Kredenc, lóca, tulipános láda – a rusztika újra felfedezett bája. Úgy hangzik, mint egy nóta, ugye? De nem nótacsokor következik, hanem a rusztikus lakberendezési stílus dicsérete. Kicsit darabos, kicsit parasztos, de egyszerű és természetesen divatos, ha faragott a tornác, deszka a padló, és muskátli virul az ablakban.
Nem tudom, más hogy van vele, de az én szívem örvendezik, amikor egy gyönyörűen felújított parasztházat lát. Jártamban- keltemben rengeteg szép példát csodáltam, no, és persze elrettentőn is ámultam. Az eredeti szépségében megőrzött, de a mai igények szerint átalakított, a lakók kényelmét „szolgáló” ház számomra egyenlő az értékmentéssel – egy ilyen lak az épített örökség, a népművészet iránti tiszteletről, szeretetről mesél.
A rusztikus stílushoz ízlés és mértéktartás szükségeltetik. Mert ha túlzásba esünk, megtörténhet, hogy egy falumúzeumba illő tájházat alakítunk ki, ahol egyáltalán nem komfortos élni. De veszélyt jelenthet a giccshalmozás is, amitől inkább lesz „népiesch”, mintsem jó értelemben vett parasztos a lakásunk.
Az összhang fontos, de nem igazi, ha a gerendázott mennyezetre egy high-tech vagy barokkos csillárt aggatunk, és az ultramodern üvegasztalkára széki varrottast terítünk. Egy parasztházban, akárcsak a falusi emberek mindennapjaiban, nincs helye a felesleges cicomának, a pálmafás poszternek, a leányrablást ábrázoló plüss falvédőnek, a csiricsáré faliórának. De helye és szerepe van a szőtteseknek, a rongyszőnyegnek, a padlásról lecipelt, megszépített régi tálasnak, a festett saroktékának és az újragondolt káposztáshordónak, de még az ütött-kopott létrának is.
Stílustanácsadónk, Sándor Szidónia Juliánna szerint ez a darabos, elnagyoltan megmunkált felületeket előnyben részesítő stílus a barkácsolók kedvence. Találékony, józan paraszti észjárású embereknek és ügyes, dolgos kezű asszonyoknak való, azoknak, akik akár egy régi csűrkapuban is fantáziát látnak, és nem dobják tűzre, hanem például görgőkön guruló ajtót „faragnak” belőle. A régi tárgyak reneszánszának csak fantáziánk szabhat határt, mondja Szidi.
„Körül kell nézni az udvaron, pincében, padláson, ócskapiacon, és a talált kincseket begyűjteni. Minden „majdvalamirejólesz” dolgot elő kell venni, és a legszokatlanabb helyeken új életciklust kitalálni a tárgyaknak” – tanácsolja.
Nem kell a cicoma!
A rusztikus térben a régi s talán kicsit ütött- kopott mázas vödör, lavór is megtalálja helyét: az alját kilyuggatva virágtartóként ékeskedhet. A tulipános láda is tovább virágozhat asztalként, ágyneműtartóként, a létrából lehet könyvespolc, előszobai fogas, egy régi ablakkeretből tükörkeret. A rusztikus stílustól távol áll minden, ami cicomás, művi, műanyag, kizárólag a természetes anyagok használata jellemzi.
Kő, fa , nád, kender, len, háziállatok (juh, kecske, nyúl) bundája, liba, kacsa, tyúk tolla. A friss vagy szárított mezei virágcsokor, a szárított gyógynövények épp úgy ékességei egy ilyen otthonnak, mint nyáron a zsalugáteres ablakban vagy a tornácon virító muskátli, a mázas cserepek és kaspók, a festett cseréptányérok, fonott kosarak.
A teljes szépségében látható gerendás mennyezet és a fehérre meszelt fal elengedhetetlen elem. Nem baj, sőt, úgy az igazi, ha a fal felülete egyenlőtlen – az autentikus rusztikus hangulat egyáltalán nem a tükörsimára csiszolt felületekben tükröződik.
Tömbházlakást is be lehet rendezni rusztikus stílusban, de a szűkösebb térben nagy gonddal kell megválasztani a bútorokat, mert egy csupa faragott vagy festett berendezés, legyen bármennyire szépen megmunkált, egy festett tányérokkal vagy kancsókkal teleaggatott falfelület a zsúfoltság érzetét kelti. De egy festett saroktéka, egy szép gyapjúszőnyeg, ágytakaró, hímzett huzatba bújtatott –nem csak dísz! – párna, egy, áramszünet esetén jó szolgálatot tevő petróleumlámpa, néhány mázas kancsó, vagy a hálószobában ágyelőként használt báránybőr is elég ahhoz, hogy a rusztikus stílusra jellemző hangulatot megteremtse.
Parasztos? Divatos!
Az kétségtelen, hogy ez a lakberendezési stílus vidéken, reneszánszát élő vagy ebben a stílusban épült parasztházban él és virul igazán, és nehogy azt gondolja bárki is, hogy maradiságra vall, ha egyszerűen, parasztosan rendezkedett be, vagy így kívánja otthonossá tenni lakását
„ Aki aludt már dunyhás, ropogósra – fehérre mosott és keményített ágyneműben, flanel hálóingben, megszámlálva a gerendákat, életre szóló élménye marad! Otthonunkban akár ezt az egy helyiséget rusztikusra alakítva az igazak álmát aludhatjuk. A konyha központi hely, a parasztház szíve volt régen, és most is az. A különböző méretű „pléhbögrék” is jól mutatnak egy szabad, felületesen megmunkált deszkapolcon. A konyhakredenc egy feltétlenül szükséges darab, akárcsak a fiókos asztal és a régies tűzhely, lóca, pad. Ez a stílus nem megy ki divatból! Fiatalos gondolkodásra, jó adag inventív zsenire és kitartó, de nem túlságosan precíz végrehajtásra van szükség a megteremtéséhez. Aki túl ügyeskezű, szándékosan is elmaszatolhat egy feljavítási lépést, az a lényeg, hogy benne legyen a kéznyoma. Háziszőttes ágyneműk, sötétítők, len és zsákvászon, rongyszőnyeg. Fehér mész a téglákig visszapucolt falakon. Kő és sok növény, tuskók, régi deszkák és gerendák.
Szekérkerekek és rokka a sarokban, kemence a konyhában, régi kannák, befőttesüvegek –lényeg, hogy minden megtalálja a helyét és funkcióját” – összegezte a parasztos, népies lakberendezés lényegét Szidi, aki szerint a rusztika egyre többek által felfedezett bája a sok fantáziával, szorgalommal, mértéktartással, jó ízléssel újragombolt tárgyakban, de a korszerűség jegyében újragondolt régi szép idők megidézésében (is)keresendő.
Fotó: Csedő Attila, Balázs Attila
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2016. júliusi-augusztusi lapszámában jelent meg.
