„Azok a könyvek, melyek könyvtárad polcain szunnyadnak, még nem készek, vázlatosak, magukban semmi értelmük. Ahhoz, hogy értelmet kapjanak, te kellesz, olvasó” – Kosztolányi Dezső szavaival bizonyára minden olvasni szerető ember egyet tud érteni, hiszen egy-egy irodalmi mű – legyen az terjedelmes, szövegrészlet vagy akár vers – olyan ajtókat nyit meg mélyen, belül, amelyekről korábban talán azt sem tudtuk, hogy léteznek. Az ilyen tapasztalatokra épül az irodalomterápia foglalkozás, a Magyar Irodalomterápiás Társaság meghatározása szerint
„mindig egy előre kiválasztott irodalmi mű köré szerveződik, mely lehetőség szerint a csoport tagjainak hasonló problémáját célozza meg.
A mű (műrészlet) kapcsán a csoportvezető irányításával beszélgetés folyik. A szöveghez fűzött megjegyzések segítenek a csoporttagoknak pontosítani a mű által sugallt témához való viszonyukat. Ez fontos felismerésekre vezet önmaguk megismerésében és mások megítélésében, újra hangolhatja a már megmerevedett egyéni struktúrákat. Bár a résztvevők sokszor irodalomórához hasonlítják a foglalkozást, mégsem műelemzéseket, irodalmi expozékat vár el a csoport vezetője, hanem a résztvevők személyes élményeit szeretné a csoportban közkinccsé tenni.”
Önreflektív felismerések egy mű kapcsán
Barabás Enikő irodalmár és mentálhigiénés képesítéssel is rendelkezik, számos tevékenysége között szerepel a lelki egészségvédelem is, emellett pedig lelkes könyvszerető. Könyvesbolti munkájából adódóan is sokféle irodalmi szöveggel találkozik, amelyekből válogatva, kéthetente fejlesztő irodalomterápiás foglalkozást tart a székelyudvarhelyi könyvtárban. Három szempont szerint választja ki a csoportnak az irodalmi műveket: „Először is olyan legyen a mű, ami alkalmas a beszélgetés elindítására, azaz
sok embert érintő problematikát fogalmazzon meg, és ott helyben legyen olvasható, mert az „itt és most”- ban megélt-, a műre adott reakciók fontosak, azokkal dolgozunk.
Ugyanakkor fontos számomra, hogy legyen próza és vers is, ezért igyekszem kiegyensúlyozottan szerepeltetni mindkét műfajt. Harmadszor pedig, a kortárs és a klasszikus művek jelenlétét egyaránt fontosnak tartom. Reményeim szerint ezek a foglalkozások azt is segítik, hogy olyan szerzőket is megismerjünk, akikről korábban nem- vagy csak keveset hallottunk.” Enikő számára csoportvezetőként az a fontos, hogy miként nyilvánulnak meg a résztvevők a foglalkozásokon, milyen a hangulat, és a közös gondolkodás közelebb visz-e önmagához mindenkit, segíti-e a jobb kapcsolódást másokhoz, az élet újra meg újra visszatérő kérdéseinek megválaszolását,
vannak-e egy mű kapcsán önreflektív felismerései a résztvevőknek.
Enikő örömmel tapasztalja, hogy ez minden alkalommal megfigyelhető, és a visszajelzések alapján is ez valóban megtörténik. „Annál többet pedig nem várhatunk egy irodalmi műtől, minthogy szebbé, jobbá, boldogabbá tegye az életünket” – jelenti ki. Mint meséli, a készülés izgalma, a ráhangolódás öröme, a késztetés az újabb és újabb művek felkutatására mind-mind az irodalomterápiás csoport hozománya, de ezen kívül a hála és az alázat is vele járó-, fontos dolgok számára.
„A hála megélését is adja a csoport, a résztvevők őszinteségéért, nyitottságáért, az igyekezetért, amivel keresik a válaszaikat, és ami által engem is arra sarkallnak, hogy keressem a magam válaszait.
Ezen kívül alázatot is tanulunk, amellyel egymás felé fordulunk és figyelünk egymásra, elfogadjuk a másikat, a valódi találkozások mélységét” – összegzi tapasztalatait, amelyeket jómagam is alá tudok támasztani, hiszen a legutóbbi irodalomterápiás foglalkozáson igazán sokat kaptam az ott töltött két órától.
A saját magam megismerése felé vezető út az irodalmi műveken keresztül (is) vezet
Csodálatos, hogy miként képes az olvasás-, a könyvek szeretete összekapcsolni teljesen különböző látásmóddal rendelkező embereket, akik ugyanazt a szöveget más-más aspektusba helyezik, hiszen saját életútjuk, tapasztalásaik szemüvegén keresztül olvassák és értelmezik. A foglalkozáson megkapó nyitottsággal mesél mindenki az örömeiről, nehézségeiről, az ember pedig a másikat hallgatva óhatatlanul is azt érzi, olyan jó, hogy gondolataival, nehézségeivel és félelmeivel nincs egyedül. Mindemellett, mások történeteit hallgatva, elindul egy fejlődési-, tanulási folyamat a résztvevőben:
a csoportban elhangzó történetek, a másik megvalósításainak vagy éppen hibáinak, kudarcainak meghallgatása segít változni és változtatni, vagy legalább az erre való hajlam csíráját elülteti az emberben.
Az olvasott mű által belőlünk felszakadó érzelmek és az ezekről való kötetlen beszélgetés segítenek önmagunk megismerésében, a csoport többi tagjának meghallgatása pedig a másokhoz való viszonyulásunkról nyújt meglepően egyértelmű képet. Ezek a felismerések az első lépések afelé, hogy elkezdjünk fokozatosan dolgozni magunkon, változtathassunk az ártalmas berögződéseken. A terápia hatására elindulhatunk egy olyan úton, amely önmagunk megismerésén keresztül egy egészségesebb, könnyedebb élethez vezet.
Kiemelt kép illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Nyissunk a történetek felé! – olvasásnépszerűsítés igényesen
A könyv a történetek otthona. És ezeket a történeteket szeretné továbbadni másoknak is Szabó Eszter és B. Szabó Zsolt, akiket nem csak az ásó-kapa-nagyharang köt össze, hanem az is, hogy szeretnek olvasni, na meg népszerűsítik is az olvasást széles körben. Eszter Okulusz néven vezet irodalmi podcastet, Zsolt pedig hangját adja a könyvekhez, és így születnek meg a Pergamon hangoskönyvek
