Reneszánszukat élik a különböző társkereső alkalmazások és programok, de a közösségi média, sőt (!) az online játékok chatszobáiban is lehet (virtuális) párra találni, ha az avatarjaink éppen ölik is egymást online. Mégis gyakorta az online virágzó kapcsolatot, a sziporkázó chatet nem lehet a való életbe átültetni. A társkereső oldalak algoritmusai, bár félelmetes pontossággal keresnek nekünk találó társat a preferenciáink alapján, a kémiával, a feromonokkal nem tudnak mit kezdeni. Az vagy van, vagy nincs. Akkor meg mi marad?
Kevésbé vagyunk őszinték
Az online ismerkedés kényelmes és gyors megoldásnak tűnik napjaink társkeresésre vonatkozó igényeire, azonban számos buktatót rejt magában, amire talán első körben nem is igazán vagyunk felkészülve – véli Deé Ágnes pszichológus, pár- és szexuálterapeuta. „Az online tér eleve illuzórikus, a legritkább alkalmakkor igazán őszinte vagy reális” – bocsátja előre.
Az online ismerkedés tehát kicsit olyan, mint egy pláza kirakatai: könnyű a legszebbet mutatni, de közelről gyakran kiderül, hogy nem is annyira vonzó, mint amennyire elsőre gondoltuk.
A számtalan online profil gyakorlatilag versenyt teremt, jegyzi meg a szakember, és azok, akik „versenyben” szeretnének maradni, gyakran „optimizálják” magukat, a mások (vélt vagy valós) igényeihez. „Emiatt aztán gyakran nem tudatosan akár, de nem egészen vagyunk őszinték sem magunkkal, sem pedig azzal, akivel ismerkedünk. Ebben a formában az online kommunikáció sokkal kevésbé követeli meg az őszinteséget, és számtalan filtert húzhatunk rá, visszatörölhetjük, teletűzdelhetjük emojikkal, elrejtőzhetünk általa, hiszen a testbeszédünk teljesen rejtve marad” – fejti ki Ágnes.
Védjük magunkat!
A nonverbális jelek rendkívül fontos üzenetet hordoznak a kommunikációban, azok elmaradása a kapcsolódás felszínességéhez vezethet, az azonnali üzenetváltások pedig egy látszólagos felgyorsult tempót hoznak. „A metakommunikációs jelek elmaradása (nem látjuk a partner mosolyát, izgatottságát, őszinteségét vagy egyéb érzelmeit), de
a viszonylag gyors tempó egy furcsa, kellemesnek tűnő, ámde gyakran ambivalens érzést hoz, hiszen ezen a szinten nem lehet igazán megismerni valakit.
Emiatt lehetséges, hogy túl gyorsan tárunk fel magunkról túl sok dolgot, ami aztán talaja a sérülésnek és a csalódásoknak. Fontos énvédelmi működés lehet az, ha nem azonnal tárjuk fel a legbelsőbb titkainkat valakinek, akit az online térből ismerünk” – tanácsolja. De bármilyen online kialakuló párkapcsolatban a személyes találkozás a bizalom kialakulásának nélkülözhetetlen eszköze: a nélkül nem beszélhetünk intimitásról sem.
Huszonévesen teljesen természetes
Zselyke harmincas, második gyermekükkel várandós. És hol ismerte meg a jelenlegi férjét? Tinderen. Mint meséli, tudatosan keresett társat, és előtte elég sok „borzasztó” randija is volt. Meg voltak „csupán szexre jó” matchelések is, de valahogy mégsem szegte kedvét a keresésnek és online ismerkedésnek. „Kolozsváron mindenki ezt csinálta” – magyarázza. Az online ismerkedés korosztályában – huszonévesen – teljesen természetes, elfogadott volt. Ma már roppant derűsen emlékezik vissza Zselyke ezekre az időkre, és mint meséli nevetve,
elsőre egyébként nem is jöttek be a férjével egymásnak.
Randizott ki-ki tovább másokkal, igaz, a randikat időnként megbeszélték, ha ki kellett menteni a másikat egy-egy kellemetlen randevúból, ott voltak „alibi partnerként” egymásnak. A változást aztán egy nyaralás hozta el: tulajdonképpen arra is „jobb híján” mentek együtt, mert épp nem volt más, akivel. És mert mindössze 150 lej volt a repjegy... Lazán és humorral – ha valamiféle „receptet” Zselykétől tanulni lehet. Ugyanakkor a tudatos keresés is kulcssszó a történetében: aki céltudatosan keres, az talál(hat). Akár társkereső applikációkkal is.
Ghosting és breadcrumbing – mi a csuda ez?
Az online tér sajátos bántalmazási formákat is szült (lásd az iskolai bántalmazás online formája, a cyberbullying), így a kapcsolatokban is megjelennek ezek. „Mostanában terápiás környezetben is sokszor találkozom az online térben kialakuló bántalmazási formákkal, mint például a ghosting vagy a breadcrumbing” – erősíti meg a terapeuta.
Mint mondja, a ghosting jelenség azt jelenti, hogy a másik fél váratlanul és magyarázat nélkül kilép a kapcsolatból. Aki ezt teszi a másikkal, üzenetváltások közben gyakran hosszú időre elhallgat, majd újra megjelenik, bizonytalanságban tartva ezzel a másikat, vagy akár teljesen megszakítja a kommunikációt mindenféle előjel nélkül, egy-két randi vagy akár hosszabb ismeretség után.
A partnerben ez fájdalmas érzéseket kelt, mint például a befejezetlenség kellemetlen feszültsége, önbecsüléssel kapcsolatos negatív érzések (Mit csináltam rosszul?), akár trauma-szerű élmény is megjelenhet, mert nincs lezárás.
A breadcrumbing (szó szerint kenyérmorzsaszórást jelent, párkapcsolati manipulációs technika – szerk. megj.) egy olyan modern kapcsolati jelenség, amikor a partner csak éppen annyira elérhető a másik számára, hogy az érdeklődését fenntartsa, a másikat reményben tartja, azonban nincsen szándéka valós elköteleződésre. Tipikusan az a partner ez, aki időnként ír, érdeklődik, majd kifogásokat keres, eltűnik, majd újra ő kezdeményez. Azaz: pont annyit ad, hogy ne zárd le, de annyit sosem, hogy valami igazán elkezdődhessen.
„A fent említett jelenségek fájdalmas tapasztalatokhoz, önbecsülésproblémákhoz és gyakran bezárkózáshoz vezetnek, mert az online térben szerzett sérülések nagyon is valóságos módon fájnak” – figyelmeztet Ágnes. Amennyiben hasonló viszonyulásokkal találkozunk, úgy védhetjük meg leginkább magunkat, ha felismerjük azt, hogy nem kell benne maradnunk olyan kapcsolódásban, ami fájdalmat okoz. A szeretet sosem fájdalmas – hangsúlyozza a terapeuta. Azt tanácsolja tovább, ha megérezzük, hogy nem bánnak velünk úgy, ahogy érdemelnénk, ha méltánytalannak vagy fájónak érezzük a kapcsolódást, akkor ideje kilépni, mert nem valószínű, hogy jobb lesz.
Őszintén, online is
Vannak pozitív történetek, talán ebbe kapaszkodunk sokan. Ilyen a Rebekáéké is. „Az online ismerkedés nekem könnyen ment: a második online megismert férfivel együtt vagyunk négy éve” – meséli. Hosszú beszélgetések előzték meg a személyes találkozót. „Igyekeztünk »kiismerni« egymást, beszélgettünk mindenről, nem számított tabunak semmi. Igyekeztünk hangsúlyt fektetni a hiányosságainkra is. Nekem két dolog volt fontos: az érzelmi intelligencia és az őszinte, kendőzetlen beszélgetések” – osztja meg. A személyes találkozó a második nekifutásra jött össze, és várakozáson felüli volt.
„Féltem, hogy egy teljesen más emberrel fogok találkozni, mint amilyent elképzeltem a beszélgetéseink során. De nem, ugyanaz az ember volt.
Az első találkozás helyszínéről és időpontjáról egyébként beszéltem az egyik kolléganőmnek is, ha netalán valami történne, tudja, hogy hol vagyok és kivel. De teljesen megalapozatlannak bizonyult ez az óvatosság” – emlékszik vissza Rebeka. Ő – tudatosan – nem a népszerű Tindert használta, hanem egy másik társkereső oldalt, a randivonal.hu-t – közeli ismerős javaslatára. „A Tindert nem tartottam a legmegfelelőbb társkereső oldalnak, mivel hosszú távban gondolkoztam” – magyarázza az elvált, negyvenes nő.
Van, amikor már sok
A célzott és céltudatos párkeresés talán nagyobb eséllyel vezet sikerhez, ellenben a különböző appok – mint a már említett Tinder – esetében is könnyű abba a hibába esni, hogy sokszor céltalanul, órákon át lógunk a rendszerben. Szinte pótcselekvéssé vagy függőséggé válik. Természetesen lehet túl sok az online társkeresésből – erősíti meg a pszichológus is.
Onnan ismerjük fel, hogy túlzásba estünk, amikor az offline kapcsolataink elkezdenek háttérbe szorulni, kevesebb offline tevékenységhez, hobbihoz kapcsolódunk,
hosszú órákon át tartó chatek és görgetések töltik ki a nap nagy részét – magyarázza Ágnes. „A túl sok online ismerkedés paradox módon csökkenti a siker élményét, mert valójában kiégéshez vezet, türelmetlenséghez és empátiahiányhoz” – magyarázza a folyamatot. Segíthet, ha korlátozzuk magunknak a társkereséssel töltött időt, és eldöntjük például, hogy havi két találkozás, nem pedig végtelen óraszámú chatelés…
„Két közeli barátnőm is az online térben talált társat, mindketten negyvenesek, egyikük Tinderen, másikuk egy magát igényesebbnek hirdető társkereső oldalon” – meséli a téma kapcsán Orsolya. Testközelből látja tehát, hogy vannak, akiknek működik: évek óta az ott talált társsal élnek, hellyel-közzel boldog párkapcsolatban. „Mégis, nem tudom rávenni magam a regisztrálásra, noha elméletben én is társat keresek. De talán itt lehet a hiba, hogy én csak elméletben: nem jutottam oda el fejben, hogy a tettek mezejére lépjek. Nem tartom kizártnak tehát, hogy lehet a párkeresésnek ez a módja is eredményes, de nagyon-nagyon-nagyon távol áll tőlem ez a fajta tudatos keresés. (Ezért is, vélhetően egyedül öregszem meg.) Nem tudom azt a gátat megugrani magamban, hogy «na, most akkor ismerkedjünk, azzal a céllal, hogy hátha kialakul belőle egy párkapcsolat«. Nem, és nem.
Noha az élet egyéb területein eléggé haladónak tartom magam, az online társpiac számomra messzemenően idegen.
Nem tartom szégyellendőnek a társkeresést, vígan eljárok egyedül is moziba, étterembe, színházba, mégis, »hirdetni« nem tudom, hogy társat keresek” – fejti ki a negyvenes szingli. Így maradnak a társtalálásra a munkához kötődő kapcsolatok és a spontán „véletlenek” számára.
Talán a gyorsaság lehet az online társkeresés legkecsegtetőbb oldala. Ellenben a gyors párkeresés és a gyorsnak tűnő párkapcsolati fejlődés gyakran érzelmi hullámvasutat, valamint egyfajta érzelmi túlterhelést hozhat magával – figyelmeztet a szakember. Az első hetek intenzivitása, a dopamin túlingerlés hozzászoktatja az agyat a gyors és instant jutalomhoz, ezért később a hétköznapi, valóságos kapcsolatok „lassú” ritmusa aztán unalmasnak tűnhet. Az online társkeresés tehát valóban opció lehet, ha virtuáliában sem vetkőzzük le önmagunkat, és foggal-körömmel ragaszkodunk azokhoz az elvekhez, amelyeket egyébként az élő találkozások esetén is elvárnánk egy partnertől. Sikeres ismerkedést kívánunk!
