Gyermekek szexuális bántalmazása: saját környezetünkben is megtörténik, csak nem vesszük észre

Móricz Zsigmond: Árvácska. A regényben Kadarcs István a szőlőben „karóba húzza” Csörét, az állami gondozott kislányt. Megerőszakolja. A filmváltozatban mondja is a nevelőanyja: fáj neki a hátulja. Még olvasni, nézni is dermesztő, nemhogy átélni. Pedig a szexuális bántalmazás ma, a valóságban is nagyon sok gyermekkel megtörténik. Sokkal többel, mint gondoljuk.

A világon évente egymilliárd gyermeket ér szexuális, fizikai vagy érzelmi erőszak és közülük 40 ezren válnak gyilkosság áldozatává, áll az UNICEF oldalán. Lehet, mindez üres adatnak tűnik, tőlünk messze történőnek. De ha azt mondjuk, az Európai Bizottság 2020-as jelentése szerint minden ötödik gyermek szenved el szexuális erőszakot Európában, már nem tűnik olyan távolinak a dolog. Mert ez valójában mit is jelent? Azt, hogy a saját környezetünkben is megtörténik, csak nem vesszük észre. Vagy nem veszünk róla tudomást…

Szexuális bántalmazás. Nem beszélünk róla eleget!

A szexuális bántalmazás a gyermekbántalmazáson belül is egy rendkívül kényes terület, gyakorlatilag tabu, beszélni sem szeretünk róla. Nagyon erős érzelmeket vált ki belőlünk, düh, tehetetlenség, undor is lehet a reakciónk. „Hogy miért olyan különösen nehéz téma a szexuális bántalmazás? Először is, nézzük meg, hogy a társadalmunk mennyire nem nyitott a szexuális témákra – mondja Dávid-Kacsó Ágnes pszichológus, a BBTE Szociológia és Szociális Munka Intézetének oktatója, aki bántalmazott gyermekekkel foglalkozott egy civil szervezetnél. 

– Gondoljunk csak arra, a szexuális neveléssel kapcsolatban mekkora viták zajlanak, egyáltalán hogy szükség van-e rá, legyen-e. És akkor arról kellene beszélgetni a gyermekkel, mi az, amit egy felnőtt megtehet vele, kinek, mikor szabad megérintenie és hol, társadalmi szinten pedig arról, hogy bizonyos felnőttek hogyan teszik tönkre a gyermekek testét-lelkét szexuálisan.” 

A Salvati Copiii a Save the Children nemzetközi gyermekvédelmi szervezet tagja, ez a világ legnagyobb független, nem kormányzati gyermekvédelmi szervezete. Romániai igazgatója, George Roman szerint sokszor a környezetnek tudomása van arról, ha egy gyereket szexuálisan bántalmaznak, de mindenki hallgat. „Romániában ez a legkevésbé tárgyalt társadalmi jelenség, ráadásul általános magatartás, hogy szemet hunynak fölötte, különösen konzervatív vidéki közösségekben. Nagy probléma, hogy legtöbbször a hatóságok képviselői, szociális munkások, rendőrök, ügyészek, bírák sem rendelkeznek alapvető ismeretekkel a szexuális visszaélésről, arról, hogy mit okoz az áldozatban, milyen hosszú távú hatásai vannak, és egyáltalán, hogy hogyan kellene kivizsgálni” – mondja a Save the Children képviselője. 

Ki lehet áldozat?

Bármilyen korú és nemű gyermek. Téves elképzelés, hogy szexuális erőszakot csak kamaszokon követnek el. Egy washingtoni felmérés szerint az esetek 10 százalékában öt év alatti gyermekeket érint a szexuális visszaélés. Sőt, csecsemők is vannak az áldozatok között. 

A szexuális bántalmazást legtöbbször nem cukros bácsi követi el

Az esetek nagy részében közeli rokon, apa, nevelőapa, nagyszülő, nagybácsi, a család barátja, szomszéd, nevelő, pap, edző az erőszaktevő. Olyan személy, aki a gyerek bizalmába tud férkőzni. És bár akad egy-két női elkövető, a budapesti székhelyű Országos Gyermekegészségügyi Intézet adatai szerint 90 százalékban férfiak a tettesek. Sokan gondolják, hogy a kisfiúkat homoszexuális férfiak abuzálják, de ez tévhit, ugyanis az elkövető számára nem a gyermek neme a fontos, hanem a kiszolgáltatottsága. A társadalmi hovatartozás sem számít, ugyanúgy megtörténik gazdag, mint szegény családban, értelmiségi és szakmunkás rétegben. 

Éveken át tartó borzalom

Zsuzsi ma már kétgyerekes édesanya. Vér szerinti apja 14 éves korától erőszakolta éveken át. Hosszú ideig tartó terápia kellett ahhoz, hogy tudjon beszélni a történtekről. Sem igazi nevét, sem lakóhelyét nem írjuk le, ugyanis feljelentést tett az apja ellen, zajlik a nyomozás.

„Alattomos módon, amikor aludtam, akkor lepett meg

– kezdi megdöbbentő visszaemlékezéseit Zsuzsi. – Hosszú évek után csak azért állt le, mert terhes lettem. Kiderült, hogy nem tőle. Mondjuk ez csak a szerencsén múlt, mert ő nem tett ellene semmit, sehogyan sem védekezett. Ugyanis tudta, hogy nem menstruáltam akkor, mert anorexiás voltam, 38 kiló. Orvoshoz is kerültem, aki megállapította, hogy nincs semmiféle peteműködésem az éhezés és a fogyás miatt, ezt elmondtam anyámnak, aki tovább mondta apámnak. Így az információ birtokában ő nyugodtan folytatta éjszakai látogatásait.” 

Zsuzsi apja rendszertelenül érkezett lányához, volt, hogy hetente többször benyitott a gyerekszobába, volt, hogy nem ment hetekig. 

„Mikor végzett, általában nem mondott semmit. Lefordult rólam, esetleg odavágta a törölközőmet, jelezvén, hogy töröljem meg magam. Majd kiment, és bebújt aludni anyám mellé” – emlékszik vissza Zsuzsi, aki évekig képtelen volt beszélni a történtekről, még saját anyjának sem bírta elmondani. Azt mondja, nem tudja, édesanyja sejtette-e, hogy mi történik, mert már kisiskolás korában is pszichológushoz járt és nyugtatót, altatót szedett. „Ki tudja, felébredt-e, hogy apám éjszaka kiszállt mellőle az ágyból. Az biztos, hogy ma nem hisz nekem. De nálunk mindig is az volt, amit apám mondott és akart. Gyakorlatilag kijelenthetem, hogy anyám is bántalmazó kapcsolatban él” – mondja Zsuzsi.

„Mit éreztem? A vége felé már csak azt, hogy essünk túl rajta gyorsan. Hogy ne verjen meg, ne alázzon meg, végezzen és menjen kifelé. Meg hogy teljesen egyedül vagyok. Nincs, aki segítsen, nem bízhatok senkiben, nem véd meg senki. 

Hogy a saját apámnak vagyok kiszolgáltatva, a saját otthonunkban, ami a biztonságot kellett volna nyújtsa. Az tette velem ezt a szörnyűséget, akinek pont meg kellett volna védenie, ha más bánt. Azt éreztem, az sem számít, ha meghalok. Amikor nyolc évvel azután, hogy befejeződtek ezek az esetek, elmondtam a páromnak, azonnal elkezdtem hízni. Magától attól, hogy kimondtam. És feljelentést tettem.” A kihallgatásokon a rendőrök azt kérdezték, miért nem kiabált. Zsuzsi úgy nevelkedett, hogy amit a felnőttek mondanak, akarnak, az szent, az ellen lázadni tilos. 

„Mindig is féltem apámtól, így is megvert rendszeresen, nem is tudom, mi lett volna, ha még kiabálok is” 

– töpreng Zsuzsi. Most azzal küzd, hogy az apja láthatást akar az unokáival. „Én pedig azt mondom, szó sem lehet róla. A gyerekeimmel nem történhet meg, ami velem megtörtént” – mondja. 

Legtöbbször nincs nyoma

A szexuális bántalmazás soha nem tanúk jelenlétében történik, éppen ezért nehéz bizonyítani. Amíg a társadalom olyan felnőttcentrikus, amilyen Közép-Kelet-Európában, amíg a gyerekeket alárendeltnek tekintik a felnőttekhez képest, nehéz ügy, ha egy gyerek szava áll szemben egy felnőtt szavával. Dávid-Kacsó Ágnes pszichológus azt mondja, téves elképzelés, hogy majd az orvosi vizsgálat bebizonyítja, megtörtént-e az erőszak. 

„Sokszor a szexuális bántalmazás nem jelent behatolást. Vannak olyan formái, amelyek még csak érintést sem feltételeznek, vagy egyáltalán nem hagynak külsérelmi nyomot, pl. amikor a gyereket arra veszik rá, hogy a felnőttel együtt nézzen pornófilmet, vagy a gyerek intim részeit nézegetik, simogatják, vagy a gyereket arra kényszerítik, hogy a felnőtt nemi szervét simogassa. Vagy az orális aktusnak sincs nyoma, bármelyik irányba lett kikényszerítve” 

– részletezi. Ám vannak bizonyos tünetek, amelyek mindig jelzik, hogy a gyereknél valami nincs rendben. Visszaesik egy korábbi fejlettségi szintre, pl. szobatiszta volt és elkezd bepisilni. Megváltozik a viselkedése, csendes volt és hipermozgékony lesz, vagy pont ellenkezőleg, aktív volt és egyszer csak visszahúzódó lesz. Egy óvodásnak, kisiskolásnak még nincsenek szavai a történtekre, sokszor más úton kell a szakembereknek hozzájutniuk az információhoz. 

Hogyan lehet tudomást szerezni róla?

György Enikő, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság családon belüli erőszak osztályának vezetője, munkája révén nap mint nap találkozik bántalmazott gyerekekkel. Azt mondja, megvannak a megfelelő módszerek, hogy akár egy óvodás korú is kifejezhesse a vele történteket. „Előfordul, hogy bábozunk, ezek segítségével bukkan elő, hogy valójában mit műveltek a kiskorúval. De van, hogy lerajzolja. 

Pl. ha látunk a rajzon nemi szervet, tudjuk, hogy valószínűleg nem előző este pillantotta meg a tévében. Rákérdezünk, hogy az milyen, és ha el tudja mondani, valószínű, hogy tapintotta. 

A lényeg, hogy először meg kell nyerni a gyermeket, fontos, hogy megbízzon bennünk, csak akkor fog megnyílni. Ehhez pedig meg kell teremteni a megfelelő légkört” – mondja a szakember. Úgy látja, nagyon fontos, hogy milyen a kihallgató rendőr személye, hozzáállása. Vannak keményebb, ridegebb, és vannak megértő, szakmailag nagyon felkészült tisztek. Azért fontos, hogy a bántalmazott gyermeket kik veszik körül a nyomozás alatt, mert újratraumatizálódhat a kihallgatás során, amikor újra és újra elmeséltetik vele az átélteket. Az izlandi Barnahus-módszer, melyet már Európa számos országában átvettek, pont ezt hivatott kiküszöbölni. A megfelelően képzett, érzékenyített szakember kifejezetten gyermekek számára kialakított környezetben beszélget el a kiskorúval, olyan nyelvezeten, ami világos, érthető, a kihallgatás többi résztvevője, a nyomozó rendőr, ügyvéd, ügyész pedig egy másik helyiségből figyeli az eseményt. Nem kérdezgeti sok idegen, nem tesznek fel számára érthetetlen kérdéseket, nem „zaklatják” sokan. A gyerekek általában így hamarabb megnyílnak, a megfelelő bizonyítékok is előkerülnek, és nincs szükség arra, hogy újból és újból elmeséltessék vele az átélt borzalmakat.

Mire neveljük a gyerekeinket?

Hirdetés

Megérkezik a távoli nagybácsi, akit a gyermek ritkán, vagy soha nem látott, és kötelezően meg kell puszilni. Még erőltetjük is, ha a gyermek húzódozik, mert nem akarjuk, hogy a rokon azt higgye, nem neveltük meg rendesen. Az utcán egy vadidegen meg szeretné csipkedni a kisfiúnk vagy kislányunk cuki kis pofiját, és mi hagyjuk, mert nem szeretnénk konfrontálódni. 

Már kicsi korban azt tanítjuk a gyermekeknek, hogy a testük felett nem rendelkezhetnek, akkor sem mondhatnak nemet, ha kifejezetten rosszul esik, ami velük történik. 

„Pont az ellenkezőjét kellene tenni – mondja Dávid-Kacsó Ágnes pszichológus. – Azt kell megtanítanunk nekik, hogy az ő testük – az ő döntésük. Ha nem akarnak puszit adni, ne adjanak. Ha nem akarják, hogy egy idegen simogassa őket az utcán, hát ne engedjék. Ezt azonban csak akkor tudják megtenni, ha a szülők támogatják őket ebben. Amíg kicsik, addig megvédik őket, vagy legalábbis megerősítik abban, hogy rendben van, ha nem esik jól nekik a felnőttek nemkívánatos érintése.” 

Vétkesek közt cinkos, aki néma

György Enikő gyermekvédelmi szakember azt mondja, a pandémia alatt megszaporodott a száma a családon belüli szexuális bántalmazásoknak. „A közelmúltban is volt két esetem, mindkettő családi körben történt. Az egyikben még zajlik az eljárás, itt az édesapa bántalmazta szexuálisan a 10 éves lányát, most tartóztatták le, 30 napos előzetesben van. Szerencsére nagyon jó ügyészt fogtunk ki, aki határozott döntéseket mer hozni, mellé áll az ügynek. Remélem, az apát nem fogják kiengedni, mert ha igen, akkor közbe kell avatkoznunk, az anyát és a két gyermeket el kell távolítanunk, mert az apa egy agresszor. 

Azt, amikor a 10 éves kislány elmeséli, mit csinált vele az apja, hallgatni is hátborzongató, még szakemberként is.

De szerencsére van számunkra szupervízió, ahol kibeszélhetjük az eseteinket, és ez segít feldolgozni” – részletezi a szakember. Azt mondja, ez a kislány a szomszédnak mesélte el, mi történt vele, így derült fény a sorozatos visszaélésekre. 

A környezetnek hatalmas a felelőssége, mert sokszor akár többen is tudják, hogy egy bizonyos személy mit művel a gyermekkel, de vagy szégyellik jelenteni, vagy a tipikus „nem gyűjtöm meg a bajomat” viselkedés mögé bújnak. 

Ám ma már nem dughatjuk büntetlenül a fejünket a homokba. A képviselőház június elején fogadta el egyhangúlag a büntető törvénykönyv azon módosítását, amely alapján 6 hónap és 2 év közötti börtönbüntetéssel sújtják azt a személyt, aki tanúja volt gyermekekkel szembeni visszaélésnek, vagy információi vannak ilyen esetről, és nem jelenti.

George Roman azt mondja, mérföldkő ez a módosítás, amelyet július elején ki is hirdettek. „Lehetővé teszi a gyermekek hatékonyabb védelmét olyan fajta bántalmazásokkal szemben, amelyek súlya vitathatatlan: rabszolgaság, gyermekkereskedelem, szexuális visszaélés, munka vagy koldulás útján történő kizsákmányolás, és a grooming, vagyis a gyermekek interneten való behálózása. 

Mostantól mindenki köteles haladéktalanul értesíteni a hatóságokat, ha tudomása van a gyermekekkel szembeni ilyen bánásmódról”. 

Miért fontos ez az új szabályozás? Először is, mert tudjuk, hogy a szexuális visszaéléseknek csak 10% -át jelentik. „Ugyanakkor a törvény betartása érdekében muszáj a lakosságot tájékoztatni, rendszeresen kampányokat tartani, főleg a kis közösségekben, hogy a büntető törvénykönyvben felsorolt gyermekbántalmazások iránti tolerancia csökkenjen, mert nálunk az ingerküszöb meglehetősen magas a többi európai államhoz képest” – részletezi a Save the Children romániai igazgatója. 

A gyermekbántalmazás nem magánügy!

Mit tehet a környezet?

A pszichológus és a gyermekvédelmi szakember egyaránt állítja: a pedagógusok sokat tehetnek. „A gyereken legtöbbször látszik, hogy valami nincs vele rendben, és ha ügyes a pedagógus, addig beszélget empatikusan, rajzoltat, hogy kibukkan, mi történhetett. És ha kiderül, feltétlenül jelentse! Főleg falun, kicsi közösségekben szoronganak az óvónők, tanítónők, hogy konfliktusba kerülnek a családdal vagy az ismerősökkel, ha jelentést tesznek, vagy hogy mit fog szólni a közösség, hogy ők szétrombolnak egy családot. De nem ők rombolják szét, mert szétrombolta már az a személy, aki bántalmazta a gyermeket. 

Túl kell lépnünk azon, hogy ki mit szól! A gyerek élete a legfontosabb!” 

– hívja fel a figyelmet a gyermekvédelmi szakember.

Természetesen nemcsak a pedagógusoknak van abban felelőssége, hogy jelentsék, ha bántalmazott gyermekről van tudomásuk. Bejelentést anonim módon is tehetünk, a hatóságok pedig kötelesek kivizsgálni minden egyes esetet. 

A gyermekbántalmazás nem magánügy! Felelősek vagyunk mindannyian minden gyermekért!

Tanítsuk meg a gyereknek a fehérnemű szabályt!
- „A tested csak a tiéd!”: a gyereknek joga van visszautasítani az érintést, a puszit akár még a saját szüleitől, nagyszüleitől, rokonaitól is. Ami a fehérneműben van, azt senkinek nincs joga megérinteni az engedélye nélkül. 
- Korának megfelelő szavakkal beszéljünk az intim testrészeiről, tudjon mindent megnevezni. 
- Jó titok, rossz titok: ha szomorú lesz egy titoktól, ha szorong tőle, akkor az nem jó titok, nyugodtan mesélje el egy hozzá közel álló felnőttnek. A szexuális zaklatók ugyanis sokszor mondják azt a gyereknek, „tartsuk titokban, mit csináltunk, különben anyukád haragudni fog rád, undorodni fog tőled, ki fog dobni a lakásból”. 
- A gyermeknek tudnia kell, kitől kérhet segítséget, ha valami baj történik vele. Biztassuk, hogy nekünk mesélhet, akkor is szeretni fogjuk, ha úgy gondolja, valami rosszat csinált.

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock