A baranta névre hallgató fegyveres és pusztakezes önálló harcművészeti irányzat a kilencvenes évek óta formálódik, és maga a megnevezés fegyveres vetélkedést, hadjáratra való felkészülést is jelent. Más stílusokkal, például a karatéval, kungfuval ellentétben a baranta nem egy vagy több mester nevéhez fűződik, hanem a magyarság ezeréves harci kiképzési formáit tömöríti. A régi törzsszövetség idején barantázónak nevezték azt a kiváló fegyverforgató harcost, aki a legmagasabb erkölcsi követelményeknek is megfelelt. Ma már Magyarországon kívül Erdélyben, a Felvidéken, a Vajdaságban, Kárpátalján, de még Stuttgartban is vannak követői.
Temesváron az immár hivatalosan is bejegyzett Losonczy István Baranta Hagyományőrző és Sportegyesület tömöríti az érdeklődőket. „Az első bemutatót 2014 januárjában a székelyudvarhelyi születésű Nagy Dániel tartotta a Bartók Béla Gimnáziumban, majd rögtön elkezdtük a toborzást” – meséli Erdei Lajos, az egyesület elnöke, akit már régóta érdekel a magyarság történelme. Néhány hónap múlva került a csapathoz a szintén székelyudvarhelyi születésű Fábián Loránd, aki Nagy Dánielhez hasonlóan oktatóként vállalt szerepet. Ő korábban kosarazott, mellette pedig tizenévig íjászkodott, a barantát pedig nagyon megkedvelte. „Nem a külsőségekről szól. Ez olyan tevékenység, amit önzetlenül kell csinálni. Mindenkinek meg kell adni az esélyt, hogy tanulhasson tőled és taníthasson neked” – mondja Fábián Loránd.
Harci eszközök
A barantázó megtanulja a pusztakezes technikákat, de egyebek mellett az íjjal, a szablyával, a karddal, a fokossal, az ostorral, a lándzsával, és a különféle hosszúságú botokkal is megismerkedik. Temesváron eleinte eléggé hiányos volt a felszerelés, mostanra viszont kezdtek felzárkózni a többi egyesülethez. Még karikás ostorra, fokosokra, szablyákra volna szükségük, de az íjakból is több kellene. Ezeket általában Magyarországról szerzik be, a költségek egy részét pedig a Bethlen Gábor Alapnál megnyert pályázati összegből fedezik. Fogyóeszköznek számítanak a nyílvesszők – az edzéseken elég sok eltörik belőlük –, de a hagyományos, szénából készült vesszőfogókat is viszonylag gyakran, körülbelül kétévente kell cserélni.
Nemtől és kortól független
A temesvári egyesületnél hetente háromszor van edzés a Bartók Béla Gimnáziumban: hétfőn és szerdán a gyerekeknek, kedden pedig a felnőtteknek. Látogatásunkkor épp gyerekedzés zajlott, amelyen a felnőttcsoportba járók közül is megjelentek néhányan; az íjászattal és a rövid bot használatával kapcsolatos ismereteiket mélyítették el.
Edzés
Közben Cziprián-Kovács László születésnapját is megünnepelték, aki mondhatni a kezdetektől tagja a csoportnak. „Mivel a baranta nem csupán a közelharcra, hanem többféle ágazatra összpontosít, egyszerűen nem lehet megunni” – fejti ki László, aki az íjazással ismerkedett meg először, és azóta is ez a kedvence. Szintén az íjászatot kedveli a legjobban a nyolcadik osztályt végzett Kiss Sára. „Már ötödikes korom óta barantázom, és nagyon tetszik. Mindig is érdekeltek a régi fegyverek és a harcművészet, és bár nyolcadikban kénytelen voltam alábbhagyni, ezentúl is szeretném folytatni” – mondja lelkesen a diáklány, majd hozzáfűzi, hogy bár sokak szerint fiús tevékenység, ő kitartott mellette, és annak is örül, hogy rajta kívül még van néhány lány a csoportban.
Árgus szemekkel figyelő oktató
Az első oktató, Nagy Dániel elköltözött Temesvárról, Fábián Loránd pedig utolsó éves egyetemistaként kevés időt fordított a barantázásra. Szerencsére van utánpótlás, ugyanis jelenleg a tizenegyedik osztály kapujában levő Benedek Márk vezeti az edzéseket. Ő most a baranta tízfokozatú felnőttrendszerében harmadik, azaz Farkas-fokozatú oktató. „Rengeteget kell dolgozni ahhoz, hogy valakiből oktató legyen. Nemzetközi táborokban szívod magadba a tudást, majd egy fokozatvizsgán tesztelik le, milyen szinten állsz” – mondja Márk, aki az egyesület egyik alelnöke is. A gyerekeknél más osztályozási rendszer, az úgynevezett Csikóbaranta működik, amely négy fokozatban készíti fel őket az ifjak közösségéhez való csatlakozásra.
Bemutatók, versenyek
2015 áprilisában volt a temesvári Losonczy István Baranta Hagyományőrző és Sportegyesület első nyilvános bemutatója a Bartók Béla Gimnáziumban, majd Ótelekre is eljutottak. 2016 szeptemberében négyszer is a nagyközönség elé léptek a Temesvári Magyar Napokon, így a románok is megismerkedhettek a barantával; az idei Bánsági Magyar Napokon pedig Újmosnicán volt bemutatójuk.
„A barantások vörös színű, ezüstsávos fegyverkabátja egy honfoglalás kori kaftán és egy török kori dolmány ötvözete… tulajdonképpen sohasem létezett, egy fikció. Nemzeti ünnepeinken, színvonalas versenyeken viseljük” – mondja Erdei Lajos elnök. Az elmúlt években számos megmérettetésen vettek részt, és többek között olyan neves barantásoktól tanultak, mint Vukics Ferenc, a magyar szövetség elnöke, a harcművészet egyik alapítója.
Hol lehet művelni?
Bár most a temesvári csoportot mutattuk be, érdemes megismerni az Erdélyi Baranta Szövetséget is, ugyanis Székelyföldön számos településen, de még Kolozsváron is vannak csoportok, emellett a magyarországi (www.baranta.org) szövetség oldalán is hasznos információk találhatók. Idén nyáron Erdélyben és Magyarországon is lesz felkészítőtábor.
Része a mindennapoknak
„Egy barantázó magyarul él, gondolkodik, harcol, táncol, énekel” – olvasható a baranta filozófiájában. Nem szigorú értelemben vett hagyományőrző, hanem a mindennapjainkban éli meg a hagyományait. A baranta fegyelmezettséget, magabiztos kiállást, egyenes testtartást kölcsönöz a művelőjének, aki a legelején a helyes esés technikáját is megtanulja. Emellett otthonosan mozog a néptáncok és a népdalok világában, sőt történelmet és rovásírást is tanul. Olyan közösségépítő tevékenység, amely erősíti a nemzeti öntudatot, és az egymásra való odafigyelésre is ösztönöz.
Fotó: Farkas-Ráduly Sándor
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2017. júliusi-augusztusi lapszámában jelent meg.
