Mit hoz a február? – rendhagyó horoszkóp

Február a megtisztulásból adódó szabadság, az ösztöneink feletti uralom, az életünkre való rálátás hónapja. Bár hivatalosan csak 26-án kezdődik a nagyböjt, valójában az égen már február 1-jén belép a Nap a tisztulás és a szabadság stációjába, a Vízöntő csillagképbe.

Mivel a Földön élünk, a szellemi üzenetek fizikai megvalósulását számunkra a Föld pozíciója mutatja, így a prognózisaimban rendhagyó módon ezt is figyelembe veszem, hogy teljes és valóban használható képet nyújthassak. A Föld pozícióját a Napéból olvashatjuk ki, hiszen ha mi a Nap körül keringünk, és azt egy adott égi helyen látjuk, értelemszerűen a vele szemközti csillagképi környezetben vagyunk éppen. Amikor a Nap belép a Vízöntő csillagképbe (ez nem azonos az állatövi jegybe való belépéssel, ami januárban már megtörtént), akkor a Föld éppen a Rák végén jár, annak elengedést jelképező csillagával áll együtt, és február 5-én lép be az Oroszlánba.

Február első napjaiban a tisztulás tehát az elengedéssel kezdődik, ami mindenféle böjt alapja. Elengedni azonban csak azt tudjuk, aminek a létezését felismertük, elfogadtuk, megéltük, minden más csak elfojtás.

Ezt a megélést teszi lehetővé társadalmi szinten a farsang, amikor „kifordulhatunk önmagunkból”, megélhetjük az árnyékrészünket. A Rák csillagkép a hármasságokat (is) jelképezi, ezért ne csak a testi dolgok elengedésére figyeljünk, hanem a lelki és szellemi vonatkozású szükségtelen minőségektől is igyekezzünk megválni.

A szerző

Ilyenek lehetnek például a félelmek, az önkorlátozások, a másoktól átvett hiedelmek, nézetek, ítéletek, családi minták, számunkra haszontalan tanok, de akár azok a kapcsolatok is, amelyeknek lejárt az ideje. Ezt követően, február 17-éig, a tisztulás és felszabadulás az életünkre és a múltunkra való rálátásból, a tapasztalatainkban rejlő tanítások megértéséből adódik. A 9-ei teliholdkor ebben teljesedhetünk ki. Lényeges kérdés ekkor, hogy mi uraljuk és vezetjük az életünket, vagy mások irányítanak bennünket, kihasználva vágyainkat, gyengeségeinket, jóindulatunkat?

Hirdetés

Az önmagunkkal való szembesüléshez az oroszlán bátorsága és az őszinte elfogadás szükséges. Február 17–29. között a jövőnk tisztázása, tervezése kerül előtérbe, de igen kedvező időszak ez arra is, hogy tapasztalatainkkal gazdagítsuk a világot, illetőleg olyan új szokásokat, gondolati mintákat kezdjünk el működtetni, amelyekkel esetenként transzgenerációs életesemények folyamatát tudjuk megszakítani, ezáltal gyermekeinket is felszabadítva nehéz terhek alól.

Kiemelt kép: Shutterstock

A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2020. februári lapszámában jelent meg. Keresd az újságárusoknál.