Semmi sincs, ami rosszabbul nézne ki egy nő arcán, mint egy férfi öklének a nyoma. A szem körüli terület zsírban gazdag kötőszövete az ütés miatt nyomban feltelik folyadékkal, vagyis a megsérült hajszálerekből a vér kiszivárog, duzzanatot és kékesfekete elszíneződést okoz.
Napok múltán, ahogy kezd a vérömleny lebomlani, a folt színe változni kezd, előbb barna, majd zöldes-sárgás árnyalatú lesz. A bevérzés aztán nyomtalanul eltűnik, pontosabban az emléke marad, de az már nem annyira színes. Szóval, én csak azt akarom mondani, hogy a pandaszem csak a macikon mutat jól, és nem a cicuskákon, nyuszikákon és mókuskákon.
Ott van például ez a Flóra, nézzétek, a kert végében szipog, oda menekült, ahol a sűrűn nőtt sövény kövér árnyéka homályossá teszi kecses alakját! Kötényébe temeti az arcát, mintha a fény a finom bőrének gyilkos ellensége lenne, mintha a sárgán savas napsugár feloldaná lágy vonásait. Ilyen ez a nap? Á, dehogy, ennél sokkal szelídebb, nem is jut túl sugár azon a néhány csomónyi ibolyán, ami a fagyalbokrok árnyékát lilára szegi. Nem a napfénytől félti az arcát. A bal szeme körül ugyanis teniszlabdányi folt éktelenkedik, mintha csakugyan egy óriási ibolya szivárogtatná a dagadt szemhéjak alá a lila mérgét. A férfi csontos öklének a nyoma, akit immár sem boldog, sem boldogtalan állapotában holtáiglan el nem hagy. Ilyen ez a nap. De hát ennél sokkal durvább is szokott lenni, amikor a foltok, mint kéretlen pecsétek, az egész testén igazolják az erő diadalát a könyörület felett.
Flóra egyenletesen lélegzik, már nem zokog, látszik a meggörnyedt hátán, ahogy ritkán, de ritmusra picit megemelkedik. Még az is látszik, hogy eltakart arcát kissé a sövény felé fordítja, talán fülel valamire. Igen, figyel. A vigasztalódás legjobb jele, ha ki tudunk pillantani a körénk fonódó bánatból, ha sikerül az égő fájdalomban megperzselődött lélekről lekaparni a fekete kormot, mint ahogy a felhám leradírozható a lepirult bőrről, hogy alatta lélegzethez jusson a friss szövet. A sövényen túl valaki beszél.
A szomszédban egy öreg virágkertész lakik, régóta egyedül, már azelőtt eltemette feleségét, mielőtt Flóráék ide költöztek volna. Járfás bácsi mindig gondosan kijavítja azokat, akik Gyárfásnak szólítják, elmagyarázza, hogy a neve valójában a régies alakváltozat, és mivel a Gyárfás öreget jelent, ő hatványozottan öreg ember, hiszen ő még az öregnek is a régi változata. Ezen mindig kicsit nevet, de ezzel ki is merül a viccrepertoárja, sem nevetni, sem nevettetni nem akar. Embereket sem akar maga körül, s bár sokat jár a szája, de csak a virágaihoz beszél. Most is. Ezt hallgatja Flóra.
Járfás bácsi a csüggedő kankalinokat biztatja, majd utána a piros gólyaorr elhajló szálát figyelmezteti arra, hogy milyen fontos a családi kötelékben maradni. Megdicsér egy dalmát nőszirmot, pedig az egy igencsak mérges virág, megnyugtat egy csigatámadásból ocsúdó sárga violát, megsimogatja a kék haranglábat, mert szünet nélkül dolgoztatja a méheket, és szerelmet vall az illatos loncnak, amikor elbódítja a buké.
Flóra kiegyenesedik, és a sövény fölött suttogva átszól:
– Járfás bácsi, pillantson rám, kérem, segítsen!
A kertész zavarodottan pislog vissza a lonc mellől, majd hosszan bámul, amint meglátja a kékfoltos arcot.
– Egy félóra múlva, ugyanitt! – mondja Járfás bácsi, azzal a fejét vakargatva elsiet a háza felé. Pontosan fél óra múltán Járfás bácsi átdob egy érdes lapukba tekert papírgombócot Flóra lába elé, amit a nő sietve kibont.
Kedves Flóra!
Öntsön fél liter forrásban lévő vizet erre a három-négy friss feketenadály-levélre. Hagyja körülbelül 10 percig ázni, majd szűrje le. Áztasson egy gézlapot vagy vattát az oldatba, és tegye a véraláfutásra egy órára. A folyadékot csak külsőleg szabad használni, nehogy igyon belőle!
Ui. Fontos! A kezelés előtt ellenőrizze le, hogy nyitva van-e az utcai kiskapu. Ha nyitva találja, akkor ne is főzze ki a lét, bátran lépjen ki a kapun, és alaposan zárja be maga után!
Kiemelt kép: pixabay.com
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2015. novemberi lapszámában jelent meg.
