ARCHÍV Év végi számvetés: megtettem-e mindent a lelkemért?

Az év végén sokan készítenek számvetést: megtettem-e mindent önmagam fejlődéséért? A hosszabbodó sötétség pedig befelé fordulásra késztethet: tudom-e, hogy hol tartok az életemmel? De kell-e egyáltalán foglalkoznunk belső dolgainkkal, van-e időnk erre ebben a kifelé élő, pörgős világban? Három ember belső útkeresését mutatjuk be, a válaszok talán ott vannak a történeteikben. (Cikkünk a Nőileg magazin 2014. decemberi lapszámában jelent meg.)

Fotó: Illusztráció: Shutterstock

Éberen élni a mindennapokat

Nem is kérdés, hogy aki 12–14 évesen Dosztojevszkijt olvas, annak van affinitása a nagy életkérdések, az emberi szellem természete iránt. Bara Ágnes folyamatosan kereste a válaszokat. Aztán egy tíz évvel ezelőtti halálközeli élmény fordulópontot jelentett az életében. Megértette, hogy tényleg van valami dolgunk az életben, és nem csak a hétköznapok egyszerű látható világában. Ági közgazdásznak tanult, dolgozott a pörgős, profitorientált gazdasági világban. Majd Székelyudvarhelyről Ázsia felé vette az irányt, és 3 évet Thaiföldön, egy buddhista kolostorban töltött. Ahogy ő fogalmaz: „pár évig önmagam futottam a köröket, végül csak útra keltem, hogy megtaláljam a tanítómat – és így találtam meg a válaszokat kérdéseimre.”

– Miért indultál el?

– Nem Buddha tanítása vonzott kimondottan, hanem maga Ázsia, meg a tao, a tiszta forrás. Megérkezésem után négy nappal becsöppentem egy buddhista tanítóhoz. Ott azt éreztem, hogy megérkeztem.

– Mit találtál ott meg?

– Minden spirituális, szellemi, lelki kérdésemre a választ, s a „hogyant”. Például Pál apostol szeretet-himnusza mindig előttem volt itthon, de úgy voltam vele, hogy képtelenség, vagy nagyon nehéz ennek a szellemiségében élni. Gondolkodtam, hogy miért van annyi probléma, hogy terápiákra járnak az emberek… Kint megkaptam a választ, hogy hogyan lehet leállítani ezeket a gondolatokat, és mi a kiút ebből. És ez a négy nemes igazságnak a felismerése.

Aki a hétköznapokban éberen él, az rájön arra, hogy amit ma cselekszik, annak van következménye.

– Éberen?

– Igen, az éberség-meditáció tanított meg elfogadni a múltat, közömbössé válni iránta, maximum tanításként megélni, de senkit nem hibáztatni azért, hogy az életem most milyen. Nézd, a buddhista meditáció célja, hogy véget vessünk a problémagyártás, a szenvedés körforgásának. Különböző módszereket használunk a meditációban, amely megtanít őszintén szembenézni gondolatainkkal, érzéseinkkel. Felismerjük, hogy számos cselekedetünk, gondolatunk csupán a ragaszkodás, a sóvárgás, a vágyakozás vagy a félelem miatt olyan, amilyen. Helyes gyakorlással meg lehet teremteni az elme nyugalmát, kifejleszteni az együttérzést, szerető kedvességet minden létező lény iránt. Az erkölcsi alapok megteremtésével, a koncentrációs képesség fejlesztésével megtörténhet a „belátás”.

Bara Ágnes Fotó: Csedő Attila

– Hazajöttél. A minap azt mondtad, két év után rájöttél, hogy a fenyőfa nem tud gyökeret verni a dzsungelben… Hogy élsz az ott szerzett tudással az itthoni valóságban?

– Edzettebbé, elfogadóbbá tesz, és nagy higgadtság alakult ki bennem. Megfontoltabb lettem. Megnézem azt, hogy mibe vágok bele, és minek mi lehet a következménye.

Nem vagyok hajlandó filozofálni dolgokon, vitatkozni emberekkel.

Megtanultam a saját gondolataimhoz, a saját érzésvilágomhoz visszakerülni, őszintén felismerni azokat, hogy ne könyvekben vagy másnál keressem a választ. A meditáció ebben nagyon sokat segít.

– Itthon is sikerül intenzíven megélni ezt az állapotot?

– Annyira azért nem. Ott azért is tud az ember könnyebben fejlődni szellemileg, mert nem kell semmiről sem gondoskodnia, hétköznapi dolgokon nem kell gondolkodnia, itthon pedig igen. De nem fejeztem be semmit ott,

volt egy tanulási időszak, elértem egy szintet, de azt hiszem, hogy ezt egy életen keresztül viszem, és nap mint nap dolgozom magamon.

Kialakult egy belső szertartásom, de nem ragaszkodom a formaságokhoz. Betartom az öt alapfogadalmat (pl. tartózkodom attól, hogy bárkinek is ártsak stb).

– Kicsit mesélj még a meditációról!

– Általa képes vagyok kifejleszteni magamban a helyes életmódot, amellyel önmagam, de környezetem életére is jó hatással leszek. Gyakorlása nem jelenti azt, hogy visszavonulok a világtól. Helyette inkább rugalmasan, edzetten tudok szembenézni az élet kihívásaival. Egyébként kétféle meditációs út van, az egyik a szamadha, vagyis az elmélyülés, a különleges képességek fejlesztése, a másik a vipassana meditáció, vagyis a bölcsességszem felnyitásának gyakorlata.

– Nevezz meg, kérlek, három fogalmat, amit magaddal hoztál.

– Legyen Buddha utolsó tanítása: kerüljük a rosszat, cselekedjük a helyeset, és tisztítsuk a gondolatainkat.

A lelkünkkel is törődnünk kell

A belső élet gondozásának legfőbb célja a lelki megújulás, feltöltődés – állítja Barta Barnabás, Szatmárnémetiben szolgáló római katolikus pap.

– Ön szerint miért fontos törődni a belső világunkkal?

– Törődés, igen, ez a legjobb kifejezés. Ugyanúgy, ahogy a testünkkel, a lelkünkkel is törődni kell. Ez azok számára is nagyon fontos, akik nem vallásosak. Azt gondolom,

a legtöbb dolog az ember belső énjében történik, a lelkünkben pedig nem múlnak el nyomtalanul a dolgok.

– Ön hogyan ápolja a belső énjét?

– Többféleképpen. A keresztény emberek általában az imaéletük során ápolják a lelküket, így jómagam is. Számomra a lelki élet alapvető eleme a csend, különben nem tudok igazából a belsőmre figyelni. Van úgy, hogy leülök a csendben, és csak arra figyelek, hogy most mi van benned, Barta Barnabás, személy szerint? Ilyenkor nem agyalok, hanem a gondolati szint helyett inkább az érzelmi szintre összpontosítok. Az érdekel, hogy most mit érzek.

Barta Barnabás, római katolikus lelkész Fotó: Czinel László

– Mi van akkor, amikor haragot érez? Ez megengedhető?

– Visszafojtani úgysem lehet, tehát a legjobb, ha tudomásul veszem.

A harag is egy érzés, amit engedni kell keresztülmenni magunkon. Én ilyenkor igyekszem átgondolni, hogy miért is van ez? Kire és miért haragszom?

Számomra fontos, hogy megvizsgáljam az érzéseim körülményeit, ilyenkor olyan kérdésekre keresem a választ: miért van ez az érzésem, miért erős, vagy éppen miért gyenge egy-egy érzésem? Azt gondolom, hogy ha ezekre a kérdésekre nem keresném a válaszokat, akkor robottá válnék.

– Azt mondja, hogy az ima a legjobb út a belső élet felé… Önnel előfordult-e már, hogy nem tudott imádkozni?

– Igen... De hát az ima is nagyon sokféle. Ott van a kötött ima, ami nagyon jó, rendszerességet ad, és hála istennek, sokan imádkoznak így. Ez azonban még nem párbeszéd Istennel, hanem csak monológ. Az ima egy másik módja a szabad imádság. Az, amikor én a saját gondolataimat fogalmazom meg, és teszem az Isten elé. Amikor pedig ennél is tovább tudok menni, az az, amikor már nem a gondolataimmal, hanem az érzéseimmel imádkozom, ez az elmélkedés. Számomra nagyon fontos az, hogy imádkozzam, de előfordul, hogy nem tudok. Ilyenkor csendben maradok, és azt mondom, hogy Istenem, ezt azt időt most neked szánom. A papok is emberek, időnként bennünk is felkavarodnak az érzések, és ilyenkor nekünk is nehezebb imádkozni.

– Önnek mi kellett ahhoz, hogy a kötött imádságtól eljusson az elmélkedésig?

– Nagyon hosszú folyamat ez. Amíg el nem kerültem Gyulafehérvárra a teológiára, az elmélkedést a gondolati imával azonosítottam. A teológia első évében tisztázódott le bennem, hogy mi is az az elmélkedés. Az akkori spirituálisunk, Ilyés Zsolt sokat segített ebben. Tulajdonképpen ő tanított meg minket elmélkedni. Megtanította, megéreztette velünk, hogy mit is jelent ez.

Az elmélkedésben az egész ember benne van! Én, Barta Barnabás, az értelmemmel, a testemmel és az érzéseimmel együtt.

Természetesen ez nem megy egyik percről a másikra. Nagyon fontos a kitartás! De azt gondolom, hogy aki mélyre akar jutni a saját belső énje megismerésében és ápolásában, az el tudja érni ezt.

Pszichoterápia és ima a lelki mosakodásért

Tizenkilenc évesen még vegyészmérnök, majd gyógyszerész akart lenni, mert a kémiával kapcsolatos terület érdekelte, de rájött, hogy nem a külső, hanem a belső „kavarás” felé húz inkább. Becsky Borbála klinikai pszichológus, mentálhigiénés szakember, pszichoterapeuta azt vallja: a Gyökössy Endre lelkész-pszichológus-féle gondolkodás érintette meg olyannyira, hogy azóta is az ő könyveit veszi elő, ha csendességre van szüksége.

– Mit teszel azért, hogy lelki utadat ápolni tudd, előrelépj, megerősödj?

– A lelki egészségvédelmet tartom fontosnak, hogy hiteles tudjak lenni az embertársaim előtt. Emellett már egyetemistaként

rájöttem, hogy a tánc és a mozgás nemcsak szórakozást jelent számomra, hanem relaxáló hatású.

A tánc nagyon beépült az életembe. Ezt a párommal együtt gyakoroljuk. A vele való tánc a kölcsönös relaxációt nyújtja: nem fókuszálunk arra, ki hova lép, nincs ennek hódítási vagy szexuális vonatkozása, csupán a zene, a ritmus visz magával. Főleg a klasszikus táncok és zene. A kocogást néhány éve hagytam abba, miután eltört a lábam. A céltalan kocogás kapcsolt ki igazán. A kapcsolatok művészetét is a módszerekhez sorolnám, mert ez a munkámat is meghatározza, de főleg a magánéletemet.

Becsky Borbála, klinikai pszichológus Fotó: Boda Levente Gergely

– Milyen kapcsolatod van a hittel? Az ima egyféle eszköz a befelé forduláshoz?

– A hit valójában gyerekkoromtól nagyon fontos volt számomra, azt bónuszként kaptam, hogy lelkész feleségként még közelebb kerülhettem egy egyházi közösséghez. Tini koromban már csontig-velőig megéltem azt, hogy Istenre hagyatkozni mit is jelent.

Az imával induló nap, vagy az imával lekerekített este olyan megnyugtató erejű, hogy az minden gyógyszert vagy módszert felülír.

– Hogyan tudod elérni a lelki növekedést? Ez egy felfelé ívelő görbe az életedben?

– Én abban hiszek, ahogyan az egészséges szívritmus kirajzolódik. Mindig tudjam, hogy hol tartok, mintha résen lennék saját életemmel kapcsolatosan. Ne a panaszkodásba vagy nyűgölésbe torkolljon valami, hanem tudjam, hogy épp miért vagyok mélyponton, olyankor vonuljak magamba, keressem a magam társaságát, és ne zaklassak mást a panaszommal, a nyűgös jelenlétemmel.

– A munkád hozzásegít-e a saját lelki utad alakulásában?

– Maximálisan. Igaz, hogy majdnem tizenöt évnek kellett eltelnie addig, amíg rádöbbentem, a családokkal akarok szenvedélyesen dolgozni. Ez a saját családommal való rendszeres munkát is jelenti. Életciklusonként, így jelenleg is beiratkozom egy-egy önismereti csoportba, holott senki sem kötelez. Csak a belső hang. Most kezdődik például az „életközepe krízis”, ezért érzem, hogy valamit tennem kell, különben megfeneklek. Mivel én egyébként is ezen a területen tevékenykedem, úgy gondolom, életem végéig fogok önismerettel foglalkozni.

korábban írtuk

A tökéletes pillanatok nyomában
A tökéletes pillanatok nyomában

Mekkora áldás, ha gyakran élsz meg felszikrázó pillanatokat, ha gyakran átfolyik rajtad az érzés, hogy jól vagy, jó helyen vagy, rendben van az életed és szép. Ha gyakrabban érzed magad elégedettnek, mint nem. Hogyan lehet eljutni ide? Honnan jön az áldás? Elég, ha jön, vagy befogadni is tudni kell? (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. júliusi lapszámában jelent meg).