Nem – kapom az egyértelmű választ a fenti kérdésre. Legalábbis nem úgy, ahogyan azt mi gondoljuk.
A Z-k
Egyetemista ismerősöm vizsgadolgozatát olvasgatom, témája a Z-generáció és a munkaerőpiac, de a szakirodalommal is bőven tűzdelt, mégis személyes végkicsengésű szöveg ennél többről is szól: szerzője ugyanis mintegy a pusztába kiáltó zárszóval megjegyzi, hogy a tárgyalt generáció tagjaként,
mélységesen sértőnek érzi, hogy mindenki – legalábbis mindenki más – „elcseszett”, „elrontott” korosztályként beszél róluk.
És igen, ez a nemi identitás kérdéskörében is megnyilvánul – teszi hozzá, amikor szóba hozom.
Melegként Székelyföldön
Specifikus közeg Székelyföld, az a jó benne, ami a rossz: szűk, kispolgári és zárkózott. Sok tekintetben ezt szeretjük mi, a többség. Nagy általánosságban azonban másnak lenni mifelénk nehéz, embert próbáló: a színesbőrűeket a legtöbb kisvárosban még mindig megbámulják az utcán („Nézd, ott megy egy néger!”), jellemzően a fogyatékkal élőket lesajnáljuk, vagy sokszor pedig nem tudunk hozzájuk emberhez méltó módon viszonyulni. És a melegek? Őket a fiús szülők rémálmaiba és az ocsmány viccekbe száműzzük.
A nemi identitás-keresés tekintetében Székelyföldön csak egyetlen jó és elfogadott út van, legalábbis a felnőttek körében: mindenki vonzódjon az ellenkező nem tagjaihoz, s a nemekhez kötött hagyományos szerepeket is igyekezzen magáévá tenni.
Ezzel szemben a Z-korosztály tagjait – úgy általában – már régen nem érdekli, hogy fiú vagy-e, vagy lány. Ciki ebből ügyet csinálni – mesélik egyik alkalommal a fiatalok, amikor belekérdezek: Hogyan kezelik egymás között a másságot, azt, ha valaki felvállaltan keresi még az útját? Ha mégis ezen témázol, soha nem mosod le magadról, hogy konzervatív vagy, teszik hozzá.
„Középiskolában előfordulhatnak beszólások, de nyilván ezt a közeg válogatja: egy városi iskolában ritkán fordul elő az ilyen, falusi közegben esetleg” – jegyzi meg Á. Tévedés ne essék: nem a Nyugatról áradó, magamutogató propaganda csírázik nálunk, egyszerűen csak felcserepedett az a generáció, amely hiszi és ragaszkodik a személyes szabadsághoz. „Valószínűleg egy nagyon csicsás, ripacs transzneműt nemcsak megbámulnának, hanem ki is közösítenének, de a valóság az, hogy erre nálunk nemigen van példa” – hangsúlyozza Dé.
De hogyan kapcsolódnak?
Az online zsarolások és bullying azonban mindennapos probléma.
„Mindenki esetében fennáll a veszély, hogy online ismerkedés során nem megfelelő információkat, tartalmakat oszt meg, amelyekkel a későbbiekben zsarolhatóvá válik.
Ennek a veszélynek még inkább ki vannak téve a melegek” – teszi hozzá Ká. Történet van bőven, hogy az online ismerkedésből zsarolás lett: azzal zsarolták az érintettet, hogy nyilvánosságra hozzák a beszélgetést, amelyből kiderül, hogy az illető más. Feljelentésekre is volt példa, de nyilván ezt senki nem reklámozza – jegyzik meg a fiatalok. A másságban tehát ismerkedni a legnehezebb, és a találkozásnak sincsen fóruma.
Akkor mégis mit tesznek az érintettek – teszem fel a kérdést. „99,9 százalékuk elmenekül itthonról” – jön a válasz. Hová? Budapestre vagy annál nyugatabbra, ahol beolvadhatnak a nagyvárosba, és nem téma a másság. Haza? Csak ritkán jönnek, látogatóba. „Van néhány olyan ismerősöm, aki már középsuliban felismerte, hogy más. Olyan is volt, akinek kamu barátnője volt, hogy a szülei békén hagyják. Aztán érettségi után mind elköltöztek külföldre” – meséli Té.
Foglalkozhatna mindenki a saját dolgával
Miért dönt a többség az elköltözés, menekülés mellett? – kérdezem. Félnek. Nem feltétlenül a retorziótól, esetleg fizikai támadásoktól félnek az érintettek. Inkább attól a beláthatatlan végkimenetelű küzdelemtől, ami a változáshoz vezetne.
„Egyszerűen túl sokan vannak azok, akik még mindig nagyon konzervatívak. És az évek óta zajló meleg-propaganda nálunk pont a vártnál ellenkező hatást ért el… Kevés vagy te egyedül ahhoz, hogy ezzel szembeszállj. Könnyebb ott, ahol nem kell mindennap harcolni” – fakad ki Dé. Másrészt meg nem érzik az emberek a határokat – vetik fel a fiatalok. „Itthon mindenki szereti mindenki másnak a dolgába beleütni az orrát”, hangzik a – valljuk be – igen találó ítélet.
Változás biztosan lesz, hiszen Erdély, Székelyföld mégsem rezervátum, de erre még várni kell, sokat. „Őszintén nem látom annak lehetőségét, hogy a mi szüleink, nagyszüleink generációja ilyen tekintetben változásra lenne képes. Talán majd mi, ha szülők leszünk, akkor másként nevelhetjük a saját gyerekeinket” – summázza Á.
Az elmúlt hónapokban megmártózhattam abban, amit a Z-generáció megél. Munkámból kifolyólag naponta találkozom középiskolás fiatalokkal, hetente több mint ötvennel, és az oldott, kötetlen környezet is hordozza, hogy sokat és nyíltan beszélgetünk. Mindenről.Cikkünk a Nőileg magazin 2022. februári lapszámában jelent meg.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
„Jófiú” oltáspártiak és elvakult antivaxerek – ahogy a Z-generáció lát minket
Ezek a mai fiatalok! Bezzeg a mi időnkben… Ennyi lenne a Z-generáció? Közhelybe tömörített frusztrációhalmaz: nem értjük őket, de attól a világtól is tartunk, amibe ők már beleszülettek. A válasz talán azért nem egyértelmű, mert túl egyszerű. Így mi megkérdeztük őket. Most arról, hogyan vélekednek a koronavírus elleni védőoltásról?
