Az idő véges mindannyiunk számára, s mint ilyen, az egyik legnagyobb értékünk. Nem mindegy, hogyan bánunk vele, mire- vagy kinek adjuk, hagyjuk-e, hogy „rabolják” mások, értékkel tudjuk-e megtölteni, hogy a nap végén úgy érezzük: jutott, amire kellett, és kudarc se nyomaszt. Nagycsaládos, dolgozó édesanyákat kérdeztünk időbeosztásról, Simon Emőke coach pedig gyakorlati módszereket is megoszt velünk.
Nincs tökéletes forgatókönyv
Trella-Várhelyi Gyopár, négygyermekes édesanya, kommunikációs szakember
„Én hiszek abban, hogy ezt a mozgalmas életformát csak úgy lehet jól menedzselni, ha egyrészt partner(ek)re találsz, és együtt, csapatként bonyolítjuk le a családi élet szinte minden szegmensét, másrészt nagyfokú rugalmasság, alkalmazkodókészség és higgadtság is kell.
A legnagyobb kihívás, hogy ne görcsöljek rá túlságosan egy-egy nap tökéletesnek képzelt forgatókönyvére. Legyek tisztában azzal, hogy millióegy dolog történhet, ami felülírja az eredeti elképzelést, időbeosztást, legyek inkább képes az újratervezésre.
Kell még a kezdeményezőkészség és a gyors döntésekre való hajlam is. És ami még elengedhetetlen, az a kommunikáció. Azt hiszem, minden lehetséges felületen próbáljuk tartani a kapcsolatot a férjemmel, úgy, hogy egy-egy nap időbeosztását, s feladatait át- és megbeszéljük, leszervezzük.
Mindketten szeretünk- és rendszeresen szoktunk tervezni. Bevallom, számtalan ad hoc esemény is becsúszik az életünkbe, de szeretjük előre látni a hetet/hónapot/nyarat/évet stb.
Ragaszkodunk ahhoz, hogy napközben legalább kétszer együtt étkezzen a család, ilyenkor átbeszéljük a nap eseményeit, élményeit. Este, a gyerekek fektetése után szoktuk mi ketten megszervezni a következő napok logisztikáját.
Évekig működtettünk egy olyan falinaptárt, ahová időponttal ellátva feltüntettük a programokat, de amióta megszaporodott ezek száma, valamint a különböző edzések időpontja folyamatosan változott, mindketten a telefonunk naptárjában vezetjük már ezeket. Közben pedig úgy érzem, az egész fejem egy nagy naptár, tele határidőkkel. Az ezer FB-csoport, közös csetablak, whatsapp-csoport bejegyzéseit, eseményeit a telefonon követjük. A munkám miatt szinte folyamatosan az online felületen dolgozom, ezért ezekben a csoportokban én követem az eseményeket, s csak az időpontokat szoktam a férjemmel lebeszélni. Aztán jöhet a logisztika.
Nagy segítségünkre szolgálnak a nagyszülők, akik már nyugdíjas korúak, így a gyerekek „taxiztatásában” és pesztrálásában gyakran oroszlánrészt vállalnak. Segítségünkre szolgál ugyanakkor a rugalmas munkaprogramunk is, így a gyerekek elhozatala-elvitele könnyebben menedzselhető.
A gyerekek érkezése óta megtanultam – azaz folyamatosan tanulom –, hogy anyaként nem kell mindent is nekem vállalnom.
A legjobb dolog, ami az időbeosztásomon is segített, a számomra terhes munkák kiszervezése – pl. vasalás, vagy a negyedik gyerekem születése óta ilyen a főzés is – mindkettőben édesanyám segítségére számíthatok, és ezzel egy akkora terhet vett le a vállamról, hogy megkönnyebbülten, kisimult arccal tudok azzal foglalkozni, amit szeretek, és amihez értek. Még így is, a gyerekek, a család, a házimunkák és munkahely mellett egy átlagos napom ritkán ér véget éjfélkor.
A nagycsaládos élet nem befolyásolt olyan szempontból, hogy lemondjak teljesen a barátokról, az én- vagy mi időről.
Közeli barátnőimmel igyekszünk 2–3 havonta személyesen is találkozni, a férjem rendszeresen jár edzésekre, és időnként a barátaival bandáznak. Ehhez az is kell, hogy támogassuk egymást ebben, s kölcsönösen bevállaljuk a gyerekek rendezését arra az időszakra, amikor egyikünknek „kimenője” van. Bár a gyerekek érkezése óta többnyire körülöttük forog a mi életünk is, eszerint szervezzük meg a családi nyaralást, a sízést, e köré szerveződnek a hétvégi programok, találunk évente legalább 3–4 olyan hétvégét/napot, amikor a gyerekek a nagyszülőkkel maradnak. Ilyenkor csak kettesben elutazunk, koncertre, moziba, színházba megyünk. "
„Ma mit csináltál?”
Hajdó Khell Noémi, négygyermekes édesanya, pedagógus
„A legnehezebb periódus az volt, amikor még csak 2 gyermekem volt. Gyakran éreztem azt, hogy a hullámok átcsapnak a fejem felett. Egész nap pakoltam, takarítottam, főztem, vigyáztam a gyermekekre, s a nap végén mindig nagy volt a felfordulás a házban. Talán ez készített ki a legjobban, amikor nem látszott a ténykedésem nyoma, hiszen a főzés után, ott volt a mosogatnivaló, össze kellett szedni a házat, amit a két kisgyermek percek alatt újra felfordított. Mosás, ruhapakolás, bevásárlás, takarítás, sétáltatás, újra főzés, fürdetés, meseolvasás, s este a betoppanó férj érdeklődő kérdése, hogy „ma mit csináltál”, felőrölt. Este a fáradtságtól a meseolvasás is csak egy kipipálandó feladat volt, hulltam össze, volt, hogy én hamarabb belealudtam, mint a gyermekek, sőt, olyan is volt, hogy a gyermek rázott fel, mert aludva is meséltem tovább, s ilyenkor furcsa szereplők is bekerültek a történetbe.
Három gyermekkel nem volt kecmec, meg kellett tanulni a logisztikát, kit, hova, hányra… A délutáni foglalkozásokat, edzéseket próbáltam összehangolni, hogy ha lehet, ugyanoda járjanak, persze különböző csoportokban, így amikor az egyik végzett, s utána kellett menni, a másikat arra az időpontra kellett vinni.
A negyedik gyermekkel megtanultam beleférni a saját életembe. Ekkor kezdett idő jutni nekem is, amit inkább a képzésemre fordítottam.
A délutáni műszak – ami a gyermekek taxiztatása volt – egy idő után szintén átértékelődött, mert sokszor ilyenkor volt alkalmam arra, hogy kettesben legyek csak az egyik gyermekemmel, tesók nélkül, s ez volt a „mi időnk”. Ma már olyan szempontból könnyebb, hogy megnőttek, és sokat segítenek a háztartásban és a kisebb tesó gondozásában: vigyáznak rá, tanulnak vele, fürdetik, mesét olvasnak neki. A házimunka ma is egy véget nem érő feladatlista, s még mindig bosszant, hogy csak akkor látszik, ha nem csinálod… de mint stresszfaktor próbálom kiiktatni a mindennapokból.
Ha valamire nem marad időm, azzal nyugtatom magam, hogy más úgysem csinálja meg helyettem.
Főzni szeretek, gyors is tudok benne lenni, de az étkezések végén a sok mosatlan demoralizáló. Ilyenkor próbálok pozitívan gondolkodni, s mondogatom magamban, hogy „légy boldog, hogy ennyi ember után mosogathatsz, mert nemsokára kirepülnek, s az se lesz könnyű”. Tavaly pedig bevezettem, hogy amikor kevesebben étkezünk (4–5 fő), akkor a főzés az én feladatom, a konyha összeszedése pedig a többieké, és működik.
Én nem boldogulok jól az időbeosztással, halogató típus vagyok, mindent az utolsó percben fejezek be. Nagyon sok mindennel foglalkozom egyszerre, s mivel nagyon sűrű az életem, ezért projektjeim vannak, s mindig van egy aktuális nagy projekt, amire rákoncentrálok, belehúzok, végrehajtom, lezárom, s akkor indítom a következőt. Természetesen ezek mellett ezernyi kis dolog fut még, de az utóbbi időben ez vált be.
Nagy a munkabírásom, de pocsék az időbeosztásom. Az utóbbi időben megtanultam elfogadni ezt a tulajdonságomat, hagyom, hogy történjenek a dolgok, s alkalmazkodom hozzájuk.
Én is érzem a „nincs időm szorítását”, de megfogalmaztam magamnak, hogy én igazából akkor leszek bajban, amikor azt fogom észlelni, hogy van időm: amikor nem lesz, amit csináljak, na, akkor kezdhetek el aggódni."
Időmenedzsment: mikor kell?
Simon Emőke, life coach
„Vannak helyzetek, amikor szükség van időmenedzsmentre a magánéletünkben, és vannak helyzetek, amikor nem. Ha pihenni, kikapcsolni szeretnénk, akkor én inkább azt javasolnám, hogy ne korlátozzuk magunkat időkeretek közé. Kapcsolódjunk önmagunkhoz, nézzük meg, mire van szüksége a testünknek, lelkünknek, elménknek, és adjuk meg neki.
A teljes kikapcsoláshoz, töltődéshez az kell, hogy feledkezzünk meg az időről, olvadjunk bele az élményekbe, pillanatokba. Ezzel szemben a mindennapjainkban, ami a magánéletünket illeti, el nem tudom képzelni az életetünket időmenedzsment nélkül,
hiszen, ha nincs jól beosztva az időnk, hatékonyak sem tudunk lenni. Időmenedzsment nélkül rend helyett káosz van, összeszedettség helyett kapkodás, kipihentség helyett energiaszegény állapot és egyensúly helyett rossz közérzet, feszültség, frusztráció.
Az idő olyan az életünkben, ami nem hozható vissza, ezért mindennél értékesebbnek gondolom. Ezért vagy megéljük az itt és mostot, vagy elmegy mellettünk az idő – azaz az élet. Bestresszelünk azon, hogy mennyi mindent meg kellett volna már csinálnunk, és azon is, hogy mennyi teendőnk van még. És erre rengeteg energia és idő (!) megy el, ahelyett, hogy ezt az energiát az éppen elvégzendő feladatokra összpontosítanánk, és ahelyett, hogy ezen agyalnánk, már csinálnánk is.
Azért él nagyon sok ember időhiányban és zavarban, mert nem tudják beosztani az idejüket, nem tudnak priorizálni. Kapkodnak, ahelyett, hogy tudatosan terveznének.
A kapkodás, az egyszerre több mindenbe is belekezdek attitűd nem időt spórol, hanem pont időt vesz el tőlünk.
A jó hír az, hogy az időbeosztás tanulható. Még a nagyon szétszórt személyiségű emberek is képesek odafigyeléssel, tudatossággal, különböző technikákkal megtanulni jól gazdálkodni a rendelkezésünkre álló idővel. Ajánlom minden reggel így indítani a napot: átgondolni, hogy milyen napunk lesz, listázni a feladatokat, majd az alábbi módszert alkalmazni. 5–10 percet vesz igénybe, és sok időt spórolhatunk vele, ugyanakkor pedig megkíméljük magunkat a kapkodástól, az idegességtől, a „semmire sincs időm, ma is rám szakad az ég” érzéstől.
Fontos, de nem sürgős feladatok: ezekkel a teendőkkel kapcsolatban döntsük el, hogy mikor hajtjuk végre őket. Sürgős és fontos feladatok: ezeket azonnal végre kell hajtani. Nem fontos, nem sürgős feladatok: ezeket a teendőket halasszuk el egy későbbi időpontra. Sürgős, de nem fontos feladatok: ezeket bízzuk másra, delegáljuk őket, így időt és energiát nyerünk magunknak.
Ugyanakkor nagyon fontosnak tartom az énidőt, hiszem, hogy énidő nélkül nincsen minőségi élet. Ahhoz, hogy helyt tudjunk állni a világban, a szerepeinkben, elengedhetetlen az önmagunkkal töltött minőségi idő, amikor azt csináljuk, ami feltölt, amiből merítkezhetünk. Kell legyünk annyira fontosak a saját életünkben, mint mindenki más, akiket hajlamosak vagyunk előtérbe helyezni! Mert adni is csak úgy tudunk magunkból, ha van, amit, nem? Ahhoz viszont, hogy adni tudjunk figyelmet, szeretetet, odafigyelést stb., jól kell lennünk önmagunkkal és az elemeink fel kell legyenek töltve.
Ha jól bánunk az időnkkel, több időnk marad azokra, akik számunkra fontosak,
továbbá egy kiegyensúlyozottabb életet nyerünk, amikor már nem csupán egyik feladatból esünk át a másikba, hanem élvezni is tudjuk az életet, a ránk váró feladatokat, kihívásokat.
Kiemelt kép illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
A kudarc nem a siker ellentéte, hanem a része
Kudarc az, amit annak érzünk. Minél maximalistább valaki, annál nehezebben viseli a kudarcot, annál több mindent él meg kudarcnak. Jó lenne, ha nem félnénk tőle, ha mernénk hibázni – egyebek mellett erről beszélgettünk Tófalvi Beáta pozitív pszichoterapeutával. Jó tanítómester a kudarc, mégis, még beszélni sem szokás róla. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. júliusi lapszámában jelent meg.)
