Enyhén fogalmazok, ha azt írom: megosztó téma ez manapság… A koronavírus elleni védőoltásról beszélni sokszor olyan, mint önként méhkasba nyúlni. Nem is vetem fel a témát a fiatalok körében, de hamar kiderül: nem is kell.
Elegük van a home school-ból és a kijárási tilalomból, hangoztatták a diákok még a tanév kezdetén: közben egyiket sem sikerült megúsznunk, újfent. Talán ezért annyira meglepő, amikor kiderül, hogy sokan még nem vették fel az oltást, pedig szeretnék. Kiskorúaknál ugyanis csak szülői jóváhagyással történhet az oltakozás, ellenben nem ritka, hogy a szülők ezt nem akarják.
„Ciki” az oltásellenesség
Zééknél is a szülők utasították el az oltást, a fiú szerint az édesanyja munkaközössége oltásellenes, innen gyűrűzött az elutasítás, olyannyira, hogy az idős, krónikus beteg nagyszülők sem vették fel az oltást. Zé számára az oltakozás nem eszmei kérdés, pusztán pragmatizmusáról szól: zöldigazolvány híján beszűkült a mozgástere. De nagyfokú szégyenérzet is társul a helyzethez, vallja be. „Még emlékszem, amikor néhány éve valamelyik ismerősünkről kiderült, hogy oltásellenes – na, akkor anyu pfújogtatott a leghangosabban, hogy ez milyen felelőtlenség, hogy a gyerekeiddel hogy tehetsz ilyet, satöbbi” – fakad ki. Pedig úgy tudta, az anyja okos nő – teszi hozzá, s talán ez a legszívszorítóbb.
A szégyenérzet sokaknál visszacsengő lájtmotiv: kellemetlen és kínos, ha kiderül, hogy nincsen zöldigazolványuk, még cikibb, ha oltásellenesek a szülők.
Nemcsak az osztályteremben van erről szó, hanem a chat-szobákban is újra-újra felmerül: hosszan olvassa Dé osztálytársai eszmefuttatásait, hogy miért „gyökerek” az oltásellenes szülők.
[caption id="attachment_69876" align="aligncenter" width="335"]
Most van az ideje: januárban a fergetegnek – Katt a képre a megrendeléshez[/caption]
Ellenben Kának ez egyértelműen fáj, hiszen az ő szülei is ilyen „gyökerek”, meséli. Jobban félnek az oltóanyagtól, mint a koronavírustól, holott az utóbbit és a betegség szövődményeit már megtapasztalták. „Én semmit nem éreztem, azaz sem szagokat, sem ízeket, de nagyjából ennyivel megúsztam. Apámék rosszul voltak. Láttam rajtuk, hogy ez nem olyan „kifeküsszükfiam” nátha. Pontosan tudom, hogy két hétig voltak rosszul, mert dolgozni sem jártak, csak feküdtek mindketten” – eleveníti fel Ká. Most már nem kirekesztett: tizennyolcadik születésnapjára védőoltást ajándékozott magának, újságolja később.
Hate speach – most tanultuk meg, mit jelent
Elképesztő gyűlöletbeszéd övezi az oltáskérdést, nem immunisak a fiataljaink sem ellene: a közösségi médiák beavatottjai, látják, érzik. Ijesztő az indulat és fájdalmas, hogy sokszor ismerősök, barátok esnek egymás torkának – persze csak online –, mondja Á. „Ez már nagyon nem PC” – jegyzi meg kaján vigyorral.
A gyűlöletbeszéd és minősítgetés kétirányú: egyrészt a kételkedők mondanak kígyót-békát az oltást népszerűsítő orvosokra, a politikumra, de hasonlóan vehemensek azok is, akik egy mozdulattal kiirtanának mindenkit, aki tagadja a vírus létezését, a védőoltás hatékonyságát.
Pontosan erről mesélt a minap Dé: pedagógus-családból származik, az elsők között vették fel a védőoltást, nem is volt kérdés, hogy ezt teszik, meséli. „Ellenben anyuék mindenkit hülyének néznek, akik nem oltatták be magukat. Nap mint nap ezt hallom otthon, hogy ez vagy az, hogy lehet ilyen buta, tájékozatlan, felelőtlen… Sokszor olyanokról is szó van, akik közeli ismerőseink vagy barátaink. Sőt, az én barátaim szüleiről is kifaggattak: „Hordanak védőmaszkot? Be vannak oltva? Hányadik oltást vették fel?” – sorolja. Úgy érzi, szülei, de mások számára is két részre oszlott a társadalom: az oltottak a „jófiúk”, akiket kedvelünk, és az „oltatlanok” a gonoszak, akiktől távol kell tartani magunkat.
Nehéz eligazodni
Pedig nem biztos, hogy mindenki hülye, aki nem vette fel az oltást – fogalmazzák meg a fiatalok. Nehéz eligazodni az információáradatban,
sok az egymásnak ellentmondó szakember, az idősebbek, a „boomerek” pedig nem tudják megszűrni a fake newst, magyarázzák enyhe iróniával.
Van-e szerintük megoldás? Egyértelműen az oltás, állítják ezek a fiatalok, de nem így. A félelem egy régi kor és rendszer eszköze, kismillió szaktanulmány igazolja: így is lehet, de nem érdemes. A Z-generáció az információban hisz, és főként abban, hogy az elfogadás célravezetőbb, mint a kirekesztés. Még akkor is, ha egyes szülők bősz oltáspártiak, mások elvakult „antivaxerek”.
Hajlamosak vagyunk az egyszerű dolgokat túlbonyolítani, az összetetteket pedig túlzottan leegyszerűsíteni: talán így van ez a mai fiatal generációval is. A mai fiatalok! – s legyintünk, ha szóba jön, hogy miért nem értjük őket, s amikor a probléma megoldásáról van szó, akkor meg elveszünk a részletekben és a mellékvágányon. Mondom mindezt, és kissé fölényesnek tűnhet: nem a bölcsek kövére találtam rá, csupán az történt, hogy az elmúlt hónapokban megmártózhattam abban, amit a Z-generáció megél. Munkámból kifolyólag naponta találkozom középiskolás fiatalokkal, hetente több mint ötvennel, és az oldott, kötetlen környezet is hordozza, hogy sokat és nyíltan beszélgetünk. Mindenről. Mit tapasztaltam, tapasztalok? Hogy a mai tizenévesek sokkal tájékozottabbak, mint azt gondoljuk róluk, és sokkal jobban kiismerték a „felnőtteket”, mint azt szeretnénk hinni. Gyökerestől hiányzik belőlük az a szorongás és megfelelési kényszer, a „kisemberség”, amelyet a kommunizmus idején szocializálódott korosztály azóta sem tud levetkőzni magáról. Szabadak és szabadon szeretnének dönteni, mégis azt várjuk el tőlük, hogy egy régi, hagyományos világ szabályai közé zárják magukat. Tagadhatatlan azonban, hogy a köztünk lévő szakadék már nem csak kétdimenziós: ezek a fiatalok a szép új jövőbe születtek bele, bennszülöttek egy olyan világban és korban, amitől mi – valljuk csak be – félünk. Fel kell kötni tehát a gatyát rendesen, mert ebben a konstellációban a mi kommunikációs stratégiánk bizonyulhat elavultnak: sokat beszélünk a Z-generációról, de vajon elég gyakran megkérdezzük őket?
Cikkünk a Nőileg magazin 2022. januári lapszámában jelent meg.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
