Ez a szülők versenye, ahol a gyerek csak eszköz

Mintha Amerika találta volna ki, és ugyan Székelyföldön nem nagyon hallottunk gyermekeknek szervezett szépségversenyről, ám Brassótól Bukarestig és a fővárostól Temesvárig számos ilyen van, Magyarországon szintén. Szeptemberi magazinunkban meg is kérdeztük olvasóinkat, hogy mit gondolnak erről, és a vélemények megoszlottak. Közösségi oldalunkon pedig a kérdést kizárólag negatívan véleményezték.

Van egy kis ellentmondásosság a dologban, ugyanis ha a legtöbben ellenzik a gyerekszépségversenyeket, akkor miért, kiért vannak? – Dr. Krizbai Tímea klinikai szakpszichológust, gyermekpszichológust kerestük meg, akinél a miértek felöl érdeklődtünk, ugyanakkor egyes facebook-os megnyilvánulások mögötti motivációkra is magyarázatot kaptunk. 

 – Régiós, országos, nemzetközi – akárcsak bármilyen más megmérettetés esetén, a gyerekszépségversenyeken is van ilyen kategória. Elsőre az jut eszembe, hogy ha ezt valaki megrendezi, akkor van is, kinek… Mit gondolsz te erről?

 – Úgy gondolom, hogy nagyon durva fogyasztói társadalomban élünk, lassan bármire van igény. Egyszer láttam egy konferenciát, ahol a fogyasztói szokásról beszéltek, vagyis ha valamit jól be tudsz csomagolni, akkor azt el is tudod adni, mert az emberek szenzációkat keresnek, fogyasztanak és fogyasztanak, s erre jellemző, hogy bármi van, valaki arra biztosan vevő lesz. Ha valami jól van csomagolva, és olyan álmaidat célozza meg, ami éppen a te vágyad, akkor azt neked el lehet adni.

 – Romániában 4 éves kortól, Magyarországon már a pár hónapos kisbabákat is szépségversenyre lehet nevezni. Felnőtt kísérettel és nevezéssel ugyan, de a lehetőség adott. Az érdekelne elsősorban, miért akarja egy szülő, hogy ilyenen a gyereke részt vegyen, illetve feltételezem, nyerjen?

 – Nyilvánvaló, hogy ez nem a gyerek döntése. A szülő, felnőtt nevezi be őt, mindenképpen a szülő vágya, de ez azért elég összetett, és egyértelműen a szerepeltetés áll mögötte – megint

a fogyasztói, modern társadalom jellemzője, hogy nárcisztikus is, a közösségi média ezt pedig még inkább promoválja.

Azt gondolom, hogy a szülő úgymond önmaga tükröződését látja egy ilyen helyzetben, hogy milyen gyönyörű gyermeke van, hogy ezáltal ő milyen nagyot alakít. Más kérdés, hogy ez pszichológiai szempontból mit jelent, az, amikor valaki a nagyközönség jóváhagyására szomjazik, hogy a szülői szerepe dicsérve legyen, és ugyanakkor elég nagy önbizalomhiány is állhat a háttérben, nárcisztikus vonás – az én gyerekem a legjobb, legszebb, s ezt be is akarom bizonyítani egy verseny során.

 – Sok mindennel így vagyunk, csak a közösségi médiára kell nézni…

 – Igen, az ilyen felnőtt nem gondolkodik azon, hogy ez mit jelent, mi az üzenete, az a sok fotó a közösségi médiában, kiteregetjük az életünket, a gyerekeinkét, és hogy mindez mit jelent a gyerek méltósága szempontjából. Ez egy újfajta családmodell is szerintem, mindenhol és minden változatban létezik ez a fajta család, aki erre vevő, mert nagyon menőnek tartja. A legújabb technikai eszközöket vásárolja, a gyerek Netflixen él, ez a mai nagyon modern család. Van a másik, az archaikus, amikor teljesen zárt családi rendszerben működnek a családtagok, semmit nem mutat meg a szülő, nincs facebookja, nem akar a gyereknek semmit megvenni, ez tehát teljesen a másik véglet. Ezek a versenyek, meg a gyerekfotózások azt is sugallják, hogy nézd, nekem micsoda esztétikai érzékem van, a szépre és finomra milyen érzékeny vagyok. Ez is önmutogatás, a gyerek pedig mintha egy glória lenne.

 – Abszolút érzékelem én is a környezetemben ezt, amikor a gyerek a nimbusz.

 – A gyerek szerepe mintha túl lenne licitálva, ezért történik meg, hogy sok családban a gyerek a főnök, mert ő egy hercegnő például, a hercegnők pedig nem csinálnak semmit, csak parancsokat osztogatnak a szülőknek, akik ezeket teljesítik.

Valahogy az egyensúlyra kellene törekedni, ne kifele élni, mondta a szakember, Dr. Krizbai Tímea

Elég nagy kompenzációs viselkedést látok emögött. Esetükben a legtöbb szülő elvált, ők meg eleve kompenzálnak a gyerekükkel szemben, eleve belemennek ilyen játszmákba, hogy a frusztrációjukat ezekkel a dolgokkal tudják lenyugtatni. A másik kategória az a szülő, aki nagyon sokat dolgozik, és nagy mértékben hiányzik a gyereke életéből. Itt van egyfajta érzelmi eltávolodás, és akkor a fogyasztói szokások megélésével próbálja a gyerekkel való kapcsolatát megerősíteni. Nem azt mondom, hogy nem szép olykor készíteni egy családi fotót, de nem feltétlenül az a legfontosabb, hogy a gyereket két órán keresztül fárasztják egy fotósorozat elkészítésével.

A szülők között van egy verseny, így a gyerekszépségversenyek valahol nem is a gyerekről, hanem a szülők versenyéről szólnak,

ahol a gyerek csak egy eszköz.

Hirdetés

 – Mit érzékel egy ilyen „megmérettetésen” egy kisgyerek, és mit egy iskolás, akit többször átöltöztetnek, színpadon kell illegetnie magát vagy valamilyen produkciót is be kell mutatnia?

 – Szerintem a kisgyerek nem érzi a versenyhelyzetet. Egy gyereknek sajnos az a normális, amit a szülők csinálnak, ő nem tud különbséget tenni, hogy ez helyénvaló vagy sem. A szülő, ha úgy tálalja, hogy ez rendben van, a gyerek még partner is ebben, jól is érezheti magát tüllszoknyában a színpadon. Kis korban elképzelhető, hogy nem traumatizáló esemény ez. Későbbi gyerekkorban, amikor már mondjuk 10 éves, önállóbb, akkor már megjelenhet a szorongás.

Sokáig egy-egy gyerek inkább azért tesz meg dolgokat – amitől aztán szoronghat –, hogy ne csalódjon benne a szülő.

Vagy kialakul benne is egy ilyen nárcisztikus vonás, mint a szülőben, hogy milyen menő, milyen ruhái vannak, vagy ha túl sok versenyre járatjuk, adjuk alá a lovat, ez eltorzíthatja a személyiséget is. Nem azt mondom, hogy nem kell őt dicsérni, régen volt ez a nevelési elv, hogy nem dicsérünk, most pedig mindenért megdicsérjük. Ma már utolsó legjobbik is van, a versenyeken a részvételért is érmet adnak…

 – Említetted a fotózást, de a kifutóról, a divat-showról is készülnek fotók, amiket aztán osztogatnak a médiában a szülők. Ez mennyiben befolyásolja a gyerek személyiségfejlődését, vagy ez a kisebb rossz?

 Ha a fizikai tulajdonságokért kezdenek díjat kapni, akkor megtörténhet, hogy ez elindít önértékelési problémákat – főleg nagyobb gyerekeknél és inkább lányoknál jellemző. És itt megint a fogyasztói társadalom a háttértényező, a kislányok eleve a mostani gyerekjátékokból, rajzfilmekből kiindulva valahogy ilyen világot látnak maguk körül, vannak unikornisok, hercegnős ruhák, és ha megnézzük ezeket a rajzfilmeket, akkor kapunk belőlük egy ilyen üzenetet, hogy a szépség, az öltözködés fontos.

Főleg a nyugati társadalom gondolja azt, hogy a gyerek személyiségét nem szabad „nem”-mel elnyomni, visszafogni. Egész nap lehet hercegnős ruhában ülni otthon, és van aki erről azt gondolja, hogy ez normális. Megtörténik, hogy hosszú távon kis szörnyetegeket nevelünk, én itt látom a veszélyt.

Ha a serdülőkor határán visszük ilyen versenyekre, annak komoly következményei is lehetnek, egy kislánynál pl. evészavar, főleg, ha párszor kudarcot vall, lehet depresszió, szorongás. A versenyekhez, tapasztalatból mondom, pszichológusi engedély kell, hogy adott gyerek egy ilyen versenyen részt vehet. Sajnos nálunk ezt nem veszik komolyan. Hívtak engem is, hogy 35 gyereket két óra alatt „engedélyezzek”, én meg visszautasítottam, mert ilyen az értékrendem, de megtörténik, hogy egy bukaresti pszichológus kiszámolja, hogy egy óra alatt mennyi pénzt kap ezért, s legyártja a 35 engedélyt. A média, a fogyasztói világ nem a minőségre megy, hanem hogy minél több, minél látványosabb legyen a produkció, a papírt meg legyártják. Az, hogy ebből mi lesz, megint más kérdés.

– Tegyük fel, hogy gyerekünk tehetséges, sakkozik, sportol, valamely tantárgyban remekel. Azonban semmilyen versenyre nem szeretne menni. Kell erőltetni, hogy mégis…?

– Ez relatív, kicsit kontextusból kivett. Ha egy gyerek nagyon jó, akkor a megmérettetés sokszor segíthet, hogy visszajelzést kapjon, attól függ persze, milyen korosztályról beszélünk. Ha egy kisgyerek szorong ettől, akkor nem kell szerepeltetni.

Az óvodai ünnepségeken sem szeretem, hogy a gyerek sír, az anyuka pedig lökdösi hátulról, hogy mondja el a verset, ez az a fajta dolog, amit nem kell erőltetni,

mert még inkább kialakul benne egyfajta szociális szorongás. Viszont nagyobb korban – bár nem szabad minden áron ragaszkodni hozzá, büntetést kilátásba helyezni, ha nem megy – szerintem kell a gyerekben az elköteleződést, következetességet, megmérettetést bátorítani a verseny által. Azért, hogy elhiggye, ő jó ebben a dologban és formálódjon. Tehát

ha nagyobb, és ha bizonyos versenyektől tart is, azért szükség van mégis rájuk, mert így deszenzitivizálja magát

– egyébként verseny van a világban mindenhol, s ez nem olyan szörnyű. Kisiskolást nem, ám a nagyobb gyermeket a szülő ráveheti, hogy kipróbálja magát versenyhelyzetben is.

Kimelt képünk illusztráció: Shutterstock

Friss lapszámunkat alább kérheted: