Nincsen megbízható statisztika arról, hogy hányan hagyták el az országot az elmúlt évtizedekben – mondja dr. Bodó Juliánna, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának, Társadalomtudományi Tanszékének professzora. Mint magyarázza, a migrációs motiváció nagyon sokféle a ’89-es rendszerváltás óta. Az első időszakban a kommunizmusban felhalmozódott hiányok gyors pótlásának szándéka vezette az embereket: az itthoninál összehasonlíthatatlanul jobb kereset, amelynek révén beszerezhették a vágyott hiánycikkeket, ehhez a motivációhoz járult később a munkanélküliség vagy nagyon gyenge kereset, egy kitűzött cél elérése. Majd a célok egyre szerteágazóbbak lettek: (nyelv)tanulás, szakmai tapasztalat szerzése, a „világjárás” vágya, az itthoni munkahelyek iránti elégedetlenség, az anyagi élet megalapozása, más világok, kultúrák megismerése, a megállapodás halogatása, és csak jóval kisebb mértékben a végleges külföldi letelepedés szándéka.
A migráció dinamikája mára sem hagyott alább
Dr. Bodó Juliánna szerint a ’90-es évek óta változtak a legnépszerűbb célországok, de a külföldi munkavállalók kora és neme is: a nők is felzárkóztak a férfiak mögé. Könnyebbé váltak az utazási feltételek, a már kint élők segítik az indulni készülőket, de például az uniós csatlakozás és az egyes országok munkaerőpiacainak megnyitása is sokat változtatott ezen.
A legtöbben csak átmenetinek tervezik a kilépést. Sokkal kevesebben indulnak el a végleges külföldi letelepedés szándékával – magyarázza a migrációkutató.
Boros Zsóka és Tibor átmenetileg Svájcban találtak könnyebb boldogulást
Zsóka és Tibor 2014 óta élnek Svájcban. „Azért jöttünk ki, mert házat akarunk építeni, mezőgazdasági és asztalos gépeket szeretnénk vásárolni. Mindenképp haza mennénk, otthon akarunk élni, a célunk az, hogy majd magunknak dolgozzunk, ne másnak” – összegzik röviden motivációjukat.
Zsókáékhoz hasonlóan erdélyi fiatalok ezrei gyűjtenek külföldön egy otthoni célra, hogy azonban ez hány évig húzódik, valamint módosul-e ez a cél a gyerekek születésével, cseperedésével, igényeik változásával, kinek-kinek sorsa válogatja.
Tetszik a svéd mértékletesség
Szegedi Ildikó és férje 2010-ben költöztek Svédországba. Mivel Botond csíkszeredai, Ildikó meg udvarhelyi, valakinek költözni kellett. Végül mindketten költöztek – egy másik országba. „Vettünk két repülőjegyet, és kirepültünk. Kaland volt az egész, úgy jöttünk el, hogy maradunk egy évig, és utána eldöntjük, hogyan tovább. Egy év után úgy döntöttünk, maradunk, mert logikus, könnyen élhető országnak tapasztaltuk meg Svédországot. Miután megkaptuk a végleges munkánkat – férjem az iparban, én meg a szociális szférában dolgozom – vettünk egy házat egy nagyon kicsi faluban, és azóta is itt lakunk, immár 8 éve.
Csík legyen vagy Udvarhely? Akkor inkább Svédország – döntött Szegedi Ildikó és párja
A közösség elég gyorsan befogadott, a lányaink születése után még gyorsabban ment. Egy 185 négyzetkilométeres tó partján lakunk, sokat hajózunk, a tenger tőlünk 30 perc autóval. Tetszik a svéd „lagom” életforma, az épp elégséges életfilozófiája, ez a mértékletesség áthatja a mindennapokat. A hazaköltözés egyelőre nincs tervben a közeljövőben. Nehéz feladni ezt a kényelmet, nyugodtságot és anyagi biztonságot – érvel a svéd életforma mellett Ildikó.
„A mi esetünkben az iskola volt a mérleg nyelve”
Adorján Edit és Botond kilenc éve élnek az angliai Bognor Regisben. Mint mondják, ennyi év után a közeli barátaik nagyobb része most már ott van. „Azért épp ide jöttünk, mert itt voltak barátaink, akik azt mondták konkrétan, hogy gyertek, lakjatok nálunk 1–2 hétig-hónapig, amíg kialakul az itteni életetek” – meséli a székelyföldi házaspár. „Anyagilag kényelmesebben tudunk élni, mint otthon” – érvelnek az új haza mellett.
Adorjánék egyelőre maradnak Angliában
„Az élet itt sokkal egyszerűbb, százszor kiszámíthatóbb. Ha kell neked egy hivatalos papír, megoldod könnyen. Nincs gödör az úton, a legutolsó utca is ki van festve, az iskolák pedig összehasonlíthatatlanok” – sorolják Anglia pozitívumait. De természetesen látják a bevándorlólét árnyoldalait is. „Nem mondja ki senki, de nem szeretnek minket, bevándorlókat. Vannak angol ismerőseink, és a kollégákkal is jóban vagyunk, de felszínesek ezek a kapcsolatok” – mondja Boti. „Nincs patikamérleg, hogy itt jobb vagy otthon, egy idő után valahol középen találod magad. De Dóri, a lányunk több lehetőséget kap az élethez már csak azzal is, hogy anyanyelvi szinten beszél angolul” – összegez Edit.
Majdnem hazaköltöztek, de…
A sepsiszentgyörgyi Kerekes Réka és családja szintén csak néhány évig tervezett Németországban dolgozni, egy alapot terveztek gyűjteni a családos életre. A tervek azonban itt is másképp alakultak. Idén nyárra tervezték a hazaköltözést. Telket, házat nézegettek, iskolát kerestek a nagyfiúnak, de jött a világjárvány, és ellehetetlenítette az itthoni ügyintézéseket. Aztán május elején egyes típusú cukorbetegséggel diagnosztizálták a legkisebbik gyereküket. Ez teljesen átírta az előzetes terveket. „Néha úgy érzem, semmi nem számít, haza szeretnék menni a családommal, habár tudom, hogy az egészségügyi ellátás össze sem hasonlítható a németországival. Máskor (legtöbbször) meg úgy, hogy mindent meg kell tennünk a gyermekünk legjobb kezelése érdekében. A férjem szavait idézve: ha otthon betegedett volna meg a gyermekünk, minden erőnkkel azon lennénk, hogy külföldön kezeltessük”.
Kerekes Réka és családja egyelőre marad Németországban
Réka azt mondja, bár nyugodt, kiegyensúlyozott életük van, sem ő, sem a férje nem fogja otthon érezni magát külföldön soha. De szülőként úgy érzik, az a kötelességük, hogy gyermekeiknek a legjobb lehetőségeket biztosítsák, és ez most meglátásuk szerint az, hogy maradnak.
„A mama sütijének illata nekünk többet ér”
Az egyetem elvégzése után vágyott valami új tapasztalásra Dimény Emese. Gyógypedagógusként olyan lehetőséget keresett, ahol idősekkel foglalkozhat. „Angolul anyanyelvi szinten beszéltem, így tárt karokkal vártak Angliába, idősgondozói munkára. Elvitt a kalandvágy: a párommal úgy döntöttünk, kipróbáljuk az angliai életet” – meséli történetüket Emese.
Diményék közel 8 évet éltek Angliában
Először csak két esztendőre terveztek, aztán lett belőle majdnem nyolc év. „A közel egy évtized, amit kint töltöttünk, megadta annak a lehetőségét, hogy megtanuljuk: a pénz nem cél, hanem eszköz. Azért dolgoztunk, hogy utazzunk a világban, kényelmesen elvoltunk anyagilag a hétköznapokban.
A kényelem képes beszippantani. Csak az évek telnek. A gyerekek a képernyőn keresztül ismerik a nagyszüleiket, a barátok közös kirándulásait csak lájkolod a Facebookon.
Mi arra jutottunk, megérdemeljük azt, hogy itthon is megtapasztaljuk a családos életet. Közel négy éve vagyunk újra itthon. Egy biztos: a családi ebédek, a szüleinkkel, barátokkal való napi, heti találkozások, a nyári csobbanások, az őszi séták, a téli sízés és mama sütijének illata nekünk többet ér, mint sok év, amit jó pénzért messze tölthetnénk” – összegez a kétgyermekes családanya.
„Hiányzott a bozótos útmente”
A csíkszeredai Antal Emőke tizenkilenc évesen, egy sikertelen egyetemi felvételi után Angliába ment gyermekekre vigyázni. A tervezett két év helyett kilenc és fél év után költözött haza Csíkszeredába, immár a férjével és az első gyermekükkel.
Antal Emőke és családja – immár újra Székelyföldön
„Szerettük a Londonhoz közeli kisvárost, a biztonságot anyagi és munkalehetőség szempontjából is, a jól működő rendszert és rendszerezettséget. De hiányzott a család, az ismerősök, a spontánabb, egyszerűbb élet, a bozótos útmente, a zöldségek íze, a vad erdők, kaszálók. Mindig idegennek éreztük ott magunkat, és egy gyermekbarátabb környezetben képzeltük el a családi életünket. Könnyű volt a nyugati gördülékenységet megszokni, de itthon a lelkünk nyugodtabb” – magyarázza hazaköltözésük okait Emőke.
És akit nem (csak) az anyagiak tartanak idegenben
A székelyudvarhelyi Katona László – hasonlóan a többséghez – szintén csak néhány évig tervezett Belgiumban maradni. Tizenhárom éve ment ki egy "Wizzair-kompatibilis" bőrönddel s azzal a gondolattal, hogy ott jól megfizetik, nyelvet tanul, szerez némi tapasztalatot, aztán irány haza. Máig ott él. „Nehezen, de megszoktam. Soká tartott, de megszerettem. Amikor idejöttem, minden nap egy küzdelem volt, de rengeteg segítőkész ember volt, sokan ismeretlenül és kérés nélkül is örömmel segítettek” – meséli a kezdetekről. László meglátása szerint az erdélyi társadalom – különösen vidéken – rettenetesen zárt. Mint fogalmaz, a kiálló szöget kíméletlenül beverik. „Van, akinek épp erre van szüksége, hogy a környezet döntsön mindenről helyette, hogy milyen vallású legyen, milyen hosszú hajat viseljen stb. Én úgy éreztem, hogy ezért a rengeteg korlátért cserébe olyan hű de milyen nagy támogatást nem kaptam a közösségtől. Belgiumban, különösen Brüsszelben, a befogadó- és elfogadókészség nagyon szerethető” – magyarázza Laci. „A menni vagy maradni mindenkinek az egyik legszemélyesebb döntése. Ennek ellenére, az erről szóló diskurzus tele van általánosításokkal és klisékkel: „minden értelmes ember eljött/elment otthonról”. „Aki külföldre költözik, az nem is magyar, mert az unokája nem lesz magyar”. „A kitelepülők hazaárulók”. „Nyugaton mindenkinek – őslakosnak és bevándorlónak – csak a pénz számít. Valahogy mindenki a saját tapasztalatait próbálja kivetíteni, és a társadalom minden egyes tagjára igaznak hinni.
Sok barátomnak van boldog, kiegyensúlyozott élete külföldön, és ugyanez áll az otthonmaradókra is. És a boldogtalan klubban is sokan vannak mindkét oldalról. Az anyagiakat tekintve ugyanez a helyzet: van, akinek otthon is fut a szekér, és van, aki itt is csak gürcöl.
De van-e joga bárkinek eldönteni helyetted, hogy mely földrajzi koordináták mentén keresheted a boldogságot és/vagy a könnyebb megélhetést? Szerintem nincs” – összegez Laci.
Dr. Bodó Juliánna szerint azt, hogy miképp alakul a migráció a jövőben, még nem lehet megjósolni. Mindössze annyi biztos, hogy egyelőre nem mutatkozik a tendencia megfordulásának a jele. Véleménye szerint azonban vélhetően megmarad a migráció mint társadalmi gyakorlat, egy elfogadott és választható életformává válik. A téma globális kutatásának tapasztalatai ugyanis azt mutatják, hogy egy idő után a migráció akkor is fennmarad, amikor a kiváltó okok enyhülnek vagy megszűnnek.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
