Álltam a koporsó mellett, kerestem magamban az évek alatt felgyülemlett dühöt. Furcsa, milyen kicsi helyre kerül a test, ha kilehelte a lelket, ötlött fel bennem. Méregettem a ravatalt, s közben ráébredtem: megbocsátottam.
Gyakran találkozunk azzal a jelenséggel, hogy egy felnőtt viselkedése gyermekien nyilvánul meg. Ilyenkor beszélünk „felnőtt bőrbe bújtatott” gyerekekről. Okai sokfélék lehetnek, bizonyos érzelmi fejlődési megrekedtségben keresendőek.
Színház az egész világ, színész benne minden férfi és nő – tudjuk ezt Shakespeare óta, de csak kevesebben tudatosítjuk magunkban szerepeinket. Nem a megjátszásra, színpadiasságra gondolunk, hanem az életszerepekre: az anya-, a gyermek-, a szomszéd-, a kolléga-, a feleség- vagy éppen a szerető szerepére. Életszerepeink viselkedésminták, amelyek a társadalmi elvárások mentén alakulnak, személyiségünk pedig szerepeink összességéből tevődik össze. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. októberi lapszámában jelent m
Érdekes, hogyan fordulnak át a családi piros betűs ünnepek szívfacsaró emlékezésbe az idő múlásával. A temetőben járva gondolkodom el mindig azon, hogy az egykor szenvedélyes életből sokaknak mára már csak az emlékezés maradt. Idős embereket látok, akik ráncos kezükben virágot szorongatva, apró léptekkel közelednek életük párjának sírja felé, szülinapon, nőnapkor, évfordulók idején. Náluk sírig-, sőt, azon is túl tartott a hosszú évtizedekkel ezelőtt kötött életszövetség. Mintha ma könnyebben feladnánk…
Amellett, hogy már gyermekként segít egy-egy könyv kiszakadni a valóságból, az olvasás fejleszti a képzelőerőt, bővíti a szókincset, és hosszan sorolhatnánk még a pozitívumait. Valamivel kevesebbet tudunk azonban az olvasás terápiás hatásáról. Az irodalomterápia ugyan még nem túl elterjedt mifelénk, ám egyre népszerűbb. Barabás Enikő Székelyudvarhelyen tart olyan csoportos foglalkozásokat, amelyben az olvasás összekapcsolódik a mentálhigiénével.
Huszadik századi megjelenésük óta a gyerekek életének szerves részét képezik a rajzfilmek. Néhány évtizeddel ezelőtt még könnyű volt határt szabni az animációs filmek nézésének és egyáltalán a képernyőzésnek, az internet és az okostelefonok térhódításával azonban minden megváltozott. Manapság valóságos tartalom dömping jellemzi a világhálót, a kontrollt pedig nagyon könnyű elveszíteni. De tudjuk egyáltalán, mit okoz(hat) a kontrollálatlan képernyőzés, és milyen hatással van a gyerekek kognitív fejlődésér
Mit tehetünk szülőként, nevelőként, hogy segítsük az igazi növekedést, minimálisra csökkentsük az ártalmakat és ép ésszel kibírjuk a kamaszkor hosszú éveit?
A köztudatban rengeteg tévhit, mítosz él a serdülőkorral kapcsolatban, amelyek jó részét a tudomány már megcáfolta. Az agykutatás rohamos fejlődése évről évre arra késztet, hogy szembenézzünk a sztereotípiákkal. Szülőként, nevelőként érdemes időnként frissíteni a tudásunkat, hogy több megértéssel viszonyulhassunk azokhoz a helyzetekhez, amelyek a fejlődésből fakadnak.
Divatos kifejezés ez a komfortzóna. Feszegetjük a határokat, kilépünk a komfortzónából. Más idők járnak, most aztán tényleg nem a jól bevált napi rutinunknál vagyunk a legtöbben. Tehát meg is érkeztünk: komfortzónánkon túlra.
Emlékszel-e még, kedves Olvasó, arra a lánglelkű lányra, ifjúra, akinek már serdülőkorában határozott elképzelései voltak az abszolút Igazságról, kategorikus imperatívuszokat jelentett ki a Jóról, Barátságról, a Szerelemről, Bűnről?
Gyerekkorában beleszeretett a matematikába, a logikába, és a munkája ma is ezekre épül. Három országban tanult és szerzett mesteri- majd doktori diplomát, egyetemi oktatóként pedig Lausanneban, Zürichben és Göteborgban is kipróbálhatta magát.
Kilencéves volt, amikor a faluban az a hír járta, hogy a legszebb eladó sorban lévő lánynak a kedvesét a leány szülei nem akarják vőnek. Sőt, megtiltották, hogy a házukba belépjen.
Az ablakból figyelem, hogy a szemközti domboldalon miként közelít lassan a napsütés, míg eléri a kertet. A szomszéd kertből friss széna illatáküzdést hozza a reggeli szellő, melyet lassú mozdulatokkal egy nyolcvankét éves bácsi hord kazalba.
Gyermekkoromban összesen négy óvodába jártam. Kettőből megszöktem, rendíthetetlen célirányossággal hazalógtam a városi forgalmon keresztül. A másik kettőben is legtöbbet 2-3 hónapot jártam folyamatosan. Egyszóval utáltam az óvodát.
A parton hasalok, a proseccóm szürcsölve. Tüske voltam egész nap. Szerencsére, a férjem rögtön reagált, és nem hagyta elrontani az egész délutánt. Hozta a kedvenc italom, a gyerekeket kézen fogta, és irány a tenger!
A nagy közhelyek egyike, hogy az ember – amióta megszületett – mindig úton van. S akármennyire nem szeretjük a közhelyeket, attól az egyik legismertebb hasonlat az életre. Te épp merre tartasz? Hol jár a lelked?
A kerti függőágyban pihen, mint oly sokszor nyár ideje alatt. Egy megszáradt diófalevél száll lomhán meztelen lábára. Épp így kúszik vissza életünkbe a nyár könnyedsége után az ősz terhe is, gondolja.
Az ágytól az asztalig két lépés. Az ágytól a mocskos vödörig tíz. De ha kérem, ide teszik nekem az ágy mellé. Az ágytól a kapuig ötvenkét lépés. Régebb nem számoltam. Hogyhogy nem vettem észre, hogy vénülök?
Jócskán benne vagyunk az esküvőszezonban, de a java azért még hátravan. Van néhány dolog, amit az ember ösztönösen tud vagy érez, és vannak írott és íratlan szabályok is, amelyeket, ha nem is tartunk be, jó, ha tudunk róluk.
A húspotyoló a jólét szimbóluma, mert a húsevés a magasabb életszínvonalról árulkodik ezen a vidéken. Disznót vágni, borjút vágni, nem adatott meg minden földművesnek, mint ahogy jó minőségű húst enni sem adatott meg minden városi atyafinak.
A macskát csak akkor tudom barátilag kezelni, ha egyedül maradok, s beszélgetnék valakivel, de emberi lény nincs a közelemben. Milyen napod van, Cirmos? A macska erre dorombol, s én világosan értem, hogy azt mondja: Jó napom van, legyen a tiéd is jó.
Brassó környéke bővelkedik látványosságokban. Vannak a tömegturizmus által elözönlött célpontok, de találunk olyan csendesebb gyöngyszemeket is, ahol kis séta után már csak magunk maradunk a tájjal, a színekkel és a kristálytiszta levegővel.
Egy kis eldugott ékszerfalu, Székelyszállás az úticélunk, Marosvásárhelytől fél órányira. A kanyargós úton azon gondolkodom, mennyire nyugodt lehet itt az élet. Aztán mosolyra húzódik a szám: na, vajon mennyire lehet nyugodt egy ötgyermekes családnál?!
Biztosan voltak olyan napjaid, amikor mindenki bókolt, hogy milyen jól nézel ki, máskor pedig, bár semmi bajod nem volt, betegnek, fáradtnak láttak. Ez azon is múlik, hogy épp milyen színű ruhát viseltél. Erről szól az évszakelmélet az öltözködésben.
Eszterünk maga a kifinomult elegancia. Öltözködésében sok az egyéni „hang”, ugyanakkor azokat az alapszabályokat is jól ismeri és alkalmazza, amelyek megóvják az ember lányát attól, hogy slampos vagy ízléstelen legyen.
Az erdélyi konyha egyik jellegzetessége a folyamatos megújulás. Az elmúlt századok során mindig nyitott volt az új hatásokra, ezek folyamatos keveredéséből alakult ki mindaz, amit ma erdélyi konyha néven emlegetünk.
Erdélyben is egyre népszerűbbek a lovasrendezvények, valószínű, hogy ennek hatására is vált felkapottá a lovassport mint kikapcsolódás, illetve mozgásforma.