Amikor elvárjuk, hogy egy szülő gondoskodjon a gyermekéről, egy tanár ne káromkodjon a diákjai előtt (sem), vagy a szomszéd ne vasárnap szedje le a csempét a falról, akkor többnyire azokból a szerepeinkre vonatkozó elvárásokból indulunk ki, amelyek társadalmilag és kulturálisan megalapozottak, és lényegében kisgyermekkorunktól fogva tanuljuk és tapasztaljuk őket.
Az egyik legelső és legismertebb szerepkutató Jacob Lévy Moreno szerint a szerepek által jön létre az „én”, azaz lényegében a teljes személyiségünk az életszerepeink összességéből tevődik össze.
Szerepelvárások és büntetés
Szerepeinket erősen alakítják a szociokulturális körülmények. A társadalmi normák és előírások meghatározzák, hogyan kell vagy kellene egy bizonyos szerepben viselkednünk. Ilyen értelemben
A sablonosság ellenére lehetnek komplex magatartás-mintázatok. Ezek a viselkedések normává válnak, és szankciót von maga után, ha az egyén nem ragaszkodik a szereppel kapcsolatos elvárások betartásához. Ha például egy banki tisztviselőtől elvárják a munkahelyén, hogy elegánsan öltözzön fel, és ő ezt nem tartja be, előfordulhat, hogy konfliktusa támad a főnökével, ha pedig a banki tisztviselő udvariatlanul beszél a kliensével – annak ellenére, hogy ehhez a szakmai szerephez az illemtudás hozzátartozik –, akkor megeshet, hogy a kliens feljelenti a tisztviselőt.
A modern világban a szerepekkel kapcsolatos elvárások ennél az egyszerű példánál sokkal bonyolultabbak: sokszor nehéz eligazodni közöttük, és sok esetben a szankciók is indirektek. Gondoljunk csak az anyai szerepre: mennyi sztereotipikus elvárás kapcsolódik hozzá, és milyen sokféleképpen „büntetjük” (például bűntudatkeltéssel), ha egy anya nem teljesíti a szerephez kapcsolódó rengeteg, többnyire nagyon is szövevényes elvárást.
Életszerepek mint cselekvési minták
Az életszerepekre tekinthetünk úgy is, mint egyénileg kialakított, lehívható cselekvési mintákra. Ezeket az egyén a szocializációs folyamat során a szükségleteinek figyelembevételével alakítja ki és alakíthatja át az élete különböző szakaszaiban.
valamint az egyéni vonások, azaz a saját személyiségjegyeink, temperamentumunk, felnőttkorban a saját értékrendünk. A szerep a valóságos cselekvés során, az aktuális szituáció keretében mutatkozik meg – egy adott térben és időben zajlik. Ezek többségéhez cselekvési normák társulnak, egyesekhez kevesebb, más szerepekhez több ilyen norma köthető. Amikor például a közúti rendőr munkaidejében, egyenruhában, a jelvényét felmutatva igazoltat minket, akik a forgalomban sofőr szerepben vagyunk, akkor mindkét személynél aktualizálódik egy-egy társadalmi szerep, és az adott helyzetben ezeknek megfelelően fognak viselkedni.
A rendőr igazolja magát, majd erre szólítja fel a sofőrt is, és innen kezdve létrejön egy hosszabb interakció, amelyet az aktuális szerepeink hívnak elő.
Bizonyos szakmai vagy társadalmi szerepek megélése különösen kötött (lásd az előbb említett rendőri szerep), más szerepek az egyén irányításától és az ő rugalmasságától is függenek. A testvéri szerep például kevésbé kötött, nincsenek előre megszabott normák, amelyeknek feltétlenül teljesülniük kell: vannak olyan testvérek, akik szorosabb, mások lazább kapcsolatot ápolnak, és mindaddig, amíg ez mindkét félnek megfelel, az adott szerepben a személyek jól működnek.
Élethosszig tartó és változó szerepeink
A szerepeinket típusuk szerint is osztályozhatjuk. Ez alapján léteznek pszichoszomatikus, pszichés, szociális és transzcendens szerepek. Ezt az osztályozást is a már említett Moreno hozta létre.
A pszichoszomatikus szerepek a születéstől a halálig jelen vannak az emberi életben, mert szükség van rájuk az egyén létfenntartásában. A testi cselekvések szintjén nyilvánulnak meg (pl. evés, ivás, szexuális aktus csak testi oldala). Ezek a szerepek szoros összeköttetésben áll(hat)nak a pszichésekkel.
A pszichés szerepek az egyén elképzeléseit, tapasztalatait, értelmezéseit jelentik az előbb bemutatott pszichoszomatikus szerepekkel kapcsolatban. A lelki élmények szintjén jön létre a pszichés szerep, ami magában foglalja a szocializáció bizonyos jellegzetességeit is. Ha például a szexuális együttlétnek van érzelmi oldala is, akkor az adott szituációban az egyén nemcsak pszichoszomatikus szerepében vesz részt, hanem érző lényként, aki lelki értelemben is kapcsolódik partneréhez.
A szociális szerepek a társadalmi együttélésből következő cselekvési mintázatok, szociálisan meghatározott státusz is kapcsolódik hozzájuk és kultúrafüggők. A szociális szerepek között vannak foglalkozási szerepek (pl. orvos, mérnök, tanár), emberi kapcsolatokra vonatkozó szerepek (pl. anya, apa, gyermek, testvér), szabadidő-szerepek (pl. motoros, pecás) stb.
A transzcendens szerep az etikai, vallási, az emberfeletti szimbólumstruktúrákhoz való viszonyulást, kötődést, ezek befogadását jelenti. Ezek olyan értékrendszerek, amelyeket az egyén tudatosan magáévá tesz, s ezek kihatnak viselkedésmintázataira.
Harmónia és konfliktus
A személyiségen belül a szerepek között is dinamikát ismerhetünk fel. Az egyes szerepek kölcsönös harmóniában vannak egymással, ha a személy egészséges, de a szerepek közötti harmónia fel is borulhat, ami kóros állapotokat idéz elő. Szerepeink megélése során bizonyos szerepek jelentősége megnőhet, mások teljességgel hiányozhatnak. Ezekben a diszharmonikus helyzetekben megjelenhet az ún. szerepdeficit, a szereptúlburjánzás és a szerepkonfliktus.
A szerepdeficit és a szereptúlburjánzás sok esetben kéz a kézben jár. Ha az egyik szerep túlburjánzik, akkor a másikat nem tudja megélni a személy, így ez deficitessé válik, például a fiatal férj ezt a szerepét háttérbe szorítja, mert az édesanyjával szembeni gyermek szerepe túlburjánzott.
Szerep-inkonzisztenciáról akkor beszélünk, ha két szerep egymással feloldhatatlan konfliktusba kerül, ilyen például a szerelmes férfi szerepe, aki korábban már szociális és transzcendens szerepet vállalt magára és katolikus pappá vált.
Foglalkozni kell a szerepekkel
Vannak olyan élethelyzetek, amelyek ideiglenes szerepeket hívnak elő: például a betegszerep vagy a betegápoló szerep. Egy új élethelyzet a teljes szerepstruktúrát átrendezi, eközben az egyén adaptálódik a megváltozott helyzethez.
Ha egy nő nyugdíjas lesz, a munkahelyi szerepe teljesen vagy részlegesen megszűnik, ugyanakkor felerősödhet vagy megjelenhet az életében egy új, a nagymamai szerep. Minden szerepünk kapcsolatok mentén alakul ki, szükség van egy másik személyre ezek megéléséhez. Pszichoterápiás szempontból a legtöbb önismereti munkát a szociális, ezen belül pedig az emberi kapcsolatokra vonatkozó szerepeink igényelnek. A származási, családunkhoz köthető szerepeink alakulása, az esetleges túlburjánzás vagy a deficit számos diszharmóniát hozhat létre, ezek a felnőtt életünkre is hatást gyakorolnak, emellett figyelni kell a női-férfi és a párkapcsolathoz kapcsolódó szerepekre, a foglalkozási és olykor akár az ideiglenes szerepeinkre is.
Szeptember 10-e az öngyilkosság-megelőzés világnapja, de egész hónapban az egymásra figyelés, a támogatás fontosságára próbálják felhívni a figyelmet a szakemberek. Persze, van, amikor az sem elég…korábban írtuk
Komolyan kell venni minden hívást - Öngyilkosság-megelőzés távolról
