Az idő véges mindannyiunk számára, s mint ilyen, az egyik legnagyobb értékünk. Nem mindegy, hogyan bánunk vele, mire- vagy kinek adjuk, hagyjuk-e, hogy „rabolják” mások, értékkel tudjuk-e megtölteni, hogy a nap végén úgy érezzük: jutott, amire kellett, és kudarc se nyomaszt. Nagycsaládos, dolgozó édesanyákat kérdeztünk időbeosztásról, Simon Emőke coach pedig gyakorlati módszereket is megoszt velünk.
Nincs tökéletes forgatókönyv
„Én hiszek abban, hogy ezt a mozgalmas életformát csak úgy lehet jól menedzselni, ha egyrészt partner(ek)re találsz, és együtt, csapatként bonyolítjuk le a családi élet szinte minden szegmensét, másrészt nagyfokú rugalmasság, alkalmazkodókészség és higgadtság is kell.
Kell még a kezdeményezőkészség és a gyors döntésekre való hajlam is. És ami még elengedhetetlen, az a kommunikáció. Azt hiszem, minden lehetséges felületen próbáljuk tartani a kapcsolatot a férjemmel, úgy, hogy egy-egy nap időbeosztását, s feladatait át- és megbeszéljük, megszervezzük – osztja meg tapasztalatait Trella-Várhelyi Gyopár, négygyermekes édesanya, kommunikációs szakember. – Mindketten szeretünk, és rendszeresen szoktunk tervezni. Bevallom, számtalan ad hoc esemény is becsúszik az életünkbe, de szeretjük előre látni a hetet/hónapot/nyarat/évet stb.
Évekig működtettünk egy olyan falinaptárt, ahová időponttal ellátva feltüntettük a programokat, de amióta megszaporodott ezek száma, valamint a különböző edzések időpontja folyamatosan változott, mindketten a telefonunk naptárjában vezetjük már ezeket. Közben pedig úgy érzem, az egész fejem egy nagy naptár, tele határidőkkel. Az ezer Facebook-csoport, közös csetablak, WhatsApp-csoport bejegyzéseit, eseményeit a telefonon követjük. A munkám miatt szinte folyamatosan az online felületen dolgozom, ezért ezekben a csoportokban én követem az eseményeket, s csak az időpontokat szoktam a férjemmel megbeszélni. Aztán jöhet a logisztika.
Nagy segítségünkre szolgálnak a nagyszülők, akik már nyugdíjaskorúak, így a gyermekek »taxiztatásában« és pesztrálásában gyakran oroszlánrészt vállalnak. Segítségünkre szolgál ugyanakkor a rugalmas munkaprogramunk is, így a gyermekek elhozatala-elvitele könnyebben menedzselhető
A legjobb dolog, ami az időbeosztásomon is segített, a számomra terhes munkák kiszervezése – például a vasalás, vagy a negyedik gyermekem születése óta ilyen a főzés is – mindkettőben számíthatok édesanyám segítségére, és ezzel akkora terhet vett le a vállamról, hogy megkönnyebbülten, kisimult arccal tudok azzal foglalkozni, amit szeretek, és amihez értek. Még így is, a gyermekek, a család, a házimunkák és munkahely mellett egy átlagos napom ritkán ér véget éjfélkor.
Közeli barátnőimmel igyekszünk két-három havonta személyesen is találkozni, a férjem rendszeresen jár edzésekre, és időnként a barátaival bandáznak. Ehhez az is kell, hogy támogassuk egymást ebben, s kölcsönösen bevállaljuk a gyermekek rendezését arra az időszakra, amikor egyikünknek »kimenője« van. Bár a gyermekek érkezése óta többnyire körülöttük forog a mi életünk is, eszerint szervezzük meg a családi nyaralást, a sízést, e köré szerveződnek a hétvégi programok, találunk évente legalább három-négy olyan hétvégét/napot, amikor a gyermekek a nagyszülőkkel maradnak. Ilyenkor csak kettesben elutazunk, koncertre, moziba, színházba megyünk.”
„Ma mit csináltál?”
„A legnehezebb periódus az volt, amikor még csak két gyermekem volt. Gyakran éreztem azt, hogy a hullámok átcsapnak a fejem felett. Egész nap pakoltam, takarítottam, főztem, vigyáztam a gyermekekre, s a nap végén mindig nagy volt a felfordulás a házban.
Mosás, ruhapakolás, bevásárlás, takarítás, sétáltatás, újra főzés, fürdetés, meseolvasás, s este a betoppanó férj érdeklődő kérdése, hogy »ma mit csináltál«, felőrölt. Este a fáradtságtól a meseolvasás is csak egy kipipálandó feladat volt, hulltam össze, volt, hogy én hamarabb belealudtam, mint a gyermekek, sőt, olyan is volt, hogy a gyermek rázott fel, mert aludva is meséltem tovább, s ilyenkor furcsa szereplők is bekerültek a történetbe – sorolja Hajdó Khell Noémi négygyermekes édesanya, pedagógus. – Három gyermekkel nem volt kecmec, meg kellett tanulni a logisztikát, kit, hova, hányra… A délutáni foglalkozásokat, edzéseket próbáltam összehangolni, hogy ha lehet, ugyanoda járjanak, persze különböző csoportokban, így amikor az egyik végzett, és utána kellett menni, a másikat arra az időpontra kellett vinni.
A délutáni műszak – ami a gyermekek taxiztatása volt – egy idő után szintén átértékelődött, mert sokszor ilyenkor volt alkalmam arra, hogy kettesben legyek csak az egyik gyermekemmel, tesók nélkül, s ez volt a »mi időnk«. Ma már olyan szempontból könnyebb, hogy megnőttek, sokat segítenek a háztartásban és a kisebb tesó gondozásában: vigyáznak rá, tanulnak vele, fürdetik, mesét olvasnak neki. A házimunka ma is egy véget nem érő feladatlista, s még mindig bosszant, hogy csak akkor látszik, ha nem csinálod… de mint stresszfaktor próbálom kiiktatni a mindennapokból.
Főzni szeretek, gyors is tudok benne lenni, de az étkezések végén a sok mosatlan demoralizáló. Ilyenkor próbálok pozitívan gondolkodni, s mondogatom magamban, hogy »légy boldog, hogy ennyi ember után mosogathatsz, mert nemsokára kirepülnek, s az se lesz könnyű«. Tavaly pedig bevezettem, hogy amikor kevesebben étkezünk (négy-öt fő), akkor a főzés az én feladatom, a konyha összeszedése pedig a többieké, és működik.
Nem boldogulok jól az időbeosztással, halogató típus vagyok, mindent az utolsó percben fejezek be. Nagyon sok mindennel foglalkozom egyszerre, s mivel nagyon sűrű az életem, ezért projektjeim vannak, mindig van egy aktuális nagy projekt, amire rákoncentrálok, belehúzok, végrehajtom, lezárom, s akkor indítom a következőt. Természetesen ezek mellett ezernyi kis dolog fut még, de az utóbbi időben ez vált be.
Én is érzem a »nincs időm szorítását«, de megfogalmaztam magamnak, hogy én igazából akkor leszek bajban, amikor azt fogom észlelni, hogy van időm: amikor nem lesz, amit csináljak, na, akkor kezdhetek el aggódni.”
Időmenedzsment: mikor kell?
„Vannak helyzetek, amikor szükség van időmenedzsmentre a magánéletünkben, és vannak helyzetek, amikor nem. Ha pihenni, kikapcsolni szeretnénk, akkor inkább azt javasolnám, hogy ne korlátozzuk magunkat időkeretek közé. Kapcsolódjunk önmagunkhoz, nézzük meg, mire van szüksége a testünknek, lelkünknek, elménknek, és adjuk meg neki – javasolja Simon Emőke life coach.
hiszen, ha nincs jól beosztva az időnk, hatékonyak sem tudunk lenni. Időmenedzsment nélkül rend helyett káosz van, összeszedettség helyett kapkodás, kipihentség helyett energiaszegény állapot, és egyensúly helyett rossz közérzet, feszültség, frusztráció.
Az idő olyan az életünkben, ami nem hozható vissza, ezért mindennél értékesebbnek gondolom. Ezért vagy megéljük az itt és mostot, vagy elmegy mellettünk az idő – azaz az élet. Bestresszelünk azon, hogy mennyi mindent meg kellett volna már csinálnunk, és azon is, hogy mennyi teendőnk van még. És erre rengeteg energia és idő (!) megy el, ahelyett, hogy ezt az energiát az éppen elvégzendő feladatokra összpontosítanánk, és ahelyett, hogy ezen agyalnánk, már csinálnánk is.
A kapkodás, az egyszerre több mindenbe is belekezdek attitűd nem időt spórol, hanem pont időt vesz el tőlünk. A jó hír az, hogy az időbeosztás tanulható. Még a nagyon szétszórt személyiségű emberek is képesek odafigyeléssel, tudatossággal, különböző technikákkal megtanulni jól gazdálkodni a rendelkezésünkre álló idővel.
Ajánlom minden reggel így indítani a napot: átgondolni, hogy milyen napunk lesz, listázni a feladatokat, majd az alábbi módszert alkalmazni. Öt-tíz percet vesz igénybe, és sok időt spórolhatunk vele, ugyanakkor pedig megkíméljük magunkat a kapkodástól, az idegességtől, a »semmire sincs időm, ma is rám szakad az ég« érzéstől.
Sürgős és fontos feladatok: ezeket azonnal végre kell hajtani.
Nem fontos, nem sürgős feladatok: ezeket a teendőket halasszuk el egy későbbi időpontra.
Sürgős, de nem fontos feladatok: ezeket bízzuk másra, delegáljuk őket, így időt és energiát nyerünk magunknak.
Ugyanakkor nagyon fontosnak tartom az énidőt, hiszem, hogy énidő nélkül nincsen minőségi élet. Ahhoz, hogy helyt tudjunk állni a világban, a szerepeinkben, elengedhetetlen az önmagunkkal töltött minőségi idő, amikor azt csináljuk, ami feltölt, amiből merítkezhetünk.
Mert adni is csak úgy tudunk magunkból, ha van, amit – nem? Ahhoz viszont, hogy adni tudjunk figyelmet, szeretetet, odafigyelést stb., jól kell lennünk önmagunkkal és az elemeink fel kell legyenek töltve. Ha jól bánunk az időnkkel, több időnk marad azokra, akik számunkra fontosak, továbbá kiegyensúlyozottabb életet nyerünk, amikor már nem csupán egyik feladatból esünk át a másikba, hanem élvezni is tudjuk az életet, a ránk váró feladatokat, kihívásokat.
Nyolc nap. Ennyit járt a gyerek bölcsődébe, mielőtt összeszedett volna valami jó kis megfázást. Ő könnyen és gyorsan túlesett rajta, de a férjemmel napokig szenvedtünk.korábban írtuk
Dávid Panni: Mi van, ha anya kivan?
