Falusi élet: vígjáték ez, és meg kell tanulni nevetni Vidéki kislány

A galambászat szubkultúra: mindenhol ott vannak a galambászok, látszólag teljesen átlagosak, aztán kiderül…. A párom is galambász. Következésképpen számos olyat tudok a postagalambászat rejtélyeiről, amit soha nem akartam tudni. De a valóság ez: a galambászat életünk része.

Galambék négyszobás lakosztályban laknak a kert végében. Összkomfortos hajlék ez, már akkor custome-bútor volt benne, amikor a házunkban még belső ajtó sem. Olyanok ők, mint az indiai szent tehenek, évekig életünk sok szegmensét az ő kényelmükhöz igazítottuk. Aztán lett egy kisfiunk!

De vissza a madarakhoz. Történt ugyanis, hogy ismét elutazott a párom. Vidéki életünk legizgalmasabb pillanatai akkor történnek, amikor ő elutazik, én meg maradok egyedül a tanyán. Szóval, versenyszezon volt. Már a galamboknak. Külön ceremónia ez, reggel hattól nyolcig és este ugyanígy zajlik a galambok edzése. Tojók ki, hímeket átterelni, tojókat beengedni, megetetni, átterelni, majd jöhetnek haza a hímek. 

Nem érteni kell, csak csinálni, mint a nőkkel, jegyezte meg anno a párom. Nagyobb lelkesedéssel kanalaznám a trágyát, csak hogy a lelkiállapotommal legyünk tisztában. De elvégzem, hisz megkért. 

Szóval így történt: a fránya hím nem akkor, nem úgy, s nem arra fordult, bekeveredett a tojók közé. „A postagalamb motivációja verseny előtt a kaja és a párja” – hallottam párom korábbi kiselőadását. Tehát, verseny előtt kevesebbet kapnak enni a madarak és szegregáció van, fiúk, lányok külön, hogy majd a nemi ösztön is dolgozzon bennük. Érthető módon bepánikoltam: verseny előtti napon nagyon nincs rendben, hogy egy hím bekuckózott a csajok közé. 

Ők azok

Néztem, kerestem, kutattam, de mindhiába: egyforma volt az összes, egyikük sem tűnt férfiasabbnak a másiknál. Felhívtam a galambászt. Durvább formájú a feje, kék, kovácsolt – biztatott. Most tisztázzuk: kék színű galamb nincsen, mint ahogyan piros sem. A galambok szürkék, barnák, a galambászok pedig nem ismerik a színskálát. S hogy kovácsolt? Foltos, ennyi. Néztük egymást, én meg a galambok. Melyikőtök a pasi? Egyik sem jelentkezett…

Ha vígjátékot forgatnánk, a következő jelenet lett volna a helyzetkomikum csúcsa: 

szerre fogdostam a galambokat (nem olyan egyszerű, mint ahogyan hangzik), mindeniknek mélyen a szemét néztem és igyekeztem felfedezni a női empátiát. A logikám? Amelyikkel nem működik, na az lesz a hím. 

Tizenvalahány galamb, több mint egy óra és maradt egy. Tudtam, ő lesz a pasi….

Vidéki lét másik aranyszabálya: megszokni, hogy itt az élet sokszor olyan jeleneteket produkál, mint egy-egy B-kategóriás vígjáték, csak épp nincsen zenei aláfestés. 

Kiemelt kép: Shutterstock