Amikor felvetem a tanügyi reformok kérdését, csalódottan legyintenek a fiatalok: olyan egyfolytában van, de lényegében semmi nem változik. Középiskolásokkal beszélgetünk, többségük kivételesen jól teljesít az iskolában, érzik is a súlyát a tanulás jelentőségének. De fáradtak, leterheltek.
S. szerint sokkal jobb volt az online oktatás, mint a jelenléti. „A fölösleges dolgokkal nem terheltek le, rövidebbek voltak az órák, a sok „töltelék” tantárgy és anyag kimaradt” – szívesen visszatérne, még a napi találkozások kiesésének árán is. Merthogy legalább hét órát töltenek az iskolában naponta a mai középiskolások, és ez csak a curriculumban szereplő kötelező tantárgyakat jelenti.
Az „elátkozott évfolyam”?
A mai kilencedik osztályosok az „elátkozott évfolyam”: ők a legutóbbi teljes reform áldozatai, hiszen a rendszer nem volt felkészülve a megfiatalodásra. Ennek az évfolyamnak egyetlen tanévkezdésre sem készültek el a „megreformált” tankönyvei, sokszor hónapokba telt és telik a segédanyag kiadása. „Mi, mostani tizedikesek ősrégi tankönyvekből tanulunk. Legtöbbet azelőtt adták ki, hogy megszülettünk volna” – meséli keserédesen A.
Durva a szakadék is, hogy két évfolyam – a mostani kilencedik és tizedik osztályosok – egészen más curriculum szerint tanulnak. „Azt sem tudják majd, hogy miből fognak érettségizni” – jegyzi meg az egyik diák.
A tananyag egyébként nem mind rossz, csak sok benne a felesleg, magyarázzák. „Az volt a legjobb a covidban és az online oktatásban, hogy nehéz volt minden anyagot lenyomni a torkunkon, ezért a tanárok egyszerűen kihagyták azt, amit feleslegesnek tartottak. A „töltelék tantárgyakat” sokszor el is hanyagolták. De ettől függetlenül nem érzem úgy, hogy tanulás és tudás terén lemaradásunk lenne” – avat be D.
Tananyag: a kevesebb több
Az én iskolás éveim óta jelentősen változott a curriculum, legalábbis úgy gondolom. Hamar kiderült azonban: csak a látszat, hogy a tananyagot felzárkóztatták a jelenhez. „Ugyanazokat az irodalmi műveket tanuljuk, mint a szüleim. Ráadásul valószínűleg ugyanúgy.
Irodalomból például nincsen idő mai, kortárs szerzőkkel is foglalkozni, mert sok olyan leckét kell bebiflázni, ami senkit nem érdekel.
Így aztán maga az irodalom sem izgalmas. Felejtős” – teszi hozzá Zs. A vállalkozástan, a gazdaságtan érdekes, izgalmas, ráadásul hasznos tantárgy, gyakorlati tudással vértez fel: de csak heti egy-két óráról van szó. „Ilyenből kellene több, és kevesebb olyan magas szintű matekből, aminek soha nem vesszük hasznát. Aki matematika szakon akar továbbtanulni, az egyetemen is megtanulhatná a mátrixokat. Minket csak kínoznak ezzel” – fakad ki Zs.
Tanügyi káderek: fiatalítás kellene?
És a tanárok? Motiválatlanok és túl idősek. „Kevés a fiatal tanár, akik nyitottak lennének az új módszerekre. Sok olyan tanárunk van, aki már harminc éve kezdte, és csodálkozik, hogy a mai fiatalok milyen másak. Egyébként többnyire ők kezelték rosszul az online oktatást is” – teszi hozzá K. Egyébként a digitális eszközök nem elvetendők a covid után sem, a fiatalok elmondják: sok tanár eszmélt rá, hogy hasznos a Google Classroom, az okostábla, a különböző applikációk. Kevesebbet kell írni, amióta – a mintegy másfél éves kihagyás után – a diákok visszatérhettek az iskolába: nem kell már a tábláról a füzetbe lekörmölni a leckét, hiszen megvan digitálisan, így több idő jut a gyakorlatokra, a beszélgetésre. De ezzel szemben olyan egyszerű és egyértelmű dolgok maradnak ki a tantervből, mint az önéletrajz megszerkesztése (sőt, maga a műfaj is), vagy a digitális, azaz e-mailes hivatalos levél megírása.
Valamint a mozgás.
„Emlékszem, elemis koromban még minden reggel bemelegítéssel kezdtük a napot. Rendesen felébredtünk, felfrissültünk olyankor. Ezzel szemben középiskolában két tornaóránk van hetente.
Pedig minden nap lehetne valami szervezett mozgás, szerintem az a tanulásban is segítene” – osztja meg S.
Hogy mire lenne szükség? Nemcsak mondvacsinált, elfuserált reformra, hanem olyan – az alapoktól történő – átfogó és átgondolt megújulásra, amelybe ezúttal több szakembert vonnak be, mint politikust. „Mert ami most van, az nem rólunk szól” – summázza a tizenéves.
Az elmúlt hónapokban megmártózhattam abban, amit a Z-generáció megél. Munkámból kifolyólag naponta találkozom középiskolás fiatalokkal, hetente több mint ötvennel, és az oldott, kötetlen környezet is hordozza, hogy sokat és nyíltan beszélgetünk. Mindenről.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Nemi identitás: útkeresés, amely elvezet itthonról
Hány ilyen posztot látni, hogy fiúk és férfiak most és ötven évvel ezelőtt: az androgén hipster srác mellé egy favágó alkatú, szakállas fickó képét vágják be… Persze, látványos ez az összehasonlítás, de vajon mennyire jogos? Tény, hogy a Z-generáció nemi identitás-keresése felnagyított téma, az érzékenyítés oly mértékben folyik a médiában, hogy sokszor már ellenérzést vált ki. De vajon mindez az érintettek számára is problémát jelent?