája példaértékű. Mi történt velük azóta? – erre voltunk kíváncsiak Nosztalgia sorozatunkban. Hogy teljes legyen a kép, a cikk végén korábbi teljes lapszámunkat is újraolvashatják.– Mondd, hogy áll össze a napi teendőd, most, a megváltozott időkben? Hogyan írta át az életeteket a jelenlegi helyzet?
– Hektikus, de nem mondhatnám, hogy ez eddig másként volt (és mosolyjel). Amíg bejárós munkahelyem volt – 2018. november végéig –, addig nyilván más volt a helyzet, mert az naponta ugyanaz, de azóta itthonról dolgozom, és ez már egy extrémsport kategória. Csodálom azokat a nőket, anyákat, akik meg tudják tartani a rendet, rendszert az életükben azokban, illetve ezekben az időkben is. De azt hiszem, ilyen nincs is, csak a látszatát keltik, hogy urai a helyzetnek. Én rugalmas típus vagyok, fontosabb a minőségi idő együtt, mint az állandóan kivikszolt lakás. Persze, törekszem és zavar a kupi, de örülök, amikor mindenki boldog, és nincs betegség a családban.
– A Csíki Anyák Egyesületének tevékenységeit is, gondolom, nagyban befolyásolta a járvány, mit tudtok tenni (mégis)?
– Nagyon befolyásolta, hiszen több rendszeres programunk maradt el. Viszont, ahogyan a helyzet engedte, amiben tudtunk, mozgósítottuk magunkat, igyekeztünk segítséget nyújtani a szülés előtt álló kismamáknak, külön csoportot hoztunk létre nekik, kapcsolatot tartottunk a kórházzal, bátorítottuk őket. Adománygyűjtésben is az élen jártunk... Szóval, nem tudtunk leállni teljességgel, de nem is akartunk. Csendben végezzük azokat a tevékenységeinket, amiket lehet, összekötünk vagy kibogozunk szálakat, és amit hivatalosan lehet, azt megtartjuk, találkozgatunk, segítünk.
– A Nőileg Mutass jó példát korábbi kiadásának Hargita megyei példaképe voltál, kíváncsi vagyok, milyen visszajelzéseket kaptál, s neked ez miben segített?
– Nagy meglepetés volt, az tény. Nekem is, sok más embernek is talán. Őszintén mondom, nem számítottam semmi kiemelkedő „jelenségre” senki részéről. Sőt, az
életem egyik olyan pillanatában ért a hír, amikor éppen visszább akartam vonulni. De ezt nyilván nem tudhatták az emberek, így mindenképpen megtisztelő volt, és egy jel is, talán.
Segített további kapcsolatok kialakításában, jók voltak a szervezett találkozások is, ismerősöket láthattam viszont Nektek köszönhetően, és igazán megtisztelő volt egy ilyen, „lentről építkező” minőségi csapat tagja lenni, mint a Példaképek. Azóta sokukat felismerem cikkekben, a médiában, találkoztam velük más-más helyeken, és jól esett hallgatni, látni őket. Nagyszerű ötlet volt csokorba szedni ezt a társaságot, gratulálok utólag is!
– Köszönöm a Nőileg nevében!
– Tudjuk, hogy kapcsolatban vagy sok édesanyával, neked is gyerekeid vannak. Hogyan várjátok az új oktatási évet, mire vágynak a szülők a te meglátásod szerint?
– Az a legjobb most, hogy várjuk. Nem voltunk felkészülve semmilyen szinten erre az egész állapotra, ami egyik napról a másikra ránkszakadt. Várjuk a sulit, mert a gyermekek megsínylették a közösség hiányát, és nem főként a sulira gondolok, hanem minden fajta társasági életre, amiben megfordultak életkori sajátosságuk révén.
