Egyes kutatások szerint a nők 10-15 százaléka élete során soha nem él át orgazmust, további 10-15 százalék pedig csak elszórtan. Ezek a számadatok nagyon magasak ahhoz képest, hogy a nőknek csupán 1 százaléka az, aki biológiai értelemben ténylegesen képtelen (szervi vagy hormonális okok miatt) az orgazmus elérésére. Ennek ismeretében
mindenképpen foglalkozni kell a zavar pszichés okával, és érdemes tudni, hogy a probléma orvosolható.
A női orgazmuszavar kapcsán megkerülhetetlen, hogy a hüvelyi- versus csiklóorgazmus kérdését ne említsük. Sokszor találkozom a praxisom során olyan nőkkel, akik azért jönnek, mert hüvelyi orgazmus hiányában nem érzik teljes értékűnek a szexuális életüket. A hüvelyi orgazmus középpontba helyezése Freud nevéhez kötődik. Ő csoportosította a nőket aszerint, hogy milyen típusú orgazmusra képesek, és azt az elképzelését népszerűsítette, hogy a hüvelyi úton elért orgazmus felsőbbrendű. Ezzel a kijelentésével máig
nők tucatja bizonytalanodik el és él át szorongást, önértékelési nehézségeket és kisebbrendűségi érzést, ha nem megy neki a hüvelyi orgazmus.
Nem „felsőbbrendű” a hüvelyi orgazmus
A férfiakra is negatívan hat a hüvelyi orgazmus felsőbbrendűségének mítosza, vagy azért, mert magukat teszik felelőssé az esetleges kudarc miatt, amit újabb és újabb sikertelenség követ, vagy alábecsülik a partnerük szexuális képességeit csupán azért, mert nem jön létre nála hüvelyi orgazmus.
A hüvely kevés idegvégződéssel rendelkező szervünk, ha ez másképp lenne, az nagyon megnehezítené a hüvelyi úton történő szülést. Így egyáltalán nem csoda, hogy kevesebb azoknak az aktusoknak a száma, ahol hüvelyi orgazmus történik. A jelenlegi kutatások szerint azonban a csikló belső részei körbefonják a hüvelyt, így az aktus során voltaképpen a hüvely izgatásával egyidejűleg a csikló belső részeinek az izgatása is történik, és ez okozza a vaginális orgazmust. Ennek fényében itt volna az ideje, hogy átértékeljük a kétféle orgazmushoz fűződő elképzeléseinket, hiszen úgy tűnik, hogy ezek egyáltalán nem választhatóak el egymástól.
Érdemes azzal is tisztában lenni, hogy a nők 97 százaléka képes a csiklóorgazmusra (a csikló külső ingerlése által), de mindössze 20 százalék körüli azoknak a nőknek az aránya, akiknek rendszeresen sikerül a hüvelyi izgatás által is elérni a csúcsra.
A legfontosabb tehát a csikló és hüvelyi orgazmus kapcsán azt tudatosítani, hogy egyiknek sincs prioritása a másikkal szemben,
érdemes inkább odafigyelni a vágyainkra, arra, hogy milyen kényeztetés esik jól, hogy miként tehetjük az együttléteinket mindkét fél számára kellemes élménnyé anélkül, hogy elvárásokat állítanánk a szexuális élmény típusáról. Ha átértékeljük ezeket az elvárásokat, mind a nő, mind pedig a férfi válláról hatalmas terhet veszünk le, és elkezdődhet egy sokkal felszabadultabb, játékosabb, spontánabb módja a szexualitás megélésének.
Maszturbálni vagy nem maszturbálni?
Az orgazmusátélés képességét egyébként összefüggésbe hozzák a szexuális asszertivitás képességével és a maszturbáció elfogadásával is, bár ez utóbbiról megoszlanak a vélemények. A női önkielégítés pártolói úgy vélik, hogy ezáltal a nők megismerik a testüket, és felismerik, hogy az miként reagál az izgatásra, valamint, hogy melyek azok a stimulusok, amelyek segítik őket az orgazmus elérésében. Azok, akik szerint a női maszturbálás nem hasznos a páros szexuális élet során, arra hivatkoznak, hogy a nők hamar felfedezik maguknak a csiklóorgazmust, könnyen és gyorsan jutnak kielégüléshez, és erre a testterületre rögzül az orgazmus képessége. Sokszor még az is előfordulhat, hogy nemcsak maga a csikló külső izgatása rögzül, hanem a póz is, amiben létrejön az orgazmus pl. csak hason fekve. Ez a felnőtt kapcsolatban a partnert zavarhatja, hiszen ő vágyhat a változatosságra, de akár arra is, hogy több módon ki tudja elégíteni a kedvesét.
A női orgazmuszavar hátterében állhatnak egészségügyi okok is:
cukorbetegség, neurológiai betegségek, a menopauza által előidézett testi változások, mint a bőr érzékenysége, a klitorisz szerkezete, a hüvely fala. Lehetnek a háttérben gyermekkori traumák, nehézségek, konfliktusos családi háttér. Ide tartozik a szülő elvesztése és az abúzus is, valamint a szülői-, főként az anyai minták közül az anya negativitásra hajlamos személyisége.
Az anya örömeinek kifejeződése, és az, amit ebből a kislány lát vagy megsejt, kihat arra, hogy ő maga felnőttként megengedi-e magának a szexuális örömöket.
Az anya-lánya kapcsolat konfliktusossága, a versengés, a szexualitásról való otthoni kommunikáció avagy tabusítás egyaránt állhat a zavarok hátterében. Ugyanakkor társadalmi háttere is lehet, ami abból a felfogásból és elvárásból fakad, hogy a női szexualitást el kell fojtani vagy legalábbis titkolni kell. Az orgazmusra képtelen nők gyakran számolnak be a szexualitásukat keményen korlátozó gyermekkorról, szigorú vallásos nevelésről, a gyermekkori maszturbáció súlyos megtorlásáról, menstruációra való felkészítetlenségről, fiúkkal való találkozás korlátozásáról, tiltásokról. Ennek ellenére, az ilyen családból származó nők egy része nem él át később szexuális nehézségeket, így ez nem lehet az egyedüli kiváltó ok. De a kapcsolat intimitásának a mélysége is okozhat zavart. Az első szexuális élmény, az akkori párkapcsolat intimitásának a mélysége is okozhat később problémát,
ezért sem mindegy, milyen szexuális felvilágosításban részesülnek a serdülők.
Az orgazmus tanulható
Az orgazmuszavar terápiája során fontos elkülöníteni azokat az eseteket, amikor egyáltalán nem volt még orgazmusa a kliensnek, azoktól az esetektől, ahol a kialakított szokások miatt csak bizonyos szituációkban képes valaki az orgazmusra. Az első esetben meg kell tanulni az orgazmus képességét, míg a másodikban egy átszoktatásra van szükség. Érdekes, hogy
sikeresebbek, gyorsabbak az eredmények az orgazmus megtanításának a terápiája során, mint az átszoktatáskor, de utóbbi sem lehetetlen.
Az orgazmuszavar többnyire nem önálló probléma, hanem az előző szakaszok nehézségeiből származik vagy származhat, például a vágy szakaszának a zavarából, így a legtöbb terapeuta a teljes jelenséget kezeli. Ugyanakkor a pszichoterapeuták többsége a hüvelyi orgazmus hiányát nem tekinti zavarnak, amennyiben van csiklóorgazmus, ilyenkor inkább arra helyezzük a hangsúlyt, hogy a kliens vagy a pár elfogadja- és örömét lelje abban az orgazmustípusban, amelyik jelen van az életükben. Emellett olyan technikákat tanítunk a nőknek, amelyek segítségével nagyobb az esélyük a vaginális orgazmusra is, de mindezt nem célként fogalmazzuk meg, inkább a terápia által kiegyensúlyozottabbá váló szexuális élet egy lehetséges következményeként.
Kiemelt kép illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
A vágytól az orgazmusig: ha gondot okoz a ráhangolódás
Nem sokkal ezelőtt írtunk a szexuális együttlétek öt szakaszáról, a vágytól az orgazmusig. A második fázis az ún. készenléti szakasz, amelynek során a női és a férfi test is felkészül az aktusra. Ilyenkor – ingerlés hatására – az egész testben eluralkodik egy kellemes fizikai izgatottság, amelynek konkrét jelei vannak. Ezúttal ennek a szakasznak a női vetületeiről-, a felmerülő nehézségekről- és a problémák hátterében álló, gyakori pszichológiai faktorokról lesz szó.
