Alkotó ember, aki figyel a belső hangjára, és hisz abban, hogy test és lélek mindig és mindenben összekapcsolódik. Nem véletlen az sem, hogy olyan munkák találják meg, olyan hivatást választ magának, ami a lélekkel is foglalkozik.
Nagyon sokszor érezzük, hogy létfontosságú a lassítás, a jelen pillanat megélése, a testünkkel való jó kapcsolat és az a fajta rugalmasság, amely átsegít a nehéz élethelyzeteken. Antal Aliz ezt a lelassulást kereste, amikor rátalált a Nia-táncra.
Helló, hétköznapok! Itt maradtunk az eddig oly távolinak tűnő, magunk előtt göngyölített és mostanra halaszthatatlanná dagadt teendőinkkel, a januárra oly jellemző létszorongásunkkal, elnehezedett testtel, lélekkel.
Ágnes néhány évig buddhista templomokban élt Ázsiában, ahol mély meditációs gyakorlatok és keleti bölcsességek formálták szemléletét. A csikung ősi kínai mozgásrendszer, amellyel tizennyolc éve találkozott, és mára élete részévé vált.
Bizonyára sokaknak ismerősen cseng a Rádió GaGa hullámhosszán Csizmadia Attila hangja, azt viszont talán kevesebben tudják róla, hogy szenvedélyes utazó: amikor csak teheti, világot lát, új kultúrákkal és emberekkel ismerkedik.
Még kimondani sem tudja, hogy labda, de már „enyém!”. Mint ahogyan a bátyja Legója és a szomszéd gyermek kismotorja is. Életkori sajátosság a gyermekkori önzés, s bár vigasztalhat, hogy előbb-utóbb vége lesz, jó, ha van közben kapaszkodónk.
Természetszeretet, szabadságvágy, bátorság, önazonosság – néhány jelző, ami eszembe jut a csíkszeredai születésű, Sepsikőröspatakon élő Tamás Kincsőről. Kétgyermekes anya, háromkötetes prózaíró és gyógyszerész.
Külföldről hazatérni egy kisvárosba – ahol mindenkit ismernek, és ahol a kötött normák határozzák meg a hétköznapokat – nem könnyű feladat. Pláne, ha az ember olyan színes, különleges és egyedi személyiség, mint Vinczellér Zsuzsa.
Mi van akkor, ha az első próbálkozáskor nem jutunk be a kiválasztott egyetemre? Vagy, ha a középiskola végeztével, fogalmunk sincs, hol és mit tanuljunk tovább? Mi van akkor, ha kihagyunk egy évet? Van élet a „gap year” után?
A nő hat alma – határtalanul áradó női erő címmel hívta kerekasztal-beszélgetésre a Lemanguria Élettánc Egyesület az udvarhelyszéki nőket. Erről kérdeztem a Lemanguria szemlélet és módszer udvarhelyi „nagykövetét”, Benczédi Zselykét.
Pszichológus, egyetemi oktató és háromgyermekes családanya: Lukács-Márton Rékával való korábbi beszélgetésünkkor már kiderült, hogy imádja a cseresznyét és a színes ruhákat, most másról is faggattuk. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdésekre.
A stílus nem más, mint annak a kifejeződése, hogy miként mutatkozunk a világnak. Minden ruhadarab, amit felveszünk, üzenet. Az öltözködés lehetőség arra, hogy kifejezzük magunkat, hogy elmondjuk, kik vagyunk, és mit képviselünk.
Az élet apró dolgaiban is megleli az örömet Mezei Gabriella, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színművésze. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
A kis bőröndbe pakolok. Amikor összehúzom a cipzárt, lelkiismeret-furdalás keveredik a zavarodottságommal. Tényleg csak ennyi mindenre van szükségem? És én ezt most tényleg megteszem? Elmegyek egyedül, a családom nélkül négy napra?
A Nőileg Mutass jó példát! projektje révén ismertük meg sokan Vas Rékát, s még leánynevét viselte akkor is, amikor a csíkszeredai Magtár irodaház és közösségi tér létrehozója és vezetője volt. Idén ősztől Szentegyházán városmenedzseri tisztséget tölt be.
Valósággal „belenőtt” a civil szférába, már második évtizede tevékenykedik ezen a területen. 2013-ban volt először a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábort szervező csapat tagja, nyolc éve ő a rendezvény főszervezője.
Bár ő maga nagyon szerényen fogalmaz az előtte álló gigantikus feladatról, a zabolai származású Kádár L. Gellért az elmúlt időszakban azon dolgozott, hogy a lehető leghitelesebben formálja meg Hunyadi János karakterét.
A nagy közhelyek egyike, hogy az ember – amióta megszületett – mindig úton van. S akármennyire nem szeretjük a közhelyeket, attól az egyik legismertebb hasonlat az életre. Te épp merre tartasz? Hol jár a lelked?
Szombaton Enikővel ketten vagyunk szolgálatosak. Ő rakja az árut, én kiszolgálok. Úgyis jobb, ha gyógyszerész van elöl.
Hosszú napokon át nézem az otthonom sebeit. Néhány milliméter hasadás függönyön, takarón. Leszakadt akasztó a törlőről és a székpárnáról. Nézem a sebeket, és tervezem, hogy megoldom, kijavítom, begyógyítom, foltozom, ragasztom.
Akinek kisgyermekes szülőként szilveszter éjszakáján egyáltalán sikerült ébren maradnia éjfélig, az is lehet, hogy megfogadott ezt-azt, mint a régi időkben, amikor meg is fogadta, de be sem tartotta. Pont, mint a népmesékben.
A bölcs asszony tudja, hogy a házasság szent intézményének egyik alappillére az egyensúly. Gondolok itt az egyenlő rangú teherviselésre. Ennek elnyerésére és mederben tartására igencsak frappáns szertartásokat találnak ki az unatkozó asszonyok.
Mindig is kíváncsi voltál, hogy miként indul egy televíziós műsorvezető reggele? Vagy éppen arra, hogy milyen tulajdonságot értékel leginkább egy férfiban? Zsigmond-Magyari Izabella, az Erdély Tv műsorvezetője válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Hogyan indul egy kortárs költő reggele, mi jelenti számára a tökéletes boldogságot, és kik a hétköznapi hősei – André Ferenc csíkszeredai költő, műfordító, szerkesztő, irodalomszervező és szlemmer válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Mindig is több gyermeket szerettem volna, évekig egészen pontosan hármat, aztán Leo születése és az anyaság tényleges megtapasztalása átírt bennem sok mindent, többek között azt is, hogy talán kettő is elég lesz.
Divattervezőnek tanult, illusztrátor lett belőle. Jellegzetes rajzai valósággal behúznak a mesék világába. Decemberben elsőként Kürti Andrea, a csíkszeredai Gutenberg Kiadó művészeti vezetője válaszolt a Marcel Proust által elhíresült villámkérdésekre.
Mindegyik osztálytársának van apja, csak neki nincs. Vagyis neki is volna, csak nem otthon, hanem valahol máshol. Nem is tudja, hol. Csak az anyja komor tekintetű, zord szavaiból következtet arra, hogy az apjának más felesége lett.
Mi lenne, ha újra megtanulnánk a felhők történeteit, a kavicsok csendjét?! A levelek erezetének találkozását a tenyér vonalaival. Az idős fakérgek bölcsességét és a gyermekünk tekintetét, amikor észreveszi ezt a sok csodát.
Kisgyermekkoromban Kobátfalván az idősebb asszonyok a házimunkák sokaságát jól megszabott rend szerint végezték. A mosásnak is volt egy napja a héten. Nem kapkodtak össze-vissza, semmi idegbaj.
Mivel a bölcs asszony tudja, hogy a szeretet jóságos is, és nemrég azt olvasta, hogy fontos kifejezni a hőn szeretett társ felé az elvárásokat, végül megkegyelmez urának, és egészen pontosan megfogalmazza neki óhaját: kérlek, hozz nekem valamit.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
Kislányommal egyidejűleg születik meg bennem a testem iránti tisztelet. Átjár az iránta való szeretet. A világ legcsodálatosabb tettét hajtotta végre, nem lehet többé nem tisztelni és nem szeretni.
A kommunikáció doktora, szóvivő, sőt, egyetemi oktató is, és nem mellesleg, a Nőileg főszerkesztője is volt: Zörgő Noémi elfoglalt, így aztán az igazi feltöltődés számára az, amikor családjával lehet vidéki házukban.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
A hajfestés sikere nem csak a fodrász rátermettségén, a festék minőségén múlik: legalább olyan fontos, hogy a festett hajat hogyan ápoljuk otthon. Fodrász osztja meg tippjeit a legújabb Kencében.
A japán nők naponta fogyasztanak szójatermékeket, melyek természetes fitoösztrogén-tartalmuknál fogva némileg pótolják a hiányzó ösztrogént. Felénk kétes a híre a szójának, pedig a fermentált készítmények, a tofu, a tempeh, a miso rendkívül egészségesek.
Van egy hely az otthonunkban, amit naponta legalább egyszer meglátogatunk. Sokszor rohanva. Néha sóhajtozva. Néha elégedetlenül. A ruhásszekrényünk.
Bármerre nézünk a teraszról, fenyőerdők ölelnek körbe, nyugalmat sugározva. Csíkcsomortánban vagyunk, a település fölé emelkedő dombok egyikén gyönyörködünk a tájban, Fröhlich Orsolya és Mihály László szívélyesen vezetnek körbe otthonukban.
Van bennünk egy ősi, ösztönös reflex: néhány másodperc alatt felépítünk valakiről egy teljes történetet. Mintha ismernénk. Mintha el tudnánk képzelni az életét, a munkáját, a személyiségét. Pedig mindössze néhány vizuális morzsát kaptunk.
Első emlékeim a savanyú káposztáról a nagyszüleimhez kötődnek. Telente gyakran sült pityóka a lerben, sóval, vajjal (ha volt) fogyasztottuk, na és természetesen hersegő káposztacikával, káposztalével. A jó káposztalé számomra azóta is felér a limonádéval.
Tudtad, hogy egy ember átlagosan évente 72 kilogramm élelmiszert pazarol el? Hogyan lehetnénk tudatosabb vásárlók, fogyasztók? Erről is kérdeztük Antal Imolát, a Food Savers kezdeményezés kommunikációs szakemberét.
A Nőileg szerkesztőségében sokan szoktunk év elején számot vetni az előző évről, remek vizuális módszer erre az előző évi fotóink visszanézegetése. Ezt tettük ezúttal is: kollégáink legjobb Gardrób-fotóit bányásztuk elő. Ezek voltak a kedvenceink.
Kívül-belül különleges: beton alapokon álló, faszerkezetes épület, amelynek falait vakolatba öntött szalmabálák töltik ki. Nem a spórolás a fő szempont – hangsúlyozza Gergely Orsolya és Miklós Csaba –, hanem a fenntarthatóság és az energiatakarékosság.