Negyvennégy évvel ezelőtt épült az a tömbház, amelynek első lakója volt. Ő maga választotta a negyedik emeletet, amit nem cserélne el másra a világért sem. Az idén 75 éves Asztalos Enikő néprajzkutató és nyugalmazott magyar szakos tanárnő lakása, több mint otthon. Az itt található tárgyak történelmi, népi, régészeti jellegű tanórák szemléltető anyaga is lehetne. Nem véletlen, hogy a nappali több ízben alakult szemináriumi helyszínné is a Marosvásárhelyi Népi Egyetem hallgatói számára, akiknek néprajzot és népművészetet tanított 18 éven át.
{hirdetes}
Nemzeti jellegünket a lakásunk határozza meg, emlékeztet anyánkra, nagyanyánkra – fogalmaz Asztalos Enikő, miközben helyet foglal kedvenc foteljében, amelyet egy csaknem száz esztendős takaró borít. A nagymamája keze munkáját őrzi…
Fotó: Boda L. Gergely
- Ebben a lakásban bárhova nyúlunk, minden darabnak, textíliának és kancsónak története van…
- Minden típusú kézimunkám van: egy részét én varrtam, de sok mindent örököltem édesanyámtól. Innen az látszik, hogy mi falusi értelmiségiekként vándor életet éltünk: laktunk Mezőségen, Kalotaszegen és Székelyföldön. Ez a tarkaság nem baj, senki szemét nem sérti, én pedig boldog vagyok, mert nagyon szép mintákat őrzök. A kancsók az én szüleimnél is épp így álltak a szekrény tetején, mint nálam és ahhoz szoktam hozzá, hogy kézimunkák, szőttesek között éljek. Nagyra becsültük a szép kerámiát. Édesanyám is gyűjtötte ezeket.
- Mit jelent itt lakni?
- Munkahelyem és a regenerálódás, a pihenés helye is egyben. Bár nyugdíjas vagyok, a kutatásokat és azok rögzítését egy ideje már csak innen végzem, ugyanakkor itthon újra meg újra erőre kapok. Ez az érzés egész életemet végigkísérte. Bármilyen messze elutaztam, legyen az a Kaukázus, amit kétszer is bejártam, boldog voltam, ha hazatérhettem. Erre vágytam.
Fotó: Boda L. Gergely
- A népies jelleg a magánházzal társítható inkább. Hogyan érvényesül ez mégis egy tömbházlakásban?
- Eleinte, amikor Marosvásárhelyre költöztünk, nem volt asztalunk. Apósom Torján kivágott egy körtefát, abból készült ez az asztal, feltette a vonatra, ott elhasadt, de nem számított, letakartam, és azóta is használom. Én jól érzem magam a hatvanas években vásárolt darabok között, mert úgysem a bútor számít, hanem a díszítése. A lakást nem a bútor határozza meg, hanem, hogy bele tudom-e vinni a személyiségem, a nemzetiségem, a családom vágyait és hangulatát. A lakásbelsőnek első perctől magyaros jelleget adtam a díszítőelemek által. Az én nevelt gyermekeim is ezt az utat folytatják. A testvéreimnek is, akik nem néprajzzal foglalkoznak, hasonló lakásuk van. Sajnálom, hogy a mai lakások nagy részéből hiányoznak a kézimunkák és sokan a kopár, jellegtelen, tévében látott „egyenlakást” tekintik modellértékűnek.
- Otthona melyik részében tölt több időt és van-e valami, amit hiányol belőle?
A nappaliban található fotel az, ahonnan elég tágasnak tűnik a lakásom, és nem érzem benne rabnak magam. Innen belátok a hálószobába, látom a televíziót is, kezem ügyében van a teám. Pihenésre is alkalmas, s ami igazán megnyugtat, ha kitekintek az erkélyre, illetve a kinti zöldre. Bár sudár fenyők magaslanak az ablakom előtt és nyáron az erkély is csupa zöld, egy saját virágos kert hiányzik a leginkább. Papleány lévén a virágoskert gondozását hiányolom most az életemből, mert az összes egzotikus virág helyett én a violát, az őszi rózsát, a német székfűt imádom.
